Meghódította az okosórák piacát a Garmin. Míg a sportórák között régóta az övék a vezető szerep, mára a mindennapi használatra tervezett okosórák, illetve az okos-multisport órák mezőnyében is erősödött a szerepe, olyannyira, hogy jelenleg ezen a piacon is a második legnagyobb a részesedése. Nem véletlen, hiszen a márkalojalitást az egész Garmin-ökoszisztéma és számos tevékenységspecifikus applikáció támogatja. Selmeczi Dániel ügyvezetőnél jártunk a bemutatóteremben, ahol a Garmin jelenlegi piaci helyzetéről is beszélgettünk.
SPORTÓRÁKTÓL AZ OKOSÓRÁK FELÉ
Aki hordott már okosórát, az tisztában van annak előnyeivel. A csuklóról vezérelhető világ óriási kényelmet jelent, az egészségfigyelés, és egy jókor jött figyelmeztető üzenet, pedig kulcsfontosságú azoknak, akik hajlamosak belefeledkezni munkájukba. A Garmin húsz éve fejleszt sportórákat. Korábban a sportolók speciális igényeit tartották szem előtt, azaz egy-egy tevékenységhez illeszkedtek az órák funkciói, nem mindennapos használatra szánták őket. Mára viszont hozzászoktunk, hogy okoseszközeink nemcsak a sportolás, hanem mindennapi és szabadidős tevékenységeink során is rögzítik az adatainkat, így komplexen tudják ez után elemezni azokat. A Garmin részéről így logikus lépés volt, hogy olyan órák fejlesztésébe fogjanak, amelyek a két világot egyesítik: tartják a tempót a sportolókkal, és közben tökéletesen működnek multifunkcionális fitneszóraként is, ha a felhasználó csak hobbiként végez testmozgást.
Miután a koronavírus térdre kényszerítette a vendéglátást, és bezáratta a szállodákat, mára új műfajt teremtett a turisztikában: számos hotel kedvezményes csomagot kínál a kötelező karantén idejére, öt–nyolc napra vagy akár két hétre, egyetlen szállodai szobában. Így jár az, aki manapság üzleti útra vagy épp családlátogatóba utazna Indonéziába, Szingapúrba vagy Ausztráliába – és ez csak három azon országok közül, ahol szigorú hotelkarantén vár az érkezőkre.
Szöveg és fotó: Cseke Eszter és S. Takács András
Olyan alaposan talán még sosem keresgéltünk szállodát, mint mielőtt Jakartába repültünk. A beutazásunkkor érvényes, azóta még szigorúbb szabályok szerint öt nap karantén várt ránk a hotelszobában, ötórás időeltolódással, egy ötéves gyerekkel, ráadásul 15 óra repülés után. Az egyik hotel a képek alapján túl sötétnek tűnt, a másikban túl kicsik voltak a szobák, a harmadiknál rettenetes visszajelzéseket olvastunk a kajáról. Márpedig a vendég csakis a szállodából rendelhet magának szobaszervizt. A már-már oknyomozó kutatómunka nyomán végül a híres 19. századi szingapúri szállodalánc, a Raffles jakartai hoteljére esett a választásunk.
Talán az édes ötéves kisfiú, talán a hét hónapos terhes feleség láttán esett meg a szívük a megfáradt magyar vándorokon, mindenesetre a felhőkarcoló 27. emeletén betessékeltek egy 136 négyzetméteres saroklakosztályba, majd kedvesen ránk zárták az ajtót.
Akár nászúthelyszínnek is elfogadtuk volna pár évvel ezelőtt. A délkelet-ázsiai metropolisz 180 fokos panorámája tárult elénk. A Raffles a legapróbb részletekre kiterjedő figyelemmel rendezte be a hálószobát, a tágas fürdőszobát, a nappalit, az étkezőt és a konyhát. Úgy éreztük magunkat, mint akik megnyerték a lottóötöst, ami a következő öt napot illeti. Persze a bezártság attól még bezártság, még egy aranykalitkában is.
Először is kipakoltunk, és eltüntettük az útból a bőröndöket, hogy a lehető legotthonosabbá tegyük a lakosztályt. Könyvespolcot varázsoltunk a tévé köré. A Ruminivel a tengerre képzelhettük magunkat, Gerald Durrell-lel a dinoszauruszok földjén barangolhattunk, ha már épp kezdtünk volna megbolondulni. Napirendet állítottunk össze, hogy a lehető leggyorsabban teljen az idő: olvasás, jóga, memóriajáték, mesenézés, barkochba, Skype a nagyszülőkkel, és persze kétnaponta PCR-teszt, ami igazi eseményszámba ment.
A harmadik napon már a pincéreket is úgy fogadtuk, mint rég nem látott vendégeinket. A karanténra a hotel külön étlapot állított össze, különös figyelmet szentelve a desszertnek, hogy legalább egy kis kenyérpuding vagy crème brûlée megédesítse a bezártságot. Ez persze az időzónákon nem segített, így éjszaka néha összetalálkoztunk a nappaliban, és a szomszédos felhőkarcolók fényeit kémleltük. A végére már Hitchcock Hátsó ablakába képzeltük magunkat, és vártuk, hogy szemtanúi legyünk a gyilkosságnak. Az őrület további jeleit nem véltük felfedezni magunkon, mindenesetre kifejezetten megkönnyebbültünk, amikor öt nap után végre kicsekkolhattunk a luxushotelből, a Raffles holland menedzsere pedig széles mosollyal gratulált a szabaduláshoz.
Egyszerű ruhákban jár, nincs autója, az ember könyvtárosnak nézné, de amióta tizenhét évvel ezelőtt egymilliárd forintot keresett a budapesti tőzsderészvények eladásán, már magát is vagyonosnak tartja. Korányi G. Tamás neve legendás tőzsdesztorikkal forrt össze, és bár volt időszak, amikor vagyona nyílegyenesen tartott a nulla felé, a történésznek induló tőzsdei újságíró, majd laptulajdonos az ország elmúlt harminc évének egyik legismertebb és legsikeresebb kisbefektetője. Sziporkázó társasági ember, akinek a kötvények és részvények iránti gazdaságtörténeti lelkesedésénél talán csak térképgyűjtő szenvedélye nagyobb. És akinek a tőzsdézés mindig egy nagy társasjáték marad, amire nem lehet ráunni.
Puskás Ferenc óta Hanga Ádám kosárlabdázó az első magyar, aki magára öltheti a spanyol királyi gárda mezét a legmagasabb szinten. Az ide vezető út hátrányokkal, kudarcokkal volt kikövezve, de Ádámot hajtotta a szenvedély, sérülései nem hegeket hagytak, hanem csiszolták a jellemét.