Az Élesztőház tulajdonosaként ismert Tóth Imre éppen a harmadik helyét fejleszti a Dunakanyarban, de még rengeteg ötlete maradt.
Ha kiülünk a nagymarosi Danu Bár teraszára, nemcsak gyakorlatilag a Duna-parton eszünk-iszunk, hanem közben direktben a visegrádi várra látunk rá, ami szerintem benne lehet az ország top tíz panorámájában. Tóth Imrét, a kézműves söröket csapoló budapesti Élesztőház tulajdonosát is kifejezetten a Dunára nyíló kilátás fogta meg, amikor hét éve kiszúrt egy eladó zebegényi telket az interneten: „Nem hittem el, hogy az a fotó Magyarországon készült, annyira más dimenzió volt, mintha egy kambodzsai táj lett volna.” Elkezdte bringán bejárni a Dunakanyart, és két dolgot vett észre: az emberek fejében a Duna nem kapcsolat volt a két part között, hanem határ, a vízre még kimenni is nehéz volt, másrészt egy csomó alapszolgáltatáshoz nem fért hozzá a környéken. Amikor három évvel ezelőtt feleségével és két kisgyerekükkel hátrahagyták kinőtt IX. kerületi albérletüket, és kiköltöztek a Dunakanyarba, elhatározták, hogy ezt a szolgáltatáshálót próbálják megszervezni. Elsőként az Élesztő Plázst nyitották meg zebegényi telkükön, ami tulajdonképpen egy kellemes, füves partszakasz, ahova biciklivel vagy kenuval is meg lehet érkezni, lehet ücsörögni a fűben vagy akár röplabdázni, és egy kisbuszból csapolt kézműves söröket fogyasztani. A hely újszerűségét Imre így summázza: „Megadja azt a vízélményt, amit például a Római-part. Ez Zebegényben korábban nem volt adott, mert minden vendéglátóhely befelé ment a faluba. Nekünk viszont minden helyünk vízparti.” Idén nyáron nem érdemes az Élesztő Plázs felé venni az irányt, mert Imréék építkeznek, és amikor jövőre Danu Grill néven újranyitnak, teraszos elrendezésben három szinten fogadják majd a vendégeket. Az átmenőforgalomra alapozó plázson szolgálják ki azokat, akik csak gyorsan be akarnak kapni valamit, akár a fűben ülve, a középső szinten lesz egy leülős terasz, legfelül pedig kézművespiacot tartanak majd szombat és vasárnap délutánonként. Imrének már most annyi kontaktja van helyi kézművesekkel, hogy talán el sem fog férni mindenki a placcon. A „helyi vállalkozóarcokból”, Imréből és feleségéből, illetve egy gazdasági menedzsmentből álló, egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban osztozó tulajdonosi csoport idén nyitott egy harmadik helyet is: kibérelték a korábbi Kerékbárt Zebegény déli határában, ami már Danu Kerékbár néven fut, és grillételeket, söröket, fröccsöt kínál. Itt körülbelül 120-an tudnak leülni, kényelmesen meg lehet pihenni például biciklitúra közben, és különlegessége, hogy nem simán Duna-parti, hanem elkerített, privát strandja van, ahol fürödni is lehet. Imre koncepciója: „Az a célunk, hogy ha a Dunakanyarba jössz, akár három órát, akár egy hétvégét akarsz itt eltölteni, megtervezhesd úgy a túrád, hogy a helyeink legyenek a csomópontok, ahol tudsz enni, inni, csillezni, és a partnereinktől kerékpárt vagy kenut kölcsönözni. Szeretnénk, ha a Danu brandnek lenne egy egységes arculata, aminek bizalmat tudsz szavazni.” A márka letisztításának egyik lépése volt a Danu Bár megszületése is. Tavaly nyitották meg V4 Bisztró néven egy bérelt épületben, ahol korábban kocsma és kisbolt üzemelt, és „a fine diningot alulról súroló” fogásokat kínáltak prémium borokkal. A 2019-es nyári szezon alatt ötvenmillió forintos nettó forgalmat bonyolító V4-gyel kapcsolatban Imre belátta: „Ez az én bölcsészkedésem volt, kicsit túlgondoltam, vissza kellett venni belőle.” Kiderült ugyanis, hogy a 120 férőhelyes teraszon telt háznál nem tudják megfelelő színvonalon kiszolgálni a vendégeket, esős időben pedig a tizenkét fős személyzet fenntartása bizonyult luxusnak. „Azt is felismertük, hogy a biciklis turisták nagy része nem akar Bott Frigyes-bort bontani délután 3-kor. Borbárként nem funkcionált jól.” A járvány miatt a tervezettnél is egyszerűbb verzióban startoltak újra: egyelőre abból a nyolc „szuper egyszerű” ételből lehet választani, amit a Danu Kerékbárban is kínálnak. Ezek mind egy lepény köré szerveződnek, lehet kérni zöldséges mártogatókkal, grillhúsokkal, kolbászokkal, csevappal vagy hamburger formájában. Jelentősen szűkítették a bor- és a sörkínálatot is, de Imre azt ígéri, palackban azért visszatérnek majd a környék minőségi borai. A létszám is jelentősen karcsúsodott, a Danu Bárt, a Danu Kerékbárt és a majdani Danu Grillt összesen legfeljebb 14 ember szolgálja majd ki. A kulturális antropológus végzettségű Imre szereti hangsúlyozni vendéglátóhelyei közösségépítő funkcióját, de a Dunakanyarban kicsit megfordultak a szerepek. „Kívülről jött emberként itt sokkal nehezebb a dolgom. Ezek sváb identitású települések, én pedig nem vagyok sváb, de értenem kell a múltjukat ahhoz, hogy közös nyelvet beszélhessünk. Tanulom a közösséget.” A Dunakanyar települései azóta turistacélpontok, hogy az 1870-es évek végén elindultak ide a rendszeres vonatjáratok a Nyugatiból, de a turizmus iránt persze sok helyi lakosban erős ellenállás van. „A települések nem készültek fel arra a tömegturizmusra, ami kialakult, de születtek koncepciók a helyzet kezelésére, például az autók megállítása már Verőcénél. Ha ezek megvalósulnak, sokkal komfortosabb lesz az egész” – ígéri Imre.
nem simán Duna-parti, hanem elkerített, privát strandja van, ahol fürödni is lehet.
A legendás magyar producer története, aki ötvenéves kora után építette fel Amerika legnagyobb független, kizárólag tévéfilmeket készítő produkciós cégét, aki Hongkongból elutazott Sárospatakra az ötvenéves érettségi találkozójára, és aki teljes szívéből gyűlölte az elefántorvvadászokat. Robert Halmi nélkül szó szerint nem létezne a magyar filmgyártás úgy, ahogy ma ismerjük.
Jack Plumbsteadcirkuszi artista nyolc dinamitpatront helyezett el egy koporsó formájú acélkeretbe, majd egyetlen fejvédővel befeküdt a kátránypapír falak közé. A patronok felrobbantak, a detonáció felkavarta az akció helyszínéül szolgáló ipari park porát. 1967 októberét írtuk, egyetlen fotós futkosott a szerkezet körül, a robbanás fészkéhez esztelen közelségben, hogy megörökítse a pillanatot, ahogy Plumbstead sértetlenül feláll a koporsóból. Az artista a kísérletet többször megismételte, majd helyet is cserélt fotósával, aki maga is ép testtel, no, és egy értékes fotóriporttal gazdagabban állt fel a szerkezetből.
A kísérlet bejárta az amerikai artistavilágot, pszichológusok pedig elkezdték vizsgálni a különös játék mozgatórugóját, és a veszélyes élet vágyát fedezték fel benne. Plumbstead ezzel az egyetlen kísérlettel elérte, amit akart: cirkuszi artistából elit filmes dublőrré avanzsált. A fotós viszont, akit Robert Halminak hívtak, csak évtizedekkel később kapta meg az élettől, amire valójában vágyott.
Amikor a magyar származású Robert Halmi 2014-ben meghalt, a The New York Times hosszú búcsúcikkben emlékezett meg életművéről. „Ő volt Gulliver a többi tévés producer között” – írták róla, mert mindennek, ami ahhoz kellett, hogy ma évi több mint háromszáz produkció forogjon Magyarországon, Halmi tette le az alapjait a fotózás utáni, második karrierje során, amit ötvenévesen kezdett el.
Fényűző élete és karizmája a Hollywood fénykorabeli stúdiómogulokéra emlékeztetett. Színes-szagos történetei fordulatosak voltak, mint egy kalandfilm, interjúiban készségesen és hosszasan válaszolt, minden itthon bemutatott amerikai filmje kapcsán elérhető volt, ami akkoriban még annál is nagyobb szám volt, mint hogy Will Smith felmászik a Lánchídra. A magyar sajtó így sosem tévesztette szem elől az Amerikában újrakezdő filmest. Elvitathatatlan filmográfiáját összesen több mint száz Emmy-díjjal ismerték el, kollégái, akik együtt taposták ki vele az utat Fóttól Hollywoodig, ma is élénken emlékeznek az érdemeire.
„Az irodalomra specializáltam magam. Sárospatakon érettségiztem, az ott magamba szívott szellemnek, megszerzett ismereteknek köszönhetem, hogy jutottam valamire Amerikában” – mondta Robert Halmi 1995-ben a 168 Órának. Cége, a Robert Halmi International (RHI) kizárólag irodalmi műveket adaptált, az Alice csodaországban, a Gulliver utazásai, az Odüsszeia és Az Ezeregyéjszaka meséi, a Moby Dick és még több mint száz regény filmadaptációjával – ahogy mondta – szerette volna visszaadni a gyerekek kezébe a könyvet, amit a televízió kivett belőle. „Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy a televízió rossz dolog – mondta. – Szeretném hozzátenni a magam csekély részét ahhoz, hogy ezt kijavítsuk.”
Howard Ellist, a Mid Atlantic Films (Forbes, 2020/03.) társtulajdonosát is ezzel a küldetéssel húzta be a filmszakmába a 70-es években. Howard rendezőasszisztensként kezdett az RHI-produkciókban, majd miután szorgalmával elnyerte Halmi szimpátiáját, mellette maradt, és több tucat tévéfilmjén megedződve producerségig vitte. „Döbbenetesen intelligens és olvasott ember volt. Kevesellte az oktatási rendszer munkáját a gyerekekkel, és azzal a médiummal akart hozzájárulni a tanításukhoz, amivel amúgy is a legtöbb időt töltik. Ez akkor a televízió volt” – emlékszik vissza Howard.
Halmi utazásra specializálódott, versenyszerűen ralizott és vadászott
Hogyan lesz valakiből amerikai kém?
Mielőtt elkezdte volna kijavítani a tévé irodalom elleni vétkeit, Halmi ötvenéves koráig leélt egy teljes életet, hogy aztán egy újat kezdhessen. 1924. január 22-én született Budapesten, a szülei korán elváltak, a kis Róbert pedig, akkoriban szokatlan módon, az édesapjához került. Halmi Béla, a jónevű fényképész korábban a Habsburg királyi család és a Vatikán egyik hivatalos fotósa is volt. A hatéves Róbert elkísérte apját a megbízásokra és a sötétkamrába is, ezért iskoláskorára már eligazodott az akkor még bonyolult fotós folyamatokban és apparátusban.
A sárospataki gimnáziumban emelt szinten tanult angolt és irodalmat, és kiválóan érettségizett. Az iskolára még idős korában is büszkén hivatkozott, és ahogy a sztorik tartják a kortársai között, a kiváló szellemű fiú első volt, ha valamilyen csínnyel kellett előrukkolni. „Olyanokat meséltek nekem ezen az érettségi találkozón, amiket én csináltam, de már teljesen elfelejtettem. Állítólag kilógattam egy tanárt az ablakon az érettségi tételekért, ideadta, és ezért érettségiztem ilyen jól.”
Már a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult, mikor kitört a második világháború. Halmi az ellenállás aktív tagja lett, a diplomázását csak az szakította meg, hogy a nácik rövid időre bebörtönözték emiatt. Nem sokkal később, a szocialista hatalomátvétel alatt már az amerikai kormánynak kémkedett a magyar helyzetről, így második kényszerpihenőjét a szovjeteknek köszönhette.
Amikor két újságíró 1995-ben arról kérdezte, hogyan lesz valakiből amerikai kém, Halmi titokzatos tárgyilagossággal válaszolt: „Úgy, hogy megkérik rá. De ez nem érdekes.
Bármit csináltam, azt két okból tettem: meg voltam győződve, hogy amit csinálok, az jó, és a másik, hogy egy kicsit érdekesebb legyen az életem, mert unatkoztam.”
A gyanút az kelthette körülötte, hogy szabadúszó fotósként a Time-Life magazinnak készített fotóriportokat Budapestről, majd Salzburgban a Szabad Európa Rádiónál lett riporter.
1951-ben aztán végleg Amerikába emigrált, ahol első munkája egy magazinos pelenkareklám fotózása volt. A New York-i kikötőbe kijárva emigránsokat szállító hajókat és az érkezések pillanatait fotózta, majd amikor beküldte a fotókat a Time-nak, felvették. Halmi utazásra specializálódott, versenyszerűen ralizott és vadászott, egyszer majdnem ötezer kilométert autózott Kelet-Afrikában egy Time-sztorihoz. Itt alakult ki meghatározó kapcsolata Afrikával. Hevesen és hangosan bírálta a kenyai orvvadászatot, miután 1962-ben mostohafiával együtt tíz hetet töltött a kenyai maszáj törzzsel, és látta, mekkora károkat okoz az állatállományban. Amikor kiderítette, hogy az elefántagyar-biznisz vezetője Hongkongban van, odautazott, hogy lefotózza, de egy interjúban minden gond nélkül hangoztatta, mit tenne vele szíve szerint.
„Kenyában senki sem kerül börtönbe amiatt, hogy orvvadászokat lő le. (…) A különbség az, hogy túl sok az ember, és túl kevés az elefánt. Senki sem fogja azt a pár embert sajnálni, de az én unokám, ha nem láthat elefántot, nagyon mérges lesz.” Furcsa érdeklődési köreiben óriási tudást halmozott fel, és szívesen át is adta. Így született kézikönyv arról, hogyan kell nőket fotózni, melyek a világ legszebb sportautói vagy legetikusabb állatkertjei.
Tévét sem itthon látott először
Amikor a Time magazinban 1970-től nem publikált többet, az ekkor 46 éves Halmi televíziós dokumentumfilmeket kezdett készíteni az utazással töltött évtizedei alatt összeszedett témákból, főleg egzotikus vidékekkel, környezet- és állatvédelemmel, sporttal kapcsolatban. Hamar áttért a fikciós vonalra, 1974-ben a kenyai utazásából készítette el a Visit to a Chief’s Son című első nagyjátékfilmjét Richard Mulligannel a főszerepben. Ez volt az az élmény, ami után le akarta lőni a kenyai orvvadászvezért. Gyilkosság nem lett, film viszont igen, és ezzel kezdte meg a második karrierjét.
Halmi 1979-ben, 54 évesen, fiával, Robert Halmi Jr.-ral megalapította gyártócégét, a Robert Halmi Internationalt.
Szeretett kevésbé ismert színészeket alkalmazni a produkciókban, jó érzékkel választotta ki a világsztár-kompatibilis kezdőket: Julie Delpy francia színésznő egyik debütáló szerepe is Halmi-filmhez kötődik.
„Remek érzékkel kiválasztott, tehetséges embereket gyűjtött maga köré, és bizalommal hagyta őket dolgozni” – mondja Howard Ellis, aki maga is egykori Halmi-tanítvány. A tévében volt kereslet egyszerű, igényes kosztümös filmekre, kellemes mennyiségű morális tanulsággal.
„Az amerikai televíziós állomások mélyen aláértékelik az amerikai nézők értelmi képességét. Nem véletlen, ha egy könyv kétezer évet is megél, Homérosz irodalom, és ha az, ismerni kell.” Halmi így vélekedett produkciói sikeréről, és megszállottan kereste a feldolgozásra alkalmas irodalmi műveket, jogaik megvásárlásáért rekord összegeket is hajlandó volt fizetni. A Scarlettért, ami az Elfújta a szél folytatása lett 1994-ben, kilencmillió dollárt adott. Halmi hite a víziójában munkássága sikere nyomán egyre nőtt, amit az idő előrehaladtával tetemes vagyon is támogatni tudott.
Itt mindenki bulizik
Ez az ambíció hozta újra és újra vissza Magyarországra, hol a harmadik felesége kérésére egy belsőbárándi kastély megvásárlása miatt, hol a sárospataki ötvenéves érettségi találkozójára és hol azért, hogy a magyar filmgyártást kívül-belül megreformálja. „Demján-szerű, nem élek nagy lábon, de nagyon gazdag vagyok ember volt, de én már csak az élete alkonyán ismertem meg őt” – mondja Radnai Károly, az Orientax Adótanácsadó Zrt. Partnere, Halmi és Howard Ellis mellett a harmadik kulcsfigura az öreg filmes legnagyobb hazai dobásában.
Az RHI-t 1994-ben megvásárolta a Hallmark Cards és Hallmark Entertainment, Halmi pedig 1998-ban a fejébe vette, hogy a Hallmark-filmeket Magyarországon fogja leforgatni. A romantikus gyerekkori kötődésen kívül azonban több kellett az igazgatótanács meggyőzéséhez, hogy miért éri meg pénzügyileg is újra meg újra idehozni a forgatásokat Anglia, Írország, Hollandia és Luxemburg helyett, ahol az éves költségvetés része volt a bérgyártás és a fejlett infrastruktúra. Ezzel egy időben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában már volt némi műhelymunka, hogy jó lenne valamilyen formában egy adóvisszatérítéses rendszer, ami jól összefésülhető lett azzal, hogy a Hallmark potenciálisan elköltene itt évi tízmillió dollárt.
A producerek is lobbiztak politikus barátaiknál. „Nagyon bonyolult rendszerek voltak előttünk példaként, az ír, az angol és a belga protokollból alakítottuk ki végül lényegében a tao-rendszert, amibe csak később került bele a színház, a sport és a többi” – folytatja Károly. A nemzetközi mintákból az országra legjobban alkalmazható, az akkori időszak gazdasági fellendüléséhez illő mechanizmusokat válogatták ki, de ez akkor nagyon újszerű dolog volt. Így hozták létre azt a rendszert, amiben minden, filmgyártáshoz kapcsolódó költséget elszámolhattak a produkciók a társasági adóból, a gyártócégek pedig húsz százalék kedvezményt kaptak.
2003-ban ellenszavazat nélkül fogadták el a filmtörvényt. 2004-ben mindenki a Hallmarkot nézte, visszakapja-e a pénzét, és amikor így lett, szinte egyszerre ugrott Magyarországra a Universal, a Fox, a Disney, és hozták az egyre komolyabb filmjeiket. Hiller István akkori oktatási és kulturális miniszter azt mondta a filmtörvény megszavazása után, remélik, pár év alatt tízmillió dolláros összegre megy fel a bérmunkára fordított költés, és talán ugyanennyire a koprodukcióké is. Ezzel szemben pár év múlva százmillió dollár forgott a magyar filmgyártásban.
Miután a régiós versenytársak végignézték, ahogy Magyarország leteszteli az adóvisszatérítéses receptet, maguknál is bevezették, így ez önmagában már nem volt elég a versenyelőny megőrzésére. A kormány később 25, majd 2018-ban 30 százalékra emelte a visszaigényelhető adó mértéket. Halminak semmilyen különleges indoka nem lehetett, hogy az üzletét meghatározó produkciókat Magyarországra hozza. „De ő mindig inkább magyar maradt. Abból a rendszerből, amit Robert kitalált és forradalmasított, ő maga profitált a legkevesebbet” – mondja Howard Ellis, aki nem sokkal az adó-visszatérítési rendszer bevezetése után 2005-ben társával, Adam Goodmannel létrehozta az ország talán legnagyobb produkciós cégét, a Mid Atlantic Filmst, aminek tavalyi forgalma elérte a 79,9 milliárd forintot. „Robert alapozta meg azt a fényes jövőt Magyarország filmeseinek, amit most mi megélhetünk.”
2014-ben Robert Halmi már kilencvenéves volt, mikor a Lear király modern feldolgozásának előkészítésén dolgozott. Egy hosszú nap után hazament manhattani lakásába, és egy agyi érbetegség következtében meghalt. Ötször házasodott, és ahogy mondta, mindegyik felesége állatbolond volt, akárcsak ő maga. Egyik fia, Robert Halmi Jr. máig filmes, de a magyar kapcsolatok elkoptak a családból.
Radnai Károly szerint az idősödő Halmi már sokszor hangoztatta, hogy a magyarok nem ismerik el a tevékenységét, pedig ő mennyi mindent tett az országért. Nyolcvanéves korában egy Népszava-interjúban megkérdezték az országhoz fűződő viszonyáról: „Van erre egy magyar szó, amit semmilyen nyelvre nem lehet lefordítani: bulizik. Itt mindenki bulizik. (…) De én türelmetlen ember vagyok, későn kezdtem az életet, és nem akarok ilyesmivel időt veszíteni.”
FILMJEIBŐL:
Alice Csodaországban (1999) Babelsberg International Film Produktion, Hallmark Entertainment, NBC Studios
Scarlett (1994) RHI Entertainment
Karácsonyi ének – A musical (2004) Hallmark Entertainment, Mid Atlantic Films
Több, szebb és jobb startupot Magyarországra! – ezzel a felütéssel indul a Startup Hungary, hogy felkarolja az ökoszisztémát, és hiteles képet adjon a hazai színtérről. Az elmúlt évtized meghatározó arcai már beálltak mögé. A Forbes ír először az indulásról.
Zombori Zsolt tizenkilenc évnyi McDonald’s-menedzseri tapasztalatát fektette a családi kézműves hamburgerezőbe, de nem áll meg Nagykőrösön. Épp franchise-partnereket és befektetőket keres.
Elvitte a járvány a bankok profitját az első negyedévben, mégsem bánták, hogy 55 milliárd forintnyi adót előre kért tőlük az állam. Mert segíteni akarnak a gazdaság feltámasztásában, és akkor végül nekik is jó lesz. Jelasity Radován, az Erste Bank vezére a Bankszövetség új elnökeként gyárlátogatások mellett a bankokba is várja a politikusokat.
