Legalább százhúsz, de lehet, hogy inkább száznegyven. Ennyiszer vesznek kézbe egy lábbelit egy-egy műveletre Csengeren, a Szamos Cipő manufaktúrájában, onnan, hogy az alapanyag megérkezik a gyártósorra, addig, míg a cipő a készáruraktárba kerül. A Szamos sokáig a német Josef Seibel fő beszállítója volt, aztán válságos szakítás következett – szerencse, hogy közben épp átálltak a sajátmárkás gyerekcipőkre. Juhász János tulajdonos most három évet adott magának, hogy a járvány után sínre tegye a cégét, aztán békésen, nyugodtan átadhassa a következő generációnak.
„Szamos Jánost keresem” – lépek be határozottan a Csenger szélén álló, 80-as évekbeli klasszikus kocka gyárépület irodarészlegébe egy nyári nap közepén, rekkenő hőségben. „Nem inkább Juhász Jánost?” – kérdezi diplomatikus, visszafogott mosollyal a titkárnő, mire zavarba jövök: nem ezt a nevet mondtam? A közvetlenül a román határ mellett, a nagyjából ötezres lélekszámú Szamos-parti kisvárosban olyan jól sikerült kitáblázni a legnagyobb helyi munkaadó nevét, hogy mire a gyárhoz ér az ember, már a cégvezetőt is ösztönösen a cég nevén szólítja. „Ne aggódjon, más is járt már így, lehet, hogy lassan nevet kellene változtatnom” – mondja kedélyesen Juhász János, amikor szabadkozva belépek az irodájába, miközben a hátam mögött már mindenki kacag (szerencsére elnézően). János kávéval kínál, majd azt javasolja, nézzük meg előbb a gyárat, ahol ma is rengeteg kézi munkával készülnek a lábbelik.
Ha a négy szalagon 1400 pár megvan egy nap, az jó, ha 1200, az elfogadható, ha kevesebb, az nem jó – hangzik a pofonegyszerű üzleti terv.
Azért nem állom meg, hogy kávézás közben előbb rá ne kérdezzek az irodájában leledző néhány különleges relikviára. Az íróasztala mellett egy kétszáz éves, kézi működtetésű, karos tűzőgép áll, teljesen felújított állapotban, akár lehetne is használni. „Egy régi kollégámtól kaptam ajándékba, és amikor nálunk jártak a cseh Minerva tűzőgépgyár vezetői, ők is megcsodálták” – mondja, aztán mutat egy szintén antik, fél lábbal hajtható Singert is, és máris jön a nosztalgia: amikor az első években még kézzel varrott modelleket is beszállítottak a Josef Seibel cipőgyárnak, gyakran maga is hazavitte a munkát, és cégvezető létére otthon öltögette a lábbeliket.
Saját szájíze szerint mutatja be az eleve ismeretlen és izgalmas tajvani konyhát a Széll Kálmán téri 101 Bistro, több olyan fogással, amikért mostantól időnként vissza kell térni.
A nyolc nagy kínai konyhairányzatot ábrázoló térképek pont úgy szokták ábrázolni Tajvant, mint a közigazgatásiak: különálló, be nem kategorizált sziget. A különbség csak annyi, hogy a tajvani konyhát tételesen – talán csak egyelőre, talán csak a túlzott részletesség hibáját kerülendő – még nem követeli magáénak az államkapitalista nagytesó.
A 40-es években Kína minden részéről ide menekültek a Kuomintang-tagok, akik a népi előtag nélkül képzelték el a demokráciát – történelméből adódóan az összes kínai régiós tradícióból, a különböző indokínai őslakosok konyhájából és a közeli Japán gasztronómiájából egyesítenek hatásokat az ország konyhájában. Hagytak némi nyomot a holland gyarmatosítók is, a modern kori fejlődés és az amerikai jelenlét pedig olyan csavarokat vitt bele, mint a szigeten hetven éve még nem honos marha, vagy a parmezán ázsiai konyhától szokatlanul önfeledt használata.
A 101 Bistróban ezen kever még egyet a Nagy-Britanniában és a többi között fermentálás-zászlóshajónak számító koppenhágai Nomában edződő Keve Márton séf, aki a tajvani konyha fogásait Magyarországon is hozzáférhető alapanyagokból, ezáltal olykor saját szájízű változtatásokkal készíti el. Ennek az eredménye egyrészt izgalmas és egyedi, másrészt a precízen belőtt arányok és elegáns fűszerezés miatt Ázsia-szkeptikusoknak is könnyen lehet kapudrog.
Ezt az egész sztorit a történelmi kanyarral együtt meg csak azért mesélem el, mert a 101 Bistróban nem fogják. Nem mintha ettől el lennének tévedve a vendégek, szombaton ebédidőben szépen megtelik az informális gasztrokocsmát idéző hely párokkal, akik szemlátomást tudják, hol járnak, és azt suttogják, hogy élőben is meg kell kóstolni a padlizsánt. (A 101 a „covid alatt nyitott az üzlet, mégis túlélték” sorozatunk következő szereplője: tavaly május óta nyomták a kiszállítást, leginkább művészi bento boxokkal.)
Pincérünk annyit jelez, hogy kisadagosak a hideg és meleg tányérok (nagyobbacska tapasként érdemes számolni velük), meg érdeklődésünkre azt, hogy a háromféle baóból (jégcsapretek, császárhús vagy burger) a sertés lesz az izgalmasabb választás. Ez utóbbi tippet nem tudjuk eléggé megköszönni neki, remek szósz és omlós hús érkezik a parányi, édeskés, gőzölt zsemlében.
Tigrisparadicsom-saláta
A tintahaltoast két formázott amerikai bundáskenyérre emlékeztet, de a bundán belül finomra darált rákhús van, amit egy savas és tintahaltintával színezett majonézbe lehet mártogatni. A tigrisparadicsom-saláta annak ellenére egy nagyon jó caprese és toszkán kenyérsaláta kifordítás, hogy a középpontjába rejtett marinált tofu húsevő szemmel csak a tofuk világán belül tud izgalmas lenni. A paradicsomokat beterítő szójás öntet kifejezetten viccesen és ízletesen rímel a balzsamecetes eredetire, amit vizuálisan megidéz.
XO osztriga
Az itt sárga csilivel készülő (arany) kimcsi, azaz koreai ihletésű marinált fodroskel nem olyan veszedelmes, mint a neve ígéri, ellenben nagyon jól kíséri a zsírosabb fogásokat. Elsősorban a ropogós bőrű shou pa csirkecombfilé-szeleteket, amelyek csodálatos, gazdag, feketén csillogó levét mi gondolkodás nélkül az eleve hájasként felkonferált rizsre és az azt díszítő tokaszalonna-szeletekre öntjük, a végeredmény alapján helyesen. Kérünk még egy Tajvanon hétköznapi alapanyagnak számító osztrigát XO-szósszal: a szárított kagylóval, rákkal és sonkával készülő umamibomba izgalmas irányba viszi a nyers kagylót, ami máshogy nem is passzolna ebbe a sorba. Az én életemben inkább érdekes kitekintés marad, mint olyasmi, amit mostantól rendszeresen ki kell kérni.
Shou pa csirke
Desszertet könnyű választani, mert ottjártunkkor egy van: a nyitó bao kisütve, fánkként tért vissza, egy menet közben dicséretesen nem széjjelfolyó kókuszos lime-fagyit közrefogni.
Bao fagyi
Az egyébként is sűrű hűházást még italokkal lehet autentikusan szaporítani, olyannyira, hogy a sör az egyetlen, amit a kerületben máshol is lehet kapni, a kóla szó elhangzására pedig összerezzen a bartender. Mi csak szörpöztünk – a krizantém és a galagonya mennyeiek, szokatlanok, egy-egy kortyban már sziruposan sűrűek, de közben kellően fanyarok –, de aki a gasztrokocsma-koncepciót követné, az koktélok, long drinkek, jégre töltött ázsiai vodkák, ginek és whiskyk, szakék és szilvaborok között szökdelhet kedvére.
A nyitásról szóló beszámolók felemlegetik még egy hátsó udvar ígéretét. Sokat adna a dologhoz, mert a mindörökké-Moszkva tér hét forgalmi sávjára néző mostani terasz minden mással ellentétben nem a jó értelemben idézi meg Tajvant.
101 Bistro Budapest II., Széll Kálmán tér 5. A teszt időpontja: 2021. augusztus 14.
Ezt ettük: Sertésbao: 1390 Ft Tintahaltoast: 1990 Ft Tigrisparadicsom-saláta: 1790 Ft XO osztriga: 1990 Ft Kimcsi: 990 Ft Shou pa csirke: 2290 Ft Hájas rizs: 990 Ft Baofagyi: 1290 Ft Egy üveg szűrt víz: 490 Ft Két szörp: 1580 Ft Egy filteres kávé: 590 Ft Szervizdíj: 1923 Ft Összesen: 17 305 forint
29 évesen már McKinsey-partner volt, majd a globális tanácsadócég budapesti vezetője. 2013-2014-ben Bajnai Gordon kabinetfőnöke lett, levezényelte az Erste citibankos akvizícióját, segítette a CEU kényszerű Bécsbe költözését, aztán a Budapesti Városüzemeltetési Holdingot (BVH) is elindította a reformok útján, amikor tavaly év végén a főváros legnagyobb cége, a számos nagy problémával küzdő BKK élére került. Mi köti össze Walter Katalin, az ország egyik legbefolyásosabb asszonyának karrierpontjait? Ahogy ő mondja: „Az ember személyes változása, igénye a teljesítményre, a minőségre és a csapatjátékra, és arra, hogy nyomot hagyjon.”
A covid óta egyértelműen másképp gondolunk a munkára, főleg az irodai munkára, nem csoda, hogy az irodapiac is minden irányban elkezdett a rugalmasság felé haladni. Az IMMOFINANZ saját irodamárkája, a myhive eddig is a piac előtt járt, de most két új lehetőséget is kínál meglévő és új ügyfeleinek: rugalmasan bérelhető közösségi irodatereket, illetve teljesen személyre szabható, a bérlő válláról minden gondot levevő irodákat. Mindezt a myhive márkától megszokott magas minőségben, közösségépítő szemléletmóddal.
Nagy trauma egy családban, ha kiderül, hogy a várva várt gyerek nem egészséges. Az Egy Sima, Egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért tagjai részben ismerik az érzést, de megküzdöttek vele, és ma már azon dolgoznak, hogy mások fogyatékossággal élő gyerekei is befogadóbb világban élhessenek.
