Az eddig szürreálisnak bizonyuló 2020-as év sokunknak talán az Idétlen időkig című filmet juttathatja eszünkbe. Az óramutató negyedsebességen vánszorog, miközben figyelemelterelésre vagy múlt századi szükségletekre költünk: kirakós játékok és élesztő röppen virtuális kosarunkba az internetes polcokról. Közben a világ olyan szédítő sebességgel alakul át, amilyenre a második világháború óta nem volt példa. Szeizmikus, maradandó változások álltak be mindössze hetek alatt abban, hogyan dolgozunk, tanulunk, és miként intézzük dolgainkat. A legjelentősebb változás gazdasági rendszerünkben megy végbe.
A kapitalizmus – ami eddig a jólét és a fejlődés legjobb hajtóerejének bizonyult – már a koronavírus-járvány kitörése előtt is komoly nyomás alatt volt. Az elmúlt évtized elismerésre méltó gazdasági növekedése és munkahelyteremtései ellenére sok amerikai érezte úgy, hogy a rendszer hibás, és a kemény munka, no, meg a szabályok követése többé nem katalizálja a sikert. „Ijesztő, hogy miközben minden korábbinál alacsonyabb volt a munkanélküliség aránya az afroamerikaiak, a latinók és a nők körében is, az emberek mégis ezt érezték” – mondja Michael Milken pénzügyi szakértő, aki belülről élt meg megannyi hasonló ciklust.
Ezeket az érzelmeket csak felerősítette az idei tavasz, különösen a fiatalok körében. Február végén, a COVID-korszak előtti utolsó héten az amerikai Forbes ezer harmincév alatti fiatalt kérdezett kapitalizmusról és szocializmusról. A válaszadók fele az előbbit, 43 százalékuk utóbbit ítélte meg pozitívan. Tíz héttel, nyolcvanezer elhunyttal és húszmillió állását vesztett amerikaival később megismételtük a felmérést, és az arányok megfordultak: 47 százalékuk választaná a szocializmust és 46 százalékuk a kapitalizmust. A fordulat a közbeszédben is tetten érhető: az olyan gondolatok, mint az alapjövedelem, a bérlői amnesztia vagy az állásgarancia egyre gyorsabban törnek előre a fősodorban.
