Magyar József biztosan boldogan szorongatta a IV. kerületi elöljáróság által kiadott iparigazolványt: 1891-et írtunk, és végre megkapta az engedélyt, hogy „új és ódon” könyvekkel kereskedjen. József akkor már képzett „könyvódondász” és -kereskedő volt, a legendás Révai Sámueltől tanulta a mesterséget. Budapest, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik fővárosa rohamléptékben fejlődött, József az akkor egyik legfelkapottabb részen, a Múzeum körút egyik üzletében rendezkedett be. Kiváló választásnak bizonyult, hintók, szekerek és gyalogosok lepték el a forgalmas, macskaköves Múzeum körutat, már villamos is járt rajta, a környék arisztokrata és gazdag polgári lakossága vevő volt az irodalomra és a régiségekre.

Amikor megszűnt az ÁKV, megváltozott minden, főleg az, hogy mennyibe kerülhet egy könyv.

A Központi Antiquarium szépen fejlődött, hamar nagyobb helyre kellett költöznie, így az 1910-es évek derekán megvették a Múzeum körút 17. szám alatti üzletet. A kor szokásainak megfelelően a gyerekek követték apjuk hivatását, Magyar Jenő és Géza is bekapcsolódott a munkába, és édesapjuk 1922-es halála után már a második generáció kezébe került a cég.
Az idilli, önálló üzletnek a bolsevik hatalomátvétel gyorsan és durván vetett véget. 1952-ben felszámolták a magán-könyvkereskedelmet, a bolt így az egy évvel korábban alapított Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) üzemeltetésébe került. Ekkor költözött át a szomszédba, a mostani helyére, és lett az ország legnagyobb alapterületű antikvár könyvesboltja. A rendszerváltozás után a Líra és Lant Rt. üzemeltette, majd 1999-ben Márffy György érdekeltségébe került.

Márffy György már akkor is régi motoros volt az antikvár színtéren. Középiskolás korától rajongott a könyvekért, az érdeklődésből hamar gyűjtés és nepperkedés lett. „A rendszerváltozás előtt az ÁKV irányárjegyzéke határozta meg, hogy egy antikvár könyvet, iratot, metszetet mennyiért lehet eladni – meséli a Központi Antikvárium zsúfolt, emeleti irodájában. – Nepperként jártam az antikváriumokat, és ha láttam valamit, amiről tudtam, hogy egy gyűjtőt érdekel, megvettem, majd pár kerülettel arrébb drágábban eladtam. Az antikváriumok és gyűjtők között nem volt olyan információáramlás, mint ma, a nepperek sokkal jobban tisztában voltak a piaccal.”