









Mintha mindig lett volna, talán mert kellett volna, hogy legyen. De most megjött, és az első két találkozóján már túl is van a magyar Forbes Business Club. Vállalkozók exkluzív közössége, ahol a tanulásé a főszerep.
Ha már megvetted, csak jelentkezz be!
Eleinte szimpla zabigyereknek tűnt: a luxusdivatmárka megveszi a világ legkarizmatikusabb séfjét, és rengeteg pénzt keresnek a turistáktól hemzsegő Firenzében. Aztán persze hamar kiderült, hogy Massimo Bottura pont attól olyan népszerű, hogy csak szerelemgyerekei vannak.
A helyszín, a Piazza della Signoria
Firenze főtere, a város pedig olyan népszerű – méltán –, hogy már szezon előtt is zsúfolásig megtelik tengerentúli turistákkal. (Floridaiak csak óvatosan: a téren van egy pucér Michelangelo-szobor is, a híres Dávid másolata!) Szinte bármit el lehetne nekik adni ezzel a két branddel, de sem a Gucci, sem Bottura nem attól lett ilyen erős márka, hogy a bármit szeretné eladni.
Massimo Bottura nemcsak a filozófiai-gasztronómiai háttértartalom kifejlesztésében bitang erős, hanem a megfelelő emberek kiválasztásában is: a japán–mexikói séfpáros, akik egyébként a magánéletben is párt alkotnak – már született is egy fúziós kislányuk –, meglepő, de tökéletes választás.
Karime López és Kondo Takahiko nem félnek attól, hogy idegen földön kell bizonyítaniuk, számukra a toszkán örökség és a legkiválóbb toszkán alapanyagok izgalmas játékot jelentenek. (Nyelvi) botladozásaikkal játszanak is, erre remek példa a cannoli, ami cannelloni szeretne lenni, ezért a szicíliai sütemény tésztája cannellini babból készül, így aztán csak látszólag édesség, mert valójában marharaguval van töltve.
Az ételek megalkotásakor bátran merítenek japán és mexikói kultúrájukból is, látványosan lubickolnak a sokszínűségben, és ez az öröm a vendégekre is hamar átragad, ahogy megkóstolják az ételeiket. Nem véletlen, hogy már a nyitás utáni évben, 2019-ben Michelin-csillagot kapott az étterem, de a látogatásaim alapján a fejlődés azóta is töretlen.
A firenzeiek „szent tehenét”, az oltógyomorból készült lampredottót sem tisztelik. Ízében és állagában is fantasztikus reprodukciójuk tőkehaltokából (főleg a baszkoknál és spanyoloknál tartják hatalmas becsben ezt a csupa kollagénből álló falatot) és homárbisque-ból (pörköltszaftot imitálva) készül. A mexikói ropogós tostadára (pirított tortilla) adriai bonitó hal kerül, franciasalátájukra ánizsos ízű siszóhab, bele pedig kaviár…
Az évek során a viccesnek tűnő projektből nagyon komoly, megalapozott, gasztronómiailag értékes menü állt össze, megérdemli a teljes figyelmet, de be lehet ülni egy kis jókedvű eszegetésre is. A reneszánsz Firenze tökéletes kiegészítője.
A greenwashingnak komoly kultusza alakult ki az elmúlt években. Belenyugodtunk, hogy ha valami zöldnek látszik, az majdnem olyan jó, mintha tényleg zöld is lenne. Szerencsére tovább is lehet ennél tekinteni, még akkor is, ha bank vagyunk.
Turán Eszter Martens bakancsos punkrajongó, rámenős producer és önmegvalósításra váró filmes. Cége, a Moviebar Productions Los Angeles-i irodával a háta mögött olyan rendezőket hoz Magyarországra, mint az Oscar-díjas Chloe Zhao, közben Eszter rendezésével a budapesti underground zenei közeg örökségét vitte filmre. De egy ideje már az a célja, hogy a kompromisszumok nélkül önazonos, formabontó filmeseknek adjon lehetőséget. Mint amilyen ő.
Jane Goodall már gyerekkorában is plüsscsimpánzzal aludt plüssmaci helyett, aztán antropológus lett, és a természettel kezdett foglalkozni. A globális ikon és bestseller író még nyolcvankilenc évesen is azért küzd fáradhatatlanul, hogy végre ráébredjünk felelősségünkre.