Írta: Cseke Eszter és S. Takács András
Az elmúlt években ezeken a hasábokon is jó néhányszor áradoztunk türkiz hegyi tavakról, gőzölgő gejzírekről és alvó vulkánokról Patagóniától a Dolomitokon át Brit-Kolumbiáig. Aztán bő egy évvel ezelőtt arról írtunk, hogyan tértünk haza az iskolák és óvodák bezárásának napján Afrikából, egy éve pedig arról tudósítottunk, mely covidbiztos magánszigeteken nyaralnak a Forbes-listák szereplői, ahol az Indiai-óceán közepén érkezéskor és induláskor is PCR-tesztet végeznek a vendégeken…
Hála az átoltottságnak, mára kevés biztonságosabb és hívogatóbb hely van a világon, mint Közép-Európa, így nyár végére most a Magas-Tátrát ajánlanánk egy vírusbiztos kirándulásra: lenyűgöző látvány, kelet-európai vendégszeretet és gyerekkorunk ízei.
Királyok, Bryan Adams, kilós aranylánc – Grand Hotel Kempinski
Se repülőre, se vonatra, se hajóra nem kell szállni, csupán néhány óra az út autóval. Ráadásul egyre szebb és drámaibb tájakon kanyargunk, mire megérkezünk a Csorba-tóhoz. Alighogy begurulunk a szecessziós épületegyüttes főbejárata elé, már nyitja is a kaput egy öltönyös ajtónálló. Mire a londiner kipakolja a bőröndöket, egy harmadik fiatalember megkaparintja a slusszkulcsot, hogy leparkolja a kocsit.
A recepción plexifal alatt nyújtják át szobakártyáinkat, de a pohár pezsgő persze itt nem fér ki, így a welcome drinket a lobbiban szolgálják fel. A járvány idején a Kempinski több mint ötvenoldalas covidbibliában írta elő dolgozóinak, milyen új szabályokat kell betartaniuk, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátók a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat a pandémia alatt is, már amikor épp nyitva tarthatott a szálloda.
Például a medencéhez csak meghatározott számú vendéget engedtek be egyszerre, a reggeli svédasztalnál pedig egyirányúvá tették a forgalmat, több száz nagy méretű villát, kanalat és tálalócsipeszt kihelyezve, amiket a sor végén egy külön tányérba gyűjtöttek. A hatalmas belmagasságú étteremben csak a reggelihez ülve vették le a vendégek a maszkot, ehhez külön kistányért és szalvétát terítettek minden asztalra.
Eredeti csillárok, sokat látott lépcsők, erkélyek és az étterem megmentett mennyezete idézik az egykor hercegeket és királyokat vendégül látó grand hotel tündöklését.
Ahol még a járvány idején is el lehetett feledkezni a külvilágról, az a hotel medencéje volt, és mellette a kényelmes, tespedős vászonkanapék, ahonnan a vendégek a tavat és a mögötte tornyosuló hegycsúcsokat kémlelhetik a plafonig érő ablakokon át. A háttérben önfeledten ugrálnak a gyerekek a vízbe, a jakuzziban közben megismerkedünk egy másik magyar párral, a férj és a feleség is magas szinten dolgozott a turisztikai szektorban az elmúlt években.
Tőlük igazán szomorú hallani, amit mi is napok óta érzékelünk, hogy Szlovákia így elhúzott mellettünk a turizmusban is, az infrastruktúrától a programkínálaton át a gasztronómiáig. Közös kelet-európai ötcsillagos elemnek tűnik viszont, hogy Hegyeshalomtól innen még egy Kempinskiben is képtelenség megreggelizni strandpapucsban slattyogó és kilós aranyláncot cipelő, csámcsogó vendégek nélkül, miközben a hotellánc drezdai szállodájában minden második asztalnál az aznapi napilapokat lapozgatják a zakós német vendégek.
A tátrai Kempinski szobáit és lakosztályait klasszikus eleganciával rendezték be, a kilátás a Csorba-tóra és a mögötte húzódó hegyekre felejthetetlen. Talán éppen itt ücsörgött Szentiványi József, Liptó vármegye nagybirtokosa is 120 évvel ezelőtt. Az biztos, hogy a 19. század vége felé fedezte fel magának a Csorba-tavat, a Magas-Tátra máig első számú attrakcióját. Ő építtette itt az első vendégházat (évekkel megelőzve még az első német Kempinskit is), és finanszírozta a tavat megkerülő turistaút kialakítását, amit ma esténként gyönyörűen kivilágítanak. A szálloda megnyitását már nem élhette meg, de szobor és emléktábla állít emléket neki mint a tátrai turizmus megálmodójának.
Több mint száz évvel később, a mai százszobás luxushotelben eredeti csillárok, sokat látott lépcsők, erkélyek és az étterem megmentett mennyezete idézik az egykor hercegeket és királyokat vendégül látó grand hotel tündöklését. A mai nobilitásokra is büszkék a Kempinskinél, a szállodát hosszú évek óta precízen és profin igazgató Kathrin Noll több fotón is feltűnik, hol Ban Ki-Mun, hol Bryan Adams mellett, de magyar miniszterek, államelnökök és miniszterelnökök is megfordultak itt a különböző régiós csúcstalálkozókon.
Széchenyi tejbegríze – Hotel Lomnica
Bő száz évvel ezelőtt ez az egész térség a magyar nemesség játszótere volt, mondja 25 kilométerrel arrébb egy dúsgazdag szlovák üzletember, Radoslav Bardún a szállodája előtti teraszon, miközben pincészetének legfinomabb rizlingjeit kóstolgatjuk vacsora előtt. Tátralomnic százéves térképein valóban megtaláljuk Széchenyi és Teleki villáit, tucatnyi más magyar nemes háza mellett, a „Palotaszálló” és a „Vízgyógyintézet” közelében, az akkori Bethlen-park körül.
Minden szállóvendégnek tudnia kell, milyen volt, s milyen lett.
Rado egy sok millió eurós nemzetközi labordiagnosztikai vállalat tulajdonosa, a képzőművészet és az antik autók szerelmese (három elképesztő járgány áll a szálloda előtt, ebből kettőt ki is lehet próbálni, de a Škodát üvegfal védi az illetéktelen kezektől). Újabban a vendéglátás szerelmese is, amióta kedvesével, Zuzana Semanovával újraálmodták és felújították a mögöttünk álló grandiózus épületet.
Egy romhalmaz volt, meséli Zuzana a másik híres tátrai grand hotelről. A Hotel Lomnica hosszú éveken át üresen rohadt megmentőjére várva. Zuzana mutatja telefonján a felújítás előtt készíttetett drónfelvételeket, amiket azért rendelt meg, hogy mindenki láthassa, milyen volt, s milyen lett. Aztán figyelmeztet, hogy el ne felejtsük megnézni a szobában a hotel történetéről készített dokumentumfilmet. Tényleg megható a jelenet, amikor a fél évszázada ott dolgozó pincérek és takarítók visszatérnek egykori munkahelyükre, amit Rado és Zuzana az eredetinél is előkelőbb szállodává varázsolt.
A szobánk felé sétálva mintha Mednyánszky-festményeket látnánk a folyosón. Közelebb lépünk, és Szepesi Kuszka Jenő tátrai munkái sorakoznak egymás mellett a falon. Mellette Neogrády László naturalista téli erdőbelsői és nyári patakpartjai jönnek szembe, ahogy haladunk a szoba felé. Kapkodjuk a fejünket, mire kiderül, hogy egy komplett huszadik századi galériában fogunk lakni. Az ötszáz tételből álló gyűjtemény beteríti az egész szállodát, a folyosóktól a szobákon át az éttermekig. Mint kiderül, a képkeretekben GPS és mozgásérzékelő is van, és azonnal megpittyen Zuzana telefonja, ha valamelyik festménynek véletlenül nekirohan a gyerek.
A legnagyobb figyelmet most Ján Hála csehszlovák festőművész 40-es és 50-es éveiben készült olajfestményeinek szentelik, a képek a környéken dolgozó parasztság életét ábrázolják. Amíg a Ferenc József Étteremben várunk a tafelspitzre, a borjú bécsire és a császármorzsára, ki-kiugrunk, hogy közelebbről szemügyre vegyük egy-egy munkáját. A vendégek letölthetik telefonjukra a teljes katalógust, és a festmények melletti QR-kódot beszkennelve azonnal elveszhetnek a részletekben.
A vacsorát nem akárhol költjük el, a séf egy 60-as évekbeli Citroën HY furgonban süti-főzi szemünk láttára a tízfogásos degusztációs menüt, amit Radóék borpárosítása kísér. A korianderhabbal nyakon öntött kucsmagombás csirkeszívnél szisszenünk fel először, a zelleres borjú-csecsemőmirigynél legközelebb, a bodzavirágos báránytérd már meg se kottyan, a rántott pacal borjúnyelvvel párosítva már tényleg csak a hab a tortán. És legnagyobb meglepetésünkre mégis összeáll az ízorgia, szívét-lelkét beleteszi a szakács, akit a tulajdonosok a többi séffel együtt rendszeresen meghívnak két-három Michelin-csillagos éttermekbe, hogy ellessék a csúcsgasztronómia csínját-bínját, és hazahozzák a Citroën food truckba.
Radónak és Zuzanának ez a hobbija: évente többtucatnyi Michelin-csillagos éttermet kipróbálnak. Ezek után nem merünk nemet mondani, amikor desszertnek a semolinát, azaz a tejbegrízt ajánlják.
Radónak és Zuzanának ez a hobbija: évente többtucatnyi Michelin-csillagos éttermet kipróbálnak. Ezek után nem merünk nemet mondani, amikor desszertnek a semolinát, azaz a tejbegrízt ajánlják, ugyanazt, amit a kézműves portékákból összeállított gazdag reggelinél is felszolgálnak. A semolina selymessége, állaga és az olvasztott vaj a tetején a legjobb szívű erdélyi nagymama tejbegrízét idézi. Lapzártánkig dolgozunk a titkos recept megszerzésén.
Másnap reggel a Mozart Kávéház előterében találkozunk Zuzanával és Radóval, akik már előkészítették a három tesztkészletet, hogy mielőtt hazaindulunk, az üres bálteremben Rado gyorsan feldugja orrunkba a pálcikát a PCR-teszthez. Rutinosan öltözik be a művelethez, már vagy száz mintavételen túl van, ugyanis a járvány hajnalán, amikor a laborok még nem álltak készen, és itt a hotelben csomagolták a tesztkészleteket a munka nélkül maradt vendéglátósok, hozzá jártak a szlovák politikusok, hogy gyorsan megtudják, lenni vagy nem lenni.
A teszthez vett minta már robog is Kassára a laborba, amikor hazaindulunk. Ezt leszámítva a Ferenc József Étterem monarchiás ízei után, néhány utcára a szebb napokat látott Széchenyi-villától tényleg kicsit úgy érezzük magunkat, mintha belföldön nyaraltunk volna.
Már esteledik, amikor – negatív teszteredménnyel a telefonunkon – áthajtunk a használaton kívüli, lerobbant, elhagyatott határátkelőn.
