Nagy Rékából kislánya születésével lett Ökoanyu. 2009-ben egy kupac megörökölt babaruhát szeretett volna bőrbarát módon kimosni, és volt elég ismerete a mosószerekről, hogy tudja: azokra a bababőr nem mindig reagál jól. Ma mindez négy könyvet, húszezer Facebook-, több mint háromezer Insta-követőt és országjáró előadásokat jelent. Fontolva haladt a zöld úton, a lánya fejlődésével jöttek az új kihívások: amikor Sára hozzátáplálásába fogott, az egészséges élelmiszerek témakörébe ásta bele magát, amikor kislánya mászni kezdett, a tisztítószerek méregtelenítése lett a kitűzött cél. „Olyan, mint a francia fonás, ahogy megérted a logikát, egyre könnyebben tudod integrálni az új elemeket.”

Egyszer csak eljött egy pont, ahol a saját háztartásában látott eredmények miatt kiabálhatnékja lett. „Hahó, itt vannak nagyon egyszerű dolgok! Kicsit úgy éreztem, meg vagyunk vezetve, néha még erőfeszítést sem kell tenni, és mindenkinek jobb lesz: a családodnak, a környezetnek, és mégsem ezekhez a módszerekhez fordulunk.” Ötletével megkereste a Nők Lapja főszerkesztőjét, aki lecsapott rá, és megszületett Ökoanyu rovata. Réka korábban a Nők Lapja Café vezető szerkesztője volt, és elbújva írt ugyan, de nem szerepelt, így komoly feladat volt nyilvánosság előtt, fajsúlyos helyeken sürgetni a változást és egy ügy arcává válni.

Ráadásul akkoriban tudományos publikációk, informatív, ám kevéssé olvasmányos szövegek vagy épp a Google hetedik bugyrában megbújó posztok formájában lehetett olvasni környezetvédelemről. A téma mostoha sorsát látva Réka célja az lett, hogy szerethetővé írja úgy, hogy közben nem mond hülyeséget. Utóbbit a szakirodalom hajthatatlan tanulmányozásával és képzésekkel kerülte el.

Az új ismeretekkel és a legfrissebb IPCC-jelentéssel azonban megérkezett a szorongás is az ismeretlentől, amit időnként most is felfedez magában, de sosem hagyja eluralkodni. Tom Szakyval, a kanadai–magyar üzletemberrel, aki a világ legnagyobb ipariszemét-feldolgozással foglalkozó cége a Terracycle vezérigazgatója, 2013 óta ismerik egymást, időnként be-becsekkolnak egymás munkáiba. „Réka csodálatos. Egy kávé után barátok lettünk. Amit képvisel, az egyéni felelősségvállalás, a legfontosabb szint abban, hogy egyszer kormányzati szinten is változást lássunk” – mondja Tom.

„Amikor ki voltam borulva, Tom mondott nekem olyat, ami működött – meséli Réka az ismeretségükről. – »Kérdezd meg magadtól, hogy megteszel-e mindent, amit tudsz? Ha igen, oké, ha nem, tegyél többet!«” Réka fülig benne van a másfél-két éve megerősödő hazai kezdeményezésekben a Greenpeace-től a WWF-en át a civil szervezetekig, és amikor csak lehet, promotálja őket.

Az egyszerűség olyan kulcsszó, amit sokan fenntartásokkal kezelnek, mégis ez oldhatja ki a legtöbb ördöglakatot, amit a fenntartható élethez társítunk – tény, hogy nem mindet. Réka is úgy fogalmazta meg a misszióját, hogy miután elolvasnak tőle valamit, arra gondoljanak: ez nem is olyan bonyolult, én is meg tudom csinálni. Egy évig használni egy kétkilós csomag szódabikarbónát, amivel jóformán mindent kitakaríthatunk, majd dezodort és akár lábhintőport is készíthetünk belőle – ez az, ami a leghamarabb átmegy.

Át kell kattintani a relét a fejekben, a többi nem rakétatudomány.

Réka sok olvasói levelet kap például arról, hogy elmúlt a gyerek ekcémája, és hogy rengeteget spórol a család – de az egészségnél, klímánál, víznél is többről van szó. „Nem ott kezdődik, hogy reszeled a szappant, hanem hogy hogyan beszélsz a feleségeddel, a gyerekeddel. Az élet és az igények tiszteleténél és egymás elfogadásánál kezdődik minden.”

Ma is mindent egyedül csinál az Ökoanyu márka körül, ami két közösségimédia-oldalt, blogból átalakított magazint, könyveket és előadásokat foglal magában. A népszerűségét jól mutatja, hogy az alatt a tíz év alatt, ami alatt a közösségi média terjedésével jóval nagyobb lett a médiazaj, ő összesen háromszor hirdetett a Facebookon, hogy a tartalma több emberhez eljusson. Az elmúlt három-négy évben kezdte el járni az országot, csak tavaly áprilistól októberig negyven előadást tartott az ország legeldugottabb pontjain is – és mellesleg mindent megtudott a MÁV-ról.

„A könyvtárakba úgy kezdtek el meghívni, hogy az én könyvem sokszor volt úgynevezett várólistás könyv, azaz általában ki van kölcsönözve, és várni kell rá.” Nem ritka, hogy nagymama, anyuka és unoka együtt jön az előadásaira, amitől könnyekig tud hatódni. Ez meg is erősíti abban, hogy nem korlátozódik a párbeszéd a körúton belülre, ő is nyolcvan százalékban a fővároson kívül ad elő. Látja, ahogy különböznek a problémák, Budapesten az időre hivatkoznak, vidéken arra, hogy megszól a szomszéd, ha nem elég fehér a ruha, de a kritikus tömeg méretét szinte mindenki túlbecsüli. „Hitrendszerekben élünk, ami elég hamar megszilárdul bennünk, és nagyon nehéz kioldani, de a logika a lényeg. Az is nagy lépés, ha valaki megérti, hogy már az is számít, ha egyszerűen kiméri a mosószert, és annyit használ, amennyit kell.”

Előadásait szereti egy tippjátékkal kezdeni arról, hogy mekkora vásárlási változásra reagál a piac. Az a bizonyos kritikus tömeg tíz–tizenöt százalék körül mozog. A fent-lent különbségben a dinamika folyamatos kölcsönhatásban van, az igénynek meg kell születnie lent, hogy változás követhesse odafent is. „Át kell kattintani a relét a fejekben, a többi nem rakétatudomány.”