Ritkán – de szerencsére azért egyre gyakrabban – látni olyan igényes felújítást, mint ezé a balatonszepezdi villaépületé. Tulajdonosai kifejezetten egy régi épületet szerettek volna megmenteni, de a villa kényelmét vendégként most a családon kívül más is élvezheti.
Adott egy gyönyörű villa vastag falakkal, klasszikus oszlopokkal, fa spalettákkal, háború előtti cserepekkel, kőlapokkal. Ha igaz, valamikor 1929-ben épülhetett. Annyi bizonyos, hogy 1926-ban, amikor a 71-es főutat építették, készült egy fotó a hegyoldalról, és csak a szomszédos villa állt itt, ez az épület még nem.
A terület egyébként egy bizonyos Virius Vince tulajdona volt, akiről a későbbi fürdőtelep is a nevét kapta. Ő először írnok, tiszttartó, majd jószágigazgató lett egy osztrák tábornok lesencetomaji birtokán, majd megvásárolta a szepezdi erdő melletti területet. Itt a filoxéravész után új fajokkal telepítette be a szőlőültetvényeket, később saját költségén hajókikötőt (1912) és vasúti megállót (1913) is kialakított. A terület egy részét parcellázta, és eladta főként városi értelmiségi vásárlóinak, és ők aztán nyaralókat, villákat építettek maguknak. Az épület tehát az 1920-as évek közepén még nem állt, 1935-ből viszont ismerünk egy hirdetést a Magyar Hírlapból, amiben mint penziót hirdetik, és ismert egy fotó is, amin a Mária-Villa név olvasható. A második világháború után aztán új tulajdonosai lettek, később ismét, mindez átépítésekkel is együtt járt. Harmadik tulajdonosa egy olyan mecénás volt, aki sok színésszel jóban volt, és a szepezdi nyaraló állítólag színészbuliknak is helyet adott.
Aki látta a Menü című filmet, most kipróbálhatja a valóságban is.
Csak épp happy enddel.
Csillogó ufó úszkál valahol Észak-Norvégiában egy fjord közepén. Eredete és célja ismeretlen, de legalább barátságosnak tűnik: a földönkívüliektől nagyon elégedetten és jóllakottan távoznak az emberek. Már az odajutás is csodálatos: a norvég fővárosból, Oslóból (egy vacsora után a háromcsillagos Maaemo étteremben) rövidke repülés Bergenbe, ahova néha még közvetlen járatok is indulnak Budapestről, innen pedig – feltankolva a kikötőben egy jó kis sült lazacos szendviccsel – bő kétórás gyönyörű hajókázás a fjordok között.
Útközben alaposan meg lehet csodálni a tájat és az irigylésre méltó nyaralókat, többnyire motorcsónak-parkolóval a telek végében. A végcél Rosendal, az Iris étteremhez legközelebb eső település. A foglalás időpontjában nem az étterembe kell belépni, hanem a kikötőben kell várakozni, innen indulnak a környezetkímélő, elektromos motorcsónakok, és juttatják el a vendégeket a víz közepén lebegő objektumhoz. A Salmon Eye napközben látogatóközpont, ahol arról tudhatunk meg többet, hogyan adhatna több élelmiszert a világnak az óceán. Estére viszont teljesen átalakul, és izgalmas, titokzatos, különleges gasztroélménynek ad helyet.
Az első megálló még egy kis bemelegítés, pár falatka, csodálatos helyi cider és rövid bevezető a csónakházban a nagy kalandhoz. Aztán már tényleg nincs más hátra, mint újabb rövid hajókázás után belépni a vaksötét… pincébe. Ahol – de nem szeretnék mindent elszpojlerezni – akad pár érdekes meglepetés. Végül mégsem horrorfilmbe illő a folytatás, hanem egy gyönyörű lépcsősoron feljutunk a földszintre, vagyis inkább vízszintre, majd tovább, a vacsora helyszínére, ezúttal már szokványosabb körülmények közé: kényelmes székek, asztalok, gyönyörű kilátás.
És innentől marad igazán tátva a szánk. A fiatal dán séf, Anika Madsen eddig nem igazán tartozott a nagy nevek közé, de olyan lélegzetelállítóan erős és a hely szellemének megfelelő menüvel rukkol elő, hogy nem kell hozzá nagy jóstehetség, hamarosan elér ide a gumigyártó fémplakettje, és akár a két csillag sem lenne túlzás.
Természetesen tengeri alapanyagokra épül a kóstolómenü, és arra is kísérletet tesz, hogy a lehető legfenntarthatóbban szerezzék be az alapanyagait: halakat, kagylókat, rákokat, algákat, tengeri sünt. Földünk hetven százalékát borítja víz, ennek ellenére a kalóriabevitelünknek csak két százaléka származik onnan. Izgalmas és hasznos kísérlet tehát tovább kutatni, hogy hogyan nőhetne ez az arány.
Ha mégis szárazföld, akkor a közismerten környezetkárosító marhatenyésztés támogatása helyett a vadon élő rénszarvast választják, mint a menü szinte egyetlen nem tengeri fehérjéje. Minden étel tele ízekkel, izgalommal, savakkal és umamival, játékossággal és kreativitással, másodpercnyi lankadás sincs.
A végére is jut még meglepetés, a régi norvég mondás jegyében irány a szabad levegő, az utolsó pár apró édes fogást a tetőteraszon szolgálják fel, és szabad tűzön készítik. Éppen tökéletes időpontban, hogy még tartson az extrém hosszú északi naplemente, és csillogó szemmel bámulhassunk bele.
Zettwitz Sándor harmincöt éve vezeti az ország nyolcadik legértékesebb családi cégét, a 77 Elektronikát, októberben pedig betölti a kilencvenet. Az év végével minden feladat lányához, Gabriellához kerül, aki rögtön egy kínai leányvállalat és gyár elindításával veszi át a családi ékszert.
Matheidesz Réka uniós karriert hagyott hátra, hogy felépítse a művészekből üzleti szereplőket faragó Wamp művészeti piacot. Most a Mome vezérigazgatói posztján ugyanezt kell megtennie egy egész egyetemmel, miközben a modellváltó egyetemek legkisebb hibáját is árgus szemekkel figyeli a nyilvánosság.
Ékszerspecialista, üzletember és influenszer: Horváth László nem csak hazánkban elismert szakember, nemzetközi szinten is erős márkákat képvisel, miközben saját brandjét is építi. A budapesti székhelyű véleményvezér gyerekkorában szeretett bele az ékszerek és drágakövek világába, történetéből látszik, hogy a minőség és a szaktudás iránti elkötelezettség meghozta a gyümölcsét. A HL Ékszer alapítójával beszélgettünk az ékszer-óra szakmáról, […]
