Hippokratész mondta állítólag, hogy az élet rövid, a mesterség kitanulásához viszont idő kell. Van benne valami. Nyilván szeretne az ember egyszerűen tovább élni, ezért minden önkínzás, összpontosítás a hosszú élet titkának megfejtésére. Mit tettek a zenetörténet nagyjai, hogy megőrizzék egészségüket? Egyáltalán, fontosnak tartották-e ezt a kérdést, vagy élték bohém életüket, és mit sem törődtek a holnappal?
Írta: Bősze Ádám zenetörténész
Lehet, hogy egy zeneszerző másfajta problémákkal küzd, mint a többi ember, de ő is szeret élni, lehetőség szerint minél hosszabban. Nem végeztem kutatást arra vonatkozóan, hogy a komponisták korábban halnak-e, mint a többiek – bőven találunk jóval a századik születésnapjuk után elhunyt muzsikusokat –, de azt biztosra mondhatom, Pergolesi-, Schubert- vagy Mozart-képünkhöz szorosan hozzá tartozik a tény: ők bizony rendkívül fiatalon távoztak az életből. Ismertem olyan zeneakadémiai professzort, aki azzal riogatta a növendékeket, ha nem dolgoznak elég gyorsan és jól, a nevüket senki sem ismeri meg, mert lám, Pergolesi ma is „világhíres”, pedig huszonhat éves korában halt meg. Kedves, nem?
A 19. század közepétől a zeneszerzők státusza jelentősen megváltozott. Néhány évtized leforgása alatt az egyszerű muzsikusból, szórakoztatóipari segédmunkásból a zeneművészet papjaivá lettek, isteni tudás letéteményeséivé váltak, rájuk az átlagember egyre inkább mint az égi világ hőseire tekintett. A komponisták körül mítoszok keltek életre, az újságok hírt adtak róluk, nemcsak műveiket, hanem magánéletüket is követték, áldották, vagy éppen átkozták nevüket. Egyszóval elcelebesedtek.
Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik befektetője harminchét éve teniszezik. Néhány éve minden napját ezzel kezdi, sőt sokszor első tárgyalásaira is a pálya mellett ül le. A végletekig a számok embere, már azt is tudja, hány évesen indulna a szenior atlétikai világbajnokságon.
Jövő hét péntek, Park Teniszklub, 8:30 – ezzel a címmel írtunk portrét Lakatos Istvánról, becenevén Focusról és a Bravogroupról 2017-ben. Hétfő, Park Teniszklub, 9:30 – lehetne ennek a cikknek a címe, Istvánnal most is fővárosi törzshelyén találkozunk. Pár éve már nemcsak heti kétszer jár ide, minden napját tenisszel kezdi. Azt mondja, nála ez kevésbé feszültséglevezetés, inkább a napi rutin része. Fiatalabb korában középtávfutó volt, edzője a sérülésveszély miatt nem igazán engedélyezett neki más sportot, így csak huszonhét évesen (ekkor került a Bravogroup elődjéhez, a Műszertechnikához) kezdett teniszezni Széles Gábor cégalapító ösztönzésére. A tenisz mellett 2001-es gerincműtéte óta heti két-háromszor úszni és gyógytornázni is eljár.
„Gyakran a teniszpályán kezdődik a napom üzleti része is” – mutat a pálya melletti épületre, afféle home office irodája van az emeleten. Sokszor szervezi ide a tárgyalásokat a reggeli meccs utánra, és a korai maileket is itt olvassa el, mielőtt bemegy az irodájába. „PÉTER!” – így van beírva a telefonjába Lakatos Péter neve. Tulajdonostársa – mutatja István a kijelzőn – már aznap is 6:54-kor hívta. Istvánál nincs olyan, hogy munkaidő, őt bármikor lehet hívni, ez az utóbbi évtizedekben nem igazán változott. Ugyanakkor – Lakatos Péter szavaival – „űzött vadként” éli a mindennapjait, soha sincs ideje, hogy nem konkrét dolgokban elmélyedjen, morfondírozzon. Viszont a konkrét feladatoknál az elejétől a végéig meg akar érteni mindent, több órát is eltölt egy problémával.
„Nem vagyok stresszes, de több dolgom van, mint időm, és olyankor fel vagyok pörögve. Bejön hozzám valaki, és érzi rajtam, hogy sietnie kell, mert van tíz percem, és a következő ember már ott áll az ajtómban.” Ha nem is meditatív alkat, monotonabb tevékenységekkel – például úszás közben – azért ki tud kapcsolni. „Olyan jól érzem magam ebben a közegben, hogy összefolyik a munka a magánélettel. Nekem ez az egész egy játék, meg rejtvényfejtés, meg verseny.” Mára megtanulta a top-down priorizálást. „A fontost elválasztani a fontostalantól – idézi Fiala Jánost. – Nekem nem lehet féloldalasnál hosszabb anyagot küldeni, mert visszaküldöm. Vagy beteszem a Chat GPT-be.” Arra a kérdésre, hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a magánélettel (három felnőtt gyereke van), azt mondja: apósa nagyon szorgalmas, végtelen munkabírású ember volt, Istvánba is ugyanezen tulajdonságok miatt szeretett bele a felesége. „Sok mindent elviselt annak idején, amikor napi tizennégy, tizenhat órákat dolgoztam. Ritkán látott, tudomásul vette, hogy este nyolc előtt sohasem vagyok otthon.”
A munkatempójából 2001-ben vett vissza valamelyest, amikor meg kellett műteni a gerincsérvét. Ekkor érezte meg először, hogy nem sebezhetetlen. A sportban szerencsére nem vetette vissza nagyon a sérülése, sőt nyolcvanegy évesen szeretne elindulni a senior atlétikai vb-n. Itt is a győzelemre hajt, hetvenévesen még nem lenne sok esélye, mondja. „Láttam videókat, hogy nyolcvanéves emberek milyen fizikai állóképességgel rendelkeznek, hogyan futnak. Mai fejjel azt gondolom, ez nekem is meglesz. Arra kell figyelnem, hogy az izomzatom, a súlyom és minden rendben legyen.”
Ma alig néhány kilóval több, mint amikor tizenkilenc évesen leszerelt a katonaságtól. Egyáltalán nem hedonista, az étkezést a létfenntartás részének tartja, nem eszik sokat. „Általában háromnegyed háromkor elzavar a titkárnőm enni, mert háromkor bezár a konyha.” Azt mondja, sok klassz dolog van a világban, amire nem jut ideje, például szívesen zongorázna és lovagolna, de mindig annak örül, amit meg tud csinálni. „Valószínűleg ettől vagyok boldog és elégedett.”
Evidensnek tűnik, hogy a jó alvás fontos, de mi van, ha baglyok vagyunk, és épp hogy éjjel érezzük aktívnak magunkat? Igyunk kávét? Mennyit? És úgy általában: a hosszú élet titka a jó alvás?
Inszomniáról, REM fázisról, power napről és szorongásról beszélgettünk Simor Péter alváskutatóval,
az ELTE docensével.
MacPherson Évának is megvolt a maga baja, mielőtt természetgyógyász és táplálkozási tanácsadó lett. Hányt a sok stressztől, autoimmun- és onkológiai betegsége is lett. Felgyógyulása óta képezi magát. Üres kalóriákról, minőségi éhezésről, félreértett energiadeficitről, civilizációs betegségekről, elhízásról és arról is beszélgettünk, hogy nincsenek csodatévő pirulák. De van a nagyon jótékony napfény, a tiszta levegő és például a konzervszardínia.
Rúdtánc, netán hangulattól függően bokszolás, kitartó terápiás munka, esti színészbüfés iszogatás helyett pedig egy hosszú séta hazafelé. Pető Kata színész szerint ezek az akár közhelynek is mondható tippek a mentális egészség és a jóllét titkai. Legalábbis az ő életében mostanság.
