Mennyit ér egy építési telek? És mennyit ér ugyanaz a telek, amit csak pécsiek vehetnek meg, vagy ha valaki nem pécsi, akkor csak abban az esetben, ha kifizet minden tervezési, engedélyezési és szerződési költséget előre, majd valaki előre le nem fektetett szempontok alapján engedélyezi a vásárlást? Mivel ebben az elméleti esetben a potenciális vevők számát lecsökkentettük a pécsiekre és azokra, akik ilyen bizonytalan körülmények között belevágnak az előkészítés finanszírozásába, biztosra vehetjük, hogy jóval kevesebben érdeklődnek majd.

Bár a bevezető eszmefuttatás elméletinek hangzik, 2020. május 26-án reggel egy a fentihez nagyon hasonló szcenárióra ébredtek azok a hazai vállalkozók, akiknek a vállalkozása 350 millió forintnál többet ér. A Kormány 227/2020. (V.25.) rendelete ugyanis arról rendelkezik, hogy 2020. december 31-ig a 350 millió forint feletti és tíz százaléknál nagyobb részesedést érintő tranzakciókat külföldi (EU-s és EU-n kívüli) vásárlók esetén a belgazdaságért felelős miniszter engedélyéhez köti. Ugyan a rendelet a stratégiai iparágakról szól, de a két, sűrűn teleírt oldalt lefoglaló melléklet, ami részletesen felsorolja az érintett iparágakat, szinte minden tevékenységet lefed. Ráadásul ezek a stratégiai iparágakban működő cégek az összes magyar cég árbevételének 84 százalékát adja. Nagyon különös eleme a rendeletnek, hogy többségi tulajdonszerzés esetén minden tranzakciót érint, akár egy „stratégiailag fontos” balatoni sarki kisközért többségének osztrák kézbe adását is.

Míg a rendelet alapján az engedélyezési procedúra egyértelmű, a szempontrendszer sokkal kevésbé világos. A rendelet szerint a cél az államérdek, a közbiztonság megőrzése és a közrend megsértésének megakadályozása, a nem EU-s állami befolyás alatt álló vásárlók kiszűrése, az illegális tevékenység potenciális folytatásának megakadályozása. De míg a versenyhivatali eljárás elég objektíven, akár piaci részesedésekkel is alátámasztja, mi a célja a vizsgálódásnak, az államérdek egy kellően lazán értelmezhető fogalom. A tulajdonviszonyok elemzése már jobban számonkérhető, de hogy ki és hogyan tud kiszűrni illegális tevékenységre való hajlamot, az különösen nem érthető.

A rendelet megjelenése utáni nap a délelőttöm sűrű telefonálgatással telt. Hívtak külföldi befektetők tranzakció közben, hogy folytassák-e, mert ugyan könnyen megkaphatják az engedélyt, de nekik nem világos, hogy tényleg csak év végéig szól-e a rendelet, és nem lesz-e hosszabbítás. Azaz tudnak-e majd adott esetben rendesen kiszállni, vagy csak olcsón, magyar vevőnek adva tovább tulajdonukat. Hívtak olyan külföldi befektetők, akik most akartak elindítani egy legalább 6–9 hónapos folyamatot, elköteleződni a pénzköltés mellett, hogy csinálják-e, és mekkora az esélye, hogy nem kapják meg az engedélyt. És hívtak potenciális cégeladók, hogy akkor ez mit jelent számukra.

Ha a magyar vállalatok magyar tulajdonban tartása volt a cél, az tökéletesen sikerült. Olyannyira, hogy a nagy védelem mellett jól le is értékelte őket a kormány. Ugyanis ezzel a rendelettel elijesztette, remélhetőleg nem egyszer és mindenkorra, a külföldi érdeklődőket. Azokat, akik tipikusan hajlamosak többet fizetni egy cégért. Egy olyan piacon, ahol eddig sem a túlkereslet volt a jellemző, hanem inkább a túlkínálat. Ahol ráadásul már 2019-ben is túlsúlyban voltak a hazai dealek: számításaink szerint 88 tranzakcióból 29 történt csak külföldi vásárlók részvételével. Egy ilyen piacra újabb keresleti sokkot bevezetve az egyensúlyi ár lesz alacsonyabb – becslésünk szerint legalább harminc százalékkal, átlagosan ennyivel fizetnek többet a külföldi vevők. A száz legnagyobb magyar tulajdonú vállalkozás értékét ismerve ennek az értékrombolásnak a mértéke eléri a 700 milliárd forintot. Ennek alapján a rendelet inkább támadásként, mint védelemként értelmezhető.