Barát Hella kezdeményezése egy gyerekszobából indult el. Az Örökbe fogadok egy ovit mozgalommal mi megválhatunk a feleslegessé vált játékoktól, a halmozottan hátrányos helyzetű óvodákban pedig örülnek nekik. Olyan gyerekek, akiknek a mindennapokban az óvoda jelenti az egyetlen biztos pontot.
„Az egyik kisfiúnak nem volt fogkeféje heteken keresztül. (…) Kapott tőlem ajándékba egy fogkefét. Annyira örült neki, hogy azzal akart aludni.” Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok érik a halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekekkel foglalkozó óvodapedagógusokat. A mélyszegénységben élő gyerekek gyakran csak az óvodákban látnak folyóvizet, ott esznek aznap először és utoljára. Tisztasági csomagot vagy váltóruhát csak ritkán tudnak bevinni a szülők, játékra, olvasásra pedig csak az óvodában van lehetőségük. Pedig utóbbiak szociális és a felzárkózás szempontból is fontosak lennének.
Önös érdekből jó ügy „Alapvetően nem vagyok adományozós alkat” – mondja Barát Hella. Az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom alapítója korábban szkeptikusan állt a különböző segélyszervezetekhez, mivel úgy érezte, az átmeneti segítségnyújtás nem mindig ér célba, vagy a segíteni kívánt család sokszor nehezebb helyzetbe kerül az adományok felhasználása után, mint előtte volt. „Az volt a célom, hogy kihagyjam a szülőket, és célirányosan a gyerekekhez juttassam el a segítséget, az óvodapedagógusokkal egyeztetve.”
A mozgalmat személyes motiváció, önös érdek keltette életre: Hella a szülők klasszikus problémájával szembesült. Kétgyermekes édesanyaként helyet akart csinálni a lakásában, és nem tudta, mit kezdjen gyerekei feleslegessé vált játékaival. Egy színházi előadás után beszélgetett gyermekei egykori bölcsis gondozójával, Tóth-Hencz Edittel, aki azóta hátrányos helyzetű gyermekek óvodai felzárkóztatásával foglalkozik. Ő mutatott utat Hellának abban, hogyan találja meg azokat a helyeket, ahol tényleg szükség van a felhalmozott játékokra.
Az employer branding szárnyalásának lehettünk tanúi az elmúlt négy-öt évben, mintha az lenne mindenre a megoldás. Pedig tudjuk jól, hogy jól működő vállalatot létrehozni, fenntartani: csapatmunka. Egyik terület sem fontosabb a másiknál, mindenkire szükség van, a marketing hiába jó, ha a HR nem, vagy a középvezetők alatt magas a fluktuáció. Pár évig másról sem szóltak a hírek, mint hogy a HR és a hozzá […]
Az employer branding szárnyalásának lehettünk tanúi az elmúlt négy-öt évben, mintha az lenne mindenre a megoldás. Pedig tudjuk jól, hogy jól működő vállalatot létrehozni, fenntartani: csapatmunka. Egyik terület sem fontosabb a másiknál, mindenkire szükség van, a marketing hiába jó, ha a HR nem, vagy a középvezetők alatt magas a fluktuáció.
Pár évig másról sem szóltak a hírek, mint hogy a HR és a hozzá kapcsolódó támogatócsapatok egyre kedvesebb, már-már csábító hangon hívogatták az egyre magabiztosabb munkavállalókat. Akik néha be sem mentek az egyeztetett állásinterjúra, néha a szerződés aláírásának napján maradtak el, vagy szóltak oda (jó esetben) telefonon, hogy meggondolták magukat. Ha alá is írtak, akkor sem ment ritkaságszámba, hogy két-három hónap múlva odébbálljanak.
Megtehették, mert a munkaerőpiaci helyzet, a munkaerőhiány, a fluktuáció, a gazdasági pörgés lehetővé tette.
Az üzleti sajtóban gyakran olvashattuk (akár csak pár hónappal korábban is), hogy „vérzivataros” időkben kell helytállnia a HR-nek, a toborzónak. Hát most kiderült, hogy mi is igazából az a vérzivatar… S nagy kérdés, hogy a közelmúlt gyors változásai, a mai helyzet kialakulása milyen változást igényel a munkáltatók hozzáállásában és a vezetői kommunikációban. Hallunk róla, hogy nem egy helyen kisangyalként masíroznak vissza mindazok, akik pár hete még kérették magukat, és sosem látott teljesítményt produkálva igyekeznek megszilárdítani a helyüket. Ami most, lássuk be, gyakran bizonytalan. Emiatt aztán a vezetők között is akad, nem is kevés, aki máris váltott, és fenyegető hangnemmel, karcsúsított feltételekkel akarja rövid pórázon tartani az újra kiszolgáltatottnak hitt alkalmazottakat.
Hosszú távon azonban biztos, hogy nem ez az út. A jó szakemberre ugyanis mindig szükség lesz, és mindig keresett lesz a munkaerőpiacon – akkor is, ha L alakú jövőre, akkor is, ha felpattanó folytatásra számíthatunk. A túlzásba vitt kedvesség vagy szigor helyett a fix pontokra épülő, konkrétumokat közvetítő, határozott vezetői kommunikációra van szükség. Békeidőben és „háborúban” is: leépítésnél és kapacitásbővülésnél is. Ugyanis csak a kiegyensúlyozott, következetes, stabil alapokról induló vezetői kommunikáció teremthet olyan környezetet a munkavállaló számára, ahol biztonságban érzi magát, és ahol transzparens módon megértheti a vállalati célokat is. A megrendelésállomány csökkenését és növekedését is, és azt is, hogy ebben neki mi a szerepe, a felelőssége.
Ha a vezető a kommunikáció eszközeivel lehetővé teszi a számára, hogy ezt megértse, akkor nem fog pár forintért odébbállni egy megbízható munkakörnyezetből, ahol jó a közösség, és ahol számíthat a vezetőjére. Tudni fogja, hogy vezetője is számít rá – hiszen jó munkaerő, ezért meg is becsüli –, így a helye is fix, és meg fogják találni az útját-módját, hogy válság vagy krízis idején is kerüljön valahonnan egy áthidaló megoldás. Ami, ha nem is ideális, de átmenetileg megfelel mindkét félnek.
Addig is tudatosítania kell a vezetőnek, hogy most sokkal fontosabb az egyértelmű, akár gyakran ismétlődő, rövid üzenetek szerepe. Válság idején se idő, se hely nincs a hosszú, érthetetlen, tekergőző körmondatokra: mondjuk el egyenesen az embereinknek, mire számíthatnak, és mit várunk.
Minden bizonyosság jobb a bizonytalanságnál – még a rossz bizonyosság is.
A bizonyosságot pedig nyílt és gyakori, a másikat partnerként kezelő kommunikációval lehet létrehozni és megerősíteni. Készülve azokra az időkre – legyen ez néhány hét vagy pár hónap –, amikor lehet, hogy új helyzet áll elő a gazdaságban: és ezzel a munkaerőpiacon is. Abban bizonyára egyetértünk, hogy egy vezetőnek sem lesz kedve újra elővenni a behízelgő, kedveskedő stílust. Ami, tudjuk jól, már a járvány előtt is természetellenes volt: annak is, aki mondta, és annak is, akihez szólt.
Fektess be a mérésbe, kiválasztásba, fejlesztésbe, megtartásba most is, most a leginkább, mert csak akkor maradsz életben, ha jó embereid lesznek. Ne veszítsd el őket, ne mondj le róluk, hosszú távon mindig megéri!
Ami másnak szemét, az neki alapanyag: Koralevics Rita papírhulladékból készíti lámpáit és lakáskiegészítőit. A Paper Up!-ot nemcsak itthon, hanem külföldön is imádják.
Sokszor a rugalmasság és az egyszerű megoldások jelentik a kulcsot a nem várt kihívásokmegugrásában. A Pappas Auto példája jól mutatja, hogyan lehet válságban fejlődni, miközben végig az ügyfelek kényelme és biztonsága marad az első.
