Ha Magyarországon szó esik a családi tulajdonban lévő cégekről, két név biztosan azonnal felmerül: Béres és Zwack. A Béres család tudatosan gondozza az alapító, id. dr. Béres József emlékét és szellemi hagyatékát, ugyanakkor aktívan dolgozik a jövő biztosításán is. A harmadik generációból a két idősebb testvér, Melinda és Marcell már részt vesznek a cégvezetésben, tagjai […]
Ha Magyarországon szó esik a családi tulajdonban lévő cégekről, két név biztosan azonnal felmerül: Béres és Zwack. A Béres család tudatosan gondozza az alapító, id. dr. Béres József emlékét és szellemi hagyatékát, ugyanakkor aktívan dolgozik a jövő biztosításán is. A harmadik generációból a két idősebb testvér, Melinda és Marcell már részt vesznek a cégvezetésben, tagjai az igazgatóságnak, Marcell egyre többet jelenik meg a cég arcaként. A többgenerációs szemléletet jól példázza a 2022. szeptemberi „50 éves a Béres Csepp” rendezvény, amelyen mindhárom generáció üzenetei – tudatosan egymásra építkező módon – megjelentek.
Bár a család az első megjelenéstől (2002-től) kezdve állandó szereplője a hazai TOP100-as listának, vagyonuk kapcsán híresen puritánok. Dr. Béres József a vagyonhoz való viszonyt így jellemzi: az nem cél, hanem eredeti tevékenységük továbbfejlesztésének alapja. Elégedettek azzal, amivel ma rendelkeznek, de a növekedési kényszertől ők sem tudják függetleníteni magukat, erre a cégeik és munkavállalóik érdekében is szükség van.
A tulajdonosi és menedzsmentszerepek, valamint a céges és a magánvagyon szétválasztása egyértelmű és transzparens szabályok szerint történik. 1995 óta rendelkeznek – mai divatos szóval élve – családi alkotmánnyal, melyet írásbeli formában is rögzítettek. Az alkotmány lefekteti, hogy a tulajdonosi státusz önmagában nem jogosítja fel a családtagokat pozíciót vállalni a cégben, arra szakmailag is érdemesnek kell bizonyulni. A céges és magánvagyon közötti átjárásra osztalék, illetve munkabér révén van lehetőség, az osztalékok mértéke azonban elárulja, hogy nem elsődleges cél a családtagi magánvagyon növelése. A családtagok magánvagyona egy tisztes polgári egzisztencia keretein nem terjeszkedik túl.
Írta: Simó György Most vagy soha, fakadt ki a parlamenti ülésszak megnyitásakor Kisida Fumio japán miniszterelnök a minap. Ez alkalommal nem a Nemzeti dalból idézett. Arra utalt, hogy a japán népesség csökkenése már olyan mértékű, hogy ha nem tesznek valami hathatósat, akkor a „nemzet arra a pontra jut, ahonnan kétséges, hogy fenn tudjuk-e tartani a társadalom működőképességét”. Talpra japán, hí a haza! Japán […]
Írta: Simó György
Most vagy soha, fakadt ki a parlamenti ülésszak megnyitásakor Kisida Fumio japán miniszterelnök a minap. Ez alkalommal nem a Nemzeti dalból idézett. Arra utalt, hogy a japán népesség csökkenése már olyan mértékű, hogy ha nem tesznek valami hathatósat, akkor a „nemzet arra a pontra jut, ahonnan kétséges, hogy fenn tudjuk-e tartani a társadalom működőképességét”.
Talpra japán, hí a haza!
Japán az öregedő társadalmakról szóló elemzések szürke hölgye, mondhatnám, nagymamája, a legtöbb, a témával foglalkozó elemzés vezető példája. Nem vagyok biztos benne, hogy mi, mindig különös anyagból gyúrt magyarok tudatában vagyunk-e annak, hogy a 2020–2050 közötti népességfogyást prognosztizáló elemzésekben csak a kilencedik helyen áll, az előtte lévő nyolc helyet egytől-egyig kelet-európai országok foglalják el. Sőt, az utána következőket is, a lista első tizenöt helyén Japán és Görögország kivételével kizárólag közép- és kelet-európai országok sorjáznak a listavezető Bulgáriától (22,5%) a tizenötödik Lengyelországig (12%). Magyarország a tizennegyedik: kevesebb mint harminc éven belül több mint tizenkét százalékkal kevesebben veszekedhetünk majd egymással Nemesmedves és Battonya között.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Márciusban Pistyur Veronika tér vissza!
Hol sírjaink domborulnak, nem nagyon lesznek unokáink. A népességfogyás a világ legtöbb, a modernizáció érett szakaszába jutott országában hasonló következményekkel jár. Kevesebb gyerek születik, mint amennyi a társadalom reprodukciójához szükséges, miközben a javuló életfeltételek következtében gyorsan nő a várható élettartam. Nemcsak kevesebben leszünk, de egyre öregebbek is. Magyarországon például a 65 éven felüliek aránya 21 százalékról 35 százalékra nő majd a következő harminc évben. A következmények drámaiak és hosszú távúak. Bonyolult és összetett, sokszor természetes társadalmi folyamatok rendszerébe kell beavatkozni ahhoz, hogy ez megváltozzon. Vagy alternatíva még a bevándorlók tömeges integrálása, és persze annak elfogadása, hogy elfogyunk, mint a gyertyaszál, ami – kell-e mondjam – elhagyott, üres szobában áll.
Mindezt – az okokkal és a következményekkel – már leírták és elprédikálták sokszor. Mégis az az érzésem, hogy miközben félrenézve nem veszünk tudomást arról, hogy a 21. század egyik legfontosabb (a klímaváltozáshoz és a technológiai evolúcióhoz fogható mértékű) társadalomformáló jelensége történik meg velünk, elmulasztjuk a kézenfekvő esélyét annak is, hogy a megoldás keresésében közösen új energiákat találjunk. Elég meghallanunk a „családpolitika” kifejezést, elolvasnunk a technicizált vagy ideológiailag fűtött elemzéseket a gazdasági hatásokról, az összeomló nyugdíjrendszerről, a kevesebb munkáskézről, az idősellátás költségeiről, esetleg az elvándorlók el- és a bevándorlók fejvesztéséről, máris előbújik belőlünk az iskolai tanévnyitók félig figyelő, közönyös diákja, rosszabb esetben a dühödt, politizáló troll.
Fényesebb a ráncnál a kard. Kár, hogy így van
Simó György
A magyar kormány, mint annyi minden másban, egy jó problémafelvetést követően mellbe böködő másra mutogatással kombinálva teremtette meg ennek a beszélgetésnek is a kereteit. A népességfogyás és az öregedés megoldandó kérdéseit gyorsan összekapcsoltuk néhány merev állítással a migráció kulturális elfogadhatatlanságáról, a család szerepéről, a magyarok sajátos természetéről. A mi „most vagy sohánk” kényszeresen kapcsolódik össze a „rabok legyünk vagy szabadok” dilemmájával, akár van értelme, akár nincs. „A Nyugat nem akarja fenntartani önmagát”, jelentette ki a miniszterelnök a budapesti Demográfiai Fórumon, szokás szerint nem tudomásul véve a tényt, hogy Olaszország kivételével a többi nagy nyugati országban a népesség csökkenésének aránya lényegesen elmarad a magyarétól.
Fényesebb a ráncnál a kard.
Kár, hogy így van.
Lehetne pedig ez nekünk, itt élő, mindenféle magyaroknak a legfontosabb beszélgetésünk egymással, egymásról, természetes szövetségben, mondjuk a következő évtizedeinkről. Beszélhetnénk azokkal, akik az elnéptelenedő, jobbára idősek által lakott falvakban már kicsiben megélték mindazt, ami nagyban az országra vár, vagy épp azokkal, akik hetven felett is tele energiával alakítják maguk körül a világot. Ez az egyik legbonyolultabb és legfelemelőbb probléma, amivel egy gazdaságilag, érzelmileg és érdekeiben összekötött emberi közösség – a nemzet, sőt ha úgy tetszik, minden nemzet – a maga létezése kapcsán összekapaszkodva foglalkozhat. Olyan téma lehetne, ahol az ellenzék és a kormány, népi és urbánus, fiatal és öreg normálisan ülhetne le együtt gondolkodni. Az elfogyni lassan kérdésére ugyanis csak egy normális válasz van: minden eszünket, energiánkat és ötletünket összeszedni annak érdekében, hogy élhető, erős és rugalmas társadalmat tartsunk fenn. Olyan országot, ami nemcsak örömmel itt tartani képes mindenkit, aki ide született, hanem befogadni és integrálni azt is, akinek kedve támad idejönni.
Egy olyat, ami csak a múltat akarja megbűnhődni, de nem a jövendőt.
A szerző a Day One Capital kockázatitőkealap-kezelő ügyvezető partnere.
A Forgó tagjai: Simó György, Pistyur Veronika, Tilesch György és Orbán Krisztián.
Az autóiparban rég bevált szokás, hogy a gyártók magukhoz ragadják a használt autók eladását, és cégcsoporton vagy márkán belül tartják, ahogy például a Mercedes teszi a Jahreswagennel vagy a BMW a Premium Selectionnel. Az óraiparra ez eddig nem volt jellemző, de úgy tűnik, most nagyot fordulhat az ipar.
Hidegrázós filmélmény után hajnalig tartó közös táncolás, vagy csak a látottak átbeszélése filmrajongó fiatalokkal egy ital mellett. A Cinema Niche csapata a filmnézési szokások újragondolása mellett olyan filmeket hoz el a magyar közönségnek, amik máshogy sosem kerülnének a széles vászonra.
