Mayer Gellért Levente nem titkolja, hogy amit ő csinál, azt nem lehet jól csinálni, ha nem épülsz be egy kicsit az alvilágba is. Tizennégy évesen kapta az első számítógépét, és kezdett hekkerkedni, majd lett belőle etikus hekker. Öt éve foglalkozik profi szinten banki csalások elleni védelemmel, egyéni vállalkozóként segíti a klienseit, akik többnyire ajánlás útján jutnak el hozzá.
Azt mondja, tíz éve még az volt a jellemző, hogy ezer helyről vettek le száz eurót, ma száz helyről ezret. A csalások szofisztikáltabbak lettek, a csalók egyre nagyobban utaznak, miközben a védekezésben nem sok előrelépés történt. Szerinte a magyar bankok még kitettebbek az online csalásoknak, mint a neobankok, a bankkártya messze a legnagyobb rizikó, és bár az Apple
Pay-es visszaélések a legtipikusabbak, az még semmitől sem véd meg, ha te nem
használsz mobiltárcás fizetést. A maga részéről tíz bankszámlával védekezik.
Egytől tízes skálán szerinted mennyire igaz az az állítás, hogy a bankok rendszerei jók, csak a magánember mint ügyfél vagy felhasználó a gyenge láncszem? Három pont.
Meglepően alacsony, majd menjünk is bele a részletekbe, de előbb pontozd ezt is: a bankok rendszerei alapvetően biztonságosak, de nem tudnak lépést tartani, a kibercsalók mindig előttük járnak néhány lépéssel. Hatos.
És ez? Ha eddig nem voltál áldozat, az pusztán azért van, mert mázlid volt. Nyolcas.
Mint órafanatikus, akinek van Londonban élő barátja, nem hagyhattam ki a 2023-as WatchPro Salon kiállítást a brit fővárosban. A The Londoner Hotelben kisebb-nagyobb gyártók vonultatták fel portékáikat – ezek voltak a legérdekesebbek.
Írta: Schwarz Gábor, Zsigmond Viktor
Czapek Kis túlzással talán az egyik legnagyobb értéket képviselő gyártó volt az egész rendezvényen. Nálunk még nem ismerik túlzottan, egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány darab szaladgál belőle itthon, pedig minőségével, különleges anyaghasználataival és kidolgozottságával erős pozíciót vívott ki magának a luxusórapiacon. Legtöbben talán arról ismerik, hogy van olyan Czapek modell, aminek számlapja a világ legritkábban fellelhető és legdrágább anyagából készül – ez nem más, mint a kikristályosodott ozmium.
Kis érdekesség: kedves vendéglátóm tulajdonában van egy 36 milliméteres Christopher Ward (CW) Twelve, eredetét egy korábbi lapszámban már taglaltuk (a Christopher Ward-sztori, Forbes, 2023/9). Természetesen két pillanat sem kellett, hogy hasonlóságot véljek felfedezni a CW, valamint a Czapek Antarctique modellek között (tok, szíjkialakítás, formavilág és egyebek). Mint kiderült, ez nem véletlen, ugyanis a Christopher Ward svájci termékmenedzsere, Adrian Buchmann az Antarctique dizájncsapatában dolgozott, ennek köszönhető a temérdek hasonlóság.
Gerald Charles Talán a legnagyobb meglepetés volt nekem. Életemben nem hallottam róluk, de a különleges tokforma azonnal magával ragadott, így felkerült a soha meg nem szerezhető órák bakancslistájára nálam. Hogy miért? Prózai oka van: a legfapadosabb modell ára is húszezer dollárról indul, ami pedig már egyéb érdekes komplikációkat is rejt magában (mondjuk, kronográf vagy tourbillon), az jóval drágább.
Perrelet Ez a svájci manufaktúra leginkább a számlap felőli turbina megoldásáról ismert, a legtöbb modelljük most is ilyen volt. Találkoztunk azonban egyedi automata szerkezetmegoldással is, ahol a rotor a számlap szélén van, így nem zavar be a „kilátásba”.
Duna Magyarországon is végre egyre több új óragyártó kezd kibontakozni. Van amelyik jobb minőséget ad, van amelyik kevésbé – a Duna az előző kategóriába tartozik. A márka alapítója Gulyás Péter. Eredeti szakmája szerint grafikus, és 2012-ben kezdett faliórák gyártásába Herdsman márkanév alatt. Ezzel párhuzamosan felmerült az igény karórák készítésére is, de a luxus lakberendezési tárgyaktól a funkcionális ékszerekig hosszú út vezetett.
A Duna bemutatkozó modellje a modern Budapest által inspirált Taktus. Letisztult, elegáns óra határozott Bauhaus stílusjegyekkel, megcélozva annak kedvelőit. Méretét tekintve tökéletes középút: átmérője korona nélkül 40 milliméter, vastagsága mindössze 9, ezzel kifejezetten vékonynak nevezhető. Az órát elöl és hátul zafír üveg védi a mindennapok behatásaitól, az acéltokban pedig egy automata, japán eredetű Miyota 9039 szerkezet rejtőzik. Különböző színű szíjakkal variálhatjuk, egyéniségünknek megfelelően.
Cyrus A gyártó alapítóját valahogy úgy képzelem el, hogy vérszemet kapott a tradicionális svájci óragyártás unalmasságától, ezért pénzt, energiát és mérnököket nem kímélve nekiállt olyan őrületes órákat csinálni, amiket más gyártó még csak megközelíteni se nagyon tud. Hát hol látni még egy zafírtokos, retrográd, tourbillonos, dupla rugóházas csodát?
Zeitwinkel Egy aprócska svájci manufaktúra, német névvel és német precizitással, ahol minden óra saját, manufakturális szerkezettel készül, kézi munkával. A tok mindig acél, az egyedi szerkezet is pazar, de ami a leginkább megfogja az embert, az a számlapok kidolgozottsága – valami földöntúli. Modelljeik 39 és 42,5 milliméteres méretekben látnak napvilágot.
Ha az üres erdőben kidől a fa, van-e hangja? Ha az órám olyan ritka, hogy senki sem ismeri a márkát, van-e értéke?
Legalább négymilliárd ember járulhat idén szavazóurnához, ez a demokrácia történetének legfontosabb évévé teszi 2024-et. Erre a tíz választásra érdemes odafigyelni – a magyar önkormányzatin túl.
Benito Antonio Martínez Ocasio, avagy Bad Bunny profin pörgette fel magát a zenei streamingen és a közösségi médiában, így vált a világ egyik leghíresebb előadójává. Erre a befolyására épít most birodalmat a szórakoztatóipartól a
divaton át a sportig. Az amerikai Forbes cikke.
Új korszak kezdődött Magyarország piacvezető gyógyszerkereskedelmi cégénél.Az alapításának 75. évfordulóját idén ünneplő Hungaropharma Zrt. 2024 januárjától regnáló vezérigazgatójával, Füzesi Judittal beszélgetünk a vállalat jelenéről, jövőjéről. A Hungaropharma Zrt. Magyarország 50 legnagyobb árbevételű vállalatának egyike, mégis viszonylag keveset hall róla az átlagolvasó. Füzesi Judit: Igen, ez így van. A Hungaropharma, mint a legnagyobb, nemzeti gyógyszer-nagykereskedő az […]
Elneveztek róla egy 85 millió éves darázsfajt, felépítette az ország egyik vezető magzati géndiagnosztikai központját, de csak szakmai körökben ismerik. Igaz, több szakmáéban: Soós Miklós különösen kíváncsi elméje simán összeköti a genetikai vizsgálatok, a dinoszauruszkutatás és a drágakövek világát.