Hogyan adnám el?! A nagyapám órája!

A szingapúri mezőnyben is feltűnően futurisztikus formájú Ion Orchard bevásárlóközpont harmadik emeletén egy sor tehetős üzletember gyülekezett 2015. november 28-án. Náluk csak egy valaki volt izgatottabb, egy magyar aranyművesmester, aki arra készült, hogy bemutassa, mit tud. Elegáns, mályvaszínű lenvászon zakójában, fehér ingében, bézs nadrágjában – háta mögött egy Picasso-képpel és egy Dalí-szoborral – kiállt az Opera Gallery óraínyenc közönsége elé, és mesélni kezdett a családi örökségről, az óragyártás történetéről és arról, hogy mivel is foglalkozik. Kezén ott volt a dédapjától örökölt Longines is.

[caption id="attachment_278901" align="alignnone" width="426"] Tamás Lóránt szerint ezek a szerkezetek megközelítik a tökéleteset. Se elvenni, se [/caption]


„Azt se tudtam, hol vagyok. De úgy jöttem haza, hogy másfél évre megvolt, mit csináljak” – meséli Tamás Lóránt. Az első prezentáció után rögtön három órát eladott, volt olyan gazdag kínai gyáros, akit az ár nem is érdekelt, egyenesen a titkárnőhöz irányította a mestert, és utalt. Pedig a nem létező árcédulán ötvenezer euró állt.


Az előadás jól sikerült, a katalógust elkapkodták, koccantak a pezsgőspoharak, és jól fogyott a kaviár is. A bevásárlóközpont dugig volt csúcsmárkákkal, az óra-ékszer nagyjainak – mint a Patek Philippe, az IWC Schaffhausen vagy a Cartier – mind van ott egy-egy üzlete. De hiába a több száz év tapasztalat és a harmincezer eurós beugró ár, ha az ázsiai üzletemberek meg akarják mutatni, hogy ők egyéniségek, nekik valami más kell.