Elképesztő módon reagál a Wizz Air a légi ipar összeomlására: lényegében egyedüliként a világon noha sok dolgozót bocsát el, nem mondja vissza géprendeléseit, hanem új gépeket hoz, növekszik, és mások tortájába harap. Váradi József vezérigazgató szerint tíz éve a válságra vártak, hogy végre megmutathassák, ki csinálja jól a bizniszt. Szerinte egy év múlva mindenkinek markánsan látszani fog, hogy a Wizz Air a válság nagy nyertese. Az utasoknak is üzen: harminc napon belül visszaadják a törölt járatok árát.
Hogyan éled meg a durva válságot? Szinte leállt a légi közlekedés, soha nem voltak még ekkorák az iparágban a veszteségek, de a Wizz Air szinte egyedül a világon előre rohan, és piacot szerez. Nem vakmerőség ez? Talán élvezed is a lehetőséget?
Ez két kérdéskör. Van egy vállalati, iparági kérdéskör, és egy egyéni, hogy én ebben hogyan működöm.
Kezdjük kivételesen a személyessel.
„Kültéri felhasználásra készült” – adja meg magához a használati utasítást Kozma Gergely, de ez a lenyugvónap-, szarvasbika-, tehén- és lótetoválások nélkül is átjön az első mondataiból. Szerinte nem lovasnemzet a magyar, sokkal inkább fesztiválnemzet, csinált is ő is egy dzsemborit, ahol „klímahorror” és „álspirituális ökohumbug” nélkül, nyersen és szabadon beszélgethetünk egymással. Indulás előtt ragadjon mindenki söröskorsót, ők nem fognak csak azért gyártani, hogy rákerüljön egy támogató logója.
A nagyapja ingben, élére vasalt nadrágban és kalapban ült a tehénszekér tetején. Gergő vele járt hajnalonta kaszálni, szénát gyűjteni, csavarogni az erdőn – nem volt opció nem a természet közelében élni. Az Ecopunk fesztivál ötletével elsőként három gyerekét szerette volna megszólítani. Amíg kicsik voltak, az volt, amit apa mond – ezzel szülőként próbált is visszaélni és természetszeretetre nevelni őket úgy, ahogy a nagyapja őt nevelte. „Nyilvánvaló volt, hogy egyszer el fogja őket vinni a világ, és kinőnek abból, hogy apával sátraznak, és úszkálnak az Ipolyban. De amikor ez eljött, mégsem akartam elfogadni.”
A sárga dzsekiben, mezítláb fára mászó klímaszorongó csak azért káros, mert ha ez a téma nem megy le a torkodon, akkor az egész fenntarthatósági témát ezzel kötöd össze.
Kozma Gergely folyóméternyit olvasott a környezetvédelmet tematizáló szereplőkről, és arra jutott: ha így marad a zöld kommunikáció, abból tömeges szinten nem lesz semmi. Márpedig tömegeket kell mozgósítani ahhoz, hogy legyen esélyünk. És bár gunyorosan hivatkozik az ökovonal hippi képviselőire, leszögezi, hogy fontos a munkájuk, mert mindenki ahhoz fordul, aki megszólítja.
„A félelmeket és az álspirituális ökohumbugut nagyon hamar megtalálod, de ez nem az, ahova nagy tömegek jó szívvel csatlakoznak. A sárga dzsekiben, mezítláb fára mászó klímaszorongó csak azért káros, mert ha ez a téma nem megy le a torkodon, akkor az egész fenntarthatósági témát ezzel kötöd össze.”
Az Ecopunk azoknak született, akik nem félnek, de tennének. Akkor viszont már ő is megijedt, mikor 2018-ban megjelent az IPCC-jelentés, és időhöz kötötte az addig csak horizonton lebegő kataklizmát a másfél fokos átlaghőmérséklet-növekedéssel. A szorongás azonban nem egyeztethető össze a természetével, inkább összecsapta a tenyerét, és pályára állt. 2018-ban alapítványt hoztak létre, 2019-ben megszervezték az első fesztivált.
Olyan rendezvényt akart, ahol mindenki megtalálja magának, hogy mit tud megtenni. A fesztivál persze hozza, amit minden fesztiválnak hoznia kell: szabadság, nyár, zene, rozéfröccs és találkozások, Terényben, a Cserhát közepén. Visszautasítják a lelkiismeretfurdalás-keltést, és az a legfontosabb, hogy aki ellátogat a fesztiválra, éljen bármilyen életet, legyen bármilyen kevés kapacitása, hoz egy döntést, amivel változtat.
A programot kifejezetten úgy állították össze, hogy minél különbözőbb meggyőződésű emberek üljenek le egymással. Külön kiemeli az új, vidéki értelmiséget – róluk Gergő szerint sajnos sokszor megfeledkeztünk. „Egyre többen hagyják ott a várost, és élik azt, amiről sokan csak beszélnek, de ezek komoly, egyetemi diplomás szakemberek. Róluk miért nem beszél senki?”
Az elméleti emberek elvégezték a munkájukat, már tenni kell, mert az a másfél fok akkor is perzselő következményekkel jár, ha csak egyre sikerül lenyomni. Az első fesztiválon középkorú családosok, gimnazisták és nejlonotthonkás terényi nénik is ott voltak, aminek láttán Gergőék örömmel dobták ki előre átgondolt perszónájukat a kukába. Nem elég, hogy alapból nehezített pályán rendeznek fenntartható fesztivált, a huszonhat éven aluliaknak ingyenes a részvétel. Gergő nevet, mintha szórakoztatná az önsorsrontás, persze itt másról van szó. Fiatalon sokszor került olyan helyzetbe, hogy választania kellett: vagy belépőt, vagy sört vesz, és nem akarta, hogy ez mással az Ecopunkon így legyen.
„Sosem volt szél a vitorlánkban, civilként rendezvényt szervezve a harmadik percben fejre állhatsz.” Így történt ez akkor is, amikor a koronavírus-járvány berobbanásával minden támogatójuk kénytelen volt lemondani az együttműködést, így még azt a 30–35 millió forintot sem sikerült összeszedni, ami a szervezéshez kell. A terényi önkormányzat továbbra is velük van, és Gergő szerint amíg van helyszín és vannak előadóik, addig fesztivál is lesz.
A szembeszél akkor is erős, amikor épp nincs világjárvány. A fesztiválok támogatói listáján ott szokott szerepelni, hogy adott szintű jelenlét mennyibe kerül egy cégnek. Az Ecopunknál viszont nem kerül logó a karszalagra, ami újrahasznosított szövetből készül, a söröspoharakra, amiket kölcsön kapnak, nem gyártanak molinót és semmilyen márkázott terméket. Nagy rugalmasság kell ehhez a cégek oldaláról, Gergőéknek pedig az is szempont, hogy mely cégek nevét tűznék jó szívvel zászlajukra anélkül, hogy az hitelrontással járna.
„A legnagyobb szennyezők a legnagyobb reklámköltők is, nekik egyszerűbb egy kis civil szervezetet egyszer-kétszer támogatni, mint mondjuk a gyártástechnológián változtatni. Ez a green washing maga.” A green washing, azaz a zöldre festés PR-módszer, amivel a cégek hamis üzenetekkel, fogásokkal állítják be magukat zöldebbnek, mint amilyenek valójában. Így valódi reform helyett költséghatékonyabb eszközzel reagálnak a rájuk nehezedő természetvédelmi nyomásra. Ez egyben az idei, második fesztivál tematikája is.
„Ez a gentleman’s agreement – mutat még egy cilinderes-bajszos tetoválást a kezén. – Papírozás és bürokrácia nélkül is lehet haladni, én azt szeretem.” Az alapítványban hatan vannak, de mindenkinek van más munkája, mellette a nem létező szabad idejükben nyomják a szervezést. Ehhez a maghoz csatlakoznak páran, ki lazábban, ki szorosabban, valaki egy kontakttal, más adománnyal – köztük a család és barátok is. „Én akaratból megyek előre, csak a döglött halak úsznak az árral.” Felnéz a nagy múltú civil szervezetekre, de sajnálja, hogy a civil szóval végérvényesen összeforrott a politika is. „A politika nem az innováció földje, előbb tömeget kell csinálni, ahhoz fog odagyűlni a politika a maga pontgyűjtő játékával. Előbb-utóbb lesznek ebből törvények is.”
Elindultak, hogy teszteljék az emberekbe vetett hitüket, és indítottak egy blogot, hogy a család és a barátok egy helyen olvashassák, mi történik velük. Kocsis Dóra és Németh Edvárd, a Talpalatnyi történetek blog mögötti házaspár muszlim és baptista családoknál, meleg házaspárnál, nepáli környezetvédőknél szállt meg. Egy év alatt az emberszeretetük csak erősebb lett, de nem tudták nem észrevenni, milyen groteszk elváltozást okozott a fogyasztás sürgetése a Rosario-szigeteken, Nepálban vagy épp La Pazban.
Egy kis észak-magyarországi falu melletti dombokon gyógynövények illata keveredik a juhokéval. Itt, a Keleméri Farmon gazdálkodik Balogh-Nagy Erzsébet, akinek Île-de-France fajtájú bárányaiért sorban állnak a csúcséttermek és a külföldi vásárlók.
Az áprilisi nagy szakadás után lassú kilábalás kezdődött májusban a világgazdaságban, és júniusban sem állt le. De a folytatás teljesen bizonytalan. Magyarország a koronaválságot is unortodox módon kezeli, az eredmény hamarosan magáért beszél majd. A Forbes negyedéves makroösszefoglalója.
Néhány évig kitartott a hite, hogy egy jó iskola sokat tud segíteni egy gyereknek, de aztán belátta, hogy csak az oktatással nem lehet gyökeresen megváltoztatni az életesélyeiket. Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola megálmodóját és vezetőjét, L. Ritók Nórát az elmúlt húsz évben teljesen beszippantotta a hátrányos helyzetű gyerekek művészeti oktatása, aztán meg a szociális munka. Ma már kezdi belátni: túl nagy teher van rajta, nem tudja egyszemélyben továbbvinni az összes felelősséget, így hatvanévesen arra készül, hogy öt év múlva át tudja adni a stafétabotot. Mivel képzőművész is, ha van egy kis ideje, rajzolással tisztítja ki a lelkét. Mostanában gubancosak a képei.