Adam Wyden hedge fund menedzser csiszolatlan tőzsdegyémántokkal megtizenegyszerezte befektetői vagyonát az elmúlt tíz évben, és maga is bezsebelt százmillió dollárt. A legnagyobb aggodalma most az, hogy apja, Ron Wyden oregoni demokrata szenátor halálba adóztatja nyereségeit.
Írta: Antoine Gara , Fordította: Knittel Martin
A napsütötte, sikkes miami enklávéban, a Bay Harbor Islanden bérelt házában Adam Wyden dühödten nézi a Bloomberg terminálján átfutó híreket. Április 22-ét írjuk, és a piac éppen beszakadóban Joe Biden megszellőztetett intézkedése miatt: az amerikai elnök 39,6 százalékra növelné az árfolyamnyereség-adót azoknak, akik legalább egymillió dollárt keresnek. „Ez anti-amerikai – fújtat Wyden. – Nagyon csalódott vagyok a jelenlegi amerikai kormányzás miatt. Szerinted tudja bárki közülük egyáltalán, hogy mit csinál?”
A válaszért nem kéne messzire mennie: megkérdezhetné apját, Ron Wydent is, Oregon demokrata szenátorát, a szenátus nagy hatalmú pénzügyi bizottságának elnökét. Az idősebb Wyden az adóztassuk a gazdagokat igazi bajnokaként Trump vállalati adóreformját is „partizán adóátverésnek” nevezte. A fia azonban nem tagja egyik pártnak sem, helyette a befektetőlegenda, Benjamin Graham zászlóvivőjeként keresi odaadóan az alulértékelt részvényeket. Az eddigi eredményei pedig egészen megdöbbentőek.
Részvényvadászat A most 37 éves Wyden az elmúlt tíz évben a zsebpénzét és megtakarításait (ideértve a barmicvójára kapott pénzét is) 350 millió dolláros hedge funddá hizlalta, saját részvényeinek értékét pedig százmillió dollárra növelte. A Miamiban székelő ADW Capital Partners segítségével Wyden bebizonyította a rátermettségét az alulértékelt vállalatok kiválasztásában. Az S&P 500-tól messze eső piacokon vadászik, az elemzők és más nagy hedge fundok figyelmét elkerülő mikro- és kis kapitalizációjú részvényeket részesíti előnyben. Az ADW 2011. januári alapítása óta a költségek levonása után majdnem 28 százalékos évesített hozamot ért el, így tizenegyszeresére növelte befektetői pénzét. Ez körülbelül az S&P 500 index duplája.
Wyden nem bújik az anyja szoknyája mögé, ha nagy tétekkel kell játszani. Befektetési alapja a legnagyobb részvényese a több mint negyven sztriptízbárt és éjszakai klubot működtető houstoni RCI Hospitalitynek. Most tízszázalékos tulajdonrészét tavaly áprilisban kezdte el építeni, amikor a koronavírus elhitette a befektetőkkel, hogy a maszkok és a távolságtartás korszakában a részeges legénybúcsúkra és öltáncokra épülő vállalatnak kampec. De Wyden arra számított, hogy a járvány csitulásával az addig visszafojtott kereslet újult erővel fogja látogatni az RCI – többnyire floridai és texasi – klubjait, és azok gyorsan ki is nyitnak. Még egy pozitívum: egyre nehezebb egy sztriptízbár nyitásához engedélyeket szerezni, ez pedig jó mély vizesárokként védi az üzletét.
Saját szájíze szerint mutatja be az eleve ismeretlen és izgalmas tajvani konyhát a Széll Kálmán téri 101 Bistro, több olyan fogással, amikért mostantól időnként vissza kell térni.
A nyolc nagy kínai konyhairányzatot ábrázoló térképek pont úgy szokták ábrázolni Tajvant, mint a közigazgatásiak: különálló, be nem kategorizált sziget. A különbség csak annyi, hogy a tajvani konyhát tételesen – talán csak egyelőre, talán csak a túlzott részletesség hibáját kerülendő – még nem követeli magáénak az államkapitalista nagytesó.
A 40-es években Kína minden részéről ide menekültek a Kuomintang-tagok, akik a népi előtag nélkül képzelték el a demokráciát – történelméből adódóan az összes kínai régiós tradícióból, a különböző indokínai őslakosok konyhájából és a közeli Japán gasztronómiájából egyesítenek hatásokat az ország konyhájában. Hagytak némi nyomot a holland gyarmatosítók is, a modern kori fejlődés és az amerikai jelenlét pedig olyan csavarokat vitt bele, mint a szigeten hetven éve még nem honos marha, vagy a parmezán ázsiai konyhától szokatlanul önfeledt használata.
A 101 Bistróban ezen kever még egyet a Nagy-Britanniában és a többi között fermentálás-zászlóshajónak számító koppenhágai Nomában edződő Keve Márton séf, aki a tajvani konyha fogásait Magyarországon is hozzáférhető alapanyagokból, ezáltal olykor saját szájízű változtatásokkal készíti el. Ennek az eredménye egyrészt izgalmas és egyedi, másrészt a precízen belőtt arányok és elegáns fűszerezés miatt Ázsia-szkeptikusoknak is könnyen lehet kapudrog.
Ezt az egész sztorit a történelmi kanyarral együtt meg csak azért mesélem el, mert a 101 Bistróban nem fogják. Nem mintha ettől el lennének tévedve a vendégek, szombaton ebédidőben szépen megtelik az informális gasztrokocsmát idéző hely párokkal, akik szemlátomást tudják, hol járnak, és azt suttogják, hogy élőben is meg kell kóstolni a padlizsánt. (A 101 a „covid alatt nyitott az üzlet, mégis túlélték” sorozatunk következő szereplője: tavaly május óta nyomták a kiszállítást, leginkább művészi bento boxokkal.)
Pincérünk annyit jelez, hogy kisadagosak a hideg és meleg tányérok (nagyobbacska tapasként érdemes számolni velük), meg érdeklődésünkre azt, hogy a háromféle baóból (jégcsapretek, császárhús vagy burger) a sertés lesz az izgalmasabb választás. Ez utóbbi tippet nem tudjuk eléggé megköszönni neki, remek szósz és omlós hús érkezik a parányi, édeskés, gőzölt zsemlében.
Tigrisparadicsom-saláta
A tintahaltoast két formázott amerikai bundáskenyérre emlékeztet, de a bundán belül finomra darált rákhús van, amit egy savas és tintahaltintával színezett majonézbe lehet mártogatni. A tigrisparadicsom-saláta annak ellenére egy nagyon jó caprese és toszkán kenyérsaláta kifordítás, hogy a középpontjába rejtett marinált tofu húsevő szemmel csak a tofuk világán belül tud izgalmas lenni. A paradicsomokat beterítő szójás öntet kifejezetten viccesen és ízletesen rímel a balzsamecetes eredetire, amit vizuálisan megidéz.
XO osztriga
Az itt sárga csilivel készülő (arany) kimcsi, azaz koreai ihletésű marinált fodroskel nem olyan veszedelmes, mint a neve ígéri, ellenben nagyon jól kíséri a zsírosabb fogásokat. Elsősorban a ropogós bőrű shou pa csirkecombfilé-szeleteket, amelyek csodálatos, gazdag, feketén csillogó levét mi gondolkodás nélkül az eleve hájasként felkonferált rizsre és az azt díszítő tokaszalonna-szeletekre öntjük, a végeredmény alapján helyesen. Kérünk még egy Tajvanon hétköznapi alapanyagnak számító osztrigát XO-szósszal: a szárított kagylóval, rákkal és sonkával készülő umamibomba izgalmas irányba viszi a nyers kagylót, ami máshogy nem is passzolna ebbe a sorba. Az én életemben inkább érdekes kitekintés marad, mint olyasmi, amit mostantól rendszeresen ki kell kérni.
Shou pa csirke
Desszertet könnyű választani, mert ottjártunkkor egy van: a nyitó bao kisütve, fánkként tért vissza, egy menet közben dicséretesen nem széjjelfolyó kókuszos lime-fagyit közrefogni.
Bao fagyi
Az egyébként is sűrű hűházást még italokkal lehet autentikusan szaporítani, olyannyira, hogy a sör az egyetlen, amit a kerületben máshol is lehet kapni, a kóla szó elhangzására pedig összerezzen a bartender. Mi csak szörpöztünk – a krizantém és a galagonya mennyeiek, szokatlanok, egy-egy kortyban már sziruposan sűrűek, de közben kellően fanyarok –, de aki a gasztrokocsma-koncepciót követné, az koktélok, long drinkek, jégre töltött ázsiai vodkák, ginek és whiskyk, szakék és szilvaborok között szökdelhet kedvére.
A nyitásról szóló beszámolók felemlegetik még egy hátsó udvar ígéretét. Sokat adna a dologhoz, mert a mindörökké-Moszkva tér hét forgalmi sávjára néző mostani terasz minden mással ellentétben nem a jó értelemben idézi meg Tajvant.
101 Bistro Budapest II., Széll Kálmán tér 5. A teszt időpontja: 2021. augusztus 14.
Ezt ettük: Sertésbao: 1390 Ft Tintahaltoast: 1990 Ft Tigrisparadicsom-saláta: 1790 Ft XO osztriga: 1990 Ft Kimcsi: 990 Ft Shou pa csirke: 2290 Ft Hájas rizs: 990 Ft Baofagyi: 1290 Ft Egy üveg szűrt víz: 490 Ft Két szörp: 1580 Ft Egy filteres kávé: 590 Ft Szervizdíj: 1923 Ft Összesen: 17 305 forint
Meghódította az okosórák piacát a Garmin. Míg a sportórák között régóta az övék a vezető szerep, mára a mindennapi használatra tervezett okosórák, illetve az okos-multisport órák mezőnyében is erősödött a szerepe, olyannyira, hogy jelenleg ezen a piacon is a második legnagyobb a részesedése. Nem véletlen, hiszen a márkalojalitást az egész Garmin-ökoszisztéma és számos tevékenységspecifikus applikáció támogatja. Selmeczi Dániel ügyvezetőnél jártunk a bemutatóteremben, ahol a Garmin jelenlegi piaci helyzetéről is beszélgettünk.
Andy Grove, született Gróf András István ifjúkorában Budapesten átélte a huszadik század „nyűgét s nyilait”. A kétszázezer nyugatra szökött magyar egyike volt, Amerikában a Budapestre leginkább hasonlító várost kereste, így San Francisco felé vette útját, és előbb a Szilícium-völgy első startupjának kutatója, aztán az Intel vezére lett. Remek tudós volt, mégis mint menedzser tette a legtöbbet.