Az Északi-középhegység meredek, sziklás részein a kocsánytalan tölgy a szokásosnál lassabban, de sűrűbben nő, és nem vegyül más tölgytípusokkal, ami nagyon ritka. A sziklák tölgye (Quercus petraea) a hordókészítéshez használt tölgyfajok közül a legtömörebb. Sűrű szálú, hordóként használva aromás és alacsony tannintartalmú – ezt, és csakis ezt keresi a Kádár Hungary.

„Ami fát mi használunk, olyan fája senki másnak nincs a világon, máshol nem létezik ilyen mennyiségben ez a minőség. Nekünk a termőhely a lényeg, a terroir, mint a szőlőnél. A tölgy sem tudja, hogy ő éppen magyar vagy szlovák, csak a mikroklímát ismeri”

– mondja Kalydy András, miközben végighúzza kezét az irodája falára függesztett domborzati országtérkép északi részén. A Kádár Hungary ügyvezetője halványan elmosolyodik, amikor megkérdezem, saját erdőterületeik nincsenek-e. Tavaly 3500 köbmétert vettek a keze alatt lapuló erdőkből, faigényüket lényegében csak a teljes Északi-középhegység elégítené ki, és magonconként legalább 130 éves befektetésben gondolkodhatnának. Így is épp elég, hogy a vezetőnek három évre előre kell látnia.

A Kádár főleg állami erdészetektől vásárol itthon és külföldön is, Szlovákiában erre csak árveréseken van lehetősége. Amikor telente megindul a fakitermelés, a szlovák állami erdészetek nemzetközi szinten meghirdetik az árveréseket. András annak tudatában érkezik a kiterített mintapéldányok megtekintésére, hogy a következő három évben milyen trendek, vásárlói igények és eladási mennyiségek várhatók 150 különböző hordótípusból (és a kísérletezés alatt állókból), illetve magyar–amerikai–francia tulajdonú cégüknek ez alatt az idő alatt mekkora bővülésre lesz lehetősége.

Az árverés faipari módja jóval trükkösebb, mint a művészetié: az építészek, bútorgyártók, kádárok és még ki tudja, milyen szakmák képviselői itt úgy tesznek ajánlatot egy-egy terület faanyagára, hogy nem tudják, mások mennyit ígérnek ugyanazért. Lutri, hogy a nap végén, a lezárt borítékok felbontásakor kié lesz a legnagyobb összeg, így aztán az alapanyag is. „Minden árverés után komoly munka kiértékelnem az eredményeket. Akkor vagyok elégedett, ha a licitjeim hatvan százaléka sikeres. Mert ha ennél kevesebb, az nem jelent eredményes vásárlást, ha viszont több, akkor aránytalanul sok pénzt költöttem.”

A kivágott, megvásárolt tölgyek ezután még nem szakadnak el teljesen a természettől, a Kádár Hungary erdővel körülvett, patakkal és tóval szegélyezett Tokaj-hegyaljai telephelyére kerülnek. Bizonyos gombák és baktériumok kedvelt élőhelye is ez, nekik és átlagosan majdnem három évnyi napfénynek, csapadéknak, hidegnek és melegnek, a páratartalomnak és a szélnek köszönhetően változnak meg a fahasábok fizikai és kémiai tulajdonságai, pont olyanra, hogy kiadják a Kádár Hungary hordóstílusát. Minél tovább érlelik itt a dongát (extrém esetben akár hatvan hónapig), úgy változik az aromakomponens-csoportok koncentrációja.

Mivel a kocsánytalan tölgyből az értékes anyagkihozatal csupán húszszázalékos, ezen a ponton már minden dongadarabot meg kell becsülni. Az erdőbényei telepen egyedi sorszámot kap minden rönk és rakat, ahogy később a hordók is, és visszakereshető adatbázisokban rögzítenek mindent, ami velük történik. A hasábok aztán teherautókon Pesterzsébetre utaznak, ott állnak össze formás egésszé. Nem sokkal később pedig az is kiderül, hogy András jól becsülte-e meg évekkel korábban azok számát, akik a végtermékre igényt tartanak. A legutóbb megvett 3500 köbméter fa nyolcezer hordóra lesz elég, ami a jelenlegi gyártáshoz képest forgalomnövekedést jelez. (Nem mindig sikerül jól becsülni, a divatba visszatérő 500 literes hordók iránti keresletet évekig nem tudták kielégíteni.)

Klasszikus tudás

Először markáns füst csap meg, aztán pár lépéssel arrébb a fa tömény illata, majd újabb néhány métert haladva a kettő összekeveredik, és az üzembe lépve már az égetett tölgyfahordókat inhalálom. Ez már nem az idilli erdőbényei érlelőtelep, ez egy igazi üzem, a XX. kerületi Helsinki úton harminc kádár modern technikával űzi a régi mesterséget. Nincs rajtuk bőrkötény, a viszonylag szűk térben itt-ott automata gyártósor, számos okosműszer és monitor segíti őket. Előttem szikrák pattognak két, látszólag magányosan álldogáló hordóból, oldalukon apró fekete műszer ügyel rá, hogy ne hevüljenek túl erősen vagy túl sokáig, hogy a megfelelő időben és mennyiségben kapjanak vízpermetet. Egyedülálló számítógépes rendszerük egyike ez, számtalan paramétert vesz figyelembe. Ha csak egy is jelentősebben változik közülük, az másként fog hatni az érlelődő borra. Szemre és érzésekre támaszkodva ezen a piacon ma már nem lehet labdába rúgni: a munkafolyamat lényege a régi, de a végeredmény már egészen újszerű elvárásokhoz alkalmazkodik.

Régi a helyszín is. Ezen a telephelyen egyesült tizenhét kádárcsalád 1951 nyarán, amikor a rendszer nem adott nekik több lehetőséget kettőnél: vagy átadják generációkon átívelő vállalkozásaikat az államnak, vagy szövetkezetbe tömörülnek. A Budapesti Kádáripari Kisszövetkezetet a szebb időket is megélt, de még akkor is jelentős budafoki bor- és pezsgőtermelés bőven ellátta munkával, két telephelyen összesen százan gyártották a hordókat – igaz, azoknak még jóval alacsonyabb minőségi elvárásoknak kellett megfelelniük. A fa természetes dolga a víz vezetése, majdhogynem elég volt, ha a kádár ezt ki tudta küszöbölni, az alapanyag terroirjára sem gondoltak még akkor. A szövetkezet így eldübörgött a rendszerváltásig, és a magyar kádáripari vállalkozások közül az egyetlen volt, amelyik azt túl is élte.

„Ötven–hatvan tulajdonosa volt akkor a cégnek, szenvedtek. Mindenféle faedényt gyártottak, árbevételük jelentős részét egy osztrák kertibolthálózatnak gyártott kaspók adták. A béka segge alatt voltak, de a szaktudás nagyon magas szintű volt az üzemben. Így kezdtünk együtt dolgozni” – mondja Molnár Péter magyarul, de akcentussal. Ő már Kaliforniában született, ahová apja 56-ban emigrált, hogy miután a Közgázról eltanácsolták, elvégezze helyette a Berkeley-t. Molnár Miklós kint a 60-as, 70-es években lett jelentős területekkel rendelkező szőlősgazda, amikor a világ még csak nem is sejtette, hogy hamarosan mindenki Napa-völgyi, hordóban érlelt chardonnayt és cabernet-t akar majd inni. Közben azonban kereste a befektetési lehetőségeket szülőhazájában.

Fia a 90-es évek első felében Budapesten lakott, részt vett a Bortársaság elindulásában, és a családnak volt borászati érdekeltsége is. „Akkor, 24 éves fejjel még sok mindent nem tudtam a hordóról.” Péter itt ismerte meg a neves olasz Antinori birtok borászát, aki viszont annál inkább ismerte a magyar fában és az abból készült hordókban rejlő lehetőségeket, ezért kutatni kezdte a még működő magyar kádárüzemeket és köztük is a legjobbat. Péter segített neki, és 1993-ban a Molnár család már a Budapesti Kádár hordóit exportálta Olaszországba, 94-től Kaliforniába is.
Péter közvetlen hangnemben meséli Skype-on, hogy a Kádár legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudott minőségi fára költeni, főleg nem éveket várni az érlelődésére. Ez az, amire százezer dollárt adtak Molnárék eredetileg hitelként, majd 99-ben ennek elengedésével kerültek be 25 százalékos tulajdonosnak az akkor már Budapesti Kádár Kft. néven működő cégbe. Hordóik felét Kaliforniába adták el, de osztalékot még tíz évig nem tudtak kivenni, minden hasznot visszaforgattak.

„Sem a fához, sem a borhoz nem volt sok közöm. Kohómérnök és közgazdász vagyok, korábban más jellegű cégeket vezettem. Egy fejvadász keresett meg 2004-ben, miután az előző vezető nyugdíjba ment” – mondja Kalydy András, aki a válogatási folyamat végére ügyvezető, majd hamarosan társtulajdonos lett, és mára borász körökben elsőként említik a nevét, ha azt kérdezem, ki ért itthon igazán a hordókhoz.

„Ha minden előzmény nélkül csöppen bele valaki ebbe a világba, nincs más választása, mint autodidaktikusan beletanulni. Ez egy interdiszciplináris terület: nem faipar, nem borászat, közben az érzékszervekre is szükség van.”

A termelésben dolgozók között viszont többen húsz–harminc éve vannak a Kádárnál. Ez azt is jelenti, hogy hiába szűnt meg a hazai kádárképzés a 90-es években, náluk még mindig megvan a klasszikus tudás is.

Amerikai tőke, francia presztízs

Fiatal vagy középkorú srácok néznek fel a kalapálásból, hordógörgetésből, a monitorról, amikor körbejárom a munkaterületet, mindannyian kedvesen rám mosolyognak. Többen közülük résztulajdonosok is, igaz, a mára közel egymilliárd forintos bevételűvé hízott cégből nekik csak egy egészen apró falat jutott. Mihelyst András a cégbe lépve menedzserszemléletet hozott, a továbbra is Amerikában élő Molnár családdal közösen megindult az inaktív tulajdonosok kivásárlása – így nőtt Molnárék 25 százalékos része 75 százalékosra. De ez nem maradt sokáig így.

Nem meglepő, ha Henri de Pracomtalt, a Henessy családba született vállalkozót az őt ismerők kemény emberként jellemzik, olyannak, aki régóta tagja a francia elitnek. Tizenhárom évet töltött a Moët Hennessy Louis Vuitton (LVMH) csoportnál, ebből öt évet Henessy boardelnökeként. Ezután 1997-ben az egyik legjelentősebb francia hordógyártó, a Chéne & Cie élére lépett mint tulajdonos-elnök, és nem volt ambíciók híján. Fejébe vette, hogy a világ három top hordógyártó területén megszerzi a legnagyobb presztízsű vállalkozásokat.

Az 1932-es alapítású francia Taransaud-t kivásárolta a családi Henessyből, aztán egy évvel később megvette mellé az 1939-es alapítású kentuckyi Cantont. Végül pedig, hosszabb keresgélés után bejelentkezett a Kádár Hungarynél is. „A stratégiánk a diverzifikáció volt, és hogy Franciaországon kívülről szerezzünk minőségi tölgyet, itt ugyanis egy monopólium kezében vannak az erdők – üzeni Pracomtal a sajtósán keresztül e-mailben, kérdéseimre válaszul. – Véletlenül találkoztunk a Kádár értékesítőjével a sacramentói egyesült bor- és szőlőszimpóziumon.”

„Jártak itt 2006 őszén, de összesen tizenhat üzemmel tárgyaltak Európában. Aztán fél év hallgatás után visszajöttek. Mi nem akartuk eladni a céget, ők pedig nem akarták megvenni, ki kellett találnunk, mi lehetne az együttműködés módja” – mondja ugyanerről András személyesen. A hosszú tárgyalási folyamat 2007-ben Kaliforniában kezdődött. „Őszintén, sosem gondoltam volna, hogy a Taransaud partnere lehetünk, az annyira messze a legjobb és legismertebb kádárcég a francia iparban. Azt hittem, csak meglátogatnak, és jó kapcsolatot teremtünk” – így Molnár Péter.

András irányításával, „hosszú és kemény tárgyalásifolyamat után” 2008-ban létrejött a Kádár Hungary Kft., a Chene & Cie ötvenszázalékos tulajdonrészével. A vállalkozás másik felének a korábbi cég, a Budapesti Kádár a tulajdonosa, abban a többség továbbra is a Molnár családé. És ott van még 14 magánszemély – részben dolgozók, köztük András. A franciákkal a minőségi és exportcélok, a filozófia közös volt, és az új befektető megint csak az érlelésbe invesztált: az egyik első közös lépés egy új zempléni dongaérlelő telephely megvásárlása lett.

Régen az amerikaiak azért vették a magyart, mert az olcsóbb volt. A legnagyobb eredményünk, hogy mára elértük: a különlegessége miatt veszik.

Egy százalék

Ha minden, a hordó karakterét befolyásoló aspektust figyelembe veszünk, akkor a világon elméletileg tízmillió különböző boroshordót, hordókaraktert lehetne készíteni. Valójában két-háromezer létezik, de a szőlőfajtához, termőterülethez, borász stílusához és pénztárcájához való legmegfelelőbb darabok megtalálása így is legalább akkora művészet, mint maga a borkészítés, és hát elég költséges játék is. A fa fajtáján, származási helyén, érlelési hosszán túl sokat számít a pörkölés erőssége, a hordó mérete, formája, kora, dongáinak vastagsága. A hordó alapvetően fás vagy pörköléses ízjegyeket ad a borokhoz, de azok néha például mogyorós, kávés vagy vaníliás tónusok formájában jelennek meg. A jó hordó és okos használata nem nyomja el a borban a frissességet, gyümölcsösséget, ásványosságot. Habár Kalydy András szerint jó hordó nincs, csak rossz van.

„Én maximalista vagyok, soha semmivel nem vagyok teljesen megelégedve.” András azt mondja, mindig mindenben lehetne még jobbá válni, de alapvetően minden alkalommal, amikor hordóik borkóstolókon összehasonlító teszt alá kerülnek, büszke lehet. Amikor például egy kaliforniai borász 54 különböző gyártó hordójába töltött ugyanabból a borából, és azt másfél évig rendszeresen teszteltette egy tízfős csapattal, a Kádár Hungary a második helyen végzett „egy tényleg kiváló” francia mögött. Ellenfelei kizárólag francia és amerikai gyártók voltak.

A francia boroshordó egyébként olyan, mint a francia bor: lehet nagyon jó, de nagyon pocsék is, nagy különbségek vannak a márkák között, de mint fogalom, komoly presztízse van.

Sokan ugyanakkor nem tudják, hogy a Franciaországban készült hordók egy része is magyar, szlovák vagy román fából készül – ezért is írta a Kádár Hungary egykori amerikai értékesítője reklámtáblájára: „Ne félj a magyar fától, évek óta ezt használod!”

Mindezzel együtt, ha a Taransaud nem állt volna a Kádár mellé, aligha sikerült volna top bordeaux-i château-kba eladnia egyes hordóit.

„A borász a vásárlás pillanatában nem tudja megmondani, mit vesz, és ha beleteszi a borát, az milyen lesz. Hiába kóstolja ugyanazt a szőlőfajtát ugyanabból a hordóból a szomszéd pincében, az övé biztos, hogy más lesz. Tehát a vállalati reputáció ilyen szempontból nagyon komoly értéket képvisel, hogy a borásznak legyen bizalma egyáltalán kipróbálni” – helyezi kontextusba András azt a sikert, hogy az elmúlt két évben 115 franciaországi pincészet vásárolt az ő (minden tekintetben magyar) hordóikból.

„Az volt a legérdekesebb számomra ebben a munkában, hogy mennyire tudjuk visszahozni a világ borkultúrájába a magyar hordót, ami történelmileg híres volt. A minőségnek és a tudásnak hoznia kell a szintet, de a lényeg, hogy nagyon sokat kellett tanulnunk a tölgy tulajdonságairól – magyarázza Péter. – Ezek a tölgyek különlegesek és nagyon-nagyon finomak, adnak olyan ízeket és karaktert, ami más hordóban nem található. Régen az amerikaiak azért vették a magyart, mert az olcsóbb volt. A legnagyobb eredményünk, hogy mára elértük, a különlegessége miatt veszik.” A Kádár hordóstílusának a trendek is kedveznek: a hagyományos, erős pörkölésű francia hordókat a világ borászai egyre több helyen cserélik nagyobb, enyhébb pörkölésű, gyümölcsös jegyeket hozókra.

Mindenesetre a világpiacon a magyar hordó a franciával versenyez, a Kádár Hungary egy középkategóriás francia hordó ártartományában kínálja termékeit – külföldön. Itthon, a magyar borászoknak jóval olcsóbban adják: kint 650–1200 euró egy-egy darab, itt egy 225–500 literes hordó, amiből 150 variáció létezik, átlagára nettó 145–360 ezer forint – sokaknak még így is megfizethetetlen. Egy nagyobb ászokhordó milliós nagyságrend még belföldön is. „Ebben a cégben mindig az export volt a döntő, csak az utóbbi években kezdtünk a hazai piacra is fokozottan figyelni. Így csökkent az exportarányunk 87-ről 82 százalékosra.” Az ügyvezető becslése szerint a hazai piaci részesedésük harmincszázalékos, és ezzel nagyjából elégedett is. „Én azt szoktam megnézni, hogy az egyes borvidékeink három legnagyobb presztízsű borászata közül hányan használnak minket. Sokan. Kevés maradt, akit még meg kell győzni.”

A világ borainak mindössze négy–hat százaléka kerül hordóba, a hiper-szuperekben sorakozó ezerforintos tételek sosem láttak hordót, az acéltartályok ma már képesek mindent olcsóbban, gyorsabban és kevesebb kockázattal megoldani. Ugyanakkor egy jó hordó még most is évekig használatban van, a teljes éves globális bortermelés egy százaléka kerül vadonatúj hordóba, ez nagyjából egymillió darab évente világszerte. A Kádár Hungary és a Chéne & Cie Group itthon és összesen húsz külképviseletén így próbálja eladni termékeit – hogy évente pontosan mennyit, azt nem árulják el. A francia válaszmailből is csak annyi derül ki, hogy a Chéne & Cie össztermelésének mindössze öt–tíz százaléka magyar, de azt egyértelművé teszik: a minőségi hordók frontján az európai piacvezetői placc a cél. Összességében a Kádár kapacitásainak 75 százaléka előre le van kötve, évi több mint tízszázalékos növekedést látnak, és egyre tekintélyesebb partnereik vannak. Az árbevétel 2019-es visszaesése tervezett volt, a bevétel a moderált profilváltással összehangolt üzleti tervnek megfelelően alakult, a járvány előtt 2020-ra 1,1 milliárd forintos bevételt vártak.

Ha minden előzmény nélkül csöppen bele valaki ebbe a világba, nincs más választása, mint autodidaktikusan beletanulni.

Újragondolva

„A borász nem tudja megmondani, hogy milyen hordót keres. Bár kaptunk már levelet amerikaitól azzal, hogy neki olyan hordó kell, mint az I. világháborús lövészárok szaga. Hogy az milyen, és hogy azt ő honnan ismerte, rejtély.” András rendszeresen tart borkóstolókat borászoknak, ahol még hordóban álló, készülő borokat kóstolnak, hogy összehasonlíthassák tulajdonságaikat. Az értékesítési folyamatnak is része a kóstolás: a salesesek próbálják kiismerni partnereik stílusát és terveit, ennek alapján ajánlanak nekik hordótípusokat.

A kiválasztásnál számít az is, hogy adott borász pincéjében milyen a hőmérséklet, erjeszt-e hordóban, felkeveri-e a seprőt, meddig érleli a bort, hányszor fejti le, és a többi. A kóstolás és a konzultáció a vásárlás utáni években is folytatódik: a már hordóban lévő borok kiértékelése alapján hordóváltásra is szükség lehet, és persze egy-egy borospincében könnyedén lehet akár 15 különböző hordó, melyik borhoz, mi illik.

Így van ez a szekszárdi Heimann vagy a Takler pincében is, többféle magyar és francia hordót, azokon belül több márkát és típust is kipróbáltak már, ami pedig bevált, azt megtartották. „A Kádár nagyon megbízható cég, a hordóik nagyon jó minőségűek. Ugyanakkor lehet rájuk számítani, ha esetleg hordófolyás, dongarepedés adódik” – mondja ifjabb Heimann Zoltán, aki számos kísérlet után több mint tíz éve azért favorizálja ezt a gyártót, mert véleménye szerint leginkább ez passzol boraik stílusához.
Ahogy ő és néhány általam megkérdezett más borász is alátámasztja: ezekben a hordókban jobban kidomborodik a borok gyümölcsössége, míg sok más gyártó pörkölt és tanninhangsúlyos jegyekkel operál. A Heimann család részt vesz a Kádár hordókísérleteiben is, és a cég által tartott szakmai kóstolókon is felbukkannak a boraik. „Nagyon tudományosan állnak a hordókészítéshez, magasfokú tudatosság jellemzi őket, és erős az innovációra való nyitottság, ami szerintem nagyon kell a hordósszakmának” – mondja még Zoltán.

A világ egyik vezető hordógyártó csoportjának tagjaként a Kádár folyamatosan részt tud venni független egyetemek és laborok kutatásaiban és fejlesztéseiben. „Andrással sokat járunk együtt és külön is a külpiacokra, eladunk, kutatunk. Ez nem mindig kényszermunka, nagyon érdekes látni a hordóinkat, hogyan reagálnak más helyeken” – mondja Péter, aki évente kétszer Magyarországra is eljön. A Kádár ügyeiért elsősorban ő felel a családban, emellett testvérével 150 hektár szőlőt gondoz, és ezeket részben két saját borászatban, két márkanév alatt dolgozza fel Kaliforniában. „Apám már 93 éves, nem tud messzire utazni, de részt vesz, nagyon érdekli. Számára is izgalmas látni a párhuzamos fejlődést a borászatban és itt, a Kádárnál, érdekes, 96 óta hogyan fejlődött a borkultúra. A magyar borászatok, a kadarka, a furmint baromi jók, ez az egész régió újragondolja magát – ebben részt venni nagyon izgalmas.”

Kádár Hungary Kft.

Tulajdonosok:
CHENE & CIE S.A., Budapesti Kádár Kft. (Molnar Family Holdings LLC, JPEG Revocable Trust, valamint 14 magyar magánszemély).
Alapítva:
1951.
Létszám:
61 fő
Árbevétel
(millió forint):
2017
881,9
2018
914,8
2019
892,3
Adózott eredmény
(millió forint):
2017
140,5
2018
129,1
2019
111,1
Forrás: Bisnode