Magyarországon ritkán hallható hírességekkel, irodalmi és filmes nagyágyúkkal készített interjúival már a rendszerváltás előtt nevet és ismertséget szerzett. Később milliókat ültetett a tévé elé lazán elmélyült beszélgetős műsoraival, közben világjáró dokumentumfilmjeivel nyitottságot és toleranciát tanított. Versenyszellem és törtetés nélkül lett az ország legkedveltebb televíziósa, de ha tükörbe néz, jó tíz éve már csak az írót látja, és ettől jobban érzi magát, mint leglátványosabb sikerei csúcsán. Egy ország ismeri a hangját és a gesztusait, ötven éve kérdez, felfedez és mesél, sikerkönyvek szerzőjeként sem fogy ki a történetekből. Új könyve ősszel jelenik meg, most beszél róla először.
Kepes András valahogy úgy van vele, mint Lona néni, a néhai grófné. Egykori riportalanya a budai Várnegyed kopottas, régi tárgyakkal zsúfolt szobájában arról beszélt, hogy amikor az ember kilencven lesz, rájön, hogy a múlt nem a tárgyakban van. Kilencvenen túl Lona néni már nem tudta, mikor is volt pontosan az első bálja, hogy hívták a táncosát, de tisztán emlékezett a férfi illatára, az első csókra, és bőrén érezte férje simogatását. Nem tudta felidézni az ávós nevét, aki átadta családjának a kitelepítési határozatot, de a mozdulatát kísérő lenéző grimaszát igen. Törlődtek nevek, dátumok, helyszínek, megmaradt a lényeg.
Ahogy Lona néni memóriájának szitáján az illatok, a gesztusok és az érintések akadtak fenn, úgy Kepes András életét fiatalkora óta a fontos mondatok rendszerezik. „A világot anekdotákban, viccekben és szikrázó mondatokban látom. Ezeket szüleimtől vagy mástól hallottam, én mondtam a gyerekeimnek, olyat is, amit megbántam, vagy olvastam valahol, és mélyen bevésődtek. Mindenkinek az életében vannak ilyen mondatok, legfeljebb nem tudatosítja magában. Értékrendet szabnak, és irányítanak.”
Az egyik fontos mondatot anyjától raktározta el. A bölcs és szigorú erkölcsű asszony morális kérdésekben nem ismert tréfát – „olyan elvei voltak, hogy egy jezsuita kolostorban is dobtak voltak tőle egy hátast”. Intelme András kamasz agyába sült bele: „Kisfiam, amikor lányokkal kezdesz járni, mindig arra gondolj, hogy örülnél-e neki, ha mások úgy viselkednének a nővéreddel, mint ahogy épp te.” És ezzel bizony nem könnyítette meg az életét a lányok dolgában. „Egy időre teljesen szétcseszte a szexuális fejlődésemet – mondja, ma már inkább kuncogva. – Mire rájöttem, hogy minek örülne a nővérem, már két házasságon túlvoltam.”
Nem elég az élőhelyek eltűnése, a Föld állatvilágát számtalan veszély fenyegeti. Sok fajt a babonákon alapuló „népi gyógyszeripar” pusztít, másoknak a bundáját használják fel, vagy véletlenül akadnak halászhálókba a tengereken. Mióta világ a világ, vadászat létezett, de az emberiség sok ritka állatot is elpusztít azért, hogy aztán megegye.
MIT TEHETÜNK?
1 Csak ellenőrzött forrásból származó vadhúst vásároljunk!
2 Ha tengeri halat veszünk, keressük rajta a fenntartható módon halászott termékeket jelölő MSC (Marine Stewardship Council) jelzést!
3 Ha külföldre utazunk, kerüljük az egzotikus állatok fogyasztását! Akkor is, ha sok lájkot kap az Instán.
4 Kerüljük a pálmaolaj és a pálmazsír használatát, különösen sok faj élőhelyét pusztítják el érte!
* A Természedvédelmi Világszövetség kihalással fenyegetett fajokat csoportosító vörös listája hét kategóriát számlál
Olajzöld fattyúteknős (Lepidochelys olivacea)
Az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceánban egyaránt őshonos tengeri teknősfaj körülbelül 35–45 kilósra nő, így hiába védett állat, az orvvadászok jóvoltából könnyen terítékre kerülhet egy mexikói grillpartin. A tojásait is gyűjtik: a kis teknősök még ki se keltek, de már a tányéron végzik.
Röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrinchus)
A cápák ritkán szaporodnak, és vemhességi idejük is hosszú, ezért különösen veszélyezteti őket a túlhalászat. Az egyik leggyorsabb cápafaj, akár 68 km/h-val is képes úszni, a hálók elől azonban ő sem menekülhet. Uszonyaiból leves, májából olaj készül, frissen, szárítva, füstölve, sózva vagy fagyasztva árusítják, elsősorban Ázsiában.
Barna pókmajom (Ateles hybridus)
Kolumbiában és Venezuelában honos. Az élőhelyek megszűnése és az orvvadászat miatt kihalás fenyegeti.
Atlanti fehérsávos delfin (Lagenorhynchus acutus)
Az Atlanti-óceán északi részén elterjedt, tömege 300 kilogramm. Kanadában és Grönlandon egyaránt vadásszák, de a legmegdöbbentőbb mégis a feröeri cetvadászesemény, a grindadráp. Itt elsősorban a hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfint vadásszák, de számos más faj, így a fehérsávos delfin is a mészárlás áldozatául eshet. A Feröer szigeteknek mindössze ötvenezer lakója van, mégis több száz állatot ölnek meg.
Eurázsiai borz (Meles meles)
A múltban állományai megfogyatkoztak, mára azonban a faj Európa-szerte stabilizálódott. Korábban konyhára is vadászták. Húsát igen ízletesnek tartják, hiszen hiába ragadozó, gyümölcsöket is szívesen fogyaszt. Pörkölttől borzsonkáig sokféleképpen készítik el, a huculok borztöpörtyűt készítenek belőle.
Csíkos szelenceteknős (Cuora trifasciata)
A teknősből készülő zselészerű, fekete Guilinggao a kínai hagyományos orvoslásban és desszertként is használatos. Konzerv formátumban világszerte megtalálható a helyi Chinatownban.
Kínai lágyhéjú teknős (Pelodiscus sinensis)
Ázsiában a rizsföldektől a szennyes pocsolyákig, a tavaktól a folyókig mindenütt megtalálható. Ugyanakkor Kínában gyakran találja magát a fazékban. Egyes források szerint élve kezdik megfőzni, és ahogy a fűszeres lé forrósodni kezd, egyre többet isznak meg belőle.
Kínai tobzoska (Manis pentadactyla)
Húsa luxusételnek számít több délkelet-ázsiai országban – főleg Kínában és Vietnámban. Ha ez nem lenne elég, a hagyományos kínai orvoslás a pikkelyét is fölhasználta, egészen az év elejéig még támogatták is az ebből készült gyógyászai készítményeket. A tobzoskák más fajai Afrikában sincsenek biztonságban, ahonnan a pikkelyeket aztán Ázsiába csempészik.
Oroszlánmakákó (Macaca leonina)
Dél- és Délkelet-Ázsia dzsungeleinek lakója. Thaiföldön a hímjeit az iparban használják kókuszdiószedésre. Kínában és más országokban a majomhús nem megvetett étel.
Eurázsiai hód (Castor fiber)
Állománya a 19. században jelentősen megfogyatkozott, jelenleg védelmi intézkedéseknek köszönhetően állománya Európában növekvőben van. Nem fenyegeti kihalás, sőt Ausztriában kontrolláltan már vadásszák is, így a hódhús ismét feltűnt az ínyencéttermek – nem hivatalos – étlapján.
Addax (Addax nasomaculatus)
A mendeszantilop korábban elterjedt volt Észak-Afrika szavannáin és a Szaharában. Ennek a gyönyörű, csavarodott szarvú, nagy testű állatnak mára alig maradt szabadon élő példánya. Állományait újabban a kőolajlelőhelyek utáni kutatások és a szabályozatlan vadászat veszélyeztetik.
Vékonycsőrű póling (Numenius tenuirostris)
és kistestű énekesmadarak (Passeriformes)
A Földközi-tenger partvidékén puskák, hálók és más csapdák irtják az átvonuló madarakat. A maffiaszerűen működő, illegális és fenntarthatatlan jelenség a Balkánt és Közép-Európát is érinti, a csomagtartókból és a kamionokból időről időre előkerül egy-egy jelentős szállítmány. A madarak az olasz, máltai és ciprusi konyhákra kerülnek. Cipruson énekesmadarakból készül az ambelopoulia nevű étel, Olaszországban pedig a nyársra húzott madarakat faszénen sütik meg, a kicsöpögő zsírt zsemlékkel itatják fel. A szalonkafélék közé tartozó vékonycsőrű póling a szibériai tajgákon költ, ősszel Észak-Afrikába vonul. Magyarországon fokozottan védett, illegális elejtésére azonban akad példa.
Ahogy vegetáriánus szülei étrendjükkel valószínűleg újítónak számítottak a 80-as évek Magyarországán, úgy később Tihanyi Tamás a vegán táplálékkiegészítők piacán lett trendformáló. Elsők között kezdett saját márkanév alatt növényi alapú fehérjeport árulni. A Naturize kezdettől nyereséges.
A legendás magyar producer története, aki ötvenéves kora után építette fel Amerika legnagyobb független, kizárólag tévéfilmeket készítő produkciós cégét, aki Hongkongból elutazott Sárospatakra az ötvenéves érettségi találkozójára, és aki teljes szívéből gyűlölte az elefántorvvadászokat. Robert Halmi nélkül szó szerint nem létezne a magyar filmgyártás úgy, ahogy ma ismerjük.
