A Facebookon rákeresni arra, hogy Facebook vagy a Google-ön arra, hogy Google – nagyjából hasonlóan szürreális érzés volt begépelni az Arcanum szót az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) keresőjébe, hogy utánajárjak, mit érdemes tudni a budai központú, harmincéves családi cégről, aminek adatbázisát szerkesztőségünk heti szinten használja – sőt olyan is van, hogy kicsit tolakodnunk kell a forbesos fiókért.

Az Arcanum nélkül szinte lehetetlen lett volna otthonról az Arcanum után kutakodni. Nehezebb lett volna kideríteni például, hogy az első említés a cégről 1992-ben történt, nem ugrottam át volna pár perccel később az 1998. szeptember 5-i Magyar Nemzetre, hogy aztán kíváncsiságból ne csak az Arcanumról szóló cikket olvassam el, hanem mellette a New York-i Püski-Corvin Magyar Könyvesház bezárásáról szólót is; sőt nem tűnt volna fel az sem, hogy szinte az összes róluk szóló cikk címében benne van a múlt, történelem és a digitális szavak egyike. Az ADT-n elvesztem az időérzékem: az egyik pillanatban még céltudatosan keresgélek, aztán a lap szélén találok egy hírt, hogy elloptak egy sivatagi rókát az állatkert rágcsálóházából (Népszabadság, 1965). Mire észbe kapok, el is telt negyedóra: átlagosan épp ennyi időt töltenek a felhasználók az ADT-n.

Az ADT nem az egyetlen adatbázis, amit a Biszak család – az alapítóval, Sándorral az élen – szinte a semmiből épített fel. Gyűjtéseikkel felbecsülhetetlenül sok munkát megspórolnak levéltáraknak és könyvtáraknak, hiszen nem kell előhalászni az iratokat, és attól sem kell tartaniuk, hogy elrongyosodnak, vagy kár éri őket a sok használat során. Közel 75 ezer regisztrálójuk és hétezer előfizetőjük között vannak egyetemisták, kutatók, történészek, a számítógéphasználatot könyvből tanuló nyugdíjasok, térképrajongók, családfakutató civilek, sőt honlapjuk tanúsága szerint egyszerű Arcanum-függők is.