A pénz legyen áruban

„Hogy állsz a lépcsőkkel?” – kérdezi tőlem Nagy András a Berguson emeleti raktárához vezető, meredeksége és szűkössége miatt már inkább létrába, mint lépcsőbe kapaszkodva. „Tériszonyom van” – válaszolom őszintén, de leküzdöm, és megyek utána. A padlástérben levő dobozok mögül felbukkan egy ajtó, mögötte intézi három kolléga az online rendeléseket.

Miközben az ügyvezető körbevezet a honlapjukon csak kerékpárháznak nevezett épület három szintjének irodáin, eladóhelyiségein és szervizén – ahol egy eredeti bakelitborítóról mosolygó Korda György felügyeli a munkálatokat –, szabadkozik. Elégedetlen az első ránézésre katonás rendbe állított kerékpárok elrendezésével. A Cube-tól a Meridán át a Kelly’sig sorakoznak a márkák, és András külön nehezményezi, hogy az egyik kampón nincs új kerékpár (nem bicikli: a család minden tagja ragaszkodik a kerékpár szóhasználathoz).

„Nem szeretem az ilyet. Még a végén azt gondolja a vevő, hogy nincs elég áru.” Andrásnak ez a mondata csak az interjú alatt nyert igazán értelmet. „Nem szeretjük, ha a bankszámlán áll a pénz. A pénz legyen áruban” – vázolja fel azt az alapelvüket, aminek megvalósulását egy Budakalászon bérelt, ötszáz négyzetméteres raktáruk segíti.

Anyu ötlete
„»Fiatal eladónőt, szakmai gyakorlattal, német nyelvtudással fölveszek« – állt egy hirdetés hazafele egy kerékpárbolton. Hát mondom, ez nekem szól” – mondja pókerarccal Nagy László, András édesapja, szenvtelenséggel adva nyomatékot a poénnak. Pedig az a napja finoman szólva sem indult jól.
A rendszerváltás után nem sokkal, 1993-ban járunk, László a Bartók Béla úton működő Számalk munkatársa volt, és itt lett a rendszerváltás utáni leépítések áldozata. A 11. kerületből azért indult haza gyalog Óbudára, hogy át tudja gondolni, miként közli majd családjával munkanélkülivé válását. De félúton, a Várban meglátott hirdetésnek köszönhetően már új munkahely hírével ért haza.

A szervizben egy eredeti bakelit­borítóról mosolygó
Korda György felügyeli a munkálatokat.