„Hogy állsz a lépcsőkkel?” – kérdezi tőlem Nagy András a Berguson emeleti raktárához vezető, meredeksége és szűkössége miatt már inkább létrába, mint lépcsőbe kapaszkodva. „Tériszonyom van” – válaszolom őszintén, de leküzdöm, és megyek utána. A padlástérben levő dobozok mögül felbukkan egy ajtó, mögötte intézi három kolléga az online rendeléseket.

Miközben az ügyvezető körbevezet a honlapjukon csak kerékpárháznak nevezett épület három szintjének irodáin, eladóhelyiségein és szervizén – ahol egy eredeti bakelitborítóról mosolygó Korda György felügyeli a munkálatokat –, szabadkozik. Elégedetlen az első ránézésre katonás rendbe állított kerékpárok elrendezésével. A Cube-tól a Meridán át a Kelly’sig sorakoznak a márkák, és András külön nehezményezi, hogy az egyik kampón nincs új kerékpár (nem bicikli: a család minden tagja ragaszkodik a kerékpár szóhasználathoz).

„Nem szeretem az ilyet. Még a végén azt gondolja a vevő, hogy nincs elég áru.” Andrásnak ez a mondata csak az interjú alatt nyert igazán értelmet. „Nem szeretjük, ha a bankszámlán áll a pénz. A pénz legyen áruban” – vázolja fel azt az alapelvüket, aminek megvalósulását egy Budakalászon bérelt, ötszáz négyzetméteres raktáruk segíti.

Anyu ötlete
„»Fiatal eladónőt, szakmai gyakorlattal, német nyelvtudással fölveszek« – állt egy hirdetés hazafele egy kerékpárbolton. Hát mondom, ez nekem szól” – mondja pókerarccal Nagy László, András édesapja, szenvtelenséggel adva nyomatékot a poénnak. Pedig az a napja finoman szólva sem indult jól.
A rendszerváltás után nem sokkal, 1993-ban járunk, László a Bartók Béla úton működő Számalk munkatársa volt, és itt lett a rendszerváltás utáni leépítések áldozata. A 11. kerületből azért indult haza gyalog Óbudára, hogy át tudja gondolni, miként közli majd családjával munkanélkülivé válását. De félúton, a Várban meglátott hirdetésnek köszönhetően már új munkahely hírével ért haza.

A szervizben egy eredeti bakelit­borítóról mosolygó
Korda György felügyeli a munkálatokat.

Fiának már kamaszkorában is más habitusa volt. Legalábbis nem minden tizenéves kap a fejéhez, amikor meglát egy olcsó, almás szedd magad akciót, hogy az onnan az óbudai piacra behozott árut aztán jelentős haszonnal adja el. „Pedig középiskolásként még cikinek is tűnhetett volna kint ülni az áru mellett. De eladtam több száz kilót” – meséli András. Volt, hogy iskola mellett vállalt munkát egy zöldségesnél, vagy gasztrobizniszt álmodott a magyar–ukrán határ mellé.

„Voltak azért vadhajtások, amiket le kellett nyesegetni. Visszafogni viszont sosem akartuk, inkább terelgettük” – válaszol édesapja, amikor arról kérdezem, hogyan fogadták a feleségével tinédzser fiuk ötleteit. Hiába a szülői jóhiszeműség, azon azért meglepődtem, hogy a tizenhét éves András „apám, lassan ötvenéves vagy, el kellene gondolkoznod azon, hogy a saját lábadra állj!” felszólítása sem fejmosásra, hanem alapos átgondolásra késztette Lászlót.

A kerékpárboltos tapasztalat találkozása András vállalkozó szellemével egyenes út volt ahhoz, hogy maguk is nyissanak egy hasonló üzletet. Végül azonban nem László és nem is fia fejéből pattant ki az ötlet. „Anyukám ötlete volt” – mondja határozottan András édesanyja, Éva szerepéről.
A 90-es években használt kerékpárok adásvételével alig foglalkozott valaki. Ez tűnt fel Évának, a család pedig ezért kért kölcsön 95-ben ismerősöktől 300 ezer forintot, és béreltek ki egy 28 négyzetméteres babakocsitárolót, ahova maguk hegesztettek kerékpártárolókat, pultnak használt szobabútort szereztek be egy panellakásból. „Aztán kiírtuk, hogy használtkerékpár-bizományi” – emlékszik vissza András.

Állítása szerint az alkudozásnak nem voltak hívei, nem akarták, hogy rossz hírük legyen, így az utcáról betérő ügyfelek kerékpárjait legtöbbször azon az áron vették át, amit az eladó mondott. Ezután húszszázalékos árréssel próbálták meg továbbértékesíteni az árut, ha pedig nem tudták eladni, napi húsz forint tárolási díjat szedtek, amit havonta számláztak ki.

Ezzel elindult a Berguson-sztori. Amihez persze kellett egy megkapó név. A Berguson kétségkívül egyedi, de a háttértörténete sokkal kevésbé izgalmas: szó sincs skandináv felmenőkről Nagyéknál, még csak arról sem, hogy a svéd Hammarby focicsapatának egyik középhátvédje viselte volna ezt a nevet – pedig milyen jól hangzik az Olof Berguson! A semmit sem jelentő szó Lászlónak ugrott be teljesen véletlenül egy villamosmegállóban, a család pedig egyetértett abban, hogy ennél jobbal nehéz lenne előrukkolni.

Andrást megihlette a születésnapjára kapott makett. „Öt–tíz év múlva még két szintet az épületre húzva ötszintesek szeretnénk lenni.”

Valahogy mindig szerencsénk volt
A nevet és az üzletet hamar komoly kihívás érte. Nem sokkal az indulás után az óbudai pincehelyiségből egy éjszaka alatt ellopták mind a harminc, akkor bizományban náluk lévő kerékpárt. A tolvaj, bár minden bizonnyal ereje teljében volt, aligha büszkélkedhetett a legélesebb kés a fiókban címmel. A szomszéd épületben lakott, és egy lakó pincéjébe rejtette az ellopott kerékpárokat. Egyszerűen lecserélte a lakatot az ajtón. Innen került elő a kerékpárok nagy része, néhányat járókelők juttattak vissza. „Megtalálták az utcán, és nem hazavitték, hanem visszahozták” – mondja László.

A környéken és kerékpároskörökben is hamar megismerték őket. Utóbbiban azért, mert bár kizárólag használt kerékpárokkal kereskedtek 97-ig, közben – részben Marci, András testvére miatt, aki versenyszerűen kerékpározott, és eleinte a cégben is szerepet vállalt – jártak versenyekre, és díjmentes szervizt ajánlottak a versenyzőknek, akik néha használt alkatrészeket vittek hozzájuk.

A környéken a hozzáállásuk vitte a jó hírüket. „Kezdettől úgy voltunk vele, hogy senki se távozzon elégedetlenül. Ha nálunk nem talál valamit, akár más kerékpárosboltot is ajánlunk. Ez is több mint a semmi” – mondja András. Ehhez most is tartják magukat, ahogy ahhoz is, hogy minden vevővel egyformán készségesek. „Volt, hogy valaki szakadt melegítőben jött be az üzletbe. Soha nem gondoltuk volna, hogy bármit vásárolna. Másnap jelezte, hogy kinézett magának egy több százezer forintos kerékpárt. Kiderült, hogy bankigazgató” – idézi fel András. Kollégáiktól is azt kérik, hogy minden vevő igényeinek és tudásának megfelelően magyarázzák el, miért érdemes – vagy éppen felesleges – a kinézett modellt megvásárolnia.

A tanácsadásra szükség is van, mert a Berguson túrázókat és hobbiversenyzőket céloz termékeivel. Az üzletükben ritka a hatszámjegyűnél kisebb árcédula a felnőttkerékpárokon, és egy-egy elektromos kerékpár ára már az autókéval vetekszik. Nemrégiben egy ilyet 3,5 millió forintért adtak el. Ez eddig a rekordjuk. „Az áruházi minőségű dolgokkal nem foglalkozunk. Aki elkezd kerékpározni, lehet, hogy felül egy gyengébb minőségű kerékpárra, és nem is érti, mit lehet ebben élvezni. A nálunk kaphatókkal ez nem fordulhat elő.”

A kerékpáralkatrészekkel kereskedő stuttgarti Paul Lange & Co. ügyvezetője, Bernhard Lange is erre a hozzáállásra figyelt fel, amikor megismerkedett Nagyékkal, és végül úgy döntött, ők lesznek a magyarországi partnerei, akikre a Shimano hivatalos márkaszervizét is bízza. „Az első pillanattól kezdve működött köztünk a kémia” – írta a Forbes kérdéseire. Lange azt mondja, mindig úgy érezte, hogy András elsősorban a vásárlókkal, a családjával és a kerékpárokkal foglalkozik. „Egy ilyen csapatban a nyereség automatikusan jön, de nem kerül előtérbe. Andrásnál a középpontban a család és az elvei állnak, ez fontos!”

A babakocsitároló 28 négyzetméterét az újkerékpár-kereskedelem beindítása után hamar kinőtték, főleg, mert egy pár utcával arrébb működő üzlet hárommillió forint értékű 25 darabos készletét is felvásárolták. Azóta is az akkor megtalált, Vihar utcai épületben működik a Berguson.
Időközben az ott lakóktól az emeleti lakásokat, valamint a szomszédos épület alagsorát is megvették – itt a kerékpároskellékek boltját alakították ki. „Annak idején a 120 négyzetméteres alagsori helyiség nyolcmillió forintba került. Az nekünk elképzelhetetlenül sok pénz volt. A tulajdonos, vitéz Bük János – aki igazi életművész volt, hol Miamiban, hol Budapesten lakott – azt mondta, szimpatikusak vagyunk neki, úgyhogy megengedte, hogy pár év alatt fizessük ki az összeget. Valahogy mindig szerencsénk volt” – mondja András.

Zsuzsi megérkezik
Hegedűs Zsuzsanna 2006 májusában lépett be az üzletbe nézelődni, és nem sokkal később már felesége és cégtársa lett Andrásnak. „Elhívtam kerékpározni” – mondja mosolyogva András az első, kézenfekvőnek tűnő randiról. Kapcsolatuk elején Zsuzsi nem hagyta még ott a munkahelyét, munkaidő után segített be a Bergusonnál. „Minden háttérfeladatot zárás után oldottunk meg, és gyakran ért az éjfél a raktárban minket” – emlékszik vissza András. Feleségében minden nehézség ellenére kevés kétség volt. „Akkor éreztem, hogy eldőlt a sorsom, amikor kerékpárt pakoltam, és letört a cipőm sarka” – mondja jókedvűen.

Zsuzsi egy makettel lepett meg, ami a kerékpár­házat ábrázolta, csak éppen néhány plusz szinttel.

„Ha Zsuzsi nem lenne itt, kevesebb volna a precizitás és az igényesség. Talán ez az iroda sem lenne” – mondja menyéről László a valóban tip-top, New York-tapétás irodában ülve. Azt csak később értem meg, hogy a munka mellett Zsuzsi még valami sokkal fontosabbat is hozzátesz a Bergusonhoz. „A negyvenedik születésnapom előtt reménykedtem, hogy nem egy drága órát fogok kapni. Zsuzsi végül egy makettel lepett meg, ami a kerékpárházat ábrázolta, csak éppen néhány plusz szinttel. Ez persze nem biztos, hogy megvalósul, de rengeteget jelent” – mondja András. A precizitáson és az igényességen túl Zsuzsi mindig képes új, közös álmokat adni férjének.
A Bergusonban éppen ezért láthatóan több a szív, mint a hideg üzleti számítás. „Nem leszek álszent, nagyon érdekel a bevétel, de nem ez a legfontosabb” – mondja András. Ezt támasztja alá
a 3. kerületi önkormányzattal közösen működtetett kerékpárkölcsönzőjük is. Itt a 2009-es nyitás óta kétszáz forintos óránkénti díjért lehet kerékpárokat kölcsönözni. Ezzel nyereséget produkálni szinte képtelenség, évente nagyjából három és fél ezer kölcsönzés mellett hatmillió forint bevételt és másfél millió forint veszteséget könyvelnek el – főleg az évente egy-két ellopott kerékpár miatt. A kölcsönző megnyitásába azért vágtak bele, mert valami pluszt szerettek volna adni az óbudaiaknak. Mostanában már áremelésre lenne szükség, de közben a járvánnyal járó megszorítások az önkormányzatot is nehéz helyzetbe hozták.

A covid alatt megugrott kerékpározási kedv a Bergusonnál is éreztette hatását. „Ez idén még valószínűleg tartható lesz, jövőre arra számítunk, hogy megcsappan a kereslet” – mondja András. Meg persze a magyar kerékpáros-kultúra is fejlődik. „Egy-két évtizeddel ezelőtt, ha apámon sisak volt, előfordult, hogy valaki utánakiabált, hogy mi az a tökhéj a fején.” Ma már az ilyen nem jellemző, a fejlődést az is mutatja, hogy bevételeik tizenöt százalékát a ruhaeladások adják.

Ugyanekkora hányad jön alkatrészekből, öt százalék a szervizből, a maradékot pedig a kerékpárok eladása teszi ki, közülük egyre több elektromos talál gazdára. A magyar kerékpárosok is követik a nemzetközi trendeket, igaz, sokkal lassabban, mint a nyugatiak: a Berguson kerékpár­eladásainak egyelőre négy százalékát teszik ki az e-bike-ok (körülbelül 150 ilyet adnak el az évente összesen értékesített 3500 kerékpárból), míg Németországban az összes eladott új kerékpár kicsit több mint fele már elektromos volt 2019-ben.

Berguson Kft.

Alapítás:
2004
Tulajdonos:
Nagy András
Létszám:
22 fő

Árbevétel
(millió forint):
2019
485,7
2020
788,7

Adózott eredmény
(millió forint):
2019
11,5
2020
64,7

Forrás: Bisnode