Magyarországon ritkán hallható hírességekkel, irodalmi és filmes nagyágyúkkal készített interjúival már a rendszerváltás előtt nevet és ismertséget szerzett. Később milliókat ültetett a tévé elé lazán elmélyült beszélgetős műsoraival, közben világjáró dokumentumfilmjeivel nyitottságot és toleranciát tanított. Versenyszellem és törtetés nélkül lett az ország legkedveltebb televíziósa, de ha tükörbe néz, jó tíz éve már csak az írót látja, és ettől jobban érzi magát, mint leglátványosabb sikerei csúcsán. Egy ország ismeri a hangját és a gesztusait, ötven éve kérdez, felfedez és mesél, sikerkönyvek szerzőjeként sem fogy ki a történetekből. Új könyve ősszel jelenik meg, most beszél róla először.
Kepes András valahogy úgy van vele, mint Lona néni, a néhai grófné. Egykori riportalanya a budai Várnegyed kopottas, régi tárgyakkal zsúfolt szobájában arról beszélt, hogy amikor az ember kilencven lesz, rájön, hogy a múlt nem a tárgyakban van. Kilencvenen túl Lona néni már nem tudta, mikor is volt pontosan az első bálja, hogy hívták a táncosát, de tisztán emlékezett a férfi illatára, az első csókra, és bőrén érezte férje simogatását. Nem tudta felidézni az ávós nevét, aki átadta családjának a kitelepítési határozatot, de a mozdulatát kísérő lenéző grimaszát igen. Törlődtek nevek, dátumok, helyszínek, megmaradt a lényeg.
Ahogy Lona néni memóriájának szitáján az illatok, a gesztusok és az érintések akadtak fenn, úgy Kepes András életét fiatalkora óta a fontos mondatok rendszerezik. „A világot anekdotákban, viccekben és szikrázó mondatokban látom. Ezeket szüleimtől vagy mástól hallottam, én mondtam a gyerekeimnek, olyat is, amit megbántam, vagy olvastam valahol, és mélyen bevésődtek. Mindenkinek az életében vannak ilyen mondatok, legfeljebb nem tudatosítja magában. Értékrendet szabnak, és irányítanak.”
Az egyik fontos mondatot anyjától raktározta el. A bölcs és szigorú erkölcsű asszony morális kérdésekben nem ismert tréfát – „olyan elvei voltak, hogy egy jezsuita kolostorban is dobtak voltak tőle egy hátast”. Intelme András kamasz agyába sült bele: „Kisfiam, amikor lányokkal kezdesz járni, mindig arra gondolj, hogy örülnél-e neki, ha mások úgy viselkednének a nővéreddel, mint ahogy épp te.” És ezzel bizony nem könnyítette meg az életét a lányok dolgában. „Egy időre teljesen szétcseszte a szexuális fejlődésemet – mondja, ma már inkább kuncogva. – Mire rájöttem, hogy minek örülne a nővérem, már két házasságon túlvoltam.”
Az employer branding szárnyalásának lehettünk tanúi az elmúlt négy-öt évben, mintha az lenne mindenre a megoldás. Pedig tudjuk jól, hogy jól működő vállalatot létrehozni, fenntartani: csapatmunka. Egyik terület sem fontosabb a másiknál, mindenkire szükség van, a marketing hiába jó, ha a HR nem, vagy a középvezetők alatt magas a fluktuáció. Pár évig másról sem szóltak a hírek, mint hogy a HR és a hozzá […]
Az employer branding szárnyalásának lehettünk tanúi az elmúlt négy-öt évben, mintha az lenne mindenre a megoldás. Pedig tudjuk jól, hogy jól működő vállalatot létrehozni, fenntartani: csapatmunka. Egyik terület sem fontosabb a másiknál, mindenkire szükség van, a marketing hiába jó, ha a HR nem, vagy a középvezetők alatt magas a fluktuáció.
Pár évig másról sem szóltak a hírek, mint hogy a HR és a hozzá kapcsolódó támogatócsapatok egyre kedvesebb, már-már csábító hangon hívogatták az egyre magabiztosabb munkavállalókat. Akik néha be sem mentek az egyeztetett állásinterjúra, néha a szerződés aláírásának napján maradtak el, vagy szóltak oda (jó esetben) telefonon, hogy meggondolták magukat. Ha alá is írtak, akkor sem ment ritkaságszámba, hogy két-három hónap múlva odébbálljanak.
Megtehették, mert a munkaerőpiaci helyzet, a munkaerőhiány, a fluktuáció, a gazdasági pörgés lehetővé tette.
Az üzleti sajtóban gyakran olvashattuk (akár csak pár hónappal korábban is), hogy „vérzivataros” időkben kell helytállnia a HR-nek, a toborzónak. Hát most kiderült, hogy mi is igazából az a vérzivatar… S nagy kérdés, hogy a közelmúlt gyors változásai, a mai helyzet kialakulása milyen változást igényel a munkáltatók hozzáállásában és a vezetői kommunikációban. Hallunk róla, hogy nem egy helyen kisangyalként masíroznak vissza mindazok, akik pár hete még kérették magukat, és sosem látott teljesítményt produkálva igyekeznek megszilárdítani a helyüket. Ami most, lássuk be, gyakran bizonytalan. Emiatt aztán a vezetők között is akad, nem is kevés, aki máris váltott, és fenyegető hangnemmel, karcsúsított feltételekkel akarja rövid pórázon tartani az újra kiszolgáltatottnak hitt alkalmazottakat.
Hosszú távon azonban biztos, hogy nem ez az út. A jó szakemberre ugyanis mindig szükség lesz, és mindig keresett lesz a munkaerőpiacon – akkor is, ha L alakú jövőre, akkor is, ha felpattanó folytatásra számíthatunk. A túlzásba vitt kedvesség vagy szigor helyett a fix pontokra épülő, konkrétumokat közvetítő, határozott vezetői kommunikációra van szükség. Békeidőben és „háborúban” is: leépítésnél és kapacitásbővülésnél is. Ugyanis csak a kiegyensúlyozott, következetes, stabil alapokról induló vezetői kommunikáció teremthet olyan környezetet a munkavállaló számára, ahol biztonságban érzi magát, és ahol transzparens módon megértheti a vállalati célokat is. A megrendelésállomány csökkenését és növekedését is, és azt is, hogy ebben neki mi a szerepe, a felelőssége.
Ha a vezető a kommunikáció eszközeivel lehetővé teszi a számára, hogy ezt megértse, akkor nem fog pár forintért odébbállni egy megbízható munkakörnyezetből, ahol jó a közösség, és ahol számíthat a vezetőjére. Tudni fogja, hogy vezetője is számít rá – hiszen jó munkaerő, ezért meg is becsüli –, így a helye is fix, és meg fogják találni az útját-módját, hogy válság vagy krízis idején is kerüljön valahonnan egy áthidaló megoldás. Ami, ha nem is ideális, de átmenetileg megfelel mindkét félnek.
Addig is tudatosítania kell a vezetőnek, hogy most sokkal fontosabb az egyértelmű, akár gyakran ismétlődő, rövid üzenetek szerepe. Válság idején se idő, se hely nincs a hosszú, érthetetlen, tekergőző körmondatokra: mondjuk el egyenesen az embereinknek, mire számíthatnak, és mit várunk.
Minden bizonyosság jobb a bizonytalanságnál – még a rossz bizonyosság is.
A bizonyosságot pedig nyílt és gyakori, a másikat partnerként kezelő kommunikációval lehet létrehozni és megerősíteni. Készülve azokra az időkre – legyen ez néhány hét vagy pár hónap –, amikor lehet, hogy új helyzet áll elő a gazdaságban: és ezzel a munkaerőpiacon is. Abban bizonyára egyetértünk, hogy egy vezetőnek sem lesz kedve újra elővenni a behízelgő, kedveskedő stílust. Ami, tudjuk jól, már a járvány előtt is természetellenes volt: annak is, aki mondta, és annak is, akihez szólt.
Fektess be a mérésbe, kiválasztásba, fejlesztésbe, megtartásba most is, most a leginkább, mert csak akkor maradsz életben, ha jó embereid lesznek. Ne veszítsd el őket, ne mondj le róluk, hosszú távon mindig megéri!
Nincs szombat, amikor ne állna hosszú sor a pultja előtt, és amikor a koronavírus-járvány miatt hirtelen a nyakán maradt 250 kiló mozzarella, egyetlen Facebook-poszt hatására pikpakk gazdára talált az egész készlet. Gódor András 31 éve dolgozik a Fény utcai piacon, és ma már mindenki – ha budai, biztosan – úgy ismeri, hogy A Sonkás vagy esetleg A Sajtos.
Napjainkban kiváló befektetési forma lehet az ipari fogyasztók számára, ha beruháznak egynapelemes rendszerre, és azzal váltják ki áramfogyasztásukat. Egy még néhány hónapig futó pályázati lehetőséggel pedig meg is felezhető a megtérülési idő. A Newergies Kft.-hez azért érdemes fordulni, mert teljeskörűen biztosítja megbízóinak a napelemes kiserőművek megvalósítását a pályázati feladatok ellátásától a kivitelezésen át egészen a fenntartási időszak alatti üzemeltetésig.
Kicsiben gondolkodtak, hirtelen lettek nagyok. A Játéknetet alapító két házaspárnak elég volt nyolc-kilenc húzós karácsonyi szezon, elfáradtak. Egyik beszállítójuk, a modellvasutakkal és makettekkel, valamint a Thomas gőzmozdonnyal berobbanó Modell & Hobby Kft. négy éve vette meg a céget, tavaly év végén pedig megszüntette. Magát a játéknet.hu piacvezető webáruházat persze nem – és szerencséjére a karantén ideje alatt az pont kompenzálta a nagykereskedelem zuhanását.
