A „szellemi szabadfoglalkozású fuldoklóból” lett vállalkozó Vaszkó László is rájár olívaolajokkal vetekedő kukoricaolajára, mert szereti vele a rántottáját. Családi vállalatuk pedig azóta állít elő gluténmentes tésztákat ipari mennyiségben, hogy a második generációt képviselő Gábor egy olasz tanulmányúton megvilágosodott, és kitalálta a legjobb technológiát. A Civitáé az ország egyik legnagyobb kukoricamalma és a legtöbb kukoricás innovációja, újabban ehető tányérokkal
és poharakkal turbózzák fel a bizniszt.
Monostorpályi a Debrecenből Létavértes felé vezető erdős-pusztás országút mellett terül el. A városka valaha zellertermesztéséről volt országos hírű, manapság legismertebb látványossága talán a három építményből álló, több emeletes gabonatárolónak használt, úgynevezett tubusmagtár.
A Civita cégcsoport telephelyére érve az első szembetűnő dolog, hogy a méretes parkolóban az IKEA autóparkját is megszégyenítő arányban állnak zöld rendszámos, töltőre kötött személygépkocsik. Aki ugyanis céges autót kap, szabadon választhat típust a rendelkezésre álló büdzsé terhére, az üzemeltetési költségek különbsége viszont a bruttó bérkeret részét képezi. Mivel egy full elektromos autóra csak egynegyed annyi kiadás jut, mint egy belsőégésűre, a különbözetet bér formájában (éves szinten milliós tétel) visszakapja a dolgozó. Így kombinálják az ökotudatos vállalati elveket a személyes ösztönzéssel.
„Van napelemem” – jön a válasz Vaszkó László tulajdonostól arra a kérdésemre, hogy a mai rezsiterhes időkben hogyan jön ki ez a matek. Még jóval az energiaválság előtt, 2020-ban kezdték el, és tavaly márciusban be is üzemelték a tetőkre szerelt napelemparkot, amit jövőre több mint megdupláznak. A borús napokon pedig a jelenlegi gázkazánt két megawatt hőteljesítményű biomasszakazán fogja kiváltani, ami gőzturbinával további 800 kilowatt áramot fejleszt a gyártásban keletkező hulladék és egyéb mezőgazdasági melléktermékek elégetéséből. Így belátható időn belül megvalósul a szigetszerű energiaönellátás, minimális emisszió és nulla környezeti szemetelés mellett.
A Pomo d’Oro már korábban is szárnyait próbálgató delikátja régóta kereste a helyét. Megvan.
Gianni Annoni Arany János utcai Pomo d’Orója megérdemelten számít intézménynek: hiába lehet mostanra a Duna egy kilométeres körzetében Budapesten bárhol eldobni egy kavicsot és eltalálni vele egy nápolyi pizzakemencét, rendes, teljes étlapos és el nem magyarított olasz éttermet találni jóval nehezebb. Náluk meg még gyakorta kifejezetten izgalmas szezonális ajánlatok is vannak, például a mostani őszi étlap is el tud emelkedni attól a sütőtök-libahús-gomba pasztellkavalkádtól, ami a szezonalitást is figyelő éttermek kötelező és limitált palettájának számít.
Más, valóban intézményként működni képes éttermekhez hasonlóan az árazása sem teszi elérhetetlenné, inkább a téglafalas, mély tónusú fabútoros, sárga izzós, kőpadlós, múlt századi hangulat, egyszóval a klasszikus trattoriás beltér az, ami eldönti, hogy kinek érdemes itt keresni egy számára hangulatos estét, és kinek nem. Nekem például nem, és ez nem az abrosz létén vagy nem létén múlik, hanem az is lehet, hogy érzetre vagy akár simán generációs alapokra kéne leegyszerűsíteni.
Merthogy a DOC Pane e Vino meg egy trendi borbisztró: annyival fényesebb, mintha másik napszak lenne odabent, körbe lehet ülni a bárt is, a kettő-négy fős asztalok meg még éppen nem zavaróan, de azért helytakarékosan vannak közel egymáshoz. (Utóbbi törekvést, illetve kényszert jelzi az is, hogy az alagsori mosdókhoz lift vezet – vagy a lépcső, vagy a konyha egy része nem fért volna be.)
Az előd a Pomo d’Oro egykori delikátja, ahol már úgy egy évtizeddel ezelőtt is fel-feltűntek táblás napi ételajánlatok, de akkor úgy tűnt, leginkább az akkori üzletvezető és barátai élvezték ezeket a kilincset egymásnak adó tészta- és sonkavásárlók között. Az utca túloldalára költözött új iteráció olyan, mintha megtalálták volna ennek a hobbiműfajból láthatóan jól pörgő biznisszé skálázott változatát. Hétköznap, aznapra foglalunk – a hely nemrég váltott profilt, telefonban még nem tudom eldönteni, hogy csak színdarab-e, amíg a naptárt nézegeti a foglalás felvevője, aztán egy sima telt ház utolsó székeire ülünk le kora este.
A többi széken jól értesült huszonéves európai utazók és középkorúbb magyar vendégek vegyesen, az étlapon az olasz–magyar séfpárosnak köszönhetően olasz bisztróételek egy-két magyar hangsúllyal. Előételfronton például a delikátpult kínálata (de abban például rikottakörözött), aztán meleg tapának pinsák (kisebb pizzalepények, tésztájuk a hiányzó láncszem, valahol a légies rómaié és az alapvetően hasonlóan könnyű, de megtermettebb focacciáé között), parmezánhabos, savanyított tojásos nokedli, olajban sült ravioli mártogatóssal. Egyszer majd azt is ki kell próbálni, végig lehet-e velük borozni egy estét (gyanítom, hogy közel sem lehetetlen), de mi inkább a sűrűn változó étlap főételeire emeljük tekintetünket. Tőkehalat kérünk, meg a napi tábláról egy tengergyümölcsei-tésztát, utóbbit kajánul összehasonlításra is szánva a múlt havi szállodai franchise-éttermes kalauzkedvenc megoldásával (Spago, Forbes 2022/12). Összecsapásukból a DOC változata jönne ki győztesen azoknak, akik nem Amerikán át közelítenek az olasz konyha felé: sokkal több a herkentyű, ízesebb a házi tészta, és egyszerre krémesebb és pikánsabb az itt is rákszószos-tejszínes mártás.
A halról meg félve írom le, hogy majdhogynem remekmű, mert már nincs is az étlapon: könnyű, az egész tányért beterítő, füstölt kaviárszemekkel teli mascarponemártásban kaporolajcseppek (ritka módon nemcsak vizuális kontrasztnak vannak ott, hanem valódi ízellenpontok) és kellemesen passzoló céklapürészigetek. A hal omlós és nem csak jelképes méret – ha még a bőre is egy kicsit határozottabban ropogna, átlépnénk a száz százalékot. Körülnézve a tengerszkeptikusok sem maradnak éhen: jön hátszín szarvasgombás pürével, szarvasgerinc csicsókacsipsszel és fügecsatnival vagy éppen borsós-kolbászos spagetti – mi legközelebb egy ilyen tészta felé indulnánk.
A desszertünk nem teljesen a főételek ligája: a bigné, ez a fánkszerűen sült tészta kívül-belül pisztáciás bélést és borítást kapott, amiből az derül ki, hogy létezik a túl sok pisztácia: az összhatás kissé nehézkes, és elég koncentrált a rá kerülő málnaszósz is ahhoz, hogy ne tudja oldani. Viszont az értő borajánlásnak is hála – ezer-kevéstől és nagyon könnyűtől lehet menni háromezer fölé, de figyelemre méltó és ritkán fellelhető vidékekig, pincékig – a hangulatunkat nem kell.
Kiknek: – Első vagy akárhányadik randira, ha mindenkit érdekel az étel, – Baráti körnek, – Borkedvelőknek. Mire nem: – Felvágós üzleti alkalmakra, – Nagyobb társaságnak.
DOC Pane e Vino Budapest V., Arany János u. 10. A teszt időpontja: 2022. december 1. Ezt ettük: Spagetti tengeri ízekkel: 5900 Tőkehal, füstölt kaviár, cékla: 6900 Pisztáciás bigné málnával: 2200 Egy üveg víz: 890 Három dl bor: 5470 Egy grappa (2 cl): 1090 Két kávé: 1500 Szervizdíj: 3593 Összesen: 27 543 forint
Zámbó Jimmy életéből a magyar RTL valaha volt legdrágább sorozata készült el a nemrég indult RTL+ streamingszolgáltatóra. A Király főszereplőivel, Nagy Ervinnel és Schell Judittal, valamint az alkotókkal és a csatornával beszélgettünk – ajánló a Forbes.hu-ról.
Ilyen drága ajánlatok mellett fixáljam a lakáshitelem? Ne várjak egy picit inkább? Na és mi van a támogatási rendszerrel? Öt fontos szempont, hogy kiigazodj a lakáshitelpiac mélypontján.
Szlovákia téli élményei elérhető közelségben vannak, a Magas- és Alacsony-Tátra legnépszerűbb síterepeit ráadásul már világkupasztárok is tesztelték. Modern síközpontok, közvetlen buszjárat Budapestről, komplex élmények és mindezek szervezésére külön összefoglaló oldal (Gopass): számos okunk van tehát arra, hogy az idei télen Szlovákia felé vegyük az útirányt. 1. IGAZI SÍPARADICSOM Az ország a világon a 10. helyen […]
Krimi, tudomány, képzőművészet, építészet és egy kis szépirodalom. Szórakoztató és igen színes könyvválogatást hoztunk, mert nem csak karácsonykor lehet könyvet venni.