Hippokratész mondta állítólag, hogy az élet rövid, a mesterség kitanulásához viszont idő kell. Van benne valami. Nyilván szeretne az ember egyszerűen tovább élni, ezért minden önkínzás, összpontosítás a hosszú élet titkának megfejtésére. Mit tettek a zenetörténet nagyjai, hogy megőrizzék egészségüket? Egyáltalán, fontosnak tartották-e ezt a kérdést, vagy élték bohém életüket, és mit sem törődtek a holnappal?
Írta: Bősze Ádám zenetörténész
Lehet, hogy egy zeneszerző másfajta problémákkal küzd, mint a többi ember, de ő is szeret élni, lehetőség szerint minél hosszabban. Nem végeztem kutatást arra vonatkozóan, hogy a komponisták korábban halnak-e, mint a többiek – bőven találunk jóval a századik születésnapjuk után elhunyt muzsikusokat –, de azt biztosra mondhatom, Pergolesi-, Schubert- vagy Mozart-képünkhöz szorosan hozzá tartozik a tény: ők bizony rendkívül fiatalon távoztak az életből. Ismertem olyan zeneakadémiai professzort, aki azzal riogatta a növendékeket, ha nem dolgoznak elég gyorsan és jól, a nevüket senki sem ismeri meg, mert lám, Pergolesi ma is „világhíres”, pedig huszonhat éves korában halt meg. Kedves, nem?
A 19. század közepétől a zeneszerzők státusza jelentősen megváltozott. Néhány évtized leforgása alatt az egyszerű muzsikusból, szórakoztatóipari segédmunkásból a zeneművészet papjaivá lettek, isteni tudás letéteményeséivé váltak, rájuk az átlagember egyre inkább mint az égi világ hőseire tekintett. A komponisták körül mítoszok keltek életre, az újságok hírt adtak róluk, nemcsak műveiket, hanem magánéletüket is követték, áldották, vagy éppen átkozták nevüket. Egyszóval elcelebesedtek.
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például […]
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például azt mondja, ő ezt megkapja García Márqueztől, általában az irodalomtól és a Fradi-meccsektől. (Jól mondom, Gergő?)
A testemmel még nem bánok ilyen jól, mint a lelkemmel. Pedig egy éve rendszeresen úszom, bele is teszek negyven–hatvan percet alkalmanként, de a hátamnak ez érezhetően nem elég, én meg nem hallgatok rá. A hosszú, derűs élethez pedig test és lélek jól tartása egyaránt szükséges. És akkor a „mostantól már tényleg egészségesen eszem” fellángolásokról még be se számoltam. Különleges szám lett ez a longevityújság, az egész magazinban – először a magyar Forbes történetében – egyetlen témát járunk körül. Most kevés üzleti sztorit találsz – azért van –, sokkal több személyes történetet olvashatsz arról, ki hogyan igyekszik jól élni. Valójában ez az igazi luxus, ez az igazi „how to spend it?”, nem a hotel, az étterem és az óra. How to spend your life? – mondanánk angolul.
Arról beszél evezős, pszichológus, gyártulajdonos, befektető és buddhista, hogyan próbál, igyekszik jól élni. Hogyan töltsd el az életed, ha már kaptál egyet? Végül is ez a legnagyobb kincsünk, és ezt jobb pillanatokban minden további spirituális élmény nélkül is tudjuk. Csak azt a fránya egyensúlyt, de nehéz megtalálni! Hogy ebben a praktikus, gyereknevelős, munkába járós, vágyakozós életben is megálljuk, megtaláljuk a helyünket, meg a lelki egyensúlyunk is meglegyen, és el tudjunk engedni… úgy kb. mindent. De akkor ki ad reggel szendvicset a gyereknek?
Generál Pétertől sokat tanultam, ő volt a coachom, a pszichodráma-csoportvezetőm és a pszichodráma-kiképzőm is. Egyik mondatát különösen szeretem idézni: „Angolul az ember nem human doing, hanem human being”. (Pont, ahogy Anne Zwack is mondja.) Az egyensúly keresésében nagy kincs, ha van mestered. Ahogy neki is volt: Daubner Béla. Vele is készült interjú a lapban (igen, kedves budai olvasók, a név nem véletlenül ismerős), ahogy megkérdeztük MacPherson Évát, Karafiáth Balázst, Ónodi Esztert és Laár Andrást is. Van egy jó hírem: nem egyszer egymással ellentétes tapasztalatuk van a hosszú és derűs élethez vezető útról, így mindenki kiválaszthatja a hozzá passzolót. Pszichodráma vagy Fradi-meccs.
Magyarország nemzetközileg is kiemelkedően rosszul teljesít a megelőzhető halálozások terén, azaz olyan betegségek rövidítik meg az életünket, amiket tudatossággal meg lehetne úszni, vagy orvosilag jó eredménnyel lehetne kezelni. Minden ötödik közülük a helytelen táplálkozás következménye. A felnőtt lakosság hatvannyolc százaléka túlsúlyos vagy el van hízva, harminc százalék küzd magas vérnyomással, tizenhárom százalékának magas a koleszterinszintje, és legalább nyolc százalékuk él diabétesszel.
Rúdtánc, netán hangulattól függően bokszolás, kitartó terápiás munka, esti színészbüfés iszogatás helyett pedig egy hosszú séta hazafelé. Pető Kata színész szerint ezek az akár közhelynek is mondható tippek a mentális egészség és a jóllét titkai. Legalábbis az ő életében mostanság.
Daubner Béla nyolcvanhárom éves, de elméjének és testének működése alapján biztosan letagadhat jó pár évet. Szerinte a mindsight, vagyis az elme működése határozza meg, hogyan élem meg az életemet. Adott körülményeket értékelhetek jónak és rossznak is, így minden belőlem indul ki. Én teszem elégedetté magamat az életemmel, még ha a felelősség tudatát nehéz is elviselni.
A híres cukrászdinasztia leszármazottja a longevity megtestesítője. Másfél óra alatt bejárjuk Indiától Európán át Amerikáig az egész világot, a teremtéstörténettől a Koránon át a napi politikai eseményekig a vallás- és világtörténelmet. Csak mazsolázni lehet tartalmas beszélgetésünkből. Majd gyorsan megírni, mert előre szól: napokon belül elvonul, két hónapon át nem kommunikál senkivel, se személyesen, se írásban. Irigylem érte.
Tóth Viktor ötvenöt éves, negyvenöt éve versenyez, huszonöt éve vegán, húsz éve edz és készít fel – úgy mondja – bajnokokat. Szerinte mindenki bajnok lesz, aki kitűzött célja elérésével erősebb, öntudatosabb, egészségesebb és örömteli emberré válik. Irányítása alatt lettek világ-, Európa-, országos bajnokok, határaikon túllépő hétköznapi emberek, és váltak gyerekek a sport szerelmesévé.
