Végigturnézzák az évet itthon és külföldön, rangos nemzetközi fesztiválokról hoznak el díjakat, és sokan nem is tudják róluk, hogy magyarok. Vági Bence és társulata, a Recirquel egyedi stílust alkotott: a cirque danse kicsit újcirkusz, kicsit balett, kortárs tánc és színház. Az artista pliézik, a táncos nyolc méter magasban pörög, a mester pedig öt év hajhullatás és gyomorfekély után már megtanulta, hogy elengedje a szorongást.
Egy lány fekszik a színpadon, majd becammog egy papírmasészerű anyagból, bambusz- és rafiacsíkokból készült életnagyságú jegesmedvebáb, pont úgy, mintha élő állat lenne. Csak pár másodperc után látom, hogy lábaiban artisták és táncosok bújtak el, koreografált mozdulataik sorozata olyan, akár egy tánc. A díszlet egy ódon katedrális oszlopait idézi, hátul sok ezer kis szalagból álló függöny lebeg, hol a víz alatti világot, hol egy amorf, lélegző élőlény mozgását imitálva.
Egy másik jelenetben a kontyánál fogva lóg egy artistalány, és pörög, én meg szinte oda sem merek nézni, ahogy a többi légi produkciónál sem. Van gurtni, magas drót, lebegő kínai rúd – egy idő után úgy érzem, mintha magam is repkednék a szereplőkkel. A Solus Amort nézem a Müpában, a magyar Recirquel újcirkusztársulat egyik újabb előadását, és arra gondolok, milyen jó, hogy a cirkusz ma már nem kopott bundájú, öreg, valódi medvét, ijesztő bohócokat és mokány, cseppet sem légies artistákat jelent.
Vági Bence
A kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző Recirquel
alapítója a társulat óbudai próbatermében, kivételesen fények, díszletek, csillogás nélkül.
„A Falk Miksa utcában vettem egyszer egy antik kártyatartó tálat, a szélén egy jegesmedve állt, a közepére pedig színes örvényt festettek. Olyan volt, mintha a tál magába szippantotta volna a világot, a medve meg nézte, és tudta, hogy hosszú távon ő – vagyis a természet – fog győzni. Ledöbbentem, hogy 1918-ban valaki olyan kerámiát alkotott, aminek ma is erős a szimbolikája.” Vági Bence, a Recirquel alapítója és koreográfusa ezt a kerámiát gondolta tovább, amikor megkereste a nemzetközi hírű dél-afrikai bábtervezőt, Janni Younge-ot. Ő készítette például a londoni West Enden nagy sikerrel játszott War Horse című produkció élethű lóbábjait is.
Miután az infláció és a belvárosi lokáció egyszerre érezteti hatását a Madhouse árain, arra a kérdésre, hogy kinek ajánljuk, azt tudjuk válaszolni, hogy akinek belefér.
Egy évekkel ezelőtti ebéd óta többször lett volna már kedvem behuppanni a Deák tér menti Madhouse-ba egy ételre-italra, megnézni, merre megy a hely, de jellemzően olyan, péntek vagy szombat esti időpontokban ötlött fel bennem, amikor ez foglalás híján mindig meddő próbálkozásnak bizonyult. Aztán ahogy teltek a hónapok, évek, a Mad Scientist sörfőzde a néhai Anker helyiségét elfoglaló sörözőjét szétválasztották egy kocsma- és egy bisztrótérre – igaz, csak a lofttér indusztriális hangulatát fokozó fémpolcokkal, a hangtér maradt közös.
Meg az itallap árfekvése is, ami a két–háromezres, három-négy decis pohár sörökkel a kocsmarészen determinálja, hogy elsősorban a sarkon megálló reptérbusszal érkezőkre dolgozzanak, és nem könnyíti meg a bisztróoldal dolgát sem: az önmeghatározás alapján ez egy gasztrokocsma, de úgy képzelem, egy gasztrokocsmában kevesebb részt kéne kitennie az estéből, hogy az ember kimatekozza, mi fog beleférni az étel mellé, hogy ne szaladjon egy olyan számlába, amilyenre csak kivételes estéken van felkészülve.
Hétfői foglalásunk az év és hét eleji időpontban egyáltalán nem bizonyul indokoltnak: minden foglalt asztalra jutna egy külön pincér, akik ehelyett az első öt percben egyesével megjelennek a miénknél, hogy ugyanazt kérdezzék meg, de ezután hamar kiegyenesedik a szerviz. Ennél nagyobbat döccenünk azon, hogy a dicséretesen rövid, leves-, bao-, steak- és japánosított rántottétel-fókuszú étlap alján ígért további táblás ajánlatok nincsenek – van helyette egy tematikus-kollaborálós, a tetoválás jegyében fogant fix menü, amiről viszont nem lehet egyesével fogásokat választani. Ez el is dönti, hogy akkor bevállaljuk a fix ételsort, meg mellé ízesített vajakat és a hely városszerte követőtábort építgető hallevesét az állandó lapról. A menü feketére színezett, felettébb jóízű, ám egy határozott nézéstől apró darabokra hulló rizsropogósokra tálalt agyvelőpaszta-gombócokkal indít. Utóbbi krémben ha nem is egyértelműen sör, de valami kellemesen savanykás tónus is feltűnik, és a szintén feketére színezett, kaviárként roppanóvá főzött mustármagok is kerekítenek a képen.
A rendes étlap háromféle vaja közül mindegyik kifejezetten érdekes: ilyen a füstös-mizós, a kedvencünkké váló fermentált piros aranyas (kacsapecsenyezsír-szerű ízhatásával azt bizonyítja: az ízélmény előállítható szárnyasok leölése nélkül, ha beérjük négylábúak tejének elvételével), és a sós-citromos is újszerű a jóféle kovászos kenyéren, de alighanem tésztán vagy sült halon kerülne tökéletes szerepbe.
Jönnek a levesek: az alkalmi menü bárányrámenjében betétként nincsen hús, de remek tészta igen, és mint mondják, amikor a feketébe hajló mélybarna szín forrását firtatjuk, a kellemes lébe belefőtt pár birkafej. A jellegzetes bárányízt nem a keleti fűszerek takarják el, koncepciónak tűnik, hogy nem az ütközik ki.
A már említett halászlé esetében metéltre, zöldhagymára és két akkora darab rántott szürkeharcsára töltik a levet, ami érdemben segít értelmezni a leves szervizdíjjal együtt 7-tel kezdődő árcímkéjét. A lé kiindulópontja ugyanaz a dasi, azaz japán alaplé, ami például a rámenhez is elvezetett, de itt a paprikás-édesvízihalas irányba visszakanyarodva hoz létre új és valóban felettébb finom szintézist. A régebbi beszámolók káposztáról is szólnak, azt mi már hiányolni voltunk kénytelenek, de a tányér első fele így is nagyon működik.
Utána elkezdődik a fejemben a miért kell eláztatni a bundákat című, e hasábokon legutóbb a múlt hónapban lejátszott lemez – de elképzelhetőnek tartom, hogy előbb-utóbb átütő győzelmet arat Budapesten a szottykultusz, és ha így lesz, ennek a harcsának köze lesz hozzá. Ezen a ponton jól lakunk, ami akár nyugtalanító is lehetne a menü tömören rib eye-ként szerepeltetett főétele előtt, de ebből a szempontból szerencsés, hogy két hüvelykujjnyi, villával vágható és ízes steakecskéről van szó: sűrű, melaszos állagú, de váratlanul halas ízvilágú mártáson ülnek.
A menü nem listázza, de minden fogásnak van borpárja, ehhez ki is kérjük – minthogy egy deci ára pont nem szerepel a lapon, nem tudjuk, hogy a lista legdrágább borába nyúlunk ezzel bele, és nem is kötik az orrunkra. Az organikus badacsonyi vörös, a mártás és a hús ízhármasa működik – a kilenceurós deciárról majd a piac megmondja helyettem, meddig fog működni. A desszert kóstolópohár-desszert: hordóérlelt MadX sörből készült, habos krém, a menü szerint almával, pontosabban ízhatásra-állagra birsalmával az alján. Kóstolásra fanyar, majd az utóízben sörösen, váratlanul, de jólesően keserű. Tök jó geg, egy hosszabb menüben frissítőnek, nem csak lezárás gyanánt is működne.
Sörözőhöz illően nem finomkodók az adagok, célirányos választásokkal és az italok gondos beosztásával fejenként 12–15 ezerből is lehozható egy nem végtelen, de kellemes vacsora. Komolyabb tervekhez a céges bankkártya meglovasítását javaslom, és ha sikerül, másnapra a kifejezetten hívogató brunchot pastramis-savanyúkáposztás Benedek-tojással és korhely báránylevessel.
Madhouse Budapest V., Anker köz 1-3. A teszt időpontja: 2024. január 8.
Ezt ettük: Séfmenü: 14 500 Három vaj: 1980 Mad halleves: 6780 Horizont IPA (0,33l): 2280 Egy-egy dl bor: 1290 + 3390 Szervizdíj: 4533 Összesen: 34 753 ft
Jó ideig kerestem, hogy az agyvelőpaszta az tényleg agyvelő-e, vagy olyan, mint húslevesben az eperlevél, de nem találtam választ. Jó ideig kerestem, hogy agyvelőpasztát (?) falatozva kiakadhat-e az ember árakon, meg a tejivás kegyetlenségén, vagy ez olyan, mint diétás kólával kérni a Big Mac menüt. Erre már inkább találtam választ.
Mint órafanatikus, akinek van Londonban élő barátja, nem hagyhattam ki a 2023-as WatchPro Salon kiállítást a brit fővárosban. A The Londoner Hotelben kisebb-nagyobb gyártók vonultatták fel portékáikat – ezek voltak a legérdekesebbek.
Írta: Iglódi Csaba A szerkesztés szeszélye úgy hozta, hogy a februári számban kerültem ismét sorra. Nekifogtam a cikknek, de szomorúan állapítottam meg, hogy lemaradtam arról, hogy az év eleji jókívánságokról és fogadalmakról írhassak. Új téma után néztem, csak előtte rápillantottam egy tavalyi emlékre a Facebookon. Talpig sárkányjelmezbe öltözött kamaszt mutat a fotó, vállán hátizsák, tartása magabiztos. Kamaszélete első igazán […]
Új korszak kezdődött Magyarország piacvezető gyógyszerkereskedelmi cégénél.Az alapításának 75. évfordulóját idén ünneplő Hungaropharma Zrt. 2024 januárjától regnáló vezérigazgatójával, Füzesi Judittal beszélgetünk a vállalat jelenéről, jövőjéről. A Hungaropharma Zrt. Magyarország 50 legnagyobb árbevételű vállalatának egyike, mégis viszonylag keveset hall róla az átlagolvasó. Füzesi Judit: Igen, ez így van. A Hungaropharma, mint a legnagyobb, nemzeti gyógyszer-nagykereskedő az […]
Első látásra szerethető elegancia. Ha a hátteret is ismerjük, akkor egy csupaszív háromgyerekes quitói házaspár meg a róluk elnevezett különleges étterem története.