Látható akar lenni

Karrier
Ha egy későbbi korba születik, talán már gyerekkorában tudja magáról, hogy személyi stylist akar lenni. Süle Kati viszont akkor született, amikor ez a szakma még csak nem is létezett, így az álommunkához kicsit kanyargósabb út vezetett el. A bölcsészkar elvégzése után a műkereskedelem felé vette az irányt: galériáknál lett művészettörténész és műbecsüs. Dolgozott a Kati Zoób divatháznak is, ahol először a prêt-à-porter, majd az haute couture darabok eladásáért felelt.
Időközben egy kézműves magazinnak is készített do-it-yourself anyagokat, így az alkotásba és az újságírásba is belekóstolt. A többféle tapasztalat egy ponton összeért, amikor a 2000-es években álnéven (a Szex és New York után szabadon, Keti Bredsó néven) blogolni kezdett, hogy stílustippeket adjon a nagyközönségnek. Bár korábban csak a barátainak segített az öltözködésben, a blog hatására lassan, de biztosan bővülni kezdett az ügyfélköre. Ma már elmondhatja magáról, hogy tíz éve dolgozik személyi stylistként, és hálás feladatnak tartja, hogy az a dolga, hogy mindenkiben meglássa a szépet.

Stílus
A gyermek Kati hamar eldöntötte, mi az, amit nem szeretne: követni a konvenciókat. Diplomata szüleinek határozott véleményük volt arról, hogyan kellene kinéznie, de neki is megvolt a maga elképzelése, ezért sokat küzdött, hogy úgy öltözhessen, ahogy akar. „A szocializmus azt sulykolta, hogy legyél észrevehetetlen, olvadj bele a közegbe. Az egyéniséget veszélyforrásnak tartották, ferde szemmel néztek rád, ha kilógtál a sorból. A szüleim is hasonló elveket vallottak, hiszen abban a korban szocializálódtak. Borzasztóan zavarta őket, hogy velük ellentétben én látható akartam lenni” – mondja, majd hozzáteszi, hogy azóta ugyan kinyílt a világ, de az emberek gondolkodása zárt maradt.
Szerinte ő sem azért lóg ki a sorból, mert annyira extravagáns lenne, hanem mert az utcakép nagyon unalmas. Az emberek zöme nem tanul meg látni: nem figyelnek a színekre, a formákra, a fazonokra, az anyagokra és a minőségre sem. Szinte mindenki biztonsági játékos, ő viszont sosem venne fel olyan mainstream darabokat, mint például a farmer vagy a Converse tornacipő.
Kedvenc márkái nincsenek, nem hisz abban, hogy az ember stílusát márkáknak kellene meghatározniuk. High end, fast fashion és vintage darabok is sorakoznak a gardróbjában, és az egyes outfitjein belül is keverni szokta őket. Szeret játszani a rétegekkel, a fotózáson viselt szettjéről is kiderül, hogy valójában három réteget rejt: egy tüll alsószoknyát, egy ruhát és egy kimonóként viselt másik ruhát. Nem hisz „a kevesebb több” elvben, inkább a karakterességet tartja fontosnak. Például imádja halmozni az ékszereket, pedig az egyes darabjai már önmagukban is figyelemfelkeltők, és szinte műtárgynak is megállnák a helyüket.
Arra a kérdésre, hogy az idő múlása miként hatott az öltözködésére, nevetve közli: felszabadítóan. „Fiatalon is kilógtam a sorból, de bevallom, akkor még volt bennem valamennyi megfelelési kényszer. Ma már egyáltalán nincs. Önazonosnak érzem magam, nem zavar az öregedés. Látom a ráncaimat, de sosem az érdekelt, hogyan szabadulhatnék meg tőlük, hanem hogy mi az, ami kompatibilis velük.” A védjegyének számító piros rúzsról sem akart lemondani soha, inkább megkereste azt, amelyik nem folyik bele az apró ráncokba, hanem a helyén marad.
Sajnálja, hogy a nők nagy része nem így gondolkodik, és a legtöbben inkább elengedik a nőiességüket egy bizonyos kor felett. Neki ma, nagymama létére is ugyanaz a célja a megjelenésével, ami tinikorában volt: hogy látható legyen. Úgy véli, ennek itthon még mindig nincs meg a kultúrája, az öltözködést csak kevesen merik önkifejezésre használni. Beszédesnek tartja a hazai elit öltözködési kultúráját is, ami egyetlen célt szolgál: a megjelenésükkel is demonstrálni, mennyi pénzük van. „Tetőtől talpig Gucciba öltözni nem stílus, hanem reklámhordozás. Bemenni egy turkálóba, és meglátni, hogy a sok érdemtelen holmi közt mi az, ami figyelemre méltó, na, az már valami! Ahhoz kell az ember is, aki viselni fogja!”

Nemcsak a ruhatára, de az otthona és a parfümgyűjteménye is impozáns

Relax
Minden érdekli, amiben alkothat, legyen szó bútorfelújításról, lakásátalakításról, ékszerkészítésről vagy akár kertészkedésről. „Ha valamiben benne van az a kihívás, hogy a katyvaszból valami kerek egészet csináljak, vevő vagyok rá. Mindenben ott van a szépség, csak észre kell venni és meg kell tudni mutatni.” A sport is mindennapjai része, rendszeresen tornázik, gyalogol, és a pingpongért is rajong. Amikor a karantén alatt a társasház kertjében felállított pingpongasztalon meccseket játszottak a fiatalok, kérdés nélkül beszállt melléjük.
Szabad idejében olvas, filmeket néz, kiállításra megy, utazik, vagy a Youtube-on kutat hasznos videók után. Mostanában leginkább az önismeret foglalkoztatja, rengeteg pszichológiai témájú könyvet és videót fogyaszt. „A szakmám miatt fontos, hogy megértsek bizonyos lelki folyamatokat, például az öregedést, a párkapcsolatok dinamikáját, vagy a szülő-gyerek kapcsolatot. Ezek azok a dolgok, amik olyan elakadásokat okoznak az emberekben, amik aztán a megjelenésükön is nyomot hagynak.”