A vállalkozó-rendezvényszervező Gerendai Károly úgy gyűjtött össze több száz műtárgyat az elmúlt huszonöt évben..
Aki járt valaha a Sziget-irodában, és rápillantott a falakra, tudja Gerendai Károlyról, hogy a hazai kortárs képzőművészet lelkes gyűjtője. Mégis nehezen fogható fel, hogy a Sziget-alapító, Costes-tulajdonos, Lupa-tengerpartosító vállalkozónak, aki bevallása szerint gyakran kerül időzavarba, hogyan jut energiája még műgyűjtéssel is foglalkozni. Pedig az ötvenet idén betöltő Károlynak a gyűjtés mindig ott volt az életében. „Gyerekkoromban bélyeget, pénzérméket, szalvétákat, gyufacímkét, alumínium sörös- és üdítősdobozokat gyűjtöttem, valamit mindig. Mára ebből a kortárs művészeti alkotások, a Dupont öngyújtók és a közelmúltig a borok maradtak meg.”
A kurrens listából talán az öngyújtó és a bor szorul némi magyarázatra. „A Dupont öngyújtókat több mint száz éve gyártják, én csak az elmúlt harminc évben készülteket gyűjtöm, de ez még szerintem is annyira sznob dolog, hogy nem nagyon reklámozom.” Úgy véli, sok ember zsebében jogosan nyílna ki a bicska, ha megtudnák, mekkora összegeket képes kiadni egy limitált szériás öngyújtóért, ezért árat inkább nem említ, de azt elárulja, hogy több mint ezer öngyújtója van már, amiket akkor sem használt, amikor még nem elektromos, hanem hagyományos cigarettát szívott.
Borgyűjtő szenvedélye meg azért furcsa kissé, mert közismerten antialkoholista. „A baráti körömben többen is érdeklődtek a borok iránt, jártam velük bortúrákra, borkóstolókra, de mivel én nem ittam, nagyon furán éreztem magam ilyenkor. Aztán elkezdtem olvasni a szakirodalmat, hogy legalább valamennyire értsek a témához, és ahol jártunk, emlékbe vettem borokat, így nekem is lett valami közöm a dologhoz.” Egy idő után rákapott a gyűjtésre, és már aukciókon is vásárolt, javarészt magyar borokat.
Nyolc, egymással összekapcsolt, diszkosz alakú korongot kell tekergetni, hogy a belőlük álló gömb minden oldala azonos színű legyen. Egy csavar is van a játékban: az oldalakat egyetlen gombnyomással meg lehet cserélni a fonákjukkal. Talán az új Rubik-kocka lesz Szabolcs János új mechanikus logikaijáték-találmánya.
Mindig is kísérletező típus voltam, világ életemben iskolából iskolába menekültem, nem igazán tudtam, mi legyek – kezdi messziről Szabolcs János, a nemzetközi szabadalmaztatás előtt álló LavosBall ötletgazdája, hogy miként jutott eszébe egy különleges, háromdimenziós logikai játék ötlete. János építészként végzett, majd ő volt az első diák, aki egyetemi tanrenddel egyszerre járt a Képzőművészeti és az akkori Iparművészeti Főiskolára: előbbin jelmez- és díszlettervezést, utóbbin belsőépítészetet és bútortervezést tanult. Később olyan világhírű produkciókban működött közre díszlettervezőként, mint például Az oroszlán télen című film, amelyért Emmy-díjra is jelölték, illetve ő volt Steven Spielberg art directora a Münchenben.
Az utóbbi tíz évben már inkább a digitális tervezés érdekelte. Cége, a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorházban helyet kapott E8 Lab Kft. többek között interaktív installációkkal foglalkozik. János mindig szerette a logikai eszközöket, a Rubik-kocka 2 × 2-es változata számára maga a varázslat volt. „Filozofikus eszköz, az ember minden egyes mozdulattal elmozdítja a tárgy univerzumának felét.” Szerinte ma már csak azért is fontosak az efféle játékok, mert igencsak kézkényszeresek lettünk. Ő eredetileg egy, az origamiban is népszerű hexa-flexagonnal kezdett el bíbelődni, aztán továbbgondolta: hogyan tudna abból egy többféleképpen elforgatható, izgalmas játékot kreálni? Amikor 2017 nyarán az első prototípust megmutatta néhány ismerősének, leginkább egy bűvésztrükkhöz hasonlították azt, amit János művelt a fura labdával. „A részletek azóta sokat változtak, egyszer például egy kolléga leejtette a labdát, és eltört, ebből jöttem rá, hogy nem az a megfelelő anyag.”
A LavosBall különlegessége, hogy nem a Descartes-, hanem a Leonardo-féle koordinátarendszer alapjaira épül, ugyanis nem három, egymásra merőleges tengelyre felépített korong alkotja, hanem négy, egymással 120 fokos szöget bezáró tengelyre lettek felfűzve. Ezeket önmagukban is el lehet forgatni, de ha megnyomjuk az oldalak közepét, az egész kifordul, és a színek helyet cserélnek. „Segíti a térlátást, fejleszti a logikus gondolkodást és a finommotorikát, egyesek szerint pedig egyszerűen jó fogdosni a gömb forma miatt.”
És hogy miért lett éppen LavosBall a játék neve? „Hajdanvolt látványtervezői korszakom derekán, egy idegen kontinensen, a sivatag kellős közepén forgattunk, és a produkció transzportmenedzsere valamiféle furcsa logikával Jan Lavosra fordította a polgári nevemet repülőjegy-foglaláskor. Persze a járatra nem tudtam felszállni, ám azóta ezt a művésznevet használom.”
A prototípus 3D nyomtatóval készült, de nagyobb mennyiségben majd Kínában szeretnék gyártatni a játékot. A tervek szerint a nyár közepén indul közösségi finanszírozási kampány az Indiegogón, és a bevételből részben a tömeggyártáshoz szükséges öntőmintákat szeretnék elkészíttetni. „Úgy kalkulálunk, hogy körülbelül tízezer labda találhat gazdára. Az első támogatók kedvezményes áron szerezhetik meg, de az átlagár várhatóan ötven dollár körül lesz.” Vagyis nagyjából 500 ezer dollár a kitűzött cél, aminek nagyobb része persze el fog fogyni a „szponzorok” labdájának legyártására és postázására – mert karácsonyra mindenkihez szeretnék eljuttatni a játékot –, de a remények szerint a nemzetközi szabadalmaztatásra is marad némi forrás. A feliratkozás már elindult, és a közösségi gyűjtés startjával egy időben Jánosék nyílt napot is tartanak majd, amikor mindenki kipróbálhatja a LavosBallt. „Rubik tanár úr nem látta még, de nagyon kíváncsi leszek majd az arcára, amikor a kezébe fogja a játékunkat.”
