Szabó József három évtizeddel ezelőtt kezdte fölépíteni halgazdaságát, ami mára az ország egyik legkorszerűbbjévé vált. Az itteni tavakban úszkáló akasztói szikipontyok ott vannak a magyar top éttermek étlapján, és az Aranyszalag után hamarosan megkaphatják az európai eredetvédelmi megjelölést is.
Ha van valami, ami valószerűtlenül jól áll a szikár alföldi tájnak, a téli verőfény biztosan az. A Kiskunságot átszelő főút két oldalát birkalegelők szegélyezik, a tájba csak néhol pöttyöz bele egy-egy facsoport, akol vagy fóliasátor.
Akasztó község húsz éve még a juhász-vállalkozó Stadler Józsefről és a korát meghazudtoló, a semmi közepébe felépített stadionjáról volt híres, ma már kijelenthető, hogy az ország pontyfővárosa. Köszönhetően egy akkoriban alig harmincéves fiatalembernek, aki egy másik sikeres vállalkozása után az olajár emelkedése miatt kényszerült váltani. „Itt mindig fúj a szél” – mondja Szabó József, miközben körbenézünk, a horgásztanya melletti tó hullámain akár szörfversenyt is lehetne rendezni. (Nem terveznek, maradnak a horgászversenyeknél.)
„Harminc éve a környéken nem volt más, csak birkalegelők. Itt, ahol most ülünk, 2003-ban még napraforgótáblák voltak” – mondja a tulajdonos a csárda asztalánál, majd kaviáros pirítóst rendel a pincértől. A ritkaságnak számító szibériai tokhalak, vágótokok és vizák is itt, az egykori legelő helyén úszkálnak.
Ami másnak szemét, az neki alapanyag: Koralevics Rita papírhulladékból készíti lámpáit és lakáskiegészítőit. A Paper Up!-ot nemcsak itthon, hanem külföldön is imádják.
„Volt, hogy elfüstöltem a botmixert a konyhában” – meséli Koralevics Rita, hogyan kezdett kísérletezni a papírral. A Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett tervező évekig a NextArt Galéria alkotója volt, főleg szitanyomatokkal, rézkarccal és számítógépes grafikákkal foglalkozott.
Első gyermekének megszületése után nem tudta a lakásban folytatni műhelyhez kötött munkáit, így olyan alkotói munkát keresett, amivel háztartási keretek között tud létrehozni háromdimenziós tárgyakat. Ekkor jutott eszébe a papír. Műhelyének telephelyén működött egy nyomda, ahonnan rendszeresen kiszórták a papírhulladékot.
„Belemarkoltam, és mindig hoztam haza egy kicsit. Beáztattam, botmixerrel ledaráltam, és kevertem hozzá ragasztót. Néha még a kislányomat is bevontam.”
Kezdetben csak kópiákat csinált, és olyan banális használati tárgyakat másolt le a papír és a ragasztó keverékéből, mint a pohár vagy a tányér. Látta, hogy a kísérleti anyagban mennyire sok lehetőség van, a tárgyak színe és mérete könnyen variálható. Később a konyhát műhelyre, a ragasztót papírcementre és vízbázisú lakkra cserélte, így a termék erősebbé, valamint tűz- és vízállóvá vált.
A saját szórakoztatására kitalált technológiai újítás aztán kezdte kinőni a konyhát. „Kimentem a Wampra árulni, mert már annyi tálkám volt, hogy nem tudtam velük mit kezdeni” – mondja. Egyszeri alkalomnak szánta, ám munkáit óriási érdeklődés fogadta. Itt figyelt fel rá Torma Beatrix, a hazai és külföldi lakberendezési magazinoknak dolgozó fotós. Ő kérte fel először Ritát, hogy kölcsönözzön neki tárgyakat a fotózásokhoz. Rita létrehozta a Paper Up! blogot, ahova felpakolta a fotókat, és egyre több felkérése lett.
Első saját tervezésű lámpája egy budapesti étterembe került, híre a lakberendezői szcéna fontos szereplőihez is eljutott. Dolgozott már a Kajahunak, a Librinek és a Márga Bisztrónak, de külföldről is szép számmal rendelnek tőle (legutóbb egy dubaji–mumbai cég érdeklődött a vázák iránt). A know-how miatt is keresik, nemzetközi workshopokra és építészeti egyetemekre hívják előadni. Rita látott már gyanúsan hasonló kanadai termékcsaládot, de önmagában a technológiát nem tudja levédetni. A formát – ami az anyagtól nem elválasztható – mindenesetre műnyilvántartásba vetette.
A papíralapanyag önmagában nem drága, a 35–100 ezer forintos lámpáknál a munka és a feltalált technológia szabja meg az árat. Ugyan már nem Rita darálja le a papírt, hanem előre aprított anyagot vásárol, az előkészítés és az utómunka rengeteg energiát és időt vesz el. Egy lámpa kézi gyártása három-négy hétig tart, egy normál méretű lámpához egy nagyobb vödörnyi papír kell. A rendszeres megrendelések miatt nem tud raktározni, de nem is tenné. „Annyira sok választási lehetőség van, hogy nem érdemes előre gyártani. A végén, biztos, hogy nem azt kérnék, ami van.”
Gyakran fából, fémből vagy bőrből készülő kiegészítőkkel dobja fel a végeredményt. Mivel ma már kétgyerekes anyuka, felvett egy gyakornokot. „Most a gyártáson van a hangsúly, de azért az új tervek is gyűlnek.” Szívesen bővítené a palettát szobor jellegű alkotásokkal és fali panelekkel is.
Koralevics Rita egyéni vállalkozó Alapítás éve 2018. 12. 01. Árbevétel (millió forint) 2018 1,6 2019 5,8 adózott eredmény n. a., mert a katás vállalkozóknak nem kell erről kimutatást készíteniük.
„Kültéri felhasználásra készült” – adja meg magához a használati utasítást Kozma Gergely, de ez a lenyugvónap-, szarvasbika-, tehén- és lótetoválások nélkül is átjön az első mondataiból. Szerinte nem lovasnemzet a magyar, sokkal inkább fesztiválnemzet, csinált is ő is egy dzsemborit, ahol „klímahorror” és „álspirituális ökohumbug” nélkül, nyersen és szabadon beszélgethetünk egymással. Indulás előtt ragadjon mindenki söröskorsót, ők nem fognak csak azért gyártani, hogy rákerüljön egy támogató logója.
Kutasi Tamás tizenkét éves kora óta saját mézét eszi. A Brunner Méhészet 48 éves alapítója a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén vezeti bioméhészetét. Speciális technológiát fejlesztett ki, segítségével kis mennyiségben gyűjthető fajtamézeket is elő tud állítani. A koronavírus-járvány miatt egyre többen keresik a hagyományos, immunerősítő, természetes élelmiszereket, ugyanakkor a kínálat a tavalyinál szűkebb lesz a kedvezőtlen időjárás miatt.
Magyarországon ritkán hallható hírességekkel, irodalmi és filmes nagyágyúkkal készített interjúival már a rendszerváltás előtt nevet és ismertséget szerzett. Később milliókat ültetett a tévé elé lazán elmélyült beszélgetős műsoraival, közben világjáró dokumentumfilmjeivel nyitottságot és toleranciát tanított. Versenyszellem és törtetés nélkül lett az ország legkedveltebb televíziósa, de ha tükörbe néz, jó tíz éve már csak az írót látja, és ettől jobban érzi magát, mint leglátványosabb sikerei csúcsán. Egy ország ismeri a hangját és a gesztusait, ötven éve kérdez, felfedez és mesél, sikerkönyvek szerzőjeként sem fogy ki a történetekből. Új könyve ősszel jelenik meg, most beszél róla először.
