„A kereszteződés bal oldalán lévő kávézóban a délolasz stílus szerint, a jobb oldaliban az északolasz szerint készítik az eszpresszót” – Frei Tamás biztosra akar menni, hogy nem a szállodai kávét isszuk, amíg másnap délelőtt értünk nem jön. Éjjel tizenegy van, túl a vacsorán és életem legjobb tripla pisztáciás fagylaltján. Az olasz–francia határ közelében lévő kisvárosban, a tengerparttól pár percnyire állunk a parkolóban, és azon gondolkodom, honnan van ennyi energiája. Aztán bepattan a Mercedes kabrióba, és hazahajt.

Nagyjából három napot töltöttünk vele az olasz és francia Riviérán. Órákig kanyarogtunk a Côte d’Azurön, mindent meg akart mutatni. Közben mesél és mesél történelemről, kultúráról, helyi tradíciókról és persze gasztronómiáról. Meg is állunk Beaulieu­sur-Merben, a De Gaulle tábornok tér mellett, hogy bemenjünk egy pékségbe. Tamásnak ugyanis küldetése van: keresi a régió legjobb almáspitéjét. Cukortól csillogó szájjal hallgatjuk Krasznai Zoli fotóssal, miben különbözhet egyik a másiktól, miről ismerszik meg a jó tarte aux pommes.

Aztán a tengerpart mellett hajtunk, mutatja, merre szokott úszni. Mindennap nagyjából egy órát van vízben, szereti váltogatni az öt-hat törzshelyét. Csak abból össze lehetne állítani egy fél címlapsztorit, amit az autóban, vacsora vagy fagylaltozás közben elmond.
Azért egy délutánt eltöltünk a lakásában is, az interjú közben Sándorfi István Safi című olajfestményének printje néz le ránk. A nyaralóban – így hívja – keveredik Olaszország és Franciaország: muranói csillár a plafonon, antik velencei tükör a falon, az empire asztalhoz XVII. századi francia vadászpuska támaszkodik, mellette nagy sèvres-i porcelánvázák. „Azért ilyen a lakás, azért vagyok itt, mert erre a kultúrára vágyom. Nekem innen nem hiányzik a túrórudi.”

Tamás errefelé nem az egykori tévés, a Nizzában lévő Café Freijel is csak kevés helyi köti össze a nevét. Ő itt mindössze egy azok közül, akik a Côte d’Azurön töltik a nyarakat. Rövidnadrágban, lesülve jön-megy a motorján, ha úszni van kedve. És ha véletlenül oda parkol, ahol a főszezonban nem kéne, a helyi rendőr csak cetlit hagy: „Ejnye, Signor Frei, kérem, ne kelljen megbüntetnem!”

Amikor 2018-ban szerepeltél a Forbes címlapján, akkor úgy tűnt, a Cafe Frei fejlesztése és az ott betöltött szereped adja a flow-t az életedben, oda fókuszáltad kreatív erőidet. Ez az elmúlt években változni látszott, mi történt?
Amikor Langár Tamással 2007-ben megalapítottuk a Café Freit, jól illeszkedtek egymáshoz a fogaskerekek. Ő az élelmiszeriparból jött, értett hozzá, hogy ha Frei Tamás megálmodik valamit, hogyan lehet megvalósítani. Mert ha valamihez egyáltalán, akkor ahhoz értek, hogyan kell egy brandet komplexen összerakni. Nemcsak a terméket magát, de a vizuális, asszociatív imázsát is.

Amíg kicsik voltunk, ez jól működött így. De amikor egy cég eljut oda, hogy öt–tízmilliárd forint között mozognak a bevételei, szükség van a szervezeti struktúra megváltoztatására, a felelősségek elengedésére. Kétszázmilliós vállalatirányítási számítógépes rendszert kell építeni. Ehhez nemcsak nem értek, de egyáltalán nem is élvezem.

Be kellett látnunk, hogy ketten ezt már nem tudjuk megcsinálni: se időnk, se tudásunk hozzá. Ezért kerestünk embereket, néhány éve ők viszik a napi menedzsmentet. Nekünk Magyarországon a Starbucks a konkurencia, enélkül a lépés nélkül alulmaradunk.

Azért lelsz még benne kreatív örömöt?
Emlékszel, ma a cukrászdában arról beszélgettünk, hogy a francia nők a mille­feuille-nek csak húsz százalékát eszik meg, az kielégíti a vágyaik nyolcvan százalékát, a maradék négyötödöt már nem ­fogyasztják el, mert abban már csak az öröm húsz százaléka maradt, ráadásul hizlal. Így van ez ebben az esetben is. A Café Frei tizenhét éves történetének az első öt-hat évét irtózatosan izgalmasnak éreztem.

Megkaptam, amit ez a vállalkozás – akármeddig tartson is – alapvetően nekem adni tud. A maradék nyolcvan százalékát már nem habzsolom. Tompult az izgalom, de persze mindig találok új élvezetet: új termékek, külföldi terjeszkedés. Mindig érdekelt, hogyan állja meg a helyét egy kelet-közép-európai cég a nyugati világban. És most is, amikor elmotorozom Nizzában a Café Frei előtt, aggódva nézem, sokan vannak-e, hiszen ez mégiscsak a francia Riviéra.

Most is épp van egy ötletem, amivel még szélesebb spektrumúvá lehetne tenni a kávésvállalkozást. Erről még győzködőm az üzlettársaimat, de ha kell, megcsinálom külön is. Komplex kérdés, azzal is összefügg, hogy ismét fontolgatom a televíziózást. De erről egyelőre nem mondanék többet.

Heti szinten mennyit foglalkozol a kávéüzlettel?
Az igazgatóságban én ülök, a felügyelőbizottságban már a képviselőm. A héten például igazgatósági ülés lesz, reggel megjöttek a dokumentumok, három-négy nap, mire mindenen átrágom magam. Minden csütörtök délután van egy alapos, órákon át tartó beszélgetésem a cégvezetővel. Rendszeresen kapom a maileket, figyelemmel kísérem, mi történik. És ha olyat észlelek, ami miatt feltenném a kezem, akkor fel is teszem.

Gyakran teszed fel?
Hetente egyszer biztosan adódik valami, mert annyira komplex az egész történet. Tulajdonképpen még jobban el kéne engednem, de most nagyon különleges a helyzet. A covid után a mi iparágunk rettenetes változásokon megy keresztül, ami miatt nagyokat lehet tévedni. Mindig azt mondom, hogy oda kell mennünk, ahova a korong érkezni fog, nem oda, ahol van. Magyarországról megtanultam, hogy körülbelül két évvel előre kell tudni gondolkodni.

És szerinted hol fog tartani két év múlva a kávézás világa?
Ha ezt most megmondanám, lenne mit lemásolni. De megvan a teóriám. Az elmúlt évben az utazásaim alatt ezzel a szemmel is néztem a világot. (Élményeiről és a bejárt országokról cikkünk a 28. oldalon.) Itt van előttünk az asztalon Alan Wattstól A zen útja. Azt magyarázza, hogy ha a részletekben elveszel, az olyan, mintha reflektorfénnyel néznél valamit a szobában. Csak azt a tárgyat látod. El kell engedni a gondolatot a periférikus látásodig. Nem elmélyülni, hanem komplexen látni az egész szobát.

Egy ilyen utazós félév nekem erről szól: most az egész kávészobát látom. Ugyanakkor ismerem a részleteit is. A gasztronómiát, a kávéházak üzemeltetését, hogy mi legyen a kapszulával, kell-e új termék, vagy sem. Aztán ezt konkretizálva megfogalmazom a munka- és üzlettársaknak. És ez igazából az a rész, amit nagyon élvezek.

Mennyire kell aggódnotok azon, hogy a klímaváltozás miatt megváltoznak a kávétermesztés körülményei, nem lesz kávé vagy megfizethetetlen lesz?
Szerintem ez nevetséges hiszti. Rendszeresen járok kávéültetvényen, beszélgetek ültetvénytulajdonosokkal. A kakaótól a fűszerekig sok mindent termesztenek azon az égövön, ahol a kávét. Aki ott gazdálkodik, hektáralapon vesz ki pénzt a munkájából. Ha ötven százalékkal megemelkedik a kávé ára, ki fogják vágni a fűszernövényeket, és átállnak kávétermesztésre, mert az éri meg.

Természetesen lesznek területek, ahol nem fog megteremni a kávé, vagy rosszabb lesz a minősége. Mert szárazabb lesz a klíma, megváltozik az éjszakai hőmérséklet, fagyni fog ott, ahol eddig nem. Bizonyos területek elcsúsznak. De ettől nem fog kétszer annyiba kerülni egy kávézóban az eszpresszó, a csészénkénti ár emelkedését nem ez a tényező befolyásolja elsősorban, hanem a szállítás, az energia, a termelés, a bérköltség.

És hogy hová tart a korong? San Franciscóban már ittam olyan „biokávét”, aminek semmi köze nem volt a kávéhoz, de meg nem mondtam volna, hogy nem az. Huszonöt féle magból meg fűszerből és szárított gyümölcsökből volt előállítva.

Café Frei kávézólánc 8 országban:

Magyarország, Franciaország, Svájc, Dubaj, Szaúd-Arábia, Románia, Horvátország, Szlovákia
+Hamarosan nyit: Spanyolország
+Tervek: Új-Zéland, Dél-Afrika
Évente
600 tonna kávét pörkölnek.
70 százaléka kiskereskedelmi forgalomba kerül, 30 százalékot saját hálózatban adnak el.
Magyarország legnagyobb kávézólánca
80 üzlettel (egyharmada saját, kétharmada franchise).
2600
eladási pont
5% kiskereskedelmi piaci részesedés Magyarországon.
A Sparban
eladott kávék
15 százaléka Frei kávé.

Hogy állsz most az írással? Korábban voltak megtorpanások, amikor nem élvezted éppen. Visszakaptad a flow-t?
Most nagyon élveztem, igen. De az életemben próbálok mindent úgy csinálni, hogy flow-élményt adjon. Nem az motivál, hogy majd mennyien veszik meg a könyvet, mennyi pénzt keresek vele. Nekem irtó szerencsés életem van, tényleg mindenem megvan. Nem azért kell regényt írnom, mert egyébként nem tudok tankolni az autómba. Nem számít, hogy a sikerlisták élén lesz-e. Természetesen, ha ott van, az azért jólesik.

De dolgozom rajta, hogy ne befolyásoljon az ego, a becses én. Nehéz ezt egy olyan embernek, aki reflektorfényben élt húsz évig. Az élményeid, a címlapsztorik, a nagy nézettség, az, hogy az utcán odaköszönnek, megveregetik a vállad, mind afelé hajtanak, hogy elhidd, te valamit különlegesen jól csinálsz. Pedig ez nem rólad szól. Így adódott a sors, a nagy abszolútum így rendezte.

Mint ahogy a nagy abszolútum úgy dobta, hogy Donald Trump egyszer az életében fordítsa a fejét kicsit félre. Ez a véletlennek egy olyan különleges esete, amikor már azt mondjuk, hogy ez szerencse. De valójában csak véletlen.

De miért lenne gond, ha elfogadod magadról, hogy különösen jól csináltál egy-két dolgot?
Mert az önképed valójában egy tőled független kép önmagadról. Permanensen változik a világ, benne mi is, és nem vagyunk képesek kézben tartani se magunkat, hát még a környezetünket. A középút békéjéhez egyszer el kell jutni. És én bízom benne, hogy már eljutottam. Nem jellemző rám a két szélsőség, tehát sem a szeszélyesség, a lesz, ahogy lesz fatalizmusa, sem a túltolt kontrollmánia.

Millió példát tudok mondani, hogy minden fontos dolog, ami velem történt, valójában véletlen volt, nem tudatos döntés. Ösztönösen jól végigvittem az életemet. De most már tudatosan szeretném jól csinálni. Tulajdonképpen minden annyira rózsaszín volt, hogy semmi sem lökött a tudatosulás, az ébredés felé. De néhány éve egy magán­életi válság elfordított ebbe az irányba, és azóta tart ez a folyamat.

Hová vezet?
Filozófiába fog szerintem torkollni. Látod már itt előttem a könyveket. Eljutok oda, hogy így hatvan környékén filozófusokat olvasok.

Előfordulhat, hogy leteszed a politikai thriller műfaját?
Előfordulhat az is, és akkor majd mást fogok csinálni. A televíziózást is nagyon máshogy csinálnám most, mint eddig. De az a lényeg, hogy magában az alkotásban örömömet leljem.
Nagyon régóta a szabadidőm vált a legfontosabbá. Én úszni szeretek a tengerben, bicajozni, olvasni, meg gondolkodni. Addig írok, amíg élvezem. És lehet, hogy pont ezért fogják a könyveimet olvasni, mert érezhető, hogy nem görcsből születtek.

Miről fog szólni az új könyv?
Minden regényem mögött van egy nagy, komplex gondolat. Három, maximum négyévente írok könyvet, mert érnie kell ennek a gondolatnak. Most az foglalkoztat, hogy milyen lesz az előttünk álló világ.

Ma már inkább megközelítésmódokban hiszek. Egyetértek az amerikai John Mearsheimerrel, a konzervatív erőegyensúlyon alapuló politikai világrend, a modern reálpolitika nagy magyarázójával. (John Mearsheimer az offenzív realizmus elméletének kidolgozója, politológus és a nemzetközi kapcsolatok szakértője, a Chicagói Egyetem professzora – a szerk.) Azt gondolom, hogy Amerika – főleg Trump alatt – végképp konszolidálni fogja a nyugati, euroatlanti hatalmát. Ez alá mindenki beáll, erős összefonódás jön létre.

Ugyanakkor Kína is konszolidálja hatalmát a maga régiójában. Ez a két nagy befolyási övezet jön létre. És ahogy ezt Mearsheimer is kifejti: amikor két nagy pólus van a világban, mindkettő megtesz mindent, hogy a másik a maga területén ne tudja stabilan megtartani a rendet és a struktúrát. Amerikának ma sokkal több lehetősége van a kínai erőcentrum zavarására, mert vannak ott még gyenge pontok. A következő egy-két évtized erről szól, a harmincéves háború korszakát fogjuk újraélni. Amikor különböző szövetségek jönnek létre a pici végvárak között.
És akkor itt Magyarországot is tegyük fel a térképre! Orbán Viktor stabilan tartja a maga kis végvárát, ebben az történik, amit ő akar. Vagyis ebben a csatában ezekkel áll össze, abban a csatában pedig másokkal. De szerintem akkora konnektivitás nem lesz, mint a magyar külpolitika – érthető módon – szeretné, vagyis hogy nagy átjárás legyen a várak és a hatalmi centrumok között, és mindent lehessen.

Bárcsak így lenne, mert az Magyarországnak jót tenne. Úgy látom, erre van a magyar jövő felfűzve. De félő, hogy nem fog megtörténni, ennél keményebb, szétválasztottabb lesz a rendszer. Hazárdjátéknak érzem, hogy nagyon egy lapra teszünk föl mindent. Mert mi van, ha Trump nem néz véletlenül félre, vagy a golyó két centivel arrébb megy? Akkor az egész hazárdjátéknak vége, és két szék között a pad alá estünk. Valahogy erről fog szólni a következő könyv.

Mikor állsz neki?
Most még figyelek, nem is kezdhetném el írni, mert Donald Trump ebbe nagyon erősen beleszólhat. Látni kell még az erőteljes kínai folyamatokat is, a viszonyok rendeződését. Másfél éven belül mindenhol megtörténnek a választások, stabilizálódnak a pozíciók pár évre. Arra is kíváncsi vagyok, mi lesz Magyarországgal. Hogy ennek a fajta, ha akarod bátor, ha akarod hazárdőr – attól függ, honnan nézed – magyar politikának az eredményeként mi lesz a második szett utáni állás. Ennél a pontnál már lehet könyvet írni anélkül, hogy közben lényeges változás következzen be.

Nagyon szabad vagy, a világ négy pontján élsz felváltva, közben rengeteget utazol a magad örömére. El tudtad képzelni mondjuk a tévés időszakodban, hogy egyszer ilyen életed legyen?
Szerettem volna, hogy ilyen legyen. A Frei Dosszié abbahagyása mögött sok komplex ok volt, de már akkor is vágytam rá, hogy mélyebben jelen legyek helyzetekben, helyszíneken. Amikor televíziózol, olyan kulisszák mögé engednek be, ahova akkor sem jutsz el, ha két évig ott élsz. Egyik héten egy repülőgép-anyahajón forgatsz, aztán Libériában, majd repülsz Brazíliába egy fociügynökhöz, aki Ronaldót szerződtette, onnan egy tőzsdecápához New Yorkba, és öt filmet forgatsz egyszerre.

Ez klassz, de azt nem tapasztalod meg, hogy milyen az adott helyen főzőcskézni, mit kapni a piacon és a pékségben. Az életöröm kifinomultságait, a mélyebb rétegeket, amit a kultúra, a történelem, az építészet adnak, most élem meg például Firenzében. Firenzét igazi otthonomnak érzem. Ez, ahol most vagyunk itt Nizza mellett, tulajdonképpen csak a nyaralóm.

Kitágítottad az életteredet.
Állati jó érzés ezek között a kövek között és olyan emberekkel körülvéve élni, akiknek egész más az időérzékelésük, a ritmusuk, a cizelláltságuk. Igen, kitágult az életterem, de ettől még nem szerettem ki Budapestből. Sokszor merül fel ez kérdésként. Pedig nincs olyan, hogy valamelyik város jobb. Egyszerűen csak más. Nem szeretek unatkozni, akkor érzem jól magam, ha milliónyi inger ér.

De van olyanod, hogy egyszerűen nem csinálsz semmit?
Mit nevezünk semminek?

Hogy nincs nyüzsgés, nem jössz-­mész, mint ahogy most velünk ezekben a napokban, csak leülsz itt kint az erkélyeden, és nézed a tájat.
Az, hogy ennyi helyszíne van az életemnek, nem jelenti azt, hogy föl-alá rohangálok közöttük. Itt eltöltök egy-két hónapot, de tavasztól Firenze a bázis, télen pedig Miami. És idén ősztől már London is. Aztán ha rám jön, egy hátizsákkal körbeutazom a világot.
De persze, lelassulok én is. Csal egy ilyen interjú, mert most az életemnek az esszenciáját kell valahogy megfogalmaznom. De az elmélyülés, az éberség és a jelenlét megköveteli a lelassulást. Mindfullness ez is.

Hallod most is a Butánból hozott kis csengőt, lengeti a szél az erkélyen. Arra figyelmeztet, hogy hallj, láss, tapints, érezz. A keleti kultúrában is azt mondják: amikor jársz, akkor csak járj, amikor ülsz, akkor csak ülj.

Én már frászt kapok attól, hogy egy étteremben evés közben az emberek nem az ételre figyelnek, csak beszélnek. Vagy hogy csak felhörpintik a kávét, és közben egy cikket olvasnak. Nem kell kombinálni a dolgokat, figyelni kell az ízre. Balin minden reggel leültem az erkélyre, és fél órán át ittam egy hosszú fekete kávét – elég vacak kávé volt, de nem baj. Közben néztem a rizsföldet, repkedtek és rikoltoztak a madarak, éreztem a szelet a bőrömön. A kérdésedre a válasz, hogy nem csináltam semmit. De igazából nagyon is sokat: befogadtam a környezetemet, jelen voltam.

Café Frei cégcsoport
Árbevétel*
(milliárd forint)
2022
5,1
2023
6,8
2024 első féléve
3,7
éves terv
7,4
Adózott eredmény
(millió forint)
2022
220
2023
950
2024 első féléve
572
(a terv felett 16%-kal)
EBITDA
(milliárd forint)
2024, terv
1,2
*A bevétel 80%-a kávé, 20% sütemény és egyéb.
2023-ban 35 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi eladási pontok száma, üzemi fejlesztéseket hajtottak végre, az eladási pontok kiszolgálásához bővült a gyártáskapacitás. „Egy-két évig még biztos a lendületes növekedés, aztán mivel mindenhol ott leszünk, és nem tudunk több eladási pontot produkálni a rendszerben, ellaposodik majd az íve” – Frei Tamás.