Tokaj-Hegyalján egy nagy presztízsű borászat alkalmazott főborásza, szülőhelyén, Badacsonyban a családi minibirtok szakmai vezetője. Ujvári Vivien a borok kedvéért ingázik az ország két vidéke között, pedig eredetileg nem is erre a pályára készült.
„Miért is ne? Jó ötlet” – mondta a telefonba Ujvári Vivien 2008-ban, amikor egy gyerekkori barátja felhívta azzal, hogy nem kellene-e második diplomaként a szőlész-borász képzést is elvégezniük. Utólag visszanézve a könnyűipari mérnök Vivien pont egy ilyen lökésre várt, ez segített neki visszatalálni a gyökereihez.
Vivien a Balatontól több mint egy kőhajításnyira, de még a tó látóterében, a Szent György-hegy lábánál, Raposkán, az akkor 150 fős településen nőtt fel. A házuktól nem messze fekvő kis, 0,65 hektárnyi szőlő már az 1850-es években is a családjáé volt, ez bővült 1935-ben Ujvári Pál bevásárlásaival és Kozma Teréz hozományával. A hegy déli oldalán álló kápolna alatti kiváló területeket a későbbi rendszer magáévá tette, de ez a kis olaszrizling-hangsúlyos minibirtok az Ujváriaké maradt.
A gyerek Vivien még viszonylag jól el is volt azzal, hogy a hétvégéket és a délutánokat a családdal a kertben dolgozva kellett töltenie, de a kamasznak már nem volt kedve hozzá. „Nem repesett a boldogságtól. Én sem örültem neki, amikor gyerekkoromban egész nyarakat a szőlőben töltöttem” – mondja édesapja, aki a nyugdíj előtt és azóta is borászati feldolgozók, rozsdamentes kóracél tartályok tervezésével foglalkozik. Vivien a szőlőtől elfordulva előbb a könnyűipari mérnöki pályát választotta, borászként ma is nagy hasznát veszi a mérnöki tudásnak, például amikor a szüret közepén megáll a modern prés, vagy erjedéskor a tartályok hűtőrendszere.
Soós Zoltán pilótának készült, aztán a maga által összerakott gépekkel elkezdett tésztát gyártani a hátsó udvarban. Első vevőit a Bosnyák téri piacon szerezte. Most ötvenfős cégét készül átadni lányainak, ha a tésztagyárörökösök kétéves próbaidejük alatt sikeresen vizsgáznak cégvezetésből.
„Volt, ahol többszörösére nőtt a kereslet egy hónap alatt” – mondja Soós Zoltán, a Soós Tészta Kft. alapítója a márciusban, a karantén alatt látott ételfelhalmozásról. A koronavírus-járvány első hulláma idején az sem volt ritka, hogy az üzletekben a tésztászacskók nem jutottak el a raktárból a polcig, mert a vásárlóhad lekapkodta az árufeltöltő kocsijáról. „Az sem érdekelte őket, hogy eperlevél vagy tarhonya, csak tészta legyen.”
Az idősebb tésztagyárörökös, Soós Barbara szerint édesapja cégénél soha nem voltak még ilyen összeszedettek és fegyelmezettek. „Nemcsak az elmúlt fél évben, hanem bármikor, amikor dömping van, felvesszük a fehér köpenyt, és lemegyünk az egész irodával a gyárba” – teszi hozzá a húga, Brigitta. A két Soós lány mind az ötven dolgozót név szerint ismeri, és igyekeznek mindennap legalább beköszönni a gyártósorhoz, hogy éreztessék: náluk nincs szakadék az irodai dolgozók és a gyár közt. „Egyesek láttak minket felnőni. Van, aki azóta itt van, hogy mi megszülettünk.”
Hátsó udvar, Bosnyák tér Több mint negyven éve, hogy Soós Zoltánt az orvosi vizsgálaton elutasították a pilótaképzésről, és helyette fedélzetmérnöki pályát ajánlottak neki. „Vagy elől ül az ember, vagy sehol” felkiáltással köszönte, de abból nem kért, és inkább gépészmérnök diplomát szerzett. Egyetem után rövid ideig autószervizben dolgozott, de még mindig szeretett volna inkább ő irányítani – ekkor már a saját cégét és a saját sorsát.
„Amikor jó tésztát ettünk, azt édesanyám mindig a piacról hozta kis celofánzacskóba csomagolva. A boltokban csak gyári tészták voltak.” Ez a felismerés vezette arra, hogy a pestszentlőrinci családi ház hátsó udvarában elkezdett kisiparosként napi húsz kiló tésztát gyártani, méghozzá saját kezűleg összerakott gépeken.
Zoltán néhány hétig járta a Bosnyák téri nagybani piacot, hogy partnereket, vagyis viszonteladókat keressen. Sikerrel. A boltosok utána sorra ajánlották egymásnak a Soós-termékeket, szájról szájra terjedt a tészta híre – így szerzett Zoltán egyre több eladási csatornát. Nemsokára már nem tudott annyit gyártani a hagyományos ízvilághoz passzoló négy- és nyolctojásos tésztákból, hogy azt ne lehessen eladni.
A családi ház hátsó udvaráról az olasz technológiával felszerelt vecsési üzemig a multi cégek segítették a Soós Tésztát a rendszerváltás után. „Az első a Metro volt. Ránk kényszerítették a fejlődést. Ott tanultuk meg, hogy mi az a vonalkód, a raklapozás, a polcpénz és az időre szállítás. Aki bent akart maradni, annak teljesíteni kellett.” A családi tésztagyár teljesített, és bent is maradt. Ma már a 2000 óta négy részletben, zöldmezős beruházással felépült, 5100 négyzetméteres üzemben dolgoznak. „Meg lehetett volna építeni ezt egyben is, de addig nyújtózkodtunk, ameddig a fix fedezet ért. Ez be is jött a 2008-as válságkor. Volt egy-két ismerősöm, aki csak nagyban akart építeni. El is véreztek” – mondja Zoltán.
A fokozatosság elve mellett a Bosnyák téri piac óta nem változott az alapító ragaszkodása sem a friss alapanyaghoz és a hagyományos tésztákhoz. Három magyar termelőtől napi 150–180 ezer friss tojást vesznek és dolgoznak fel a gyárban, ezek maximum néhány naposak. „Azt is mondhatnám, hogy a tyúk fenekéből kerülnek ide” – mondja Zoltán.
Az évi közel ötezer tonna tészta 95 százalékát Magyarországon adják el, a többi a szomszédos országokba és Amerikába megy, de ott is csak magyar lakta vidékre, mert csak nálunk igaz a nagyi tanácsa, hogy annyi tojás kell a tésztába, amennyit az felvesz. A nyolctojásos eperlevélre külföldön jó eséllyel ugyanúgy felhúzzák a szemöldöküket, mint a túróra vagy véres hurkára. Nincsenek hozzászokva, hogy ennyi tojással is eláll három évig. Pedig igen – erősítik meg Soósék.
Napi 150–180 ezer darab friss tojást vesznek és dolgoznak fel.
A legfontosabb alapanyaguk ára szinte naponta ingadozik. Amikor a buktatókról kérdezem, a szigorú családfő rögtön a madárinfluenzát említi: „Magyarországon kevesebb tojás van, mint amennyi az itthoni piacnak kell. Valószínűleg újra kéne tárgyalnunk mindent.”
Az örökösökben soha nem merült fel, hogy más utat válasszanak
Maradunk a hagyományosnál Ennek ellenére nem tervezik bővíteni a termékportfóliót. A gluténmentes tésztákhoz például teljesen új üzemet kellene építeniük, nem érné meg a befektetést. Az egészségesebb változatokkal Zoltánnak az a baja, hogy „az emberiség évezredeken keresztül azon dolgozott, hogyan lehet minél fehérebb lisztet készíteni. Most, hogy eljutottuk oda, rájövünk, hogy nem jó. Elfogadom, hogy van ilyen, de mi maradunk a hagyományosnál.”
Brigitta szerint a magyar tésztapiac egyébként is nagyon konzervatív, az utolsó újdonság, amit befogadott, az a penne volt: „Ami nálunk egy formátum, azt az olaszoknál hét–nyolc formátumban lehet kapni. Járunk le vidékre a főzőautónkkal, bemutatunk, főzünk, és próbáljuk ismertetni, hogy van a túrós tésztán túl is világ.”
A trend, hogy nem tudnak annyit gyártani, amennyit ne tudnának eladni, a 2008-as válságot is túlélte, de 2010 óta az egyre több kisüzem felfejlődése elindította a komolyabb árversenyt. „Egyre kevesebb az egy kilóra vetített profit, amit ma már nem áremeléssel lehet elérni, hanem hatékonysággal és gazdaságossággal” – mondja az alapító.
A kollégák, akik a cég indulásával együtt kezdtek náluk dolgozni, lassan kiöregednek. „A robotizáció felé kell nyitnunk, ha tetszik, ha nem. Inkább legyen kevesebb ember, akit jól meg tudunk fizetni, de a munkája is minőségi.” Emiatt már készülnek a következő mérföldkőre: egy hárommillió eurós, technológiát javító és automatizációt elősegítő beruházásra.
Soósék a profitnövelés érdekében minden mást bevetnének, de a jó alapanyagról és a minőség szinten tartásáról nem mondanának le semmiképp. „Egyre tudatosabbak a vásárlók a tészta esetében is. Ettől függetlenül a jó árpontú termékek egyre nagyobb részarányt képviselnek az eladásból, illetve az akciókat is nagyon szeretik és keresik” – mondja Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője.
A nyolctojásos eperlevélre külföldön jó eséllyel ugyanúgy felhúzzák a szemöldöküket, mint a túróra vagy véres hurkára.
Zoltán szerint nagyon megbosszulná magát, ha lejjebb adnák a szintet. „Ha a vevő hazamegy, és elrontja a kétezer forintos húslevest egy tésztával azért, mert az húsz forinttal olcsóbb volt, akkor el fog gondolkozni, hogy mi éri meg.”
Próbaidő és mély víz „Rettenetes apuka voltam. Nem hagytam nekik két hónap nyári szabadságot” – mondja az alapító arról, hogy a gyerekeinek minden nyáron egy hónapot dolgozniuk kellett. Választhattak volna bármi más munkahelyet is, de maradtak a gyárban. Brigitta és Barbara összenevet, majd hozzáteszik: sohasem merült fel bennük, hogy ne ezt az utat válasszák. „Jó buli volt. Barátkoztunk, nézelődtünk, játszottunk, rohangáltunk a többiek után a raktárban. Ott nőttünk fel.”
Több corvinusos és külföldi gazdasági diploma megszerzése között is lent dolgoztak a gyártáson, hogy átlássák a teljes folyamatot a buktatóival együtt. „Az íróasztal mögül nem fogom tudni megérteni” – mondja Brigitta, aki most a kereskedelemért felel, és képviseli minden tárgyaláson a cég érdekeit. Barbara maradt házon belül az ügyvezetői feladatokkal.
2019. február 22. – a dátum, amit a Soós lányok pont úgy, zsigerből vágnak rá, mint ahogy más a szülinapját említi, és legalább olyan fontos is számukra. De a születésnapi torta helyett ekkor a cégvezetésből kaptak egy-egy szeletet. A gyár legutóbbi fejlesztésével egy időben elindult a kétéves próbaidejük.
„Ez egy lehetőség. Bizonyítsák be, hogy képesek irányítani ezt a vállalatot. Ha azt mondták volna, nem akarják, akkor maradunk a régi kapacitásnál” – mondja Soós Zoltán a generációváltásról, de lányai hozzáteszik, apjuk nem engedte volna el soha ilyen könnyen az első gyerekét, a Soós Tésztát. Ahhoz, hogy Barbara és Brigitta 2021 februárjában száz százalékban átvehesse a tésztagyárat a feltételek egyszerűek: „az eredményszámok magukért fognak beszélni”.
Soós Zoltán négy éve dolgozik a lányaival, a váltás fokozatos, de nem kíméli őket a mély víztől. Barbara első feladata az új vállalatirányítási rendszer bevezetése volt, ami összehozta a munkatársakkal, hiszen minden kérdéssel hozzá kellett fordulniuk. Zoltán ma már a napi tizen-pár helyett egy órát foglalkozik a tésztával, de „a jolly jokert, amikor szükség van rá, még mindig elő tudjuk szedni” – mondja Brigitta.
A járványhelyzet okozta pánikvásárlások böjtje is eljött, hiszen valójában nem forgalomnövekedés, hanem előrehozott vásárlás történt, de Barbara és Brigitta nem félnek, hogy ne tudnák év végére felülmúlni a tavalyi számokat. A szekrényeket lassan újra fel kell tölteni a levesbe valóval, és a járvány előtt még pont elcsíptek egy országos beszállítói szerződést egy nagy diszkontlánccal.
A filmproducer halála után másfél évvel rendeződni látszik a Vajna-vagyon sorsa. Az ereklyék múzeum helyett gyűjtőkhöz, a fánkozó a levesbe, a kaszinók kormányközeli vállalkozókhoz, a befektetések pedig Amerikába vándoroltak.
A gyerekkönyvkiadás Magvetője, a gyerekkönyvesboltok Írók Boltja – így beszélnek a szakmában a Pagonyról. Tulajdonosai, három baráti házaspár először gyerekkönyvkiadónak álmodta meg, mégis mint gyerekkönyvesbolt nyitott meg 19 évvel ezelőtt a Pozsonyi úton. Később elkezdték kiadni Marék Veronika, Bartos Erika, Berg Judit, majd lényegében az összes menő kortárs hazai gyerekkönyvszerző mesekönyveit – némelyiket azóta is évi húszezer gyerek vagy szülő viszi haza. Mára milliárdos üzlet lett a Pagonyból, komoly bolthálózata van, és most ugyanezt játékokkal is eljátsszák a tulajok.
Az Indiai-óceán néhány eldugott szigetére több foglalás futott be a szezonon kívüli augusztusra, mint várták. A saját szigetükön elterülő reszortok újraértelmezték a sokcsillagos vendéglátást, a fehér homokos intim öblök, a saját személyzet és a fine dining mellett egy-egy sziget már saját koronatesztlaborral várja a vendégeket. Luxuskörkép a Maldív-szigetektől a Seychelle-szigetekig.
