Minden egy mikroszkóppal indult. Soós Miklós az ELTE geológia és ásványtani tanszékén kutatott, elektronmikroszkóppal vizsgálta az ásványok szerkezetét, és szerény egyetemi fizetésből éldegélt. Olyan szerényből, hogy ha például új cipő kellett valamelyik gyerekének, egyik hobbiját is igyekezett pénzre váltani. Mindenki ahhoz nyúl, amihez úgy érzi, hogy ért, ő ilyenkor megcsiszolt és eladott egy-egy drágakövet. Több évtized kihagyás után nemrégiben felelevenítette a mesterséget, kitanulta egy svájci iskolában az úgynevezett fantáziacsiszolást, és megvette a legkorszerűbb gépeket is. Otthoni műhelyében így ma újra csiszol, de ez már tényleg csak hobbi, mellékesre jó ideje nincs rászorulva.

Több cége közül az egyik a majdnem négymilliárdos forgalmú Istenhegyi Géndiagnosztika cégcsoport Budán, nagyjából a tizedik legnagyobb magánegészségügyi intézmény az országban, magzati diagnosztikában és meddőségi vizsgálatokban az egyik legismertebb szereplő. Szép út egy geológustól, aki harminc éve kvázi kényszerből lett vállalkozó.

Minden vállalkozás gyökere
Kicsivel a rendszerváltás után az egyetem tanszékének vezetése úgy ítélte meg, hogy az ásványok reális szerkezetének vizsgálatánál vannak hasznosabb területek, így az ehhez hasonló alapkutatásokat már nem kívánják finanszírozni. Soós Miklós mai énjét látva – gyors járású, gyors döntésű, határozott kézfogású ember, közel a hivatalos nyugdíjkorhatárhoz – nem nehéz elképzelni, hogy kora harmincasként sem kesergett az egyetemi viszonyok ilyetén fordulatán, inkább céget alapított. Dobák Tamással (azóta is minden cégében társa) úgy gondolkoztak, hogy bár az ásványok tudományának valóban kevés a hirtelen kézzel fogható haszna, a speciális műszerek forgalmazásának már annál több.

Minden további vállalkozásának gyökere, az Auro-Science Consulting így különleges mikroszkópok, elektronmikroszkópok és profi labortechnikai műszerek kereskedelmére állt rá, és több mint harminc éve ugyanezt teszi, a legkülönbözőbb iparágak, például a legnagyobb gyógyszergyárak eszközigényét szolgálja ki Japánból vagy a világ bármely pontjáról. Ha a történet itt megáll, akkor se csúnya – egy nyereséges, stabilan milliárd fölötti árbevételű cég sztorija olyan megrendelőkkel, mint a Richter, az Egis vagy az MTA kutatóintézetei –, de tovább kanyarodott.

A műszerek csúcsa
Már a kezelése is tudományos szintet igényel, mérete akár szobányi, az ára is sokatmondó: a legdrágább gép 2,5 milliárd forintba is kerülhet. Ma legfeljebb száz elektronmikroszkóp van forgalomban az országban (az olcsóbb fajtákból). Az iparban is használják, vagy például a gyógyszerkutatásban az MRI és a röntgen mellett molekulák szerkezetének meghatározására.

Kinövesztette magából a hazai nanotechnológia egyik cégét jelentős kutatás-fejlesztéssel és egy ötszáz négyzetméteres gyártóüzemmel Kisteleken, és ami ennél látványosabb: az Istenhegyi Géndiagnosztika Centrumot Budán. Aki az elmúlt húsz évben gyereket várt, és ezt tudatos családtervezéssel, genetikai vizsgálatokkal támogatta meg, vagy éppen a meddőséggel küzdött, jó eséllyel ismeri az intézményt – túlélte a lombikközpontok államosítását, és szinte szünet nélkül üzemelt a covidban is. Soós Miklósban fel sem merült, hogy ez másképp legyen, „mert akármi is történjék, a 12. heti terhességi vizsgálatokat a 12. héten kell elvégezni.”

Versenytársak, nem ellenségek
Az emeleti főnöki irodában távoli tájakon készített fotók, az otthoni üvegházban nevelt orchideagyűjtemény néhány darabja és egy frissen csiszolt citrin társaságában ülünk az Istenhegyi Géndiagnosztika épületében (nem keverendő össze a közvetlen szomszédságában álló Istenhegyi Magánklinikával). Alattunk recepció és vizsgálók, január első napjaiban már tele páciensekkel, mellettünk hosszú folyosóról jobbra-balra nyíló laborszobák a kilencvenfős csapat sok-sok tagjával. Magántulajdonú laboratórium messze nincs minden magánegészségügyi intézményben (ilyen felszereltséggel és minősítésekkel az egész országban rajtuk kívül csak kettő van), itt viszont ez a legfontosabb pillér, és szervesen kapcsolódik a gyökerekhez.

Amikor a 2000-es évek elején az Auro-Science leszállított egy speciális mikroszkópot az Országos Hematológiai Intézetnek, a genetikai diagnosztika még gyerekcipőben járt. Ezt a bizonyos műszert a leukémiás betegek nyomon követő vizsgálatához használták kromoszóma-analízisre, de például azt is ki lehetett vele deríteni, hogy nincsenek-e egy tervezett baba egészségét veszélyeztető kromoszóma-rend­ellenességek a szülőknél, vagy gyanú esetén a várandósság alatt a magzatnál, esetleg a megszületett gyermeknél.

„A kutatók akkoriban nem igazán voltak felkészülve rá, hogy a kutatások úgymond melléktermékeként létrejövő eljárást szabadalmaztassák, vagy hogy arra üzletet építsenek” – mondja Miklós azt az esetet felidézve, amikor is feltette magának és néhány lelkes ismerősének azt a kérdést, ami aztán az Istenhegyi Géndiagnosztika alapjainak lerakásához vezetett: „Miért nem csinálják ezt egy magáncégben is?”

Nem sokkal később rá kellett jönniük, hogy nem biztos, hogy ez az ötlet önmagában fenntart egy vállalkozást, de mire ezt felismerték, épp feltűnt egy másik, még ígéretesebb terület. Mégpedig annak köszönhetően, amit ma Soós Miklós a kőzetektől a géndiagnosztikáig tartó építkezés egyik kulcsmomentumának tart. „Mindig az volt a séma, hogy leszállítottunk valakinek egy eszközt, és utána kapcsolatban maradtunk vele” – mondja. Egyszerű, de hatékony recept.

Ha nem így lett volna, és nem maradnak élénk kapcsolatban a Hematológiai Intézet munkatársaival, akkor például nem ismerik meg idejében azokat az úgynevezett kombinált vizsgálatokat, amelyekkel a leggyakoribb magzati kromoszóma-rendellenességek kockázatait lehetett minden korábbinál pontosabban és beavatkozásmentesen felmérni.

Az ezredfordulón ehhez még jellemzően Angliába küldték az anya Magyarországon levett vérének és az első harmadban elvégzett ultrahangos vizsgálatának eredményét, hogy abból felbecsüljék a Down-kór, az Edwards- és Patau-szindrómák kockázatát. 2004-től aztán ez a vizsgálat az Istenhegyi Géndiagnosztikán is elindult.

„Versenytársak vagyunk, de nem ellenségek” – mondja arról, hogy a Czeizel Intézet és a Rózsakert Egészségközpont mellett ők voltak a hazai úttörők. Nekik is köszönhető, hogy a kombinált szűrés mellett elterjedtek az úgynevezett nem invazív prenatális tesztek (NIPT), vagyis a terhesség alatti genetikai vérvizsgálatok. Az állami egészségügyben ezek ugyan nem érhetők el, de 100–300 ezer forintért, szigorú szabályozás mellett magánban igen, nagy üzlet is lett belőlük, nagyjából a gyermeket vállalók ötöde kéri valamelyik tesztet.

Ehhez a számhoz nem hivatalos statisztikák révén jutunk, inkább csak becsléssel és gyors fejszámolással: ha az Istenhegyi Géndiagnosztikában havonta öt–hatszázan, vagyis évente körülbelül hétezren kérnek ilyen vizsgálatot, akkor a teljes piacon durván 17 ezren, ami húsz százaléka a most jellemző 88 ezres éves születésszámnak. Utóbbi adat is megér egy kitérőt: húsz éve, amikor ezek a szűrések bejöttek, még 95 ezer gyerek született Magyarországon.

A másik, legalább ilyen fontos terület, amire specializálódtak, a meddőség. Erről nem (csak) azért hallunk egyre többet, mert bátrabban beszélünk róla, hanem mert tényleg egyre súlyosabb probléma. „Andrológusaink szerint ráadásul történt egy fordulat, és már legalább annyiszor van gond a férfiaknál, mint a nőknél” – mondja Miklós, és a környezeti és társadalmi hatásokat okolja.

A meddőségi központok két évvel ezelőtti államosítása felemásan érintette az intézményüket. Lombikkal ugyan ők nem foglalkoztak, így ez nem okozott kiesést, de például inszeminációt csináltak, ma már erre nincs engedélyük. Viszont minden, az inszeminációt vagy a lombikot megelőző meddőségi vizsgálatot továbbra is elvégezhetnek, és itt még nőtt is a forgalmuk. Az első konzultáció után az immunológustól az endokrinológusig minden szakterületet bevetnek, mert „az a cél, hogy innen ne kelljen elküldeni senkit, és legfeljebb harminc nap alatt minden kiderüljön”.

Az állami centrumokkal ugyanakkor jó és szoros az együttműködésük. Majdnem az összes ilyen intézménnyel dolgoznak, mindegyikük elfogadja az Istenhegyi Géndiagnosztika vizsgálatait, sőt van egy speciális terület, amire egyedül nekik van engedélyük. Ez a preimplantációs genetikai szűrés (PGT), amikor az állami lombikcentrumokban már elkészült embriók egy-egy sejtjét Miklós csapata vizsgálja meg bizonyos genetikai betegségek jelenlétének szempontjából, hogy nehogy olyan embrió kerüljön vissza az anyaméhbe, amelyikből aztán az élettel összeegyeztethetetlen betegségben szenvedő gyerek születik. Ilyet csak akkor csinálhatnak, ha bizonyítottan genetikai betegségeket hordozó párokról van szó, akik ezt megfinanszírozzák, és erre engedélyt kaptak, és akkor sem könnyű. „Ez technika és tudás. Egy sejt vizsgálata” – nem nagyképűen hangzik, inkább tudományos elégedettséggel.

Milyen tesztek vannak?
Kombinált teszt: anyai vérvétel és genetikai ultrahang a 12–14. héten a Down-, az Edwards- és Patau-szindrómák kockázatbecslésére.
Nifty teszt:
anyai vérvétel a 10–18. terhességi héten, 94 féle kromoszóma rendellenesség kockázatát szűri a magzatnál.
Trisomy teszt:
anyai vérvétel a 11–19. héten, ami a Down-, Edwards-, Patau-szindrómák mellett több mint száz kromoszóma-rendellenesség magzati szűrésére alkalmas, és kiegészíthető a szülők SMA- (izomsorvadás) és cisztásfibrózis-hordozóságának szűrésével.

Ajkanesia harmincipsziloni
A Lyme-kór és a nanoezüst annyira nem jött be. Soós Miklóst erőskezű vezetőnek, remek üzleti szimattal megáldott ötletembernek tartják, de mindig minden neki se sikerülhet úgy, ahogy megálmodta. „Mindenben meglátja a lehetőséget, nem adja fel, és mindig meglep, hogy mennyire érdeklődő” – mondja róla például a szintén geológus Ősi Attila, a magyar dinoszauruszkutatás atyja, aki egyébként tőle rendelt mikroszkópokkal is kutatja az őslényeket.

„Tehetséges, korrekt fiú, abszolút megérdemli, amit létrehozott” – ezt már a Rózsakert Medical Center alapító tulajdonosa, Csermely Gyula nőgyógyász mondja részben versenytársi pozícióból.
És ebbe belefér az is, hogy amikor Soós Miklós az egészségügy felé fordult, az egyik első fókusz a Lyme-kór diagnosztizálásán és kezelésén volt. Ma már azt mondja: „Rossz választás volt.”
„Tízből négy ember lyme-os, de három nem is tudja magáról” – hoz egy meghökkentő adatot.

A tipikusan kullancsoktól begyűjtött fertőzésnek azonban sem a felismerése, sem a kezelése nem egyértelmű, nagyon kevés orvos foglalkozik vele, a tünetei sokfélék és becsapósak, sunyi és problémás betegség, gyógyíthatja neurológus, hematológus és bőrgyógyász is, de nincs rá egyszerű terápia. Ellenben súlyos következményei lehetnek, akár megvakulás és lebénulás is, és sokkal gyakoribb betegség, mint gondolnánk. Szűk viszont az elszánt és fizetőképes kereslet, mert macerás és hosszú a kezelés, erre ráállni tehát nem volt sikertörténet. Teljesen azért nem engedték el, ma is foglalkoznak vele, sőt minden hírverés nélkül is jó előre be van telve az Istenhegyi Géndiagnosztika Lyme-rendelési naptárja.

Legfiatalabb cégében, a nanotechnológiai kutatásokat végző Nanobaktban is résnyire zárult egyszer egy ajtó. Miklós kifejezetten hitt a nanoezüst jótékony hatásaiban, azt gondolta, hogy az innovatív, klórmentes, a felületen megmaradó nanoezüstös fertőtlenítőszerekkel tudják majd felvenni a harcot a kórházak a szuperbaktériumok ellen, és a technológia áttörést hozhat. Ehelyett a nanoezüst toxikus hatását taglaló hangok kerekedtek felül. „Ráfogták, hogy toxikus, és ellenség lett” – mondja, hozzátéve, hogy szinte minden ezt állító kutatás belsőleges használatról szól, ami náluk fel sem merült, de kénytelen volt más irányokat keresni.

A Nanobakt ettől még köszöni, működik, ma is gyárt nanoezüstöt, mert bizonyos területeken kiválóan használható, de inkább nanoaranyra, nanorézre és főképp nanovasra koncentrál. Utóbbiban látszik most a legnagyobb perspektíva, miután kidolgoztak egy olyan módszert, amit klórozott szénhidrogénekkel szennyezett területek, talajok kármentesítésénél lehet kifejezetten hatékonyan bevetni. Volt már szükség rá Békéscsabán, ahol egy egykori patyolat szennyezte évtizedeken át a területet és például a vízhálózatot, de azóta sikeresen tesztelték az eljárást Szentendrén a volt szovjet laktanya területén, továbbá Martfűn, Törökszentmiklóson, Szekszárdon, Pécsen és Balassagyarmaton is.

„Be van kódolva a döntés hibája, de jobb tíz olyan döntés, amiből három rossz, mint öt nem döntés” – mondja Miklós a mellékvágányokról, és ilyenek miatt sosem érezte magát rosszul. Sőt, a magán vs. állami egészségügyben is épp azt szereti, hogy míg utóbbit lassú közbeszerzések, rugalmatlan költségvetési tervezés és bürokrácia szorítja, ő megteheti, hogy „ha a kollégák hasznosnak tartanak egy műszert délelőtt, én délután megrendelem”.

Legutóbbi döntése amúgy megint elég nagyszabású volt, belekezdtek egy önálló gyerekrendelő működtetésébe. A Géndinó Gyermekrendelő tavaly nyitott meg a genetikai centrummal szomszédos épületben, és az idei tervek szerint akár hétvégi magánügyeletet is el fog látni. „Ha szombat este üvölt a gyerek a fájdalomtól, hogy fáj a füle, akkor jöhessen” – mondja az egyébként gyakorló nagyapa Miklós, akinek nemrég született unokája majd azzal is menőzhet az óvodában, hogy nagyapjáról már egy kihalt darázsfajt is elneveztek.

Az ősdarázst – két másik ismeretlen lelet mellett – Ajka közelében találták meg néhány évvel ezelőtt egy 85 millió éves borostyánba zárva. Meghatározásához izgatott francia őslénytudósok is eljöttek, akik aztán a magyar darázsszakértőkkel az Auro-Science spéci mikroszkópjaival és kameráival tudták lefotózni az egy-két milliméteres rovarzárványokat. Egyikük az ajkai kötődésű Beck Zoltánról és zenekaráról, a 30Y-ról kapta a nevét (Ajkanesia harmincipsziloni), másikuk Szabó Márton kutató Béla nevű nagyapjának bányabalesetben elvesztett kislábujjáról (Amissidigitus belai), a harmadik pedig a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány alapítójáról. Úgy hívják: Spahtiopteryx soosi.

Magyar dinók
Amikor a bakonyi dinoszaurusz-lelőhely sorsa pénzhiány miatt kérdésessé vált, Ősi Attila felkereste Soós Miklóst. Ő erre megalapította a Magyar Dinoszaurusz Alapítványt, és azóta is támogatja az iharkúti őslénykutatásokat. A magyar dinókról és Ősi Attiláról itt írtunk portrét: