Rendkívüli izgalmakat és talán soha nem látott bizonytalanságot hozott a koronavírus-járvány a világgazdaságba. Az elmúlt három hónapban a kezdeti pánik csillapodott, sőt a tőzsdéken kicsattanó jókedvbe csapott át, de a makrokép csak nagyon keveset tisztult, a GDP- és profitelőrejelzések megbízhatósága nagyon alacsony. Kivételesen érdemes pontosan oda visszamenni, ahol az előző negyedéves összefoglalónk véget ért. Következik: az előző rész tartalmából.

Február közepén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 3,3 százalékos növekedést várt a világgazdaságtól az idei évre. Március elején közölték, hogy a GDP-bővülés kisebb lesz a tavalyi 2,9 százaléknál. Újabb két és fél hét után pedig már az volt a mondás, hogy brutális globális recesszió jön, nagyobb, mint 2008–9-ben. A tőzsdék 25–35 százalékot zuhantak, és azt kezdték árazni, hogy a járvány utáni világ már nem lesz ugyanolyan, mint amiben előtte éltünk. Legalábbis nem fog tudni a világgazdaság néhány negyedév után visszakapaszkodni oda, ahova a járvány nélkül eljutott volna. Itt tartottunk tehát március végi lapzártánk idején.
Ami azóta változott: a tőzsdék hatalmas emelkedést értek el, és épp az ellenkezőjét árazzák, mint márciusban: a járvány utáni világ lényegében ugyanolyan lesz, mint amiben előtte éltünk. A világgazdaság pedig néhány negyedév után vissza fog kapaszkodni oda, ahova a járvány nélkül eljutott volna. A probléma az, hogy erre igazából semmilyen makroadat nem utal, és nem tudni, hogy a részvények szárnyalása mennyiben köszönhető a befektetők kicsattanóan optimista várakozásainak, illetve a jegybankok által a piacokra borított korlátlan pénzzuhatagnak.
Több oka van annak, hogy miért nehéz fogódzót találni még június végén is. A legfontosabb, hogy a közeljövő gazdasági teljesítménye leginkább a járvány további lefolyásától függ, azt pedig az oltás kifejlesztésén ügyködő kutatók munkájának eredménye mellett a politikusok döntései határozzák meg elsősorban. Ami teljesen kiszámíthatatlan. Az ugyanis fényesen látszik az elmúlt hónapokból is, hogy mennyire eltérően kezelték az egyes országok vezetői a válság egészségügyi és gazdasági részét. Van egy fősodor, amelynek irányába a legtöbb ország eltérő reakcióidővel, de elindult. Ennek legfőbb elemei a járványvédelmi oldalon az emberek érintkezésének minimalizálása, valamint a lehető legszélesebb tesztelés és kontaktkutatás. Gazdaságmentésnél pedig a brutális fiskális stimulus a munkahelyek megőrzéséért, az utcára kerülők megsegítéséért, az időlegesen likviditási csapdába került vállalkozások átsegítéséért a krízisen.
Mindenki máshogy és eltérő mértékben csinálta, de az a pont mindenhol hamar eljött, amikor ellentétbe kerültek egymással az egészségvédelmi és a gazdaságélénkítési szempontok. A járványügyi szakemberek a lehető legtovább fenntartották volna az emberek mozgását, illetve fizikai kapcsolatba kerülését minimalizáló korlátozásokat, a gazdaságpolitikusok viszont látták, hogy ha ezt túltolják, annak őrült nagy recesszió és a nyomában növekvő elszegényedés, éleződő társadalmi feszültségek a velejárói. Amikor az első országok már áprilisban elkezdték a korlátozások oldását, ezt sokan még felelőtlenségnek tartották. Aztán mivel Európa nagy részén a lassú oldások nem durrantották be újra a vírus terjedését, ez lett az általános irány.
Sejtik a tudósok, hogy a vírus terjedésében, a járványgócok kialakulásában nagy szerepük van a szuperfertőzőknek, tehát jó nagy adag mázli kérdése is, hogy egy ország megúszta vagy bebukta a járványt. Néhány országban a politikusok felelőtlensége egyértelműnek tűnik, az Egyesült Államoktól Nagy-Britannián át Brazíliáig, de ettől még nem kapunk semmiféle fogódzót azt illetően, hogy ki hogyan reagál majd a második hullámra. Ha lesz egyáltalán.
Még viszonylag kevés az adatunk, hogy a válság eddigi mélységét lemérjük, majd a második negyedéves GDP-t megismerve tisztulhat a kép. Ami a havi ipari termelési, munkanélküliségi és kisker adatokból a fejlett ipari államokban körvonalazódik, az nem V, hanem egy pipa alakú görbe. Az áprilisi giga bezuhanás után a legtöbb országban májusban már ha nem is visszapattanás, de visszakúszás látszik, és júniusban is folytatódhatott. De a kettő együtt is csak egy kis részét hozza vissza a zuhanásnak.
Az Egyesült Államok különösen érdekes most a Wall Street extrém optimizmusa miatt: június végére a NASDAQ több mint tíz százalékot emelkedett idén, pedig tavaly is brutál csúcson volt, az S&P 500 index is majdnem elérte a 2019 végi szintjét, harminc százalékot emelkedve az elmúlt három hónapban. Miközben például a heti munkanélküliségi kérelmekről szóló adatok heteken keresztül siralmasak voltak, több tízmillió ember került utcára.
Májusra már annyira kiábrándultak az elemzők, hogy a valóság egy picit jobb lett a nagyon pesszimista prognózisoknál, de nehéz jó hírnek nevezni, hogy a munkanélküliség 14,7 százalékról 13,3-ra csökkent, ha egy évvel korábban 3,6 százalék volt. Vagy szép az ipari termelés 1,4 százalékos hó/hó növekedése májusra, de áprilisban 12,5 százalék volt a visszaesés, tavaly májushoz képest pedig 15 százalékot meghaladó a kibocsátás zuhanása. És a Wall Streetet a kritikussá váló amerikai járványhelyzet se érdekelte, a befektetők pénzük nagy részét a legnagyobb technológiai papírokba tették át, mert ezeket gondolják a válság nyerteseinek.

A prognózisok nagy része azzal számol, hogy jövőre az idei mértékénél alig kisebb mértékű növekedés várható, tehát csak 2022-re dolgozhatja le a vírus okozta hátrányát a magyar gazdaság.

Európában annyiban más a helyzet, hogy a tőzsdei optimizmus enyhébb, és a járvány által leginkább sújtott országok piacai alulteljesítenek. De az szinte mindenhol jellemző, hogy az áprilisi mélypont után elindult a nagyon lassú kilábalás. És azt nem tudja senki, hogy ez meddig és milyen mértékben folytatódik majd. A kínálati sokk elmúlni látszik, a termelési láncokban a fennakadások minimálisra csökkentek, júniusra a szolgáltatások többsége is majdnem mindenhol újraindult.
Amiért az autógyárak nem álltak vissza a teljes termelésre, az már a keresleti oldal gyengélkedéséből fakad. A bizonytalanság miatt a cégek elhalasztják a beruházásaikat, az emberek nem mernek utazni, a munkanélkülivé válóknak nincs miből fogyasztaniuk. Hogy ez meddig tart, megint csak a járványhelyzet további alakulásától, illetve az egyes országok ösztönző lépéseitől függ.
Magyarországra is nagyjából érvényes az, ami Európát jellemzi, az extrém pesszimizmus lassú csökkenését jól mutatja, hogy a GKI konjunktúraindexe májusban és júniusban az áprilisi nagy beszakadás kevesebb mint felét dolgozta le. De nálunk ott a csavar nemcsak a Matolcsy György vezette jegybank különutas monetáris politikája miatt, hanem mert fiskális oldalról is eltérően reagált a magyar kormány a válságra, mint az országok többsége.
A különböző akciótervekből összeálló program elég sok szakmai kritikát kapott önmagában azért is, mert nagyon szűkmarkú és szociálisan érzéketlen. Kétségtelen, hogy nemzetközi összehasonlításban minimális költségvetési forrást állítottak hadrendbe, főleg átcsoportosításokkal teremtettek elő pénzt. Szinte korlátlan összegek állnak rendelkezésre beruházásokra a cégeknek hitelprogramok, garanciarendszerek keretében, de sok iparágban a nullára csökkenő bevételű cégeknek vagy az utcára kerülőknek a három hónap segély után már kevés segítség jutott. Miközben tök értelmetlennek tűnő beruházásokra százmilliárdokat irányítottak válság közben is, örök klasszik példa a belgrádi vasútvonal. Hogy kinek lesz igaza, hamarosan kiderül – amikor láthatóvá válik, hogy mely országok másznak ki gyorsan, és kik lassabban a válságból.
A monetáris politika megitta a levét annak, hogy korábban akkor is extra laza volt, amikor mindenki a környékünkön szigorított. A válság legmélyebb részén nem tudott lazítással reagálni, mert túl kockázatossá vált a forint zuhanása. Ezért egy „egyszerre szigorítok és lazítok” bűvészmutatvánnyal álltak elő, ami végül is bejött, mert a forint visszaerősödött, és kellő likviditást tudott a jegybank pumpálni a bankrendszerbe. Június végén pedig nagy meglepetést okozva újra lazítottak. Nem is akárhogyan, hanem hozzányúlva az évek óta változatlan alapkamathoz, 0,9-ről 0,75 százalékra mérsékelve a rátát. Miközben megemelték az inflációs várakozásukat, ami tankönyvileg épp ellentétes irányultságot indokolna.
A jegybank kimagaslóan optimista maradt június végén, még mindig szerény növekedésre számít idén a magyar gazdaságban, miközben mindenki más recessziót vár, az átlag továbbra is négy-öt százalékos zsugorodás környékén van. Ez vállaltan inkább iránymutatás, üzenet, hogy ne féljenek a piaci szereplők, minden rendben van. De visszaüthet, ha mégis súlyos recesszió jön, mert akkor a mindenkitől elszakadt számokkal a jegybank aláássa a saját hitelességét.
A négy-öt százalékos idei recesszióról szóló piaci várakozás azért is érdekes, mert majdnem ugyanitt járt három hónappal korábban. (Közben kiderült, az első negyedévben az erős január-február miatt még 2,2 százalék volt a növekedés.) Márciusban mindenesetre ide szakadt le pillanatok alatt az elemzők prognózisa, azóta viszont nem lett rosszabb, sőt talán egy paraszthajnyálnyival jobb. Pedig jöttek borzasztó számok, például az ipari termelés áprilisi 37 százalékos szakadása. A prognózisok nagy része azzal számol, hogy jövőre az idei visszaesésnél alig kisebb mértékű csökkenés várható, tehát csak 2022-re dolgozhatja le a vírus okozta hátrányát a magyar gazdaság. De csak akkor, ha a gazdaságot nem zavaró, kevés korlátozással járóan kicsi lesz a járvány második hulláma. Ezért egy pillanat alatt és nagy mértékben változhatnak a várakozások.