„Mindenki azt mondta, hogy hülyék vagyunk. Aztán amikor megnyílt a Bálna, tele volt az online sajtó azzal, hogy egyetlen jó hely van benne, a miénk. Mi meg köszöntük az ingyenmarketinget.” Valahogy így indult a Jónás 2013 őszén a pesti Duna-parton, a Közraktár utcánál. Reketye Zolival nem sokkal a nyitás után találkoztam, és sosem felejtem azokat a vicces fotókat, amiket akkor csináltunk róla. Szamárfület mutatott magának, grimaszolt, egy másik képen meg söröskorsót egyensúlyozott a feje tetején. Gyaníthatóan nem volt szomjas, dehát, ha csinál valamit az ember, csinálja komolyan.

Tíz évvel később már másik helyen beszélgetünk a Reketye-Trifán házaspárral. Zoli komolyodott azóta, de a sörök szeretete semmit sem változott. Sőt, ma ő a családi főzde fő sörmestere. És ismét szóvicc következik anglofil olvasóink kedvéért: mondhatnánk, a beaverek brewere.

Hány sör fordult meg a Jónás csapjain az elmúlt tíz évben?
1200+
Hányféle sört próbált ki Zoli az elmúlt harminc évben?
7500
Reketye sörök száma (valaha lefőzött):
269
Büszkeség:
Never Before 1.
18% alkoholtartalmú double Russian imperial stout
(portói rubys hordóban érlelt, gyümölcsös sör, limitált kiadás)

Tizenöt évesen vállalkozni
Egy akkor még félreesőnek számító ferencvárosi utcában, a Trafó mellett, a Tűzoltó utca 22. alatt működött egy rockkocsma, talán sokan emlékeznek rá, ez volt a Jailhouse. Reketye Károly próbált itt a Névsortűz nevű zenekarával, innen jött a gondolat, hogy öccsével nyissanak itt helyet. Nem tolták túl, eleinte a dobozos sör, a zsíroskenyér és a koncertek hármasa csábította a közönséget. Károly tizennyolc, Zoli tizenöt éves volt.
Egyre több zenekar ismerte meg a Jailhouse-t. Itt tartotta első koncertjét például a Bëlga, ami természetesen emlékezetesre sikerült. Sok barátjuk eljött, de nem értették a Kalauz című számot, kifütyülték, botrány lett. Később a két Reketye letette a DJ-vizsgát – ma már különösen vicces, hogy volt ilyen, sőt a vizsgának beszélős és mixelős része is volt. Az ezredforduló idején már bulisorozatot szerveztek, a jó néhány éven át sikeres Now Soundot. Aztán Zoli és Szilvia véletlenszerűen, egy pult előtt összetalálkoztak a Szigeten.

Mindketten óbudaiak voltak, de korábban nem ismerték egymást, talán azért sem, mert Szilvi a 90-es években sokat járt Ázsiába. Zoli segített pálinkát választani, azzal kábította Szilvit, hogy híres DJ és neves sommelier, pár órát együtt töltöttek, majd Szilvi az első adódó alkalommal menekülőre fogta. „Együtt kószáltunk, hömpölyögtünk a tömegben, és akkor adott ponton megjelent egy haverom, akit úgy üdvözöltem, hogy nekifutásból seggbe rúgtam. És amíg ezt csináltam, a Szilvia odébbállt. De másnap szerencsére felhívott.”

A bulisorozatok vége azonban nem jelentett volna egyenes utat ahhoz, hogy Zoliból sörfőzde-tulajdonos és sörfőző legyen. Ehhez a legnagyobb lökést valószínűleg az a négy hónap adta, amit Olaszországban töltött, huszonnégy évesen. Apja ekkoriban olaszokkal dolgozott, és megszervezte, hogy ott a fiú munkát kapjon. Pénzt nem adtak neki, de koszt-kvártélyt igen a két étteremben, a Caffé al Teatróban és a Cantina San Rocchettóban. Zoli itt megismerkedett a borokkal és azzal a típusú szívélyes, arrafelé magától értetődő vendéglátással, miszerint a vendég, az vendég.

„A vendéglátás akkoriban, amikor a Jónást nyitottuk, nem volt nagy truváj. Annyira borzalmas állapotban volt, hogy ha nem viselkedtél teljesen idiótán a vendéggel, már jól csináltad. Mi kedvesek voltunk, előzékenyek, odafigyeltünk. Volt egy beszélgetésem az üzletvezető-helyettessel, amikor bejött a vendég, és én kérdezem: »Te miért nem köszönsz?« »Mert még nem köszönt!« Állítom, hogy az első helyek között voltunk, ahol ki volt adva, hogy ha belép valaki az ajtón, akkor mindenki köszön. »Szia! Helló! Jó napot kívánok!«”
A Jónás és a családi sztorik

Ha a Tűzoltó utcai cím ismerős, nem véletlen. Pár évvel később itt nyílt meg az Élesztőház, a fővárosi kraftsörszíntér máig fontos bázisa. Ez az épület – ami akkor a Reketye család birtokában volt – adta a kezdő lökést ahhoz is, hogy a bor helyett végül a sörrel lenne érdemes foglalkozniuk.

„Az Élesztő 2013 februárjában nyitott. Rendszeresen jártam oda beszedni a bérleti díjat, és azt láttam, hogy állandó jelleggel rottyon volt – meséli Zoli. – Az első Főzdefeszt után nagyon ment. Nagyjából nyárra érett meg bennem, hogy kéne csinálni egy ilyen helyet. Amikor beszélgettünk Tóth Imivel, látszott, hogy mindig az a gond, hogy nincs elég sör. El tudnának adni nagyobb választékot, de akkor csak néhány főzde volt, a Legenda, a Kapucinus, a Rizmayer, a Fóti, a Csobánkai, a Békésszentandrási meg a Guri. Nagyjából ezek, meg Miskolcon volt kettő.”
Az is látszott, hogy azok a helyek működnek, ahol van valami egyedi. Ekkor jött a gondolat, hogy legyen ez az egyedi sör az övék. Ma ez nem tűnik az évszázad ötletének, de tíz évvel ezelőtt még korántsem volt egyértelmű.
Zoli ekkoriban nagyjából kéthetente rohangált az apjához különböző ötletekkel, amiket aztán az idősebb Reketye rendszeresen leszavazott. Most is fogta a kockás füzetet, számolt, legyen sörfőzde, nagyker, kisker. Elvitte a füzetet Monoszlóra, apja hümmögött, rábólintott. Két napra rá megjelent egy Index-cikk, hogy eladó a csobánkai főzde. Égi jelnek tekintették, megnézték, elájultak tőle – és nem vették meg.

Hatvanmillió forintot kértek érte, az akkoriban sem volt kevés pénz, ők pedig úgy számoltak, hogy ennél jóval kevesebből, jobb berendezéssel is el tudnak indulni. Mindez szinte párhuzamosan történt a Jónás nyitásával, amit három hét alatt indítottak el a nulláról. Időközben megtalálták a nagytarcsai ipari parkot is, ideális helyszínnek bizonyult a főzdének, ott működnek azóta is.

„A Jónásban nagyon egyedi volt, hogy nem volt kólás és sörös szerződés, nem volt kávészerződésünk, semmilyen multitermék nem volt bent. De ha bejött valaki, és azt mondta, hogy kérek egy kólát, akkor nem az volt a válasz, hogy nincs kóla! Hanem az volt a válasz, hogy figyelj, nagyon finom limonádéink vannak, próbáljuk az egészségedet megőrizni, és ezért nem árulunk foszforsavazott kátrányt. Aztán később mi kezdtük el árulni Magyarországon a Fritz Colát, és akkor már tudtuk azt mondani, hogy nagyon finom kézműves kóláink vannak Németországból, de ne haragudj, nem árulunk Coca-Colát, mert nem támogatjuk ezt a multis vonalat.”
Eleinte kétféle sört főztek, az Arany Jónást és a Ravasz Hódot. Előbbi Zoli bevallása szerint sem volt igazán jó, de az utóbbi igazi telitalálat lett, olyan klasszikus, hogy máig nem lehet levenni a csapokról. A Csupor Mártonnal megalkotott sört a főzde így jellemezi a szájtján: „Ötvözi a klasszikus barna felső erjesztésű ale sörök krémes zamatát az amerikai komlókkal készült IPA sörök gyümölcsös, citrusos ízvilágával. Testes, határozott kortyérzetet ad az egész szájban markánsan megjelenő komlójegyekkel, mely végül finoman elsimul, és teret ad a négyféle maláta jellegzetes ízének. Vigyázat, ravasz.”

Fater gázolajat vesz az oroszoktól
Reketye Károly, az ifjabb Károly és Zoltán édesapja agrármérnök volt a sárkeresztúri téeszben, és már akkor is foglalkoztatta, hogy mivel üzletelhetne. A környező gazdáktól zöldséget vásárolt, hajnalban Trabantba ült, és a nagybanin eladta a kereskedőknek. Ebből kezdett pénzt csinálni, úgy, hogy később már IFA-ra váltott, és a közeli orosz laktanyából szokásos csereeszközökért (alkohol, cigaretta) szerzett be egy-egy kanna üzemanyagot. Egyszer megkérdezte őket, nem tudnának-e kicsit többet hozni. Mondták, hogy rendben, kell rá két nap, és legyen hajnali ötkor egy megbeszélt helyen, egy eldugott mezőn.
„Kimentek oda, vitt a fater négy vagy öt havert, akiknél volt egy-egy kanna. És nem értették a ruszkik, hogy mi van. Miután megkapták az izét, akkor hirtelen kijöttek egy markolóval, az kiásott egy kurva nagy gödröt a mezőn, és beállt egy tízezer literes tanker. Beállt, és betemették. Ez volt a kicsit több üzemanyag. Évekig jártak oda, ledugtak egy csövet és kézi pumpával szedték ki.”
Később, a 90-es években orvosi filmekkel foglalkozott, a Kodaknál dolgozott, ő ismerte azokat az olaszokat is, akikhez fia később kimehetett Veronába. A főzdéhez is ő adta a tőkét, mivel a fiúk meggyőzték, hogy működni fog. „A működésbe nem is akart beleszólni. Aki ismeri őt, ez egy nagy dolog” – mosolyog Zoli.

Saját főzde, dobozos sör, bérfőzde, új helyek
„Zoli tényleg nagyon szereti a sört – mondja Reketye-Trifán Szilvia. – Amikor jártunk valahol a világban, sokféle sört kóstolt, és mindig az érdekelte, hogyan lehet ezt megvalósítani. Aztán sokszor azt hallottuk, hogy nem, nem, ezt nem lehet sörrel megcsinálni. De sosem engedte el. Sőt, a mi személyiségünkkel abszolút szembe megy, hogy azt mondják, ezt mi nem tudjuk. Mi nem értjük, hogy nem lehet. Azóta olyanokat csináltunk már sörrel, amit sokan nem gondoltak.”

A kisfiuk megszületése után viszonylag sokat utaztak, és ha megláttak „valami hegyi kunyhót, ami füstölt”, akkor oda bementek enni. Jártak Berlinben, Amszterdamban, Lisszabonban is, közben Zoli rengeteget kóstolt, számításai szerint úgy hétezerötszáz-féle sörnél tarthat, és idővel világos lett, hogy a sommelier-vizsga mellé ideje lesz megcsinálni a sörfőző vizsgát is.

Így is történt, az utóbbi években pedig már head brewer pozícióban irányítja a csapatot. Az üzemet Bordás Olivér vezeti, és két laboránssal is dolgoznak, hogy ellenőrizzék, működik-e az ötlet, és hogy kitalálják, miként nyerjék ki azokat az illóolajokat, alfasavakat, amikre szükségük lesz. És hogy miért kísérletezik folyton? „A tökéletes sör ideája szüntelenül változik. Más volt öt éve és más lesz öt év múlva.”

A Jónást körülbelül húszmillió forintból alakították ki, a Reketye Sörfőzde egy évvel később, 2014-ben indult, huszonnyolc-harmincmillióból. Ebből körülbelül tizenötbe került az ingatlan, nyolcba a főzőházak, ötmillióból felújították – és alig két év alatt ki is nőtték. Ma egy ilyen alapfőzde összerakása legalább két és félszer ennyibe kerülne. A főzdében négyen érdekeltek, a házaspár mellett Zoli édesanyja és bátyja is tulajdonos.

Az innovatív szemlélet nem csak a recepteknél jellemző rájuk. Azt mondják, nyolc-tíz éve mindössze két alapanyagbeszállító ténykedett Magyarországon. Ez volt az oka, hogy hiába volt vagy hetvenféle elérhető komló a kontinensen, ebből a hazai főzdék csak ötféléhez juthattak hozzá. Már ha tudtak, mert ennél is nagyobb gondot okozott, hogy hol volt alapanyag, hol nem, az árak pedig igencsak ingadoztak. „Nehéz volt a tervezés, maradjunk annyiban.”

Kapóra jött, hogy a The Swaen nevű holland malátaforgalmazó akkoriban kezdett terjeszkedni, tőlük közvetlenül is tudtak volna rendelni. A Jónás dübörgött, a Duna-parti terasz tömve volt, de egy kamion malátával még ők sem tudtak mit kezdeni. Egy év alatt tizenöt-tizennyolc tonnát használtak föl, és raktáruk sem volt, ahol ekkora mennyiséget tárolni tudtak volna. „Ki főzött akkoriban huszonnégy tonna malátával?”

Ekkor jött az ötlet, hogy körbekérdezi a többi sörfőzőt. „Mi lenne, ha egész évben fix áron kapnád a malátát, a komlót, és ki is szállítjuk neked? Szolgáltatást tettem köré. Könnyű volt kitalálni, mit, mert sörfőző lévén pontosan tudtam, hogy mit szeretnék én a cégemben.”

Ők dobták piacra az első dobozos kraftsört is itthon. Akkoriban bent voltak az üveges söreik a rózsadombi Porcellino Grassóban vagy a Michelin-csillagos Onyxban, de utóbbi például pont akkor mondott le róluk, amikor áttértek a dobozosra, hiába mondták nekik, hogy az üvegben nehezebb tartani a minőséget. „Minden volt rá, csak igény nem. Pionírként abban bíztunk, hogy elhozza az export lehetőségét. Másoknak be is jött. De aztán arra kellett rájönnünk, hogy nehezen fogjuk külföldön eladni azt, hogy Rávász Hjód meg Arany Jonássz, érted.”
Ekkor meg az az ötlet jött, hogy ha már családi vállalkozás, és amúgy is Amerikában akarnak eladni, álljanak elő sztorikkal, szeretni fogják az emberek. „Legyen egy ilyen personal touch az egészben. És a Reketye családban, amióta az eszemet tudom, hallgattam az anekdotákat a nagyapám hadifogságáról és arról, hogy apám hogyan üzletelt az orosz katonákkal.”

A fémdobozokat egyébként Szerbiából hozzák, egy ott működő hatalmas gyár gyakorlatilag a régió összes italvállalatát ellátja. Mivel náluk minden gombnyomásra százezres mennyiség készül, ezért Reketyéék ráálltak a kereskedelemre, a kicsik így rajtuk keresztül tudnak beszerezni.

Így került képbe többek között a pilisborosjenői Hajnali Sörfőzők csapata, akiknek segítenek a főzésben és a dobozolásban, de az elmúlt évtizedben tucatnyi más szakemberrel és főzdével dolgoztak már. Érdemes kiemelni Himmel Olivért, a szekszárdi Brew Your Mindtól, Zoli bevallása szerint tőle tanulta a legtöbbet, és több projekten is együttműködtek, de sok más főzdével is van kapcsolatuk. „Hogy mást ne mondjak, a Mad Scientist is nálunk főzte az első söreit.”

„Akkoriban még nem is voltunk sörfőzde, csak házi sörfőzők. Szerettünk volna főzni egy American Red Ale-t, de a profi gép jóval több alfasavat hozott ki a komlóból, így végül egy vörös India Pale Ale lett belőle. El is neveztük Szubmuloknak, ami a Columbus fordítottja. Amerikába indultunk, de Indiába jutottunk el. Zoli egyébként azt mondta utólag, hogy akkoriban nem látszott, hogy mi érvényesülni tudunk majd a sörfőzők között” – eleveníti fel Szilágyi Tamás, a Mad Scientist egyik alapítója és tulajdonosa.

„Egy barátunk, Kelemen Ottó ajánlotta őket. Én úgy képzeltem, hogy a Reketye Zoli egyike a nagy öregeknek. Nem tudom, talán a neve miatt. Zoli nem a rossz értelemben, de extrovertált, nagyszájú, ami a szívén, az a száján. De az a pár ember, akit a bizalmi körébe fogad, jóval csendesebb és őszintébb oldalát ismeri meg a punk taréj alatt. Nyugodt, színházba és futóversenyekre jár, és lehet vele a mélyebb dolgokról is beszélni. Meg merek vele osztani olyanokat is, amit egy főzde nem tár a nyilvánosság elé.”

Zolit a szakma üzletileg is szokatlanul gondolkozó, de inspiráló embernek írja le. „Alfahímnek tűnik, de nagyon fontos szerepe van a feleségének. Most is ketten viszik a főzde ügyeit. Ahogy a Jónást létrehozták egy korábban teljesen félreeső helyen, minden ellenjavaslat ellenére, az később a jó értelemben vett vállalkozói makacsságát is legitimálta. Ezért is tudtak megmaradni független főzdének, külső befektető nélkül.”

A Jónást néhány éve partra vetette a Bálna, de a költözést láthatóan nem bánják. Azóta az újbudai Bikás parkban, egy hangulatos kis tó mellett működnek, de a régi helytől nem messze, a Duna partján sem maradnak a söreik nélkül, mivel a Nehru parton is nyitottak egy helyet, Pavilon néven. Megjelennek a rendezvénypiacon is, de a gyárból nem lesz látványfőzde. „Nekünk nincs taproomunk Nagytarcsán, mert értelmetlen lenne, és hely sincs rá. Ki jönne ki oda egy sörért, amikor itt egy kacsás tó mellett megihatja?!”

Reketye Brewing Kft.
(Korábban: Főzőház Kft.)
(ebbe a cégbe tartozik a főzde és a nagykereskedelem)
Tulajdonos:
Németh Márta Ágnes, Reketye Károly, Reketye-Trifán Zoltán, Reketye-Trifán Szilvia
Alapítás:
1996
Alkalmazottak száma:
15 fő (2023)
Árbevétel
(millió forint)
2020
243,2
2021
332,2
2022
417,0
Adózott eredmény
(millió forint)
2020
16,3
2021
13,0
2022 18,0

Humán Immobilia Kft.
(ebbe tartozik a Jónás, a Pavilon és a rendezvénypiac)
Tulajdonos:
Reketye-Trifán Zoltán,
Reketye-Trifán Szilvia
Alapítás:
1998
Alkalmazottak száma:
9 fő (2023)
Árbevétel
(millió forint)
2020
101,1
2021
46,9
2022
91,2
Adózott eredmény
(millió forint)
2020
−2,3
2021
4,0
2022
8,6
Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés