Kívül pamut, belül vízhatlan, tépőzárral rögzíthető, és ami a legfontosabb: többször használatos. A Cibi újraszalvéta Czibolya Katalin hulladékmentesítő ötletéből született, de a termékből Szemenyei Rella épített márkát.
Rella tíz évig volt vezetői pozícióban egy cégnél, de elfáradt a taposómalomban. Gondolt egy nagyot, és kisfiával fél évre a Távol-Keletre költözött. Ázsiának ezen a részén még mindig hatalmas probléma a műanyaghulladék kezelése, és Rellát elborzasztotta az ott látott szemétmennyiség. Kezdte máshogy látni a világot és a környezetet. Még korábban, a nagykovácsi családi napköziben találkozott Czibolya Katával. Az újraszalvéta Kata találmánya volt, a mosható szendvicscsomagolást eredetileg a gyermekének szánta, de aztán árulni kezdte a környezetében élőknek, így a helyi családoknak is.
Kata szeretett volna üzletet építeni a szalvéták köré, mert látta, hogy lenne rá kereslet. Ekkor csatlakozott hozzá Rella, aki először maga is vásárló volt. „Sok mindenre képes vagyok, feltűrtem az ingujjam, és csináltam” – mondja Rella. Egy hónap alatt összedobta a honlapot, lefotózta a szalvétákat. Az alapkészlet fejlesztésére pár százezer forintjuk ment el, de a bevételt visszaforgatták. Kezdetben Rella bt.-jével indultak, majd 2018-ban, hogy ne kelljen a cégalapításhoz szükséges hárommillió forintos törzstőkét előteremteni, egy ismerős alvó vállalkozására húztak fel egy kft.-t, aminek Rella édesanyja a tulajdonosa.
A Cibi 2016 novemberében indult, ekkor lőtt ki a weblap is. Az első termékek az újraszalvéták és az újratasakok voltak, amiket a gyerekek is könnyen tudnak használni. Tanúsítvány bizonyítja, hogy ezek a mosható termékek érintkezhetnek az élelmiszerekkel, káros összetevők nincsenek bennük. A belső anyagnál ez volt a legfontosabb szempont, míg a külsőnél a szépség és a minőség.
A pamutszöveteket EU-s országokból rendelik, a végterméket helyi varrónők készítik. „Elküldhetnénk távolra, és akkor olcsóbb, de az itteni varrónők gyönyörűen dolgoznak, rugalmasak, és ez nekünk többet ér. Minőséget akarunk eladni, annak pedig ára van” – mondja Rella. Egy újraszalvéta vagy egy újratasak ára mérettől függően 2850–3500 forint.
Jól jött nekik a csomagolásmentes boltok betörése a hazai piacra, elsőként a Zöld Bolt és a Ligeti Bolt lett forgalmazójuk, és ma már több vidéki üzletben is ott vannak. Dolgoztak fenntarthatóságot népszerűsítő bloggerekkel, például a Talpalatnyi történetek csapatával és a Vászonzsákos lánnyal. A legnépszerűbb termékük ma is az újraszalvéta, de a kínálatban van már asztali újraszalvéta, méhviaszos ételcsomagoló és egy karanténtermék is, ami a bezárkózás alatt született: a kenyérzsák.
„Nagyon szép fejlődési úton mentünk 2019-ig, rajta voltunk egy tök jó pályán, de 2020-ban megnyeklettünk” – mondja Rella. A karantén alatt ráadásul nem volt hova menni, így csomagolni sem kellett az uzsonnát. Rella mégis lelkes, bővítené viszonteladói hálózatát, megcélozná a külföldi piacot, és arra is lát esélyt, hogy a Cibi kiskereskedelmi bolthálózatba is bekerüljön. Ezt már egyedül kell véghez vinnie, mert Kata 2019-ben kiszállt a cégből.
Kulcsszerepet játszik a kockázati tőkebefektetések hazai fejlődésében a Hiventures, amely fennállása óta a legígéretesebb hazai startupok sikereihez járult hozzá az ötletfázistól a nemzetközi terjeszkedésig.
Pont jókor lépett be 2017- es indulásakor a Hiventures a piacra, ahol akkoriban komoly finanszírozási űr tátongott. „Óriási hiányosság volt a kockázati tőkebefektetések iparágában, és a startupok fejlődésében komoly korlátot jelentett, hogy a korai fázisban nem fértek hozzá megfelelő forrásokhoz” – idézi fel Katona Bence vezérigazgató. Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures működési modelljének sikerét és az állami szerepvállalás jelentőségét a finanszírozási rés betöltésében jól tükrözik a számok. 2017 és 2020 között 470 millió euró kockázati tőkebefektetés történt Magyarországon és 100 millió euróval növekedett a befektetések összértéke a korábbiakhoz képest, ráadásul megduplázódott a befektetések száma: a 2017 előtti 355 befektetéshez képest 745 valósult meg, és a Hiventures eszközölte a folyósítások felét. Szerepvállalásuk felpezsdítette az induló hazai startup ökoszisztémát, új szereplőket vonzott be és eljuttatta a piacot oda, hogy mostanra éves szinten a korai fázisban közel 100 befektetés történik. A kockázati tőkealap-kezelő indulása óta havonta közel 1 milliárd forintot folyósított, és a tranzakciók számát tekintve első helyen áll a régióban. Majd eredeti küldetését kibővítve 2019-ben elrajtoltatta a KKVPRO üzletágát, illetve 2020-ban a nagyvállalatokat célzó InvestPRO-t is, így ma már startupoktól nagyvállalatokig a teljes vállalkozói szektornak nyújtanak tőkefinanszírozást, a kkv-k esetében kiemelt figyelmet fordítva a generációváltással járó kihívásokra.
FOKOZATOS FEJLŐDÉS
Korai fázisú startupokra fókuszáló piaci befektetők ma sincsenek Magyarországon, ezért a Hiventures tevékenysége továbbra is nélkülözhetetlen. „A kockázati tőkének kulcsszerepe van abban, hogy a nagy potenciállal rendelkező vállalkozásokat átvezesse a kezdeti nehézségeken egy érettebb életszakaszba és katalizálja a fejlődésüket. Ezek a startupok gyorsabban tudják az innovációs tevékenységüket megvalósítani, nagyobb növekedésre képesek és gyorsabban érik el a céljaikat” – sorolja Katona Bence. Emellett a megváltozott körülményekre is kedvezően reagálnak, és számos startup akár krízisben is nagyot növekedhet, hiszen a nagyvállalatokkal szemben gyorsan képesek új szolgáltatásokat bevezetni a piacon. A Hiventures többlépcsős, egymásra épülő finanszírozást kínál minden vállalkozói életszakaszban, az ötletfázistól egészen a nemzetközi terjeszkedésig. „Egy növekedő vállalkozásnak nem kell azon törnie a fejét, hogy honnan fog forráshoz hozzájutni, hanem az üzletépítésre fókuszálhat. Mi pedig a kockázatainkat mérsékeljük azzal, hogy minden esetben mérföldkövekhez kötjük az újabb körös finanszírozás lehetőségét” – vázolja a modell előnyeit az igazgató. Ma a Hiventuresnél a 15 millió forintos kezdőbefektetéstől egészen egymilliárd forintig tud egy startup finanszírozást igényelni, ha teljesíti a közösen kijelölt célokat, és már 37 vállalkozásnak sikerült feljebb lépnie a keretrendszerben. „A modell működésére és eredményességére a ViddL az egyik legjobb példa: a hazai fejlesztésű rendszerrel működő futárszolgálat webáruházakat és csomagküldő depókat köt össze egyéni futárokkal csomagküldés céljából, és 2017 óta már négy befektetési körön vannak túl. A pandémia alatt két-háromszorosára növelték a forgalmukat, és ma már olyan nagy szolgáltatókkal dolgoznak együtt, mint a Magyar Posta vagy a DPD, de sorban állnak náluk további érdeklődő piaci szereplők is, hogy fejlődésükből profitáljanak, emellett az ország határainak átlépését tervezik szolgáltatásukkal” – mondja Katona Bence.
AZ EXITEN TÚL
A Hiventures tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyarhoz hasonló kis piacokon a korai fázisú finanszírozások esetében egy komoly exit 7–10 év között reális, ám nem ez a siker egyetlen fokmérője. Egy befektető munkáját egy sikeres felvásárlás mellett az igazolja leginkább, ha egy másik befektető is fantáziát lát az adott vállalkozásban, és hajlandó is komoly összeget invesztálni abba. Erre jó példa a Neticle, amely 2012-ben egy egyetemi TDK szakdolgozatból indult, mára pedig több milliárd forintot érő céggé fejlődött, online médiafigyelő és -elemző szoftverük pedig 17 nyelven érhető el. Először 2017-ben 250 millió forinttal finanszírozta a Hiventures az akkor már növekedési fázisban lévő céget, megtámogatva ezzel a külföldi terjeszkedést, majd 2019-ben a Lead Ventures is beszállt társbefektetőként. „A Hiventures indulása óta 77 esetben összesen 6,5 milliárd forintot invesztált már társbefektető valamelyik startupunkba, ami extra validáció a cégek kilátásaira vonatkozóan. A befektetőnek előnyös, hiszen kockázatot osztunk meg, a vállalkozás pedig friss tőkével és szaktudással gazdagodik” – számol be a tapasztalatokról Katona Bence. A végső visszaigazolást azonban természetesen a piac pozitív válasza jelenti, ahogy az a Yaw VR esetében is történt. A vállalkozás VR-élményt teljessé tevő mozgásszimulátorát a Hiventures két körben finanszírozta már, összesen 410 millió forint értékben. Idén év elején a Yaw VR egyedi termékével minden idők legsikeresebb VR kiegészítője lett a Kickstarteren, miután a végső prototípus elkészítése után közösségi finanszírozási kampányt indítottak, majd mindössze 45 nap alatt az eredetileg kitűzött 100 ezer dollár helyett több mint 2,7 millió dollárt gyűjtöttek össze.
VONZÓ LEHETŐSÉG
„Korszakalkotó cégek épültek fel mára startupjaink között, akik közül sokan egy ötlettel érkeztek hozzánk, hamarosan pedig milliárdos árbevétellel bírnak. Növekedésük finanszírozása az elsődleges célunk, amiben számítunk a piaccal és társbefektetőkkel való együttműködésre. Így megkezdtük egy prémium portfólió összeállítását többek között az említett vállalkozásokból és azokból a további cégeinkből, akik a jövő magyar startup generációjának komoly nemzetközi potenciállal bíró csillagai lehetnek. A kezdeti kockázatot továbbra is átvállaljuk, a későbbi szakaszokban pedig ezúttal egy különleges módon is biztosítjuk a részvételi lehetőséget. Hosszabb távon azt reméljük, hogy a Hiventures hatására több és aktívabb finanszírozó jelenik meg a startup ökoszisztémában, hiszen a cél az, hogy a piac egyre önjáróbb legyen” – foglalja össze a célkitűzéseket a vezérigazgató. Azokon a területeken azonban továbbra is aktívan jelen lesz az állami tőkebefektető, ahol hiány tapasztalható a piaci finanszírozásban. Ezért a fókusz a startupok mellett azon van, hogy egyre markánsabban köztudatban legyenek a kkv-k és a nagyvállalatok körében is, tőkefinanszírozással segítve a magyar tulajdonú cégeket a fejlesztések végrehajtásában, a piacbővítésben, a felvásárlásokban, vagy akár egy esetleges nehéz helyzetből való kilábalásban, hosszú távon növekedési pályára állítva őket.
Átlagon felüli körülmények között élhetnek majd azok a 65 év feletti bérlők, akik az élményekkel és társasági eseményekkel teli mindennapokat választják a hamarosan nyitó Golden Palace Göd premium senior apartmanházban.
Saját szájíze szerint mutatja be az eleve ismeretlen és izgalmas tajvani konyhát a Széll Kálmán téri 101 Bistro, több olyan fogással, amikért mostantól időnként vissza kell térni.
Mi kell ahhoz, hogy a jövő felnőtt női tisztában legyenek képességeikkel, lehetőségeikkel és jogaikkal? Mérő Vera emberijog-védő, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítvány vezetője gyerekkorában csak értelmes szabályok és kijelölt minimumok voltak. az értelmetlen előírások betartásával az iskolában is meggyűlt a baja, de amikor teljesíteni kellett, mindig odatette magát. Szülei, a matematikus-pszichológus Mérő László és az iparművész Kovácsházy Éva nem akarták tudatosan valamilyenné formálni Verát és bátyját, nem nyúltak bele a „rendszerbe”. László akkor sem – ahogyan ők mondják – cseszegette Verát, amikor hármas volt matekból, vagy kirúgták a gimnáziumból. Sokszor ment viszont érte hajnalban a bulikba, manapság pedig olykor mélyen megérintik Vera egyes emberi jogi ügyei, például Renner Erika esete.