Ritkán – de szerencsére azért egyre gyakrabban – látni olyan igényes felújítást, mint ezé a balatonszepezdi villaépületé. Tulajdonosai kifejezetten egy régi épületet szerettek volna megmenteni, de a villa kényelmét vendégként most a családon kívül más is élvezheti.
Adott egy gyönyörű villa vastag falakkal, klasszikus oszlopokkal, fa spalettákkal, háború előtti cserepekkel, kőlapokkal. Ha igaz, valamikor 1929-ben épülhetett. Annyi bizonyos, hogy 1926-ban, amikor a 71-es főutat építették, készült egy fotó a hegyoldalról, és csak a szomszédos villa állt itt, ez az épület még nem.
A terület egyébként egy bizonyos Virius Vince tulajdona volt, akiről a későbbi fürdőtelep is a nevét kapta. Ő először írnok, tiszttartó, majd jószágigazgató lett egy osztrák tábornok lesencetomaji birtokán, majd megvásárolta a szepezdi erdő melletti területet. Itt a filoxéravész után új fajokkal telepítette be a szőlőültetvényeket, később saját költségén hajókikötőt (1912) és vasúti megállót (1913) is kialakított. A terület egy részét parcellázta, és eladta főként városi értelmiségi vásárlóinak, és ők aztán nyaralókat, villákat építettek maguknak. Az épület tehát az 1920-as évek közepén még nem állt, 1935-ből viszont ismerünk egy hirdetést a Magyar Hírlapból, amiben mint penziót hirdetik, és ismert egy fotó is, amin a Mária-Villa név olvasható. A második világháború után aztán új tulajdonosai lettek, később ismét, mindez átépítésekkel is együtt járt. Harmadik tulajdonosa egy olyan mecénás volt, aki sok színésszel jóban volt, és a szepezdi nyaraló állítólag színészbuliknak is helyet adott.
Aki látta a Menü című filmet, most kipróbálhatja a valóságban is.
Csak épp happy enddel.
Csillogó ufó úszkál valahol Észak-Norvégiában egy fjord közepén. Eredete és célja ismeretlen, de legalább barátságosnak tűnik: a földönkívüliektől nagyon elégedetten és jóllakottan távoznak az emberek. Már az odajutás is csodálatos: a norvég fővárosból, Oslóból (egy vacsora után a háromcsillagos Maaemo étteremben) rövidke repülés Bergenbe, ahova néha még közvetlen járatok is indulnak Budapestről, innen pedig – feltankolva a kikötőben egy jó kis sült lazacos szendviccsel – bő kétórás gyönyörű hajókázás a fjordok között.
Útközben alaposan meg lehet csodálni a tájat és az irigylésre méltó nyaralókat, többnyire motorcsónak-parkolóval a telek végében. A végcél Rosendal, az Iris étteremhez legközelebb eső település. A foglalás időpontjában nem az étterembe kell belépni, hanem a kikötőben kell várakozni, innen indulnak a környezetkímélő, elektromos motorcsónakok, és juttatják el a vendégeket a víz közepén lebegő objektumhoz. A Salmon Eye napközben látogatóközpont, ahol arról tudhatunk meg többet, hogyan adhatna több élelmiszert a világnak az óceán. Estére viszont teljesen átalakul, és izgalmas, titokzatos, különleges gasztroélménynek ad helyet.
Az első megálló még egy kis bemelegítés, pár falatka, csodálatos helyi cider és rövid bevezető a csónakházban a nagy kalandhoz. Aztán már tényleg nincs más hátra, mint újabb rövid hajókázás után belépni a vaksötét… pincébe. Ahol – de nem szeretnék mindent elszpojlerezni – akad pár érdekes meglepetés. Végül mégsem horrorfilmbe illő a folytatás, hanem egy gyönyörű lépcsősoron feljutunk a földszintre, vagyis inkább vízszintre, majd tovább, a vacsora helyszínére, ezúttal már szokványosabb körülmények közé: kényelmes székek, asztalok, gyönyörű kilátás.
És innentől marad igazán tátva a szánk. A fiatal dán séf, Anika Madsen eddig nem igazán tartozott a nagy nevek közé, de olyan lélegzetelállítóan erős és a hely szellemének megfelelő menüvel rukkol elő, hogy nem kell hozzá nagy jóstehetség, hamarosan elér ide a gumigyártó fémplakettje, és akár a két csillag sem lenne túlzás.
Természetesen tengeri alapanyagokra épül a kóstolómenü, és arra is kísérletet tesz, hogy a lehető legfenntarthatóbban szerezzék be az alapanyagait: halakat, kagylókat, rákokat, algákat, tengeri sünt. Földünk hetven százalékát borítja víz, ennek ellenére a kalóriabevitelünknek csak két százaléka származik onnan. Izgalmas és hasznos kísérlet tehát tovább kutatni, hogy hogyan nőhetne ez az arány.
Ha mégis szárazföld, akkor a közismerten környezetkárosító marhatenyésztés támogatása helyett a vadon élő rénszarvast választják, mint a menü szinte egyetlen nem tengeri fehérjéje. Minden étel tele ízekkel, izgalommal, savakkal és umamival, játékossággal és kreativitással, másodpercnyi lankadás sincs.
A végére is jut még meglepetés, a régi norvég mondás jegyében irány a szabad levegő, az utolsó pár apró édes fogást a tetőteraszon szolgálják fel, és szabad tűzön készítik. Éppen tökéletes időpontban, hogy még tartson az extrém hosszú északi naplemente, és csillogó szemmel bámulhassunk bele.
A Két Szerecsen Bisztró az elsők között vezette be az olcsóbb hétköznapi ebédmenüt, és az egyik legrégebben működő étterem a belvárosban. Huszonöt éve a Nagymező utca még nem is volt menő környék, amikor Kereszty Gábor és társai párizsi mintára kávéházat álmodtak oda. A volt tévést azóta Berlin, New York és Tel-Aviv is inspirálta újabb éttermeinek nyitásánál, amikben az a közös, hogy mind fellendülő környékeken születtek. Mert egy médiaszakember először a potenciális közönségét méri fel.
Hitelesség, humor, tapasztalat. Ez a három kellett ahhoz, hogy Gyetván Csabáé lehessen a Discovery Channel egyetlen magyar gyártású műsora. Tegyük hozzá, némi önbizalom is.
Szabó Gál Bence húszévesen szerény családi cégnek álmodta meg egymillió forint spórolt pénzéből elindított étrendkiegészítő-vállalkozását, és csak annyit akart vele keresni, hogy aztán nyugodtan tudjon meditálgatni és a gyógynövények világában kutatni. Ehhez képest néhány év után már napi hárommillió forint profitot termelt a Gal vitaminokkal, ma pedig négymilliárd forint a cég éves bevétele. Legújabban Pataki Ágival, az egyes számú magyar szupermodellel árulja a szépség és az egészség titkát – kapszulában.