Legalább százhúsz, de lehet, hogy inkább száznegyven. Ennyiszer vesznek kézbe egy lábbelit egy-egy műveletre Csengeren, a Szamos Cipő manufaktúrájában, onnan, hogy az alapanyag megérkezik a gyártósorra, addig, míg a cipő a készáruraktárba kerül. A Szamos sokáig a német Josef Seibel fő beszállítója volt, aztán válságos szakítás következett – szerencse, hogy közben épp átálltak a sajátmárkás gyerekcipőkre. Juhász János tulajdonos most három évet adott magának, hogy a járvány után sínre tegye a cégét, aztán békésen, nyugodtan átadhassa a következő generációnak.
„Szamos Jánost keresem” – lépek be határozottan a Csenger szélén álló, 80-as évekbeli klasszikus kocka gyárépület irodarészlegébe egy nyári nap közepén, rekkenő hőségben. „Nem inkább Juhász Jánost?” – kérdezi diplomatikus, visszafogott mosollyal a titkárnő, mire zavarba jövök: nem ezt a nevet mondtam? A közvetlenül a román határ mellett, a nagyjából ötezres lélekszámú Szamos-parti kisvárosban olyan jól sikerült kitáblázni a legnagyobb helyi munkaadó nevét, hogy mire a gyárhoz ér az ember, már a cégvezetőt is ösztönösen a cég nevén szólítja. „Ne aggódjon, más is járt már így, lehet, hogy lassan nevet kellene változtatnom” – mondja kedélyesen Juhász János, amikor szabadkozva belépek az irodájába, miközben a hátam mögött már mindenki kacag (szerencsére elnézően). János kávéval kínál, majd azt javasolja, nézzük meg előbb a gyárat, ahol ma is rengeteg kézi munkával készülnek a lábbelik.
Ha a négy szalagon 1400 pár megvan egy nap, az jó, ha 1200, az elfogadható, ha kevesebb, az nem jó – hangzik a pofonegyszerű üzleti terv.
Azért nem állom meg, hogy kávézás közben előbb rá ne kérdezzek az irodájában leledző néhány különleges relikviára. Az íróasztala mellett egy kétszáz éves, kézi működtetésű, karos tűzőgép áll, teljesen felújított állapotban, akár lehetne is használni. „Egy régi kollégámtól kaptam ajándékba, és amikor nálunk jártak a cseh Minerva tűzőgépgyár vezetői, ők is megcsodálták” – mondja, aztán mutat egy szintén antik, fél lábbal hajtható Singert is, és máris jön a nosztalgia: amikor az első években még kézzel varrott modelleket is beszállítottak a Josef Seibel cipőgyárnak, gyakran maga is hazavitte a munkát, és cégvezető létére otthon öltögette a lábbeliket.
Rafał Brzoska öt éve még a csőd szélén állt. A lengyel csomagkirály ma viszont már ott van a milliárdosok listáján, miután arra fogadott, hogy az e-kereskedelem jövője nem a házhoz szállítás – derül ki az amerikai Forbes cikkéből.
Írta: Iain Martin // Fordította: Knittel Martin
2016 nyarán egyre szűkült Rafał Brzoska mozgástere. Az akkor 38 éves lengyel vállalkozónak majdnem két évtizedes munkája volt abban, hogy 120 millió dolláros biznisszé hizlalta a szupermarketek kuponjait terjesztő – egykor egy kollégiumi szobából elinduló – InPostot. De a kényszerű verseny az állami postával megviselte a céget, így Brzoska 65 millió dolláros hitellel a nyakában, a behajtók elől fejvesztve menekülve próbált új befektetőket meggyőzni.
„Az volt az egyik fő célom, hogy visszafizessem az összes hitelemet a bankoknak és mindenkinek, aki csak kölcsönadott nekünk – emlékszik vissza az idén 43 éves Brzoska. – A befektetők nem értették, hogy erre mi szükség van, mire azt mondtam nekik: ebben az országban szeretnék élni, és csak egy nevem, egy arcom van.”
A befektetőket nem Brzoska haldokló postai szolgáltatása, hanem az e-kereskedelmet kiszolgáló csomagautomata-spinoff érdekelte, amit a vállalkozó 2010-ben alapított. A húszezer dolláros installációs díjú, hűtőszekrény méretű utcai automatákba az Amazon és egyéb online kereskedők szállítanak. Különösen azért népszerűek, mert – az USA-val ellentétben – Európában a postások nem hagyják őrizetlenül, az ajtó előtt a csomagokat. Ez a gyakorlat megálljt parancsol a csomaglopásoknak (az amerikaiak 54 százalékát károsították már meg így), csakhogy aki lemarad a futárról, az mehet a postára sorba állni.
A csőd szélén táncoló Brzoska 2016 nyarán leállította levélkézbesítő üzletágát, még azelőtt, hogy tárgyalni kezdett későbbi megmentőjével, az Advent Internationallel. A bostoni székhelyű magántőke-befektető csoport a következő év áprilisában vásárolta fel az InPost részvényeit a tőzsdén. A 110 millió dolláros befektetés kiváltotta a vállalat hiteleit, és további 125 millió dollárral segítette Brzoskát, hogy egy év alatt megduplázza, azaz 4400 darabosra növelje a csomagautomata-hálózatát.
Kedves, de ravasz díl volt. A lengyelek nyugati társaikhoz képest később kezdték igazán elfogadni az e-kereskedelmet, de 2017-ben már egyenletes, 20,4 százalékos éves növekedéssel lehetett számolni. Aztán jött a járvány, és az online vásárlások 36 százalékot ugrottak egyetlen év alatt, tavaly az InPost bevételei 677 millió dollárra nőttek, és Brzoska automatái ma Lengyelország csomagszállítmányainak 36 százalékát kezelik.
„Sok érv szólt a befektetés ellen, és sokan nemet is mondtak” – mondja Paul Atefi, a KKR vezérigazgatója. A befektetőcég 2018-ban 145 millió dollárt adott az InPost további csomagautomata-installációira. Brzoskának most 11 734 automatája van Lengyelországban, 1100 az Egyesült Királyságban, és további pár száz Olaszországban. „Amikor automatánként néztük az üzletet, elég meggyőző volt. Néha az automaták megtérülése mindössze másfél év… Szeretjük ezt a céget.”
Az árrések is irigylésre méltóak. Brzoska két dollárt kér egy átvételért, miközben költségei megállnak az installáció és a helybérlés díjainál, valamint a munkabéreknél. 2020-ban az InPost 97 millió dolláros profitot ért el. „A csomagautomatáink évről évre megduplázzák a bevételeinket” – mondja Brzoska. „Lengyelországban több mint ötvenszázalékos EBITDA-marzs a cél – mondja David Kerstens, a Jefferies International elemzője. – Ez a hagyományos postai szolgáltatóknál általában egy számjegyű.”
Igazán az tett jót az üzletnek, mondja Marek Różycki, az Advent-InPost befektetés egyik tanácsadója, hogy a cég „papucstávolságra” helyezte el az automatáit a vásárlók otthonától és az irodáktól. „Nem túl vonzó, ha esőben kilométereket kell megtenned a legközelebbi automatáig, de Lengyelországban a legközelebbi mindössze 350 méterre van. Ez már majdnem olyan, mint a házhoz szállítás, csak még kényelmesebb.”
A „papucsszabály” felismerése nem jött könnyen: az Advent Brzoska ambiciózus, négy kontinensre való terjeszkedésére mondott nemet, mert a távolságok növelésével túlfeszítette volna az automatahálózatot. „Tipikus példája volt annak, amikor egy karizmatikus, nagyon vállalkozó szellemiségű ember irányít egy nagyon gyorsan növekvő üzletet – mondja Różycki. – De túl nagy projekt lett volna, túl kevés erőforrással.”
Szerencsekarkötő Az InPost januárban ismét tőzsdére lépett Amszterdamban, 9,7 milliárd dolláros vállalati értékelés mellett, Brzoska részvénycsomagja jelenleg 1,1 milliárd dollárt ér. A befektetőket azzal győzte meg, hogy automatái olcsóbbak az Európa-szerte cikázó futároknál, és környezetkímélőbb alternatívát nyújtanak. Egy automata huszonnégy futárt vált ki, mondja Brzoska.
Amíg ő a csomagautomata-üzletét tökéletesítette, Európa postai szolgáltatói, a UPS és az Amazon a házhozszállítási kapacitásaikat növelték, és sarki boltok ezreit vonták be átvételi pontnak. Ez olcsó és gyors alternatíva volt, de a járványban robbanásszerűen növekvő e-kereskedelem Berlintől Bilbaóig a boltokat csomagokkal, valamint a visszaküldést intéző sorokkal torlaszolta el. „A kisboltok nem túl kényelmesek a csomagátvételre, különösen a járvány alatt” – mondja Kerstens.
Aztán jött a járvány, és az online vásárlások 36 százalékot ugrottak egyetlen év alatt.
Brzoska terve az, hogy ezeket a hosszú sorokat Európa-szerte csökkentse. Márciusban bejelentette, hogy 675 millió dollárért felvásárolja a Mondial Relayt, és az óriás futárszolgáltató egész Franciaországot lefedő hálózatának legforgalmasabb pontjainál állítja fel automatáit. Az impresszív eredmények nem maradtak észrevétlenek:
az Alibaba és a lengyel e-kereskedelmi nagyágyú, az Allegro is automatákat telepít Lengyelországban, és Európa postaóriásai – például a Deutsche Post – is az automatákra fogadnak.
Már nem Brzoska a kispályás, és nem is riad vissza a küzdelemtől. A csillagjegyének és (méretre szabott öltönyével összeegyeztethetetlen) szerencsekarkötőjének tulajdonítja, hogy cége a viadal előző köreiben túlélte a postaóriások támadásait. „Megmondtam a csapatomnak: skorpió vagyok. Túlélek, és ti is túl fogjátok élni velem, mert a skorpiók mindig ilyenek – a végsőkig harcolnak.”
Pál mindig vállalkozó volt, kerülte a kötöttségeket. Gyakorlott üzletember, és sokáig nem szerette, hogy munkája és felesége miatt sok rajta a reflektorfény. Nóra kezdettől alkalmazott volt, de korábban is kikacsintott a vállalkozói létbe, és a jövőre nézve is ilyen tervei vannak. Tizenkilenc éves kora óta rutinosan mozog a nyilvánosság előtt, itthon az ő arcával adják el a legtöbb terméket. Közös márkájuknál most összeadódik az eddigi tudás.
Nagy trauma egy családban, ha kiderül, hogy a várva várt gyerek nem egészséges. Az Egy Sima, Egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért tagjai részben ismerik az érzést, de megküzdöttek vele, és ma már azon dolgoznak, hogy mások fogyatékossággal élő gyerekei is befogadóbb világban élhessenek.
Miután a koronavírus térdre kényszerítette a vendéglátást, és bezáratta a szállodákat, mára új műfajt teremtett a turisztikában: számos hotel kedvezményes csomagot kínál a kötelező karantén idejére, öt–nyolc napra vagy akár két hétre, egyetlen szállodai szobában. Így jár az, aki manapság üzleti útra vagy épp családlátogatóba utazna Indonéziába, Szingapúrba vagy Ausztráliába – és ez csak három azon országok közül, ahol szigorú hotelkarantén vár az érkezőkre.