Zombori Zsolt tizenkilenc évnyi McDonald’s-menedzseri tapasztalatát fektette a családi kézműves hamburgerezőbe, de nem áll meg Nagykőrösön. Épp franchise-partnereket és befektetőket keres.
Mikor filmekben vagy sorozatokban tör ki világméretű katasztrófa, az amerikai metropoliszok utcáit vérszomjas zombik lepik el, hogy az emberiség túlélésének záloga tuti valami meghasonlott, morcos harcos legyen, aki szép szó és tudományos módszertan helyett anyázással és pisztollyal kel a maradék túlélők védelmére. Ehhez képest a valódi pandémia többhetes bezártságot és többnyire passzív megoldást hozott, a harc élvonalában gondosan fertőtlenített kezeslábast viselő, naphosszat a vírust vizsgáló és a lehetséges gyógyszert kereső kutatókkal. Ők lettek a júniusi Forbes Next melléklet hősei: köpeny helyett inget viselnek, szuperképességek hiányában pedig agyukat használják arra, hogy emberek milliárdjainak érdekében cselekedve megállítsák a vírust.
Ebben a küzdelemben senki sincs egyedül, a versengés háttérbe szorul, a közös munka gyümölcse pedig a jövő homályába vész. Utóbbi azonban sem az országszerte ismertté vált pécsi kutatócsoportot, sem a magyar állam által is támogatott gyógyszerkutató konzorcium ötletgazdáját nem kedvetleníti el. Jómagam, aki az otthon biztonságából követtem a koronavírus-járvány körüli eseményeket, minden résztvevőt ámulattal hallgattam, hisz egész más a frontvonal tudósainak szembesülni a vírus valóságával, mint a tévében vagy az interneten találkozni mindenféle videókkal, hírekkel. És akkor a sok fárasztó konteót és megmondóembert ne is említsem – az ismerősi körömben is többször felcsendült a „nade influenzában többen meghaltak” mantra, felidézve bennem Kacskovics professzor keserű megjegyzését, miszerint mára mindenki virológus szakemberré változott.
A Forbes Nextben elmondott sztorik talán segítenek tisztábban látni a helyzetet. Kiderül, mire elég a kormány támogatása. Az is, hogyan lesz egy sokéves kutatásból hirtelen a vakcinagyártás potenciális csodafegyvere. És a kutatók életébe is betekintést nyerünk, hiszen közösségi távolságtartás ide, gumikesztyűbe dudálás oda, ezek az emberek nap mint nap veszedelmes vírusok és baktériumok közelében töltik az idejüket; többet viszont nem mondok, azt hiszem, Bánlaki D. Stella és Fekete Emese cikkei magukért beszélnek. Akárcsak Bagi László összeállítása arról, milyen állatokat eszünk szerte bolygónkon úgy, hogy bár ne tennénk.
„Kültéri felhasználásra készült” – adja meg magához a használati utasítást Kozma Gergely, de ez a lenyugvónap-, szarvasbika-, tehén- és lótetoválások nélkül is átjön az első mondataiból. Szerinte nem lovasnemzet a magyar, sokkal inkább fesztiválnemzet, csinált is ő is egy dzsemborit, ahol „klímahorror” és „álspirituális ökohumbug” nélkül, nyersen és szabadon beszélgethetünk egymással. Indulás előtt ragadjon mindenki söröskorsót, ők nem fognak csak azért gyártani, hogy rákerüljön egy támogató logója.
A nagyapja ingben, élére vasalt nadrágban és kalapban ült a tehénszekér tetején. Gergő vele járt hajnalonta kaszálni, szénát gyűjteni, csavarogni az erdőn – nem volt opció nem a természet közelében élni. Az Ecopunk fesztivál ötletével elsőként három gyerekét szerette volna megszólítani. Amíg kicsik voltak, az volt, amit apa mond – ezzel szülőként próbált is visszaélni és természetszeretetre nevelni őket úgy, ahogy a nagyapja őt nevelte. „Nyilvánvaló volt, hogy egyszer el fogja őket vinni a világ, és kinőnek abból, hogy apával sátraznak, és úszkálnak az Ipolyban. De amikor ez eljött, mégsem akartam elfogadni.”
A sárga dzsekiben, mezítláb fára mászó klímaszorongó csak azért káros, mert ha ez a téma nem megy le a torkodon, akkor az egész fenntarthatósági témát ezzel kötöd össze.
Kozma Gergely folyóméternyit olvasott a környezetvédelmet tematizáló szereplőkről, és arra jutott: ha így marad a zöld kommunikáció, abból tömeges szinten nem lesz semmi. Márpedig tömegeket kell mozgósítani ahhoz, hogy legyen esélyünk. És bár gunyorosan hivatkozik az ökovonal hippi képviselőire, leszögezi, hogy fontos a munkájuk, mert mindenki ahhoz fordul, aki megszólítja.
„A félelmeket és az álspirituális ökohumbugut nagyon hamar megtalálod, de ez nem az, ahova nagy tömegek jó szívvel csatlakoznak. A sárga dzsekiben, mezítláb fára mászó klímaszorongó csak azért káros, mert ha ez a téma nem megy le a torkodon, akkor az egész fenntarthatósági témát ezzel kötöd össze.”
Az Ecopunk azoknak született, akik nem félnek, de tennének. Akkor viszont már ő is megijedt, mikor 2018-ban megjelent az IPCC-jelentés, és időhöz kötötte az addig csak horizonton lebegő kataklizmát a másfél fokos átlaghőmérséklet-növekedéssel. A szorongás azonban nem egyeztethető össze a természetével, inkább összecsapta a tenyerét, és pályára állt. 2018-ban alapítványt hoztak létre, 2019-ben megszervezték az első fesztivált. Olyan rendezvényt akart, ahol mindenki megtalálja magának, hogy mit tud megtenni. A fesztivál persze hozza, amit minden fesztiválnak hoznia kell: szabadság, nyár, zene, rozéfröccs és találkozások, Terényben, a Cserhát közepén. Visszautasítják a lelkiismeretfurdalás-keltést, és az a legfontosabb, hogy aki ellátogat a fesztiválra, éljen bármilyen életet, legyen bármilyen kevés kapacitása, hoz egy döntést, amivel változtat.
A programot kifejezetten úgy állították össze, hogy minél különbözőbb meggyőződésű emberek üljenek le egymással. Külön kiemeli az új, vidéki értelmiséget – róluk Gergő szerint sajnos sokszor megfeledkeztünk. „Egyre többen hagyják ott a várost, és élik azt, amiről sokan csak beszélnek, de ezek komoly, egyetemi diplomás szakemberek. Róluk miért nem beszél senki?”
Az elméleti emberek elvégezték a munkájukat, már tenni kell, mert az a másfél fok akkor is perzselő következményekkel jár, ha csak egyre sikerül lenyomni. Az első fesztiválon középkorú családosok, gimnazisták és nejlonotthonkás terényi nénik is ott voltak, aminek láttán Gergőék örömmel dobták ki előre átgondolt perszónájukat a kukába. Nem elég, hogy alapból nehezített pályán rendeznek fenntartható fesztivált, a huszonhat éven aluliaknak ingyenes a részvétel. Gergő nevet, mintha szórakoztatná az önsorsrontás, persze itt másról van szó. Fiatalon sokszor került olyan helyzetbe, hogy választania kellett: vagy belépőt, vagy sört vesz, és nem akarta, hogy ez mással az Ecopunkon így legyen.
„Sosem volt szél a vitorlánkban, civilként rendezvényt szervezve a harmadik percben fejre állhatsz.” Így történt ez akkor is, amikor a koronavírus-járvány berobbanásával minden támogatójuk kénytelen volt lemondani az együttműködést, így még azt a 30–35 millió forintot sem sikerült összeszedni, ami a szervezéshez kell. A terényi önkormányzat továbbra is velük van, és Gergő szerint amíg van helyszín és vannak előadóik, addig fesztivál is lesz.
A szembeszél akkor is erős, amikor épp nincs világjárvány. A fesztiválok támogatói listáján ott szokott szerepelni, hogy adott szintű jelenlét mennyibe kerül egy cégnek. Az Ecopunknál viszont nem kerül logó a karszalagra, ami újrahasznosított szövetből készül, a söröspoharakra, amiket kölcsön kapnak, nem gyártanak molinót és semmilyen márkázott terméket. Nagy rugalmasság kell ehhez a cégek oldaláról, Gergőéknek pedig az is szempont, hogy mely cégek nevét tűznék jó szívvel zászlajukra anélkül, hogy az hitelrontással járna.
„A legnagyobb szennyezők a legnagyobb reklámköltők is, nekik egyszerűbb egy kis civil szervezetet egyszer-kétszer támogatni, mint mondjuk a gyártástechnológián változtatni. Ez a green washing maga.” A green washing, azaz a zöldre festés PR-módszer, amivel a cégek hamis üzenetekkel, fogásokkal állítják be magukat zöldebbnek, mint amilyenek valójában. Így valódi reform helyett költséghatékonyabb eszközzel reagálnak a rájuk nehezedő természetvédelmi nyomásra. Ez egyben az idei, második fesztivál tematikája is.
„Ez a gentleman’s agreement – mutat még egy cilinderes-bajszos tetoválást a kezén. – Papírozás és bürokrácia nélkül is lehet haladni, én azt szeretem.” Az alapítványban hatan vannak, de mindenkinek van más munkája, mellette a nem létező szabad idejükben nyomják a szervezést. Ehhez a maghoz csatlakoznak páran, ki lazábban, ki szorosabban, valaki egy kontakttal, más adománnyal – köztük a család és barátok is. „Én akaratból megyek előre, csak a döglött halak úsznak az árral.” Felnéz a nagy múltú civil szervezetekre, de sajnálja, hogy a civil szóval végérvényesen összeforrott a politika is. „A politika nem az innováció földje, előbb tömeget kell csinálni, ahhoz fog odagyűlni a politika a maga pontgyűjtő játékával. Előbb-utóbb lesznek ebből törvények is.”
Magyarországon ritkán hallható hírességekkel, irodalmi és filmes nagyágyúkkal készített interjúival már a rendszerváltás előtt nevet és ismertséget szerzett. Később milliókat ültetett a tévé elé lazán elmélyült beszélgetős műsoraival, közben világjáró dokumentumfilmjeivel nyitottságot és toleranciát tanított. Versenyszellem és törtetés nélkül lett az ország legkedveltebb televíziósa, de ha tükörbe néz, jó tíz éve már csak az írót látja, és ettől jobban érzi magát, mint leglátványosabb sikerei csúcsán. Egy ország ismeri a hangját és a gesztusait, ötven éve kérdez, felfedez és mesél, sikerkönyvek szerzőjeként sem fogy ki a történetekből. Új könyve ősszel jelenik meg, most beszél róla először.
Süle Kati elmúlt ötven, öltözködésében mégis annyi kísérletezőkedv és bátorság van, ami a fiatalabbakra is ritkán jellemző. Szerinte nem ő az, aki különösebben bátor lenne, inkább a többség bátortalan.
Amikor a videókazetta volt a menő, mindenki tőle vett, a DVD-forradalom elsöpörte, de a videójátékokra jókor érzett rá. Ma már drónokkal is üzletel. Nagy György üzleti karrierje az R-Go-tól Fenyő Jánoson át a Jóistenig.
