Egy órán belül elérhető vonattal, kellemes a természeti és az épített környezet, van már hippi szórakozóhely is alter koncertekkel, a szombati piac pedig tizenéve jó sztenderdet hoz az újhullámos termelői piacok világában. Nagymaroson nyugis és komfortos az élet, nem csoda, hogy a 2000-es évek közepétől sokan szívesen települtek ki oda Budapestről, vagy legalábbis vettek ingatlant – amíg találtak. Hasonlóan kedvelt helyek Zebegény, Kismaros és Verőce is, és azt mondják az odaköltözők, az a legjobb, ha az ember nem az egyik települést vallja az otthonának, hanem egyenesen dunakanyari identitást vesz fel.
„Az önmagában egy személyes kék zóna, hogy a mi több mint negyvenéves barátságunkat a Szimpla-alapítós kanyar sem tudta kisiklatni.” Bertényi Gábor és Zsendovits „Szimpla” Ábel ismeretsége klasszikus Bütyök–Tutajos-sztori a Tüskevárból. Gyerekkorában Ábelék családjának Balatonalmádiban volt hétvégi háza, Gábor – vagy ahogy ma mindenki hívja, Bert – pedig minden nyáron arrafelé nyaralt a szüleivel, így együtt kezdtek horgászni hét-nyolc évesen.
„Egy csónakban evezve töltöttük a nyarakat” – idézik fel most a nagymarosi Dunapart közelében. A Sakura Cukrászda teraszán fagylaltozunk és friss meggyet csipegetünk a júniusi melegben, utóbbit Bert éppen arra sétáló felesége, Veress Orsi hozta nekünk a szemközti zöldségestől. Akárhányan elhaladnak mellettünk, köszönnek a két pesti „gyüttmentnek”. Bár egymástól függetlenül és más-más motivációból, ma mindkettőjüknek van háza a Dunakanyar hangulatos kisvárosában. Bert 2006-ban telepedett itt le, akkor nősült meg ugyanis, és Orsi „őshonos” marosi volt. „Előtte is sokat jártunk errefelé túrázni, és én akkor éppen Berlinből jöttem haza másfél év kinti munka után. A sok urbánus ügybe én már biztosan belepusztultam volna, ha nem vagyok valahogy a természetbe bekötve. Városban élve nagyon hamar működésképtelen leszek, így kristálytiszta volt, hogy ideköltözöm.” Bert tíz éve kivált a Szimpla csapatából, azóta fenntarthatósági projekteket menedzsel Agri Kulti nevű kutatóműhelyében.
Eleinte a hegyoldalban, egy kisebb házikóban éltek, ám első gyerekük megszületésekor a praktikum azonnal felülírta a romantikát, miután rájöttek, hogy télen nem mindig lehet autóval megközelíteni a házukat. Most a folyóparttól alig száz méterre laknak, aminek az az előnye is megvan, hogy simán átkenuznak néha Visegrádra mozizni. „Ilyenkor evezőlapáttal üljük végig a filmet” – nevet Bert.
Kit kell keresni abban a szobában, aminek a plafonjáról tibeti imazászlók szalagja lóg, a sarkokból gitárok és gitártokok leselkednek, az asztal mellett videós világosításhoz használt lámpák és egy festőállvány áll vigyázzban, a stúdiómonitoron pedig füstölő izzik? Hát Laár Andrást! A KFT zenekar és a L’art pour L’art társulat alapítója a hazai popkultúra kikerülhetetlen alakja, ám az utóbbi években egyre többször mint buddhista gondolkodó szólal meg.
A buddhizmus egészen fiatal korában jelent meg Laár András életében, egyfajta gyógymód volt. Pánikbetegség és bipoláris zavar tünetei is jelentkeztek rajta. Három napig energiabomba volt, utána három nap alatt szét tudta rombolni a kapcsolatait. Sok-sok nehézsége adódott ebből, így 1985-ben elkezdett buddhista légzőgyakorlatokat végezni, napi negyvenöt percet töltött légzésfigyeléssel. Ezeket a mai napig végzi. Két évre rá, 1987-re elmúltak a bipoláris panaszai, és azóta sem tértek vissza.
Az évek során kapcsolata a buddhista gyakorlatokkal elmélyült, alapítója lett a Tan Kapuja Buddhista Főiskolának, és buddhista pappá szentelték. Közben pörgött a show-biznisz, a KFT-nek ma is aktív tagja, a Laár pour L’art Társulattal viszont nemrég elváltak útjaik (a csapat L’art pour l’art Légitársaság néven folytatta). Viszont szóló műsoraiban még visszatérnek az olyan híres karakterek, mint Besenyő Pista bácsi.
Laár András életritmusát nehezen lehet átlagosnak nevezni. Bár ő is szeret nyolc órát aludni, akkor fekszik le, amikor más már a reggelijét készíti. Reggel hat előtt ritkán kerül ágyba, cserébe délután kettő előtt nem is kel fel. Az interjú helyszínét és idejét olyan volt egyeztetni, mintha a tengerentúlon élne, volt, hogy hajnali negyed háromkor jött tőle üzenet a távolinak nem nevezhető Zuglóból. Ha nincs koncertje vagy fellépése, akkor várja, hogy fia hazaérjen az iskolából, a délutáni és esti program része a közös zenélés, éneklés. „Spirituális zenékből már van egy kis repertoárunk, ezeket szeretjük énekelni” – mondja.
Az éjszaka a meditációé és a munkáé, a meditációhoz viszont különösebb szertartás nem társul. „Leülök a fotelembe szépen, kicsit elnézek, és már rendben is van minden. Nem kell hozzá semmit sem csinálni. Persze ezenkívül szoktam légzőgyakorlatokat végezni, mantrázni, énekelni. Nincs sorrend. Amikor az ágyamban fekszem, körbevesznek az istenek, a fejem felett van az ősguru oltára, de van hely Laksminak, Tarának, az Om Mani Padme Hum oltárnak Buddhával, és még sorolhatnám. Egy jó ideje egyre mélyebb a kapcsolat, mindig tudom, hogy melyiknek miért gyújtok gyertyát.”
Saját gyakorlata (amiről határozottan állítja, hogy nem az ő érdeme, hanem kapta) egy, a tibeti torokénekhez hasonló technika. Ezen a ponton az interjú közben demonstráció következik, szavakkal nehéz leírni, amit látok és hallok, mindenesetre András szerint ez a gyakorlat lényegében végigmasszírozza a test belsejét. A hang rezgésének változtatása közben a kezével mutatja, hogy épp melyik testtájon érzi a rezgés hatását.
Besenyő-monológ meditálásra A meditációk nemcsak az elme elcsendesítésére alkalmasak, hanem az alkotási folyamatot is segítik. „Egyik éjjel végeztem egy nagyon összetett buddhista szertartást, Guru Padmaszambhava alakja köré, szanszkrit nyelven. Nagyon elmélyült állapotba kerültem. Ez abban az időszakban volt, amikor egyébként egy absztrakt főzőműsor elkészítésén gondolkoztunk. Szóval ott ülök, elmélyülve, és egyszer csak beesett a fejembe az a szó, hogy gasztromúmia. Akkorát röhögtem, hogy elgurultam a padlón, nyihogva kerestem egy papírt, és felírtam. Visszaültem, hogy kicsit lenyugodjak, utána a következő fél órában megírtam a Besenyő Pista monológját a gasztromúmiáról.”
Ezen a ponton átváltozik Besenyő I. V. Istvánná (akinek igaza van), és eljátssza a monológot, én pedig minden erőmet latba vetve próbálok nem megfulladni a röhögéstől. „Egy meditációban, amikor az ember kinyílik egy magasabb dimenzió felé, akkor túl azon, hogy lelkierő is árad onnan, ötletek, javaslatok érkeznek. Az emberi kreativitást én isteni eredetűnek érzem. Amikor humorról van szó, az nem lesz vicces attól, hogy én erővel kigondolom a poént, az egy erőltetett, kesernyés hangulatú szar lesz. Ha a tudatom nyitva van, akkor olyanokat kapok, hogy én elkezdek röhögni, tehát innen tudom, hogy nem én találom ki. Aztán persze leírom, de az eredete, az nem én vagyok. Én ezt csak kaptam.”
Amilyen gyorsan megjelent az irdatlan Besenyő Pista bácsi, olyan gyorsan tova is tűnt, és folytatjuk a filozofálást, hogy tulajdonképpen hogyan lehet valaki kibillenthetetlen buddhista abban a világban, amiben a hétköznapok része lett az atomháborús fenyegetettség, az élőhelyeink elpusztítása, a bolygó tönkretétele. „Ennek a kérdéskörnek a vizsgálata kitölti a napjaimat – mondja –, majdhogynem minden percemet.”
Alátámasztására egy másik víziót hoz példának, még 1991-ből, amit szintén meditáció közben élt át. „Hirtelen azt láttam, hogy ülök a világfa alatt, és látom, hogy a legalsó ága a vége felé baromira megvastagodott. Normális esetben a faág a tövénél vastagodik, de ez a végénél lett egyre vastagabb, és az egész úgy ahogy volt, látványosan készült letörni. És közben, még mielőtt ez a vastagodás lenne, azelőtt már elindul ebből az ágból fölfelé egy vékony kis ág, és fölfelé kanyarodik, szépen kilombosodik, de a látomásnak ezen a pontján a nagy vastag ág letört! Lehasadt, puff, viszont az a kis ág megmarad. De a világfa ágának sűrűje, a vastagja, az letört.” A jelenés Laár szerint annak a civilizációs összeomlásnak volt egyfajta előrejelzése, ami egyre közelebb ér hozzánk. A vastagodó faág a materializmus szimbóluma volt, ami mindig többet és többet akar, míg aztán már a fa nem bírja el.
Azt mondja, annak ellenére, hogy rengeteg rossz dolog történik a világban, igazából semmiről sem jelenthető ki az, hogy jó vagy rossz, csak az, hogy van. „Minden lehet az univerzumban. Ha felrobban egy csillag, az rossz? Egy csomó nehéz elem keletkezik, arany, vas, platina, amik mástól nem jönnének létre. A vérünkben is van vas, akkor most jó dolog a szupernóva-robbanás, vagy sem? Minden változik, mindenki változást akar, és aki nem akar változni, az is változik. Az akarat nem számít, mert az, hogy minden változik, törvény, sőt minden az ellentétébe fordul. Amikor összenyomtál valamit, azt könnyebb kitágítani, és ha valamit ki akarsz tágítani, előbb össze kell nyomnod. Ezt nem én találtam ki, hanem a tao.”
Bár első blikkre tűnhet úgy, hogy ez a logika megengedi a háborúzást is, Laár ezt kifejezetten tagadja. Minden nap mantrázik a békéért, és arra bíztat másokat is, hogy tegyenek így, miközben azt is elfogadja, hogy nem változtathatja meg mások akaratát. „A legnagyobb poén most az lenne, ha mindenki minden háborúban azonnal letenné a fegyvert, hazamenne, és főzne magának egy kávét!”
Negyven–ötven éve sztár bemondó volt, mindennap képernyőn, egy ország ismerte az arcát. Ma sok ötvenes nő fogadja meg tanácsait, pedig nincsenek kirívó szokásai és mágikus trükkjei. Endrei Judit pont úgy él, ahogy mondja.
Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik befektetője harminchét éve teniszezik. Néhány éve minden napját ezzel kezdi, sőt sokszor első tárgyalásaira is a pálya mellett ül le. A végletekig a számok embere, már azt is tudja, hány évesen indulna a szenior atlétikai világbajnokságon.
Rúdtánc, netán hangulattól függően bokszolás, kitartó terápiás munka, esti színészbüfés iszogatás helyett pedig egy hosszú séta hazafelé. Pető Kata színész szerint ezek az akár közhelynek is mondható tippek a mentális egészség és a jóllét titkai. Legalábbis az ő életében mostanság.
