Lakatos István, a Bravogroup Holding társtulajdonosa, a Cápák között egyik befektetője harminchét éve teniszezik. Néhány éve minden napját ezzel kezdi, sőt sokszor első tárgyalásaira is a pálya mellett ül le. A végletekig a számok embere, már azt is tudja, hány évesen indulna a szenior atlétikai világbajnokságon.
Jövő hét péntek, Park Teniszklub, 8:30 – ezzel a címmel írtunk portrét Lakatos Istvánról, becenevén Focusról és a Bravogroupról 2017-ben. Hétfő, Park Teniszklub, 9:30 – lehetne ennek a cikknek a címe, Istvánnal most is fővárosi törzshelyén találkozunk. Pár éve már nemcsak heti kétszer jár ide, minden napját tenisszel kezdi. Azt mondja, nála ez kevésbé feszültséglevezetés, inkább a napi rutin része. Fiatalabb korában középtávfutó volt, edzője a sérülésveszély miatt nem igazán engedélyezett neki más sportot, így csak huszonhét évesen (ekkor került a Bravogroup elődjéhez, a Műszertechnikához) kezdett teniszezni Széles Gábor cégalapító ösztönzésére. A tenisz mellett 2001-es gerincműtéte óta heti két-háromszor úszni és gyógytornázni is eljár.
„Gyakran a teniszpályán kezdődik a napom üzleti része is” – mutat a pálya melletti épületre, afféle home office irodája van az emeleten. Sokszor szervezi ide a tárgyalásokat a reggeli meccs utánra, és a korai maileket is itt olvassa el, mielőtt bemegy az irodájába. „PÉTER!” – így van beírva a telefonjába Lakatos Péter neve. Tulajdonostársa – mutatja István a kijelzőn – már aznap is 6:54-kor hívta. Istvánál nincs olyan, hogy munkaidő, őt bármikor lehet hívni, ez az utóbbi évtizedekben nem igazán változott. Ugyanakkor – Lakatos Péter szavaival – „űzött vadként” éli a mindennapjait, soha sincs ideje, hogy nem konkrét dolgokban elmélyedjen, morfondírozzon. Viszont a konkrét feladatoknál az elejétől a végéig meg akar érteni mindent, több órát is eltölt egy problémával.
„Nem vagyok stresszes, de több dolgom van, mint időm, és olyankor fel vagyok pörögve. Bejön hozzám valaki, és érzi rajtam, hogy sietnie kell, mert van tíz percem, és a következő ember már ott áll az ajtómban.” Ha nem is meditatív alkat, monotonabb tevékenységekkel – például úszás közben – azért ki tud kapcsolni. „Olyan jól érzem magam ebben a közegben, hogy összefolyik a munka a magánélettel. Nekem ez az egész egy játék, meg rejtvényfejtés, meg verseny.” Mára megtanulta a top-down priorizálást. „A fontost elválasztani a fontostalantól – idézi Fiala Jánost. – Nekem nem lehet féloldalasnál hosszabb anyagot küldeni, mert visszaküldöm. Vagy beteszem a Chat GPT-be.” Arra a kérdésre, hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a magánélettel (három felnőtt gyereke van), azt mondja: apósa nagyon szorgalmas, végtelen munkabírású ember volt, Istvánba is ugyanezen tulajdonságok miatt szeretett bele a felesége. „Sok mindent elviselt annak idején, amikor napi tizennégy, tizenhat órákat dolgoztam. Ritkán látott, tudomásul vette, hogy este nyolc előtt sohasem vagyok otthon.”
A jógázó bankár hippi prepper lett. A MagNet Bank arca Balatonszárszón él, megvett egy jókora területet, hogy ott permakulturális alapon gazdálkodjon, és a legrosszabbra is felkészüljön.
Élete újabb fordulatának teljes életmódváltás és a Manas Garden lett az eredménye.
„A covid alatt leesett a tantusz. Rájöttem, hogy irgalmatlan nagy baj van.” Fáy Zsolt életében egyszer már volt egy fordulat, úgy húsz évvel ezelőtt, harmadik gyerekének megszületése után elbúcsúzott munkamániás énjétől, elhagyta a tíz–tizenkét órás munkanapokat, és pontban ötkor mindennap jógázni kezdett. Jóga, meditáció, bodywork, pszichodráma – sok mindennek helyet csinált akkor az életében (ezt később meg is írtuk: Forbes, 2014/7), majd erre az „újraértékelési folyamatra” rakódott 2020-ban az előbb idézett radikális felismerés.
Fizikus-pszichológus feleségével ugyanis egyre több szakcikket olvastak a nagyüzemi mezőgazdaságról, a feldolgozott élelmiszerekről és arról, hogy mennyire nincs meg a megfelelő ásványi anyag a nagyüzemi zöldségekben, gyümölcsökben. Egy ELTE-s tanulmány különösen megérintette a jódhiányos magyar talaj és az ízetlen, tápanyagszegény paradicsomok közötti összefüggésről, és levonta a következtetést: „Nagyon sokfajta módon van elrontva az életünk.” Zsolt addigra már rég túl volt azon, hogy gyorséttermekbe járjon, jó ideje nem evett húst, és alkoholt sem ivott. „Huszonévesen még ittam, harmincasként kevesebbet, negyven fölött legfeljebb iddogáltam, de az ötvenes éveimben az alkohol már tiltólistára került” – mondja. Elvei és értékei az aprócska – 0,5 százalékos piaci részesedésű – MagNet Bank irányításában is kezdettől megjelennek: vegyipari szennyező cégeket vagy például fegyvergyárakat nem finanszíroznak, és minden egyes új ügyfelük után elültetnek egy fát, most hetven–nyolcvanezer tőnél járnak.
A covid első évében mégis úgy érezte, hogy megint változtatnia kell. A döntésből nemcsak egy maréknyi reggeli kapszula lett („a feleségem elkezdett irgalmatlan mennyiségű táplálékkiegészítővel tömni”), hanem hogy leköltöztek balatonszárszói nyaralójukba, és merőben új szokásokat vettek fel. Első lépésben beszereltettek a házukba egy komoly vízszűrő berendezést. Még több vegyszermentes zöldséget és gyümölcsöt kezdtek enni, és azóta is mindent – tojást, tejterméket, a húsevő családtagoknak háztáji csirkét – helyi termelőktől szereznek be.
Fáy Zsolt és Lulu a Manas Gardenben.
A háttérben
a mandalakert
és a biodóm.
Fáy Zsolt és Lulu a Manas Gardenben.
A háttérben
a mandalakert
és a biodóm.
Zsolt kéthetente két napra jár Budapestre méretes, de zöld rendszámos autójával, hogy személyesen is ellássa bankelnöki teendőit, egyébként Szárszóról zoomol, olykor lótuszülésben. Továbbra is mindennap jógázik, biciklivel jár, napi harminc–negyven perceket úszik a Balatonban, vagy ha viharos a szél, kite-szörfözik az erre alkalmas siófoki partoknál. A tó vizét télen sem kerüli el, belefogott ugyanis egy többelemű méregtelenítő programba. Ennek része, hogy a holland úszó-motivátor Wim Hof módszerét követve a legkeményebb télen is kéthetente öt–nyolc percet eltölt a jéghideg Balatonban. „Ülök az egyméteres vízben, és pánikolok – mondja a kérdésre, hogy ilyenkor áll, vagy mozog-e a háromfokos vízben –, elveszítem a végtagjaimat.”
Hisz benne, hogy a sejtek megújulásához és a méregtelenítéshez épp erre a pánikra van szükség, és ezt két dolog tudja előidézni: a hideg és az éhezés. Utóbbit nagyjából egy félévente magára rótt böjtöléssel (a mitofast vagy mitokondriális fasting nevű kúrával) teszi, ilyenkor hat-hét napig nem eszik. Pontosabban az első két nap speciális táplálékkiegészítőket szed, utána 48 (idén tavasszal már 76) órán át csak csapvizet iszik, majd ismét speciális táplálékkiegészítőkkel zárja le a böjtölést az utolsó két napon. Persze átmenetileg rendesen legyengül, akkorra nem is időzít fontos tárgyalásokat, és nem állítja, hogy nagyon kellemes, de ha valaki hosszú ideig akar élni, akkor szerinte ez ott kell legyen a térképén. Ráadásul két–három héttel a böjt után jön a jutalom. „Azt érzem, hogy sose voltam ilyen erős.”
Fáy Zsolt amúgy született városi gyerek, mérnök apával, közgazdász anyával, informatikus végzettséggel, sok évtizedes bankári múlttal és jelennel. Most mégis a Szárszóhoz közeli Lengyeltótiban beszélgetünk, ahol – és ez is a covid idejére esett felismerések következménye – megvásárolt egy húszhektáros területet, és mellé egy harminchektáros szántót, hogy fiával és hozzáértő szakikkal az ország jelenleg legnagyobb permakulturális tájregenerációs projektjébe kezdjenek.
Az egykori KISZ-tábor a 60-as években élte fénykorát, volt benne camping, szálloda, vízicsúszda és még helikopter-leszállópálya is, hogy a KISZ-titkár gyorsan odaérjen – na, ez mostanra nagyjából mind az enyészeté lett. A csúszda rozsdás és használhatatlan, a hotel lepusztult, a campingből csak a vizesblokk és a Kádár-kori feliratok maradtak meg, de már látszik, hogy valami más is elindult.
Egyszer a retrohotel is megszépül (már simítgatják), és permakulturális oktatóközponttá válik, a terület egy romantikus csücskében esküvőket lehet majd tartani, és már másodszor zenei fesztivált is rendeznek a permakultúra és az elektronikus zene nagyjából 800–1000 fős hazai rajongótáborának. Már van permakulturális mandalakert, biodóm sokféle haszonnövénnyel, árnyat adó fűzkupola, „ehető tó” egytől egyig ehető vízinövényekkel, nem messze horgász- és fürdőtó, és a lényeg: a szántóföld.
Utóbbival türelmesen és szisztematikusan bánnak. Első lépésben azt akarják elérni, hogy húsz helyett hetven–nyolcvan centis – jódban és más ásványokban gazdag – termőtalaj jöjjön létre, ahol legfeljebb tíz év múlva, vegyszermentes valódi zöldségek és gyümölcsfák nőnek. (Borsó már van, annyi, hogy Zsolték és helyi barátaik kommunában pucolják, és két hete azt eszik.) Az alapelv szigorúan a permakultúráé, vagyis hogy minimális emberi beavatkozással és a legteljesebb körforgással hasznosítsák, amit a természet ad. A nap melegét, a bokrok, fák árnyékát, a vízfelület fényvisszaverő képességét és a növények kölcsönhatását például úgy, hogy az egymás mellé ültetett fajok egyike elpusztítsa a másik kártevőjét.
A víz megtartására külön ügyelnek, ez mindenhol probléma az országban: a vizet meg kell fogni, hogy ne csak átrohanjon a területen, hanem elidőzzön ott, és táplálja a földet akkor is, amikor szárazabb időszak van, vagy egyre szélsőségesebb az időjárás. Épp ezért is a szántó 15–20 százalékát védelmi célra használták el, a szélére véderdőt telepítettek, hogy felfogják a szomszédos, nagyüzemi művelésű földek felől a permetezést, és a véderdő részeként vizes árkokat, csatornákat építettek ki. A maradék 80–85 százalékon termelhetnek majd sok év múlva. Mindez tehát a Manas Garden (a név a magasabb tudatosságot jelentő szanszkrit szóból ered), egy nagyszabású és igen drága szerelem- és önvédelmi projekt, Zsolt eddig több száz millió forintot költött rá személyes vagyonából. Azt reméli, és meg is célozza, hogy 80–90 éves koráig méltó módon eléldegél, és elkerüli a tipikus civilizációs betegségeket. „A glifozát és a demencia vagy az Alzheimer közötti összefüggést már többen kimutatták, ezeket szeretném megúszni.” És miközben amolyan hippi prepperként minden rosszra felkészül, és tesz is ellene, új életformájában láthatóan remekül érzi magát. A jógával és légzőgyakorlatokkal kiereszti a banküzemmel járó stresszt, és bár beszélgetésünk előtt még nem úszta le a napi penzumot, két délutáni míting között az is meglesz. Beírta a naptárjába.
Egy órán belül elérhető vonattal, kellemes a természeti és az épített környezet, van már hippi szórakozóhely is alter koncertekkel, a szombati piac pedig tizenéve jó sztenderdet hoz az újhullámos termelői piacok világában. Nagymaroson nyugis és komfortos az élet, nem csoda, hogy a 2000-es évek közepétől sokan szívesen települtek ki oda Budapestről, vagy legalábbis vettek ingatlant – amíg találtak. Hasonlóan kedvelt helyek Zebegény, Kismaros és Verőce is, és azt mondják az odaköltözők, az a legjobb, ha az ember nem az egyik települést vallja az otthonának, hanem egyenesen dunakanyari identitást vesz fel.
Úgy vagyok az önismereti munkával (coach, terápia, csoportterápia), mint rendes ember a fogorvossal. Akkor is megyek, ha éppen nincs bajom, mert tudom, hogy akkor kisebb eséllyel lesz. Az a tapasztalatom, hogy önismereti munka közben könnyebben jön létre a kapcsolódás magammal és más emberekkel. Ezek a kapcsolódások pedig töltenek. Máshogy, mint a család vagy a munka. Mások máshol töltődnek. Zsiborás Gergő kollégám például […]
Sose ment nyugdíjba, és nem is tervez ilyesmit az ország legismertebb tévés geológusa. Már csak rövid túrákat tesz, de Juhász Árpád nyolcvankilenc évesen is kvázi főállása mellett készíti filmjeit és írja könyveit.
A Római-parton nyaranta pezseg az élet, ám az egésznek a lassú elmúlás adja a hátteret. A partszakasz már jócskán túl van a fénykorán, és senki sem tudja, mi lesz egyszer a bezárt üdülők helyén. De van egy apró szeglete – szó szerint, hiszen egy saroktelek –, ahol kicsiben lepróbálták, mi lehet a Római jövője. És működőképesnek tűnik.