Nincs szombat, amikor ne állna hosszú sor a pultja előtt, és amikor a koronavírus-járvány miatt hirtelen a nyakán maradt 250 kiló mozzarella, egyetlen Facebook-poszt hatására pikpakk gazdára talált az egész készlet. Gódor András 31 éve dolgozik a Fény utcai piacon, és ma már mindenki – ha budai, biztosan – úgy ismeri, hogy A Sonkás vagy esetleg A Sajtos.
„Azt láttam, hogy a nehéz kezű henteseknek nem megy a felvágott. A felvágott finom, vékony dolog” – mondja Gódor András, aki már 1989-ben is a különlegességeket vadászta, habár élelmiszerben ez még egészen mást jelentett Magyarországon akkor, mint manapság. Eredetileg két barátjával nyitott boltot a Fény utcában, a még meg nem újult piacon, és tőkehússal is dolgoztak, ami cége elindításával 1998-ban változott meg.
A késztermékekre specializálódott – bár nem mondja ki, neki finom-e a keze –, abból is a legtőkeigényesebb, legtöbb munkát és odafigyelést igénylő verziót választotta, az egyedi, prémium termékek értékesítését. „Mindig szerettem enni. Mindig olyat próbáltam adni, ami nem köszön vissza minden pultból. Mindig tetszett, hogy ha másfajta termékeket árulok, jó emberek találnak meg.” A megújult piac második emeletén a táblája azt hirdette: „minőségi felvágottak”. Tizenöt éve került ki mellé a lényegre törőbb A Sonkás név.
Három-négy beszállítóval indult, ma már a hazain kívül nyolc ország harminc márkájával dolgozik, és majdnem minddel személyes kapcsolatban áll, a közelebbiektől a beszállítást is maga intézi. „Sokat kóstolok. Az ízlésem visszaköszön a pultban, mert olyat nem fogok betenni, ami nekem nem ízlik.” Ha valahol megtetszik neki valami, utánanéz, kitől származik, hogyan készül, és persze számba veszi, hogy eladható-e Budán. Tudja, ha egy külföldi szalámispecialista otthon negyven euróért adja terméke darabját, abból ő itt nem fog megélni.
Ami másnak szemét, az neki alapanyag: Koralevics Rita papírhulladékból készíti lámpáit és lakáskiegészítőit. A Paper Up!-ot nemcsak itthon, hanem külföldön is imádják.
„Volt, hogy elfüstöltem a botmixert a konyhában” – meséli Koralevics Rita, hogyan kezdett kísérletezni a papírral. A Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett tervező évekig a NextArt Galéria alkotója volt, főleg szitanyomatokkal, rézkarccal és számítógépes grafikákkal foglalkozott.
Első gyermekének megszületése után nem tudta a lakásban folytatni műhelyhez kötött munkáit, így olyan alkotói munkát keresett, amivel háztartási keretek között tud létrehozni háromdimenziós tárgyakat. Ekkor jutott eszébe a papír. Műhelyének telephelyén működött egy nyomda, ahonnan rendszeresen kiszórták a papírhulladékot.
„Belemarkoltam, és mindig hoztam haza egy kicsit. Beáztattam, botmixerrel ledaráltam, és kevertem hozzá ragasztót. Néha még a kislányomat is bevontam.”
Kezdetben csak kópiákat csinált, és olyan banális használati tárgyakat másolt le a papír és a ragasztó keverékéből, mint a pohár vagy a tányér. Látta, hogy a kísérleti anyagban mennyire sok lehetőség van, a tárgyak színe és mérete könnyen variálható. Később a konyhát műhelyre, a ragasztót papírcementre és vízbázisú lakkra cserélte, így a termék erősebbé, valamint tűz- és vízállóvá vált.
A saját szórakoztatására kitalált technológiai újítás aztán kezdte kinőni a konyhát. „Kimentem a Wampra árulni, mert már annyi tálkám volt, hogy nem tudtam velük mit kezdeni” – mondja. Egyszeri alkalomnak szánta, ám munkáit óriási érdeklődés fogadta. Itt figyelt fel rá Torma Beatrix, a hazai és külföldi lakberendezési magazinoknak dolgozó fotós. Ő kérte fel először Ritát, hogy kölcsönözzön neki tárgyakat a fotózásokhoz. Rita létrehozta a Paper Up! blogot, ahova felpakolta a fotókat, és egyre több felkérése lett.
Első saját tervezésű lámpája egy budapesti étterembe került, híre a lakberendezői szcéna fontos szereplőihez is eljutott. Dolgozott már a Kajahunak, a Librinek és a Márga Bisztrónak, de külföldről is szép számmal rendelnek tőle (legutóbb egy dubaji–mumbai cég érdeklődött a vázák iránt). A know-how miatt is keresik, nemzetközi workshopokra és építészeti egyetemekre hívják előadni. Rita látott már gyanúsan hasonló kanadai termékcsaládot, de önmagában a technológiát nem tudja levédetni. A formát – ami az anyagtól nem elválasztható – mindenesetre műnyilvántartásba vetette.
A papíralapanyag önmagában nem drága, a 35–100 ezer forintos lámpáknál a munka és a feltalált technológia szabja meg az árat. Ugyan már nem Rita darálja le a papírt, hanem előre aprított anyagot vásárol, az előkészítés és az utómunka rengeteg energiát és időt vesz el. Egy lámpa kézi gyártása három-négy hétig tart, egy normál méretű lámpához egy nagyobb vödörnyi papír kell. A rendszeres megrendelések miatt nem tud raktározni, de nem is tenné. „Annyira sok választási lehetőség van, hogy nem érdemes előre gyártani. A végén, biztos, hogy nem azt kérnék, ami van.”
Gyakran fából, fémből vagy bőrből készülő kiegészítőkkel dobja fel a végeredményt. Mivel ma már kétgyerekes anyuka, felvett egy gyakornokot. „Most a gyártáson van a hangsúly, de azért az új tervek is gyűlnek.” Szívesen bővítené a palettát szobor jellegű alkotásokkal és fali panelekkel is.
Koralevics Rita egyéni vállalkozó Alapítás éve 2018. 12. 01. Árbevétel (millió forint) 2018 1,6 2019 5,8 adózott eredmény n. a., mert a katás vállalkozóknak nem kell erről kimutatást készíteniük.
Kutasi Tamás tizenkét éves kora óta saját mézét eszi. A Brunner Méhészet 48 éves alapítója a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén vezeti bioméhészetét. Speciális technológiát fejlesztett ki, segítségével kis mennyiségben gyűjthető fajtamézeket is elő tud állítani. A koronavírus-járvány miatt egyre többen keresik a hagyományos, immunerősítő, természetes élelmiszereket, ugyanakkor a kínálat a tavalyinál szűkebb lesz a kedvezőtlen időjárás miatt.
Elindultak, hogy teszteljék az emberekbe vetett hitüket, és indítottak egy blogot, hogy a család és a barátok egy helyen olvashassák, mi történik velük. Kocsis Dóra és Németh Edvárd, a Talpalatnyi történetek blog mögötti házaspár muszlim és baptista családoknál, meleg házaspárnál, nepáli környezetvédőknél szállt meg. Egy év alatt az emberszeretetük csak erősebb lett, de nem tudták nem észrevenni, milyen groteszk elváltozást okozott a fogyasztás sürgetése a Rosario-szigeteken, Nepálban vagy épp La Pazban.
Szepsy István, Gere Attila, Heimann Zoltán – csak néhányan a vezető borvidékeink vezető borászai közül, akiknek a pincéjében sétálva Kádár Hungary hordókat láthatunk. Ugyanez megtörténhetne velünk Ausztráliában, Kínában, Dél-Afrikában, Dél- vagy Észak-Amerikában, Új-Zélandon és Európa-szerte: a világ összesen 35 országában biztosan találnánk a Kádár-logóval billogozott hordókból a borospincékben. Magyarország legtekintélyesebb és legrégebben működő kádárüzemében valami különlegeset készítenek.