Nem gondolom, hogy a koronavírust spirituális üzenettel küldte ránk a Földanya, azt leszámítva, hogy a mostaniaknál is nagyobb városokat lehetőség szerint már ne építsünk, meg azokat az állatokat, amiket megeszünk, tartsuk távolabb a denevérektől. Annyi időre viszont mi is átvehetjük a hippi megközelítést, amíg átgondoljuk: minden létező vendéglátó-világok legjobbikát temette-e maga alá a karanténménkű.

Ami lesz: Budapest belvárosát átmenetileg visszacsatolják Magyarországhoz

Bár olvastam a hetekben olyat csillagos étterem tulajdonosától, hogy először az étteremkalauzok szavára adó, szofisztikált utazók térnek majd vissza a turisták közül, én erre a megérzésre alapozva még nem nagyon adnék bankhitelt. „Az élet visszatér, de csak helyiek számára. Most meglátjuk, ki az igazán fenntartható, mire van valós igény” – fogalmazott egy újraindulós posztban egy másik étteremcsoport feje. Ők például olyanok, akik játékban maradnak, ami egyáltalán nem magától értetődő. Az inkább a Tripadvisorra, mint alapanyagokra költve összerakott éttermeknek, ahol eddig nem számított, hogy a pincérek kicsit törik a magyart, cserébe Berlintől Belgrádig nyugodtan lehettek volna a világon bárhol, valószínűleg csengettek: az ő tulajdonosaik nem fognak nekiállni évekig malmozni, hanem átrakják a pénzüket másba.

Akik egyedi, lokális sztorikat meséltek, de eddig történetesen szintén többnyire utazóknak tették, és kibírják tőkével az újratervezést, azok viszont felköthetik a gatyájukat, hogy a turistákat pótolni tudják magyar vendégekkel, és hogy a kíváncsiskodókból ugyanúgy visszatérők legyenek, mint ahogy az Pest vagy Buda kijjebbi pontjain most is történik. Nem mondom, hogy könnyű lesz (azt főleg nem, hogy változatlan matekkal előadható a mutatvány), de ha többüknek sikerülne, az természetesebb állapot volna, mint a teljes városmagban egy olyan színdarabot játszani, aminek alig vannak helyi nézői, miközben elméletileg itt a legtöbb az ambíció.

Ami még lesz: szolidabb profitráták mellett
jobb vendégnek lenni

Az ezután is kitartó helyeken nemcsak azért lesz egy kicsit jobb vendégnek lenni, mert arányosan több figyelem jut a kevesebb vendégre (amihez az is kell, hogy a személyzet akarjon figyelni a vendégekre), hanem mert a társadalmi távolságtartás szabályai jobban rezonálnak a magyar ember lelkével, mint amikor egymástól húsz centire ledobált asztaloknál lógtunk bele egyszerre két szomszédos beszélgetésbe, és azt mondtuk róla, hogy ez ettől nagyvilági. (Ahhoz, persze, már erősebben mizantróp lelkület kell, hogy a belterekben emelkedő plexifalakban és a maszkos pincérekben is az otthonosságot lássa meg az ember.)

Ami legyen: aki megérdemli a szeretetet,
meg is kapja

„Jó személyzetet nehezebb találni, mint vendéget” – mondta egy felső ligás étterem tulajdonosa, amikor kevéssel a veszélyhelyzet alászállta előtt a taplóskodó vendégekről beszélgettünk. A globális lefagyás nyilván mókásan zárójelbe tette ezt a mondatot, ami már csak azért is kár, mert a lelketlen éttermek mellett az tudja üzembiztosan összefacsarni a szívemet, amikor tök izgalmas helyeken üldögélnek emberek még a fogások közben is homlokig a mobiljukba temetkezve, jelezve, hogy az étel és a miliő mellett a saját maguk által kiválasztott asztaltársaságnak sem sikerült elterelnie a figyelmüket arról, hogy valahol, valaki, akit két éve nem láttak, és nem tud egy koherens mondatot leírni az anyanyelvén, éppen posztolt valamit az életéről.

Ha egyszer ilyenkor megjelenik a konyháról egy sértett séf, és odalépve a levesbe pöccinti a telefonokat, én biztosan nem a katatón Facebook-dzsankiknak fogok igazat adni. A karantén feloldása utáni napon is láttam már ilyet, hatfős társaság adta elő lenyűgöző dunai panoráma mellett, és nehéz lett volna nem azt gondolnom róluk, hogy akinek két hónap szigorú Google Hangoutson fröccsözés sem elég ahhoz, hogy értékelje egy étterem nyitva tartását, a barátai fizikai jelenlétét és Európa legkirályabb folyóját, annak tényleg nem kell erőltetnie a műfajt.

Mindenki más viszont a karantén általi érzékenyítés hónapjaiban, házhoz rendelés közben sokat tanulhatott arról, mennyire igaz, hogy ezek a helyek messze nem csak a feltálalt menüről szólnak.

Én áprilisban kétszer döbbentem meg nagyon: egyszer, amikor összeadtam, mennyi pénzt hagytam újonnan szállításba fogó éttermek révén a Woltnál, és közvetlenül utána, amikor átgondoltam, hány falatból lett maradandó emlék vagy legalább egész estés komfortérzés. Nem véletlen, hogy ebben a rovatban legalább annyira az atmoszférára figyelünk az éttermeknél, mint a fűszerezésre (hiszen utóbbira van nálunk sokkal szakavatottabb kiadvány is). Így fogunk tenni ezután is – nagyon jó, hogy óvatosan, de újra lehet! 

A szerző a Kreatív főszerkesztője.