Nyáron izzasztó workshopok sokaságában igyekeztünk kitalálni vezetőkkel, hogyan is fog működni az előttünk álló hibrid munkavégzés a gyakorlatban. Az az érzésem, hogy a káosz féléve előtt állunk. Az elmúlt másfél év forradalmi volt a munka világában, a korábban elinduló digitalizációs és távmunkázós folyamatok hetek alatt álltak be egy új, lényegesen fejlettebb szintre. Nagyon nehéz most visszahívni a kollégákat az irodákba, az is kérdéses, mekkora szükség van rá.
Ha újrapörgetjük az elmúlt száz évet, észrevehetjük, hogy mostanra túlzottan leegyszerűsítettük az életünket, és a technológiai fejlődés miatt nincs is már annyi munka, mint amennyi a népességet napi nyolc órában foglalkoztatni tudná. Ezt azzal hidaljuk át, hogy nagy szervezeteket építve feladatokat kreálunk, hangzatos pozíciókat alakítunk ki, és elfoglaljuk magunkat. Egy ezerfős szervezetben a munkaerő nagyjából tíz százaléka redundáns feladatot végez, akár el is lehetne küldeni.
Egy ezerfős szervezetben a munkaerő nagyjából tíz százaléka redundáns feladatot végez, akár el is lehetne küldeni.
Most megtartjuk: szépen melegítjük egymást, mert így többeknek van kényelmesebb dolguk, könnyebb elmenni szabadságra, és kitűnni is egy kis hajtással. Ha előrevetítjük ezeket a trendeket, eljöhet az az idő, amikor a home office nem lesz kifizetve, aztán már dolgozni se kell alatta. Így jutunk majd el a négynapos munkahéthez, ahol mindenkinek lesz valamennyi munkája, de mivel összességében nem lesz annyi elvégezhető munka, hogy fixen heti öt napot dolgozzunk, fizetést sem annyiért fogunk kapni. Kérdés, hogy az életszínvonalra és a fogyasztói társadalomra hogyan hat majd ez? Jobban fogjuk magunkat érezni, vagy rosszabbul?
A hibrid munkarend kialakításában még nincs gyakorlatunk, nincsenek kész válaszok, és amelyik szervezet próbálkozik, ott is sok a belső ellenállás. A vezetők küzdenek, hogy szakmai feladataik mellett a vezetés emberi, most extrán EQ-igényes oldalát is gyakorolni tudják.
Amit biztosan látunk, hogy a túl nagy demokrácia és a túl tág keretek nem fognak működni. Ha egy cég azt mondja, hogy „nálunk mindenki akkor és onnan dolgozik, amikor és ahonnan akar”, számíthat rá, hogy az interakciók csökkenésével a kreatív ötletek és a munkatársak közötti együttműködés szintje is süllyedni majd. Hétfőn és pénteken a preferált home office miatt feleslegessé válik az irodaház fenntartása és a hovatartozás érzése, idővel a corporate identity is elporladhat.
Jobban jár tehát egy cég, ha eldönti, mekkora rugalmassággal tud együtt élni, és ennek megfelelő szabályokat hoz, illetve a környezet változása esetén módosít. Például azt mondja, hogy ötven százalék jelenlétet vár el, vagy heti egy nap távmunkát enged meg. Lesznek munkavállalók, akik lázadoznak, ezek egy része idővel beletörődik, más része keres magának egy olyan helyet, ahol az az alapszabály, ami számára komfortos, és elmegy. Egyéni igényeket is megpróbálhatunk kiszolgálni, de ne lepődjünk meg, ha nem jutunk vele messzire. Például, ha azt mondom, hogy az irodától hatvan kilométerre lakó kolléga dolgozhat otthonról, akkor mi lesz azzal, aki 58 km-re lakik?
A távmunka, amihez most hozzászoktunk, nem egyenlő a kötetlen szabadsággal, és a hibrid munkavégzés sem kívánságműsor. A munka alapvetően egy szerződéses kötelem, amivel azt vállalom, hogy bizonyos időmet, teljesítményemet bizonyos összegért eladom, és ezt a szerződésben lefektetett peremfeltételek mellett teszem.
Amikor az alku valamelyik eleme nem tetszik, akkor dönthetek úgy, hogy jelzem az elégedetlenségem, esetleg másik munkahelyet keresek. A munkáltató meg dönthet úgy, hogy fontos vagyok neki annyira, hogy eltérjen a szabályoktól, esetleg módosítsa őket. Ha nem kellettünk egymásnak, akkor is biztosan lesz másik hely, ahova pont én kellek, és a régi helyem is pótolni tud engem valakivel, akinek meg azok a feltételek tetszenek. Ez az átrendeződés foglal majd le minket 2022-ben.
Adam Wyden hedge fund menedzser csiszolatlan tőzsdegyémántokkal megtizenegyszerezte befektetői vagyonát az elmúlt tíz évben, és maga is bezsebelt százmillió dollárt. A legnagyobb aggodalma most az, hogy apja, Ron Wyden oregoni demokrata szenátor halálba adóztatja nyereségeit.
Írta: Antoine Gara , Fordította: Knittel Martin
A napsütötte, sikkes miami enklávéban, a Bay Harbor Islanden bérelt házában Adam Wyden dühödten nézi a Bloomberg terminálján átfutó híreket. Április 22-ét írjuk, és a piac éppen beszakadóban Joe Biden megszellőztetett intézkedése miatt: az amerikai elnök 39,6 százalékra növelné az árfolyamnyereség-adót azoknak, akik legalább egymillió dollárt keresnek. „Ez anti-amerikai – fújtat Wyden. – Nagyon csalódott vagyok a jelenlegi amerikai kormányzás miatt. Szerinted tudja bárki közülük egyáltalán, hogy mit csinál?”
A válaszért nem kéne messzire mennie: megkérdezhetné apját, Ron Wydent is, Oregon demokrata szenátorát, a szenátus nagy hatalmú pénzügyi bizottságának elnökét. Az idősebb Wyden az adóztassuk a gazdagokat igazi bajnokaként Trump vállalati adóreformját is „partizán adóátverésnek” nevezte. A fia azonban nem tagja egyik pártnak sem, helyette a befektetőlegenda, Benjamin Graham zászlóvivőjeként keresi odaadóan az alulértékelt részvényeket. Az eddigi eredményei pedig egészen megdöbbentőek.
Részvényvadászat A most 37 éves Wyden az elmúlt tíz évben a zsebpénzét és megtakarításait (ideértve a barmicvójára kapott pénzét is) 350 millió dolláros hedge funddá hizlalta, saját részvényeinek értékét pedig százmillió dollárra növelte. A Miamiban székelő ADW Capital Partners segítségével Wyden bebizonyította a rátermettségét az alulértékelt vállalatok kiválasztásában. Az S&P 500-tól messze eső piacokon vadászik, az elemzők és más nagy hedge fundok figyelmét elkerülő mikro- és kis kapitalizációjú részvényeket részesíti előnyben. Az ADW 2011. januári alapítása óta a költségek levonása után majdnem 28 százalékos évesített hozamot ért el, így tizenegyszeresére növelte befektetői pénzét. Ez körülbelül az S&P 500 index duplája.
Wyden nem bújik az anyja szoknyája mögé, ha nagy tétekkel kell játszani. Befektetési alapja a legnagyobb részvényese a több mint negyven sztriptízbárt és éjszakai klubot működtető houstoni RCI Hospitalitynek. Most tízszázalékos tulajdonrészét tavaly áprilisban kezdte el építeni, amikor a koronavírus elhitette a befektetőkkel, hogy a maszkok és a távolságtartás korszakában a részeges legénybúcsúkra és öltáncokra épülő vállalatnak kampec. De Wyden arra számított, hogy a járvány csitulásával az addig visszafojtott kereslet újult erővel fogja látogatni az RCI – többnyire floridai és texasi – klubjait, és azok gyorsan ki is nyitnak. Még egy pozitívum: egyre nehezebb egy sztriptízbár nyitásához engedélyeket szerezni, ez pedig jó mély vizesárokként védi az üzletét.
Az RCI részvényei ötszörösükre növekedtek Wyden befektetése óta. Hasonló nyertes az éttermeknek pénztárszoftvert kínáló PAR Technology is, vagy a hulladékgazdálkodással foglalkozó GFL Environmental és az építőipari API Group. Ezek a befektetések is segítették a 119 százalékos nettó haszon eléréséhez 2020-ban, idén pedig eddig további 36 százalék a hozam.
Wyden a Fiat Chrysler részvényeiből is rendesen bevásárolt 2014-ben, miután megtudta, hogy a befektetők szinte költség nélkül jutnak hozzá a Ferrarihoz mint a cég leányához. A luxusautó-gyártó végül 2016-ban vált le az anyavállalatról, ma már ötvenmilliárdos piaci értékkel van a tőzsdén – ez többszöröse a Fiat akkori teljes kapitalizációjának, amikor Wyden először befektetett. Az ilyen befektetéseit a matrjoska babákra utalva „orosz babáknak” hívja, mert szerinte belül értékes eszközöket rejtenek.
„Ez most az aktív befektetések aranykora – mondja Wyden. – Egy- és tízmilliárd dollárt érő vállalatok vannak most alulértékelve és alulkutatva.”
A nagyitól tanult A Washingtonban nevelkedő Wydent nagyanyja, Nancy fertőzte meg a befektetési lázzal: egy helyi zsinagóga közösségének szervezett befektetési klubot az oregoni Portlandben, ahol unokájával a nyarait töltötte. A tizenéves Wyden, hogy elég pénze legyen a befektetésekhez, autómosó-bizniszbe kezdett, és távirányítós kiskocsik alkatrészeit szerelte össze, hogy a befejezett termékeket négyszeres profittal adja el az Ebayen. 2002-ben felvették a borostyánligás Wharton Schoolba, és harmadévesen már a D.E. Shaw hedge fundnál gyakornokoskodott. De a diplomázás után nem ide tért vissza, inkább egy kisebb kereskedelmi bank elemzője lett, ahol megismerkedett az értékalapú befektetés alapjaival. Különösen lenyűgözte Joel Greenblatt, a legendás értékbefektető és sikeres író munkássága, aki a vállalati spin-offokat és alulértékelt eszközöket tanulmányozta.
Szerencsés fiú Adam Wyden olyan rejtett tőzsdekincsekkel múlta felül az S&P 500 hozamát, mint a Ferrari. Miami garázsában azonban mégis inkább a Porschékat részesíti előnyben. (De a Porsche-anya, a Volkswagen papírjai már nem érdeklik – állami támogatást kap, és szakszervezete is van.)
Miközben a tőzsde 2008-ban magába roskadt, Wyden beiratkozott Warren Buffett alma materébe, a Columbia Business Schoolba. Megtakarításait agresszív stratégiával kezdte el forgatni: az éppen zajló tőzsdei vérengzésnek köszönhetően olcsón vásárolt. A fókusz a készpénzben gazdag, alulértékelt és egészen kis kapitalizációjú vállalatok voltak, mint például a „futottak még” kategóriájú Rodman & Renshaw nevű brókercég. Utóbbit tíz és harminc cent között jegyezték, de a kétes kínai fúziós ügyleteire felszámolt súlyos díjaival busás nyereséget termelt. Az értékpapír tíz centről kilencven nap alatt hat dollár fölé emelkedett, Wyden el is adta a részvényeit.
Ezután még jobb lehetőségre bukkant: a telefonkártyákat és képregényeket áruló IDT Corporation részvényeit két dolláron jegyezte a tőzsde, de a társaság részvényenként tíz dollár készpénzt és további tíz dollár elhatárolható veszteséget mutatott ki a könyveiben. Wyden megtakarításai több mint felét erre az üzletre áldozta – jó megérzés volt, a cég árfolyama harminc dollárra szökkent.
Amikor 2010 májusában lediplomázott, már több millió dolláros erszénye volt. 2011 januárjában elindította hedge fundját, az ADW-t, és több mint egymillió dollárt gyűjtött az első hónapban, többnyire a családtól és barátoktól. (Apja, Wyden szenátor nem befektetője.) Alapja az első évben 91 százalékos nettó hozamot ért el, és a következő hét évben is tovább növekedett, még a díjak levonása után is meghatszorozódott az értéke. De a kicsi, illikvid vállalatokra feltett nagy tétek nagy kockázattal is járnak – és 2018-ban Wyden megbotlott.
Ha veszít, beszól A kereskedelmi mosodai felszereléseket forgalmazó EVI Industries előbb hat dollárról 47-re növekvő részvényára majdnem a felére esett vissza. Wyden kiakadt, és a vállalatot vádolta, majd amikor még több, a portfóliójában lévő cég kezdett alulteljesíteni, aktivistának állt. Pellengérre állította a családi kézben lévő PAR Technology menedzsmentjét. „Nyilvánvaló, hogy a piac egy Sammon családi diszkontrátát alkalmaz, amiért a család teljesen figyelmen kívül hagyja a kisebbségi részvényeseit – morgott egy, az alapítóknak szánt levélben.
– Gondolkodóba eshet az ember, hogy vajon Mr. Sammon az elmúlt 30+ évben a Hogyan tegyük tönkre a részvényesi értéket című PhD-disszertációját írta-e.” Wyden nyert: a PAR menedzsmentjét 2018-ban leváltották, azóta Wyden alapjának jobban teljesítő részvényei közé tartozik.
Még keményebb volt az atlantai, padlókat és csempéket gyártó Select Interior Concepts portfóliócéggel. „Jiddisül ezeket az embereket gonifnak nevezzük – mondja. – Könnyebb értéket lopni, mint teremteni.”
2018-ban 33, 2019-ben még hat százalékot vesztett az ADW, míg a piac több mint harminc százalékot emelkedett. Ezután jött a járvány, ami eleinte megcsapta a portfóliót, de végül ez lett az az újraindítás, amire szüksége volt. Ötvenszázalékos készpénzállománnyal Wyden úgy gondolta, hogy az évtizedes bika piac idővel helyreáll, főleg az alulértékelt részvények és a reálgazdasághoz köthető cégek esetében, amik a tech őrület miatt eddig háttérbe szorultak. „Szüksége volt a piacnak egy restartra – mondja. – Most ez megvolt, és mindenki kibaszott rohadtul van a házában, és sztriptízbárba akar menni, Vegasba akar menni, utazni akar, étterembe akar járni… Nagyon optimista vagyok.”
„Ha egy dollárt sem kérek már a befektetőktől, akkor is multimilliárdos leszek” – jósolja. Ha viszont adókról van szó, Wyden inkább realista. „Nem hiszem, hogy bármilyen befolyásom lenne apámnál” – mondja. Hedge fundjának egész New York-i működését Floridába költöztette tavaly júliusban, és 4,1 millió dollárt költött egy rezidencia lebontására, majd egy új felépítésére a La Groce nevű exkluzív szigeten, Biscayne Bayen. Azóta 1,4 millió dolláros haszonnal túladott az ingatlanon, és épp egy másikat vásárol a feleségével – egy teljesen új és nagyobb vízparti kúriát. „Boldog floridaiak vagyunk” – mondja vigyorogva.
A Blue Colibri egy olyan problémára fejlesztett megoldást, amire korábban nem igazán volt megfelelő platform: azonnal elérni egy cég olyan munkavállalóit is, akiknek nincs céges laptopjuk vagy telefonjuk. Már hat külföldi országban vannak jelen, platformjukat ötvenezer munkavállaló használja.
Tavaly tartottunk utoljára élőben Kilövést, mi is izgatottan vártuk az idei elsőt, hogy bemutathassuk a júliusi magazint. Újra személyesen találkozni az olvasókkal? Hús-vér embereket hallgatni a színpadon? Jó társaságban fröccsözni a teraszon? Jó volt…
Kulcsszerepet játszik a kockázati tőkebefektetések hazai fejlődésében a Hiventures, amely fennállása óta a legígéretesebb hazai startupok sikereihez járult hozzá az ötletfázistól a nemzetközi terjeszkedésig.
Klasszikusan öltözködő, konzervatív férfinak vallja magát, de ez nem biztonsági játék Málnay B. Levente részéről: szerinte bátorság kell ahhoz, hogy az ember letegye a garast valami markáns mellett.
