Amikor a gyülekezetében az Úrasztala nem illett stílusában a szószékhez, legyártatott egy passzolót a magánvagyonából. Máskor egykori iskolája diákjait küldte ki Amerikába tanulni, vagy laptopokat vett egy matekverseny győzteseinek. Legutóbb pedig kortárs gyűjteményt rakott össze Jézus életét bemutató műalkotásokból. Kovács Levente egykori teológus, ma bankszövetségi főtitkár az egyházi tized szerint adakozik, ahogyan szerinte egy elkötelezett polgárnak tennie kell. Meg is kapta ezt a különdíjat Az Év Filantrópja szavazásunkon.
„Ha majd életem végén megjelenik a kaszás, mit is mondjak neki, mi jót csináltam? Jó sok nyereséget a banktulajdonosoknak? Gondoltam, inkább összerakok egy kortárs műgyűjteményt, ami emberek életét változtathatja meg.” Kovács Leventével elég öt percet beszélgetni, és biztosan kíváncsi leszel az életére, de valószínűleg kevés lenne egy egész nap is, hogy elmesélje csak a legfontosabb dolgokat – annyi mindennel foglalkozik. Sokan 2021-ben figyeltek fel filantróp tevékenységére, amikor a debreceni Modemben kiállították Evangélium 21 című, feleségével, Kovács-Szabó Tímeával közös kortárs képzőművészeti gyűjteményét. Holott egészen fiatal kora óta adakozik, olyan családban nőtt fel, ahol természetes volt másoknak segíteni. „Nálunk lényegében mindenki protestáns lelkész, az üknagyapámig felmenően, így az anyagi lehetőségek nyilván korlátosak voltak a családban. De nem volt kérdés például, hogy lelkész öcsém, Dávid az elsők közt ment az ukrán határra a menekülteknek segíteni, és nemcsak a gyülekezetünk, de például a nővérem is befogadott egy családot, aki a háború kitörése után Magyarországra jött” – mondja. Aztán elmesél egy sokkoló történetet: egy tízéves ukrán menekült kislányt és az édesanyját látta vendégül, és a kislányt elvitték egy játékboltba, hogy válasszon magának játékokat. „Nagyon régóta nem látta az édesapját, egyetlen táskával menekültek el. Egy játékpisztolyt választott. El kellett neki mondanunk, hogy a pisztolyon túl is van élet.”
Levente lelkész édesapját büntetésből küldték Dél-Baranyába vélt 1956-os tevékenysége miatt. Éveken át megszervezte, hogy az őrbottyáni szeretetotthonban lakó fogyatékos gyerekek nyaranta eltöltsenek a parókiájukon egy-egy hetet. A környékbeli háztartásbeli asszonyokat pedig felutaztatta az intézetbe segíteni, tehermentesíteni az ott dolgozókat.
„Emlékszem gyerekkoromból az intézetből például a Sanyóra, aki olvasni nem tudott megtanulni, de művészin rajzolt épületeket, a homlokzati feliratokat pedig betűszerű jelekkel pótolta. Meg Pepére, akinek a karja és a lába béna volt, a tolószéket a könyökével irányította. A tolószékét a béna ujjai közé kötözött csavarhúzóval szerelte” – sorolja Levente.
Hidegrázós filmélmény után hajnalig tartó közös táncolás, vagy csak a látottak átbeszélése filmrajongó fiatalokkal egy ital mellett. A Cinema Niche csapata a filmnézési szokások újragondolása mellett olyan filmeket hoz el a magyar közönségnek, amik máshogy sosem kerülnének a széles vászonra.
Elsőre mozdulatlannak tűnő alak fekszik a félhomályban. Hosszú percekig veszi a kamera, csak emiatt tűnik fel, hogy lassan, egyenletesen emelkedik-süllyed a mellkasa. Éles, fémes csattanás ébreszti fel a Tilda Swinton által játszott skót nőt, és miután rendszeresen hallani kezdi a rejtélyes, robbanásszerű hangot, úgy dönt, hogy Kolumbiát átszelve nyomozni kezd. Ezzel, azaz a thaiföldi író-rendező, Apichatpong Weerasethakul Memoria című filmjével tért vissza hároméves szünet után a Cinema Niche vetítéssorozat 2022 nyarán. Egyben ez az alkotás hozta el az áttörést az addig csak szárnypróbálgatásnak tűnő projektben.
A Cinema Niche 2018-ban indult, az egykori – és jelenlegi – Magyarhangya nevű, szerzői filmeket forgalmazó független cég munkatársainak kezdeményezésére. „Láttunk a filmfesztiválokat járva olyan nagy kaliberű, izgalmas filmeket, amiket túl rizikós hagyományos moziforgalmazásban elhelyezni, de kár, sőt ciki lett volna, ha az érdeklődő magyar közönség lemarad róluk” – mondja Donáth Péter, a Cinema Niche alapítója. A 2010-es években a Magyarhangya kreatív igazgatója volt, 2018-ban otthagyta a céget, de a barátság az alapítókkal megmaradt. Jelenleg rendezőnek tanul az ELTE-n, ahol egyúttal dokumentumfilmezést tanít.
„Új filmforgalmazási módszereket, új megközelítési módokat kerestünk. Akkor talán még nem volt rá alkalmas a piac” – mondja Bognár Péter, a Cinema Niche gazdasági vezetője, az Odeon videótéka-hálózat és a Magyarhangya társalapítója, utóbbi társtulaja. (Bognár Péter munkásságát a 2019. októberi magazinban mutattuk be.) Az első film vetítése a Corvin, a második a Bem moziban volt, a harmadik filmnél jutottak el a Toldiba, ami mostanra a premiervetítések állandó helyszíne lett.
Donáth Peti ezután két évig az Elf Pictures nevű filmgyártó és filmforgalmazónál folytatta pályáját, és habár a jó viszony megmaradt, a Cinema Niche-vetítések elmaradtak, majd 2020-ban minden mozi bezárt. Elengedték volna a projektet, ha nem csatlakozik az alapítók mellé a csapat legfiatalabb tagja, Rév Dániel is. (Ő Rév Marcell Emmy-díjas operatőr öccse – a szerk.)
Dani Donáthon keresztül kapcsolódott a Niche-be, a Castorp filmes képzőműhelyben találkoztak, hamar kiderült, hogy a mozizás jövőjét mindketten a közösségépítésben látják. Az ELTE filmszak elvégzése után Londonba költözött, hogy a moziforgalmazásról tanuljon, interjúnkkor is csak az ünnepek és az új Cinema Niche-premier miatt van Budapesten. „Miután találkoztam Petivel, és mesélt a filmforgalmazós múltjáról, tudtam: tanulni szeretnék tőle. Írtam neki már Londonból, mindenre kíváncsi voltam a szakmájával kapcsolatban. Előbb-utóbb nyilván felmerült, hogy mi lenne, ha együtt csinálnánk valamit.” A közös beszélgetések, bandázások során derült ki, hogy mindkettejükre nagy hatással volt egy bizonyos film. „Egy az egyben megtestesítette a Cinema Niche-érzést.” Ez volt a Memoria, ami, habár a vetítés nyereségesnek nem volt mondható, de veszteséget sem termelt. A thai rendező filmje megosztó, az úgynevezett lassú mozi ismertetőjegyeinek megfelelően a film egy pontján végigköveti a kamera, ahogy elalszik az egyik szereplő. A Niche szervezői egyetértenek: ez a film nem való mindenkinek, de a közönségük imádta. „Nehéz ügy ez – mondja Bognár Péter. – Harminc éve még tizenöt–húszezer nézőnek hoztunk el művészfilmeket, tíz éve már csak három–ötezer embert érdekeltek. A most forgalmazott filmjeinkre ötszáz ember hajlandó beülni. De az az ötszáz hajlandó kétszer annyit fizetni azokért a filmekért, amik egyébként sohasem kerülnének be a magyar mozikba.”
A moziteremből a táncparkettre A vetítéseiket nem kötik korhatárhoz, de elsősorban a húszas, harmincas korosztályt célozzák meg, kifejezett céljuk a művészfilmek megszerettetése a filmszerető fiatalokkal. A premierek utáni bulik a Toldi Klubban Dani nevéhez kötődnek, korábban a barátai által alapított Barcode nevű, hiphop és rap fókuszú bulisorozat egyik szervezője lévén már jól ismerte a toldisokat. Így valósították meg azt a hazai szinten egyedülálló élményt, hogy a moziteremből kilépve a néző a táncparketten, egy karnyújtásnyira a bárpulttól találja magát. A jövőben szeretnék a hangulatot és a zenéket kifejezetten a filmek tematikájához párosítani.
„Dani gyakorlatilag a projekt motorja, ha az ő lelkesedése nem lenne, elképzelhető, hogy nem folytatjuk a vetítéseket a járvány miatti leállás után” – mondja Bognár Péter. Dani és Peti mellett ő látja át a legjobban a projekt pénzügyeit, élvezi a kísérletezést. A filmforgalmazásban eltöltött évtizedek alatt olyan kapcsolatrendszert épített ki, ami nagyban segíti a jogokért folyó tárgyalásokat, ezt a Magyarhangyán belül folytatják, ami a Niche céges hátterét is adja.
Minden premierre a film arculatához passzoló ismertetővel készülnek.
Egy-egy filmpremiert és a nyitópartit többhónapos előkészítő munka előz meg, kéthavonta mutatnak be új alkotást, olyan rendezőktől, mint a francia Gaspar Noé vagy Terrence Malick. A jegybevételen felül a Nemzeti Kulturális Alap pályázataiból fedezik a költségeiket, a bulik által azonban – amellett, hogy a közönségépítés remek módja a vetítés utáni közös szórakozás – a legutóbbi három filmet már veszteség nélkül vetítették.
A csapatot jelenleg öten alkotják, mindenki önkéntes alapon, a filmek iránti szenvedélyből veszi ki részét a szervezésből. A költséghatékonyság megtartását segíti a filmforgalmazás módja is: a filmfesztiválokhoz hasonlóan korlátozott számú vetítésre vesznek jogot, ez azt jelenti, hogy általában negyvennyolc órával a premier előtt férnek hozzá a kópiához. Minden filmet magyar felirattal vetítenek – habár Peti szerint nézőik nagy részének nem lenne szüksége rá, senkit sem szeretnének kiszorítani a nyelvi korlátok miatt –, azonban a különleges forgalmazási mód miatt a digitális kópiát nem tudják szerkeszteni, így a feliratot sem tudják a filmre égetni. Ezért a vetítéseken egy technikus ügyel rá, hogy a képkockák és a felirat szinkronban legyenek.
Fontosnak tartják, hogy az egyetemista, huszonéves fiataloknak is megfizethetők maradjanak, a jegyek jellemzően háromezer forintba kerülnek, és ebben az árban már a klubbelépő is benne van. A telt házas vetítések sikerén felbuzdulva most közösségi finanszírozásba kezdenek, azt mondják: megélni egy ideig biztosan nem fognak belőle, de a növekedéshez szükségük van a támogatókra.
A januárban és február elején műsorra tűzött War Pony című filmre – amit még az amerikai mozik sem játszanak – is Bognár hívta fel a figyelmüket. „Péter a cannes-i filmfesztiválon azt mondta, hogy ne a versenyprogram filmjeire üljek be, azokat a filmeket úgyis vetítik majd a mozik, ezt a filmet kifejezetten ajánlotta. A cselekmény egy indián rezervátumban játszódik, az ott élő fiatalok nehézségeit mutatja be. Beültem, iszonyatosan tetszett. Úgy gondoltam, ez olyasmi, amit ritkán látunk, és jól működhet a Niche keretében” – meséli Dani. Pár hónappal később Donáthhoz is eljutott a film, és miután ő is meggyőzőnek találta, úgy döntöttek: ezzel indítják el a Cinema Niche elsőfilmes ágát.
„A Cinema Niche az utóbbi évek egyik legizgalmasabb hazai filmforgalmazói kezdeményezése, így természetesen az Urániában a helye” – mondta Buglya Zsófia, az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója. A mozi a Toldi mellett a Niche második törzshelyévé vált, a premier utáni második vetítésre mostanra hagyományosan az Urániában kerítenek sort. Tapasztalatuk szerint a nézők zömében a húszas-harmincas korosztályból jönnek, a nézőszám általában a rendes műsorrendi vetítések sokszorosa. Még úgy is, hogy a legtöbb urániás programhoz képest drágábban lehet bejutni a vetítésekre.
A fővároson kívül eddig csak a pécsi Apolló moziban volt vetítésük, kétszer is megtelt az érdeklődőkkel a százfős terem. Ujfalvi Tibor, az Apolló kulturális szervezője a Cinema Niche vetítéseket Donáth Petivel való barátsága révén már kezdettől ismerte, később a szervezésbe is bekapcsolódott. Kiemelten fontos lehetőségnek gondolja, hogy a Memoria és Terrence Mallick Egy rejtett élet című filmje is eljutott hozzájuk. Bognár szerint öröm a pécsiekkel együttműködni, így a jövőben is szeretnék elvinni hozzájuk a filmeket, de más vidéki városokban is terjeszkednének, ha van rá igény.
A War Ponyt még egyszer műsorra tűzik február elején az Urániában, majd márciusban jön a nyolcadik Cinema Niche-cím, a tavalyi év egyik fesztiválkedvenc filmje, Albert Serra Pacifictionje. Nemcsak a fővárosba, de Pécsre is. „Csak olyan filmet vetítünk, amit a teljes Niche-csapat jóváhagy. Vérre menő vitáink vannak” – teszi hozzá nevetve Péter, de Daniék is megerősítik: nem tűznek úgy filmet műsorra, hogy azt ne látta volna mindegyikük legalább egyszer, de inkább kétszer vagy többször. Eddig mindig sikerült megegyezniük.
Az ezredforduló környékén szerveződött egy mozivédő mozgalom, amely a régi, kis mozik bezárása ellen harcolt. Sajnos, ők sem tudták megmondani, hogyan lehetne túlélni a plázamozik generálta versenyt. Ez a recept azonban lelkesítő, biztosan nézőjük leszek.
Kishonti László hobbiból programozott, és nagyon érdekelte, hogyan működik a mobiltelefonok csipje. Kíváncsisága és a meggyőződése a globális autóipar legmagasabb szintjére repítette. Így vásárolta fel a hatalmas Stellantis a nagyon okos aiMotive-ot. Egy háromszázmillió dollárosra becsült üzlet belülről.
A hazai gyapjúfeldolgozó ipar megszűnt a rendszerváltás után – ezt az űrt töltené be egy fenntartható fonalbolt, a Kis Kos Műhely. Bárkit megtanítanak kötni is.
Az oroszok 2014 óta az energiapiacon is készültek a háborúra, mégis elszámolták magukat. De meddig védi majd Ukrajna a rajta áthaladó, Magyarország ellátása szempontjából is létfontosságú vezetékeket? Interjú Pletser Tamással, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjével.