Egymillió eurót kapott arra a magyar Colossyan, hogy szövegből videót alakító technológiáját piaci sikerre vigye.
Hongkongban kitörtek a diáklázadások 2019 végén, néhány egyetemen barikádot is emeltek, a fiatalok mind átérezték, történelmi időket élnek át. Nemcsak a kínai államapparátus és vele annak katonai arzenálja állt az egyetemistákkal szemben – hanem az álhírekre épített propagandagépezet is.
Tulajdonképpen szövegből csinálunk videót.
Az akkor huszonkét éves Kovács Dominik hirtelen az események sűrűjében találta magát – és ez nemcsak személy szerint rá, hanem cégére is igaz volt. A Koppenhágában elindított, eredetileg Defudger névre hallgató startupja azt a missziót vállalta magára, hogy tényleg jobb hellyé teszi a világot: az interneten terjedő manipulált képek és videók detektálására fejlesztett hatékony eszközt.
Több egyértelmű technológiai áttörés után üzleti modelljüket úgy verte le a korszellem, ahogy a kínai kommunista államhatalom gyűrte maga alá a hongkongi diákok ellenállását. De ahogy Hongkongban, úgy Dominikék sem adták fel. „Hatalmas hiba volt, hogy nem azzal a kérdéssel kezdtük: Ezért fizetnétek? Van ez akkora probléma, hogy ennek a megoldásáért fizettek?” – mondja önkritikusan, miközben egy budapesti közösségi iroda tárgyalójában ülünk.
Miután a koronavírus térdre kényszerítette a vendéglátást, és bezáratta a szállodákat, mára új műfajt teremtett a turisztikában: számos hotel kedvezményes csomagot kínál a kötelező karantén idejére, öt–nyolc napra vagy akár két hétre, egyetlen szállodai szobában. Így jár az, aki manapság üzleti útra vagy épp családlátogatóba utazna Indonéziába, Szingapúrba vagy Ausztráliába – és ez csak három azon országok közül, ahol szigorú hotelkarantén vár az érkezőkre.
Szöveg és fotó: Cseke Eszter és S. Takács András
Olyan alaposan talán még sosem keresgéltünk szállodát, mint mielőtt Jakartába repültünk. A beutazásunkkor érvényes, azóta még szigorúbb szabályok szerint öt nap karantén várt ránk a hotelszobában, ötórás időeltolódással, egy ötéves gyerekkel, ráadásul 15 óra repülés után. Az egyik hotel a képek alapján túl sötétnek tűnt, a másikban túl kicsik voltak a szobák, a harmadiknál rettenetes visszajelzéseket olvastunk a kajáról. Márpedig a vendég csakis a szállodából rendelhet magának szobaszervizt. A már-már oknyomozó kutatómunka nyomán végül a híres 19. századi szingapúri szállodalánc, a Raffles jakartai hoteljére esett a választásunk.
Talán az édes ötéves kisfiú, talán a hét hónapos terhes feleség láttán esett meg a szívük a megfáradt magyar vándorokon, mindenesetre a felhőkarcoló 27. emeletén betessékeltek egy 136 négyzetméteres saroklakosztályba, majd kedvesen ránk zárták az ajtót.
Akár nászúthelyszínnek is elfogadtuk volna pár évvel ezelőtt. A délkelet-ázsiai metropolisz 180 fokos panorámája tárult elénk. A Raffles a legapróbb részletekre kiterjedő figyelemmel rendezte be a hálószobát, a tágas fürdőszobát, a nappalit, az étkezőt és a konyhát. Úgy éreztük magunkat, mint akik megnyerték a lottóötöst, ami a következő öt napot illeti. Persze a bezártság attól még bezártság, még egy aranykalitkában is.
Először is kipakoltunk, és eltüntettük az útból a bőröndöket, hogy a lehető legotthonosabbá tegyük a lakosztályt. Könyvespolcot varázsoltunk a tévé köré. A Ruminivel a tengerre képzelhettük magunkat, Gerald Durrell-lel a dinoszauruszok földjén barangolhattunk, ha már épp kezdtünk volna megbolondulni. Napirendet állítottunk össze, hogy a lehető leggyorsabban teljen az idő: olvasás, jóga, memóriajáték, mesenézés, barkochba, Skype a nagyszülőkkel, és persze kétnaponta PCR-teszt, ami igazi eseményszámba ment.
A harmadik napon már a pincéreket is úgy fogadtuk, mint rég nem látott vendégeinket. A karanténra a hotel külön étlapot állított össze, különös figyelmet szentelve a desszertnek, hogy legalább egy kis kenyérpuding vagy crème brûlée megédesítse a bezártságot. Ez persze az időzónákon nem segített, így éjszaka néha összetalálkoztunk a nappaliban, és a szomszédos felhőkarcolók fényeit kémleltük. A végére már Hitchcock Hátsó ablakába képzeltük magunkat, és vártuk, hogy szemtanúi legyünk a gyilkosságnak. Az őrület további jeleit nem véltük felfedezni magunkon, mindenesetre kifejezetten megkönnyebbültünk, amikor öt nap után végre kicsekkolhattunk a luxushotelből, a Raffles holland menedzsere pedig széles mosollyal gratulált a szabaduláshoz.
Andy Grove, született Gróf András István ifjúkorában Budapesten átélte a huszadik század „nyűgét s nyilait”. A kétszázezer nyugatra szökött magyar egyike volt, Amerikában a Budapestre leginkább hasonlító várost kereste, így San Francisco felé vette útját, és előbb a Szilícium-völgy első startupjának kutatója, aztán az Intel vezére lett. Remek tudós volt, mégis mint menedzser tette a legtöbbet.
Amikor a 90-es évek elején kirúgták a munkahelyéről, Nagy László hazafele betért egy kerékpárüzletbe, és jelentkezett az ott – egyébként nőknek – meghirdetett állásajánlatra. Nem sokkal később már üzletet alapított fiával, Andrással. Volt, hogy minden kerékpárt elloptak az óbudai Berguson pincehelyiségéből, de a Nagy családot semmi sem állította meg, és lassan háromszintes épületüket is kezdik kinőni. A pénz helyett inkább álmokat hajszolnak, de ez a hozzáállás hozza magával az üzleti sikereket is.
Az Egyenlítő Alapítvány nemrég javaslatcsomagot állított össze, hogy a fejvadászcégek és a vállalatok kiválasztási eljárásaikban el tudják engedni rossz gyakorlataikat, és színesebb menedzsmentet alakíthassanak ki. Heal Edina alapítványi vezetővel és a szervezet néhány tagjával sorra vettük a még ma is a nők és karrierjük között álló akadályokat és a lehetőségeket a megugrásukra.
Negyed évszázada élvezi az ügyfelek töretlen bizalmát a Friedrich Wilhelm Raiffeisen. A Raiffeisen Bank privátbanki üzletága a mai napig meghatározó szerepet játszik a piac fejlődésében, alapvető sztenderdeket fektettek le, komplex termékpalettát építettek, mindenki előtt jártak. 1996 ótarengeteg tapasztalat gyűlt össze, erről Bálint Attila üzletágvezetővel beszélgettünk.