Nagyon ritka, hogy egy üzlet bő száz éve szinte ugyanazon a helyen működjön. A Központi Antikváriummal pont ez a helyzet, 1891 óta a Múzeum körúton működik – a tulajdonosi kör többször változott, a hangulata viszont semmit: áthatja a történelem és a régiségek szeretete. A mai tulajnak nincs rá annyi ideje, mint szeretné, de az üzlet szakmai vezetése igazi fanatikusok kezében van.
Magyar József biztosan boldogan szorongatta a IV. kerületi elöljáróság által kiadott iparigazolványt: 1891-et írtunk, és végre megkapta az engedélyt, hogy „új és ódon” könyvekkel kereskedjen. József akkor már képzett „könyvódondász” és -kereskedő volt, a legendás Révai Sámueltől tanulta a mesterséget. Budapest, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik fővárosa rohamléptékben fejlődött, József az akkor egyik legfelkapottabb részen, a Múzeum körút egyik üzletében rendezkedett be. Kiváló választásnak bizonyult, hintók, szekerek és gyalogosok lepték el a forgalmas, macskaköves Múzeum körutat, már villamos is járt rajta, a környék arisztokrata és gazdag polgári lakossága vevő volt az irodalomra és a régiségekre.
Amikor megszűnt az ÁKV, megváltozott minden, főleg az, hogy mennyibe kerülhet egy könyv.
A Központi Antiquarium szépen fejlődött, hamar nagyobb helyre kellett költöznie, így az 1910-es évek derekán megvették a Múzeum körút 17. szám alatti üzletet. A kor szokásainak megfelelően a gyerekek követték apjuk hivatását, Magyar Jenő és Géza is bekapcsolódott a munkába, és édesapjuk 1922-es halála után már a második generáció kezébe került a cég. Az idilli, önálló üzletnek a bolsevik hatalomátvétel gyorsan és durván vetett véget. 1952-ben felszámolták a magán-könyvkereskedelmet, a bolt így az egy évvel korábban alapított Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) üzemeltetésébe került. Ekkor költözött át a szomszédba, a mostani helyére, és lett az ország legnagyobb alapterületű antikvár könyvesboltja. A rendszerváltozás után a Líra és Lant Rt. üzemeltette, majd 1999-ben Márffy György érdekeltségébe került.
Márffy György már akkor is régi motoros volt az antikvár színtéren. Középiskolás korától rajongott a könyvekért, az érdeklődésből hamar gyűjtés és nepperkedés lett. „A rendszerváltozás előtt az ÁKV irányárjegyzéke határozta meg, hogy egy antikvár könyvet, iratot, metszetet mennyiért lehet eladni – meséli a Központi Antikvárium zsúfolt, emeleti irodájában. – Nepperként jártam az antikváriumokat, és ha láttam valamit, amiről tudtam, hogy egy gyűjtőt érdekel, megvettem, majd pár kerülettel arrébb drágábban eladtam. Az antikváriumok és gyűjtők között nem volt olyan információáramlás, mint ma, a nepperek sokkal jobban tisztában voltak a piaccal.”
Kocsisné Gál Csilla 2012-ben kapta meg a diagnózist, hogy három és fél éves kislánya 1-es típusú cukorbeteg. Az első sokk után azzal is meg kellett küzdenie, hogy gyermekét nem akarták visszafogadni az óvodába. A Szurikáta Alapítvánnyal ma már ő segít a hasonló cipőben járó szülőknek a lelki feldolgozásban, és hogy tisztában legyenek jogaikkal. A pedagógusoknak pedig abban, hogy magabiztosan merjék fogadni a diabéteszes gyerekeket.
Gyerekek, akiket megszokott óvodájukból speciális intézménybe tanácsolnak, miután kiderül, hogy gyermekkori diabéteszük van. Szülők, akiknek nemcsak a diagnózis, hanem sokszor amiatt is egyik napról a másikra megváltozik életük, hogy ott kell hagyniuk munkájukat, mert nincs intézmény, amelyik vállalná gyermekük felügyeletét. Osztálytársak, akik hiába öltöznek együtt tesióra előtt az inzulinpumpával élő társukkal, diszkréten félrenéznek, mert évekig nem merik megkérdezni, hogy mi az. Néhány nem annyira empatikus tanár, aki a vércukormérő óra közbeni felcsippanására úgy reagál, „miért pont az én órám közben kell ezt csinálni?”.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
Kocsisné Gál Csilla sok rossz gyakorlattal, sztereotípiával és ki nem mondott kérdéssel találkozott azóta, hogy óvodás kisgyermekével maga is megtapasztalta, milyen egy 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermek élete. Lányánál, Juditnál 2012 tavaszán jelentkeztek az első tünetek: fáradtság, állandó éhségérzet, hatalmas folyadékigény – „furcsa volt, hogy a húsleveshez is vizet iszik” –, sok pisilés, fogyás. Judit súlyos állapotban volt, mire 2012. április elsején megjött a diagnózis a diabéteszről. Ekkor 46 volt a vércukra (a normális érték 4 és 7 mmol/l között mozog napközben). Az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun betegség: az immunrendszer megtámadja és megsemmisíti a hasnyálmirigyben levő inzulintermelő béta-sejteket. Nem azért alakul tehát ki, mert a gyerek túl sok édességet evett (ez is gyakori tévhit). A betegségre jelenleg nincs gyógymód, de állandó odafigyeléssel (vércukormérés és inzulinadagolás) karbantartható. Csilla tetőtől talpig remegett, amikor először kellett inzulint beadnia gyermekének. „Fel kellett dolgoznom, hogy naponta nyolcszor, tízszer fogom megszúrni a pici ujjacskáját, hogy a vércukrát megmérjem, hogy kétszer-háromszor fogok inzulint beadni a vékony kis karjába, és hogy már soha többé nem ehet akkor, annyit és azt, amit ő szeretne.”
Csak ha az anya is beül az óvodába A fővárosi Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján, a Bókay utcában ovis, iskolás gyerekekkel is találkoztak, fel sem merült bennük, hogy gond lehet az óvodai visszatéréssel. Mégis gond lett, mert hiába volt meg a pontos kezelési terv, és telt el néhány hét zökkenőmentesen otthoni környezetben is, a kislányt csak nagyon nehézkesen fogadták vissza az önkormányzati óvodába, inkább speciális intézménybe tanácsolták. „Nem volt rugalmasság, hogy ezt megbeszéljük, hanem utasítások jöttek, hogy vagy elfogadjuk a feltételeket, vagy nem járhat óvodába. Nem volt mozgásterem alkudozni.” Csillának, aki korábban csoportvezető volt a Főpolgármesteri Hivatalban, le kellett mondania vezetői kinevezéséről, és fizetés nélküli szabadságot kellett kérnie, mert az óvoda csak úgy vállalta a gyermekét napi három órára, ha ő is ott van. „Ott ültem fél évig minden délelőtt fél kilenctől fél tizenkettőig. A kislányom egyszer azt kérdezte: »Anya, én mikor leszek újra igazi óvodás?«”
Csilla végül az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult. Így 2013 júliusában elmarasztalták az óvodát, mondván, a gyermeket egészségügyi állapota miatt hátrányos megkülönböztetés érte, és kötelezték, hogy fogadja Juditot. Ekkorra viszont elveszett a bizalom, Csilláék óvodát váltottak, a kislány egy nagytarcsai oviban találta meg a helyét, ahol pozitívan fogadták. „Láttam, hogy van egy hiányosság, amivel senki sem foglalkozik, de én tudok segíteni” – mondja arra, hogy miért nem dőlt hátra, amikor lánya már jó helyen volt. Elkezdtek hozzá áramlani a hasonló gondokkal küzdő szülők – így jött létre 2014-ben a Szurikáta Alapítvány.
Az alapítvány önkéntesei hetente meglátogatják a Bókay utcai gyermekklinika diabéteszosztályán frissen diagnosztizált gyerekek szüleit, elbeszélgetnek velük arról, hogyan fog megváltozni az életük, sorstársként lelki támogatást nyújtanak nekik. Ehhez egy saját kiadású könyvet is adnak, Újratervezés a címe, Deliága Éva gyermekpszichológus és Lovász Hajnalka pedagógus írta. Ajándékot is kapnak a gyerekek, például egy suliszsákot, amibe a diabétesz ellátásához szükséges dolgaikat tehetik.
Csilláék felkészítik a családokat, hogy amikor majd a pedagógusokkal beszélgetnek, milyen tudást és hogyan adjanak át gyermekük ellátásához, illetve tájékoztatják őket a jogaikról, kötelezettségeikről. Ugyanez a segítség telefonon is elérhető, és idén ősztől országos programmá szélesítik a kórházi látogatásokat.
A fogadói oldalt is fontosnak tartják: az utóbbi hat évben a DiabTanoda keretében több mint 1500 pedagógus és intézményvezető fordult meg rendszeres képzésükön, amit a Bókay utcai gyermekklinikával együttműködve, orvosok, diabetológusok és dietetikusok közreműködésével tartanak. Csilla azt mondja, nem akar újabb pereket indítani, inkább elméleti és gyakorlati tudással szeretné segíteni a pedagógusokat, hogy vállalni merjék a diabéteszes gyerekek nevelését.
Csilla szerint lényeges, hogy a szülők és a pedagógusok nemcsak a jogaikkal, de a kötelezettségeikkel is legyenek tisztában. Kevesen tudják, hogy jogszabály van például arra: a diabéteszes gyerek az iskolában óra közben is megmérheti a vércukorszintjét, ha szükséges, ehet is, és a diétáját is garantálni kell az oktatási, nevelési intézményekben. Egy diabéteszes gyerek adagja a normál gyerekadag harmada. „A gyerekem ezt tudomásul vette, csak sokszor az én szívemnek fájt ezt látni” – mondja Csilla.
Tartanak előadásokat olyan óvodákban, iskolákban is, ahol van diabéteszes gyerek. Volt pedagógus, aki a foglalkozásukon tudta meg, hogy ez gyógyíthatatlan betegség, és előfordult, hogy a cukorbeteg gyerek ekkor mutatta meg társainak először az inzulinpumpáját, amivel többéves tabuk dőltek le.
Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért
Az alapítás éve: 2014 A csapat: 50 fő Az alapítvány vezetője Csilla, és számos önkéntessel dolgoznak, valamint együttműködnek diabetológus szakorvosokkal, dietetikussal, házi gyermekorvossal. Forráshiány miatt állandó, akár csak részmunkaidős alkalmazott felvételére nem volt eddig lehetőségük.
Éves költségvetés: 20–25 millió forint.
Mit kezdenének 10 000, 100 000 és 1 000 000 forint adománnyal? 10 000 Egy telefon havi előfizetési díját tudnák fedezni belőle. 100 000 Dietetikusok és orvostanhallgatók toborzására fordítanák, az érzékenyítő és diabéteszedukációs gyermekfoglalkozásaikhoz. 1 000 000 Irodájukban terápiás szobát alakítanának ki, vagy lelki megküzdést segítő könyvük további kiadására költenék, hogy jusson belőle minden frissen diagnosztizált gyereknek.
A covid utáni világ egyszerre kedvez az állami nyugdíjkasszáknak és csíphet le a nyugdíjcélú megtakarítások reálhozamából. A korábbi jótanács ugyanakkor időtálló: minél hamarabb el kell kezdeni nyugdíjra félretenni, pláne, hogy az infláció magasabb szinten ragadhat.
A covid óta egyértelműen másképp gondolunk a munkára, főleg az irodai munkára, nem csoda, hogy az irodapiac is minden irányban elkezdett a rugalmasság felé haladni. Az IMMOFINANZ saját irodamárkája, a myhive eddig is a piac előtt járt, de most két új lehetőséget is kínál meglévő és új ügyfeleinek: rugalmasan bérelhető közösségi irodatereket, illetve teljesen személyre szabható, a bérlő válláról minden gondot levevő irodákat. Mindezt a myhive márkától megszokott magas minőségben, közösségépítő szemléletmóddal.
Miután a koronavírus térdre kényszerítette a vendéglátást, és bezáratta a szállodákat, mára új műfajt teremtett a turisztikában: számos hotel kedvezményes csomagot kínál a kötelező karantén idejére, öt–nyolc napra vagy akár két hétre, egyetlen szállodai szobában. Így jár az, aki manapság üzleti útra vagy épp családlátogatóba utazna Indonéziába, Szingapúrba vagy Ausztráliába – és ez csak három azon országok közül, ahol szigorú hotelkarantén vár az érkezőkre.
Egyszerű ruhákban jár, nincs autója, az ember könyvtárosnak nézné, de amióta tizenhét évvel ezelőtt egymilliárd forintot keresett a budapesti tőzsderészvények eladásán, már magát is vagyonosnak tartja. Korányi G. Tamás neve legendás tőzsdesztorikkal forrt össze, és bár volt időszak, amikor vagyona nyílegyenesen tartott a nulla felé, a történésznek induló tőzsdei újságíró, majd laptulajdonos az ország elmúlt harminc évének egyik legismertebb és legsikeresebb kisbefektetője. Sziporkázó társasági ember, akinek a kötvények és részvények iránti gazdaságtörténeti lelkesedésénél talán csak térképgyűjtő szenvedélye nagyobb. És akinek a tőzsdézés mindig egy nagy társasjáték marad, amire nem lehet ráunni.