A harmadik üzleti évét kezdő Infinite Capital még fiatal befektetési tanácsadással foglalkozó vállalkozásnak számít, mégis ott tart, hogy tavaly kétszámjegyű növekedést ért el, mind a bevétel, mind az állomány, mind pedig az ügyfélszám szempontjából. „Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni”: Walt Disney híres mottóját vallják az alapítók, Bencsik Roland és Sovágó Zsolt is, […]
A harmadik üzleti évét kezdő Infinite Capital még fiatal befektetési tanácsadással foglalkozó vállalkozásnak számít, mégis ott tart, hogy tavaly kétszámjegyű növekedést ért el, mind a bevétel, mind az állomány, mind pedig az ügyfélszám szempontjából. „Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni”: Walt Disney híres mottóját vallják az alapítók, Bencsik Roland és Sovágó Zsolt is, akik az elért eredményekből az ügyfélkörük jelentős bővülésére a legbüszkébbek.
Mivel jellemzően privátbanki ügyfélkörrel rendelkezünk, figyelemmel kísérjük az egyik online gazdasági hírportál negyedévente megjelenő privátbanki felmérését, ami szintén igazolja, hogy ügyfélszámlák és kezelt vagyon tekintetében piaci átlag feletti a növekedésünk. Egy befektetési tanácsadással foglalkozó vállalkozásnak ezek a legfontosabb értékmérői, hiszen az ügyfelek bizalmát tükrözik”.
Szakember tanácsadása nélkül nehéz
Bár napjainkban már nem nehéz befektetéseket intézni – akár mobilalkalmazásból is –, és vannak olyan fintech vállalatok, amelyek elektronikus pénzügyi szolgáltatások mellé ingyenesen vezetett tartós befektetési számlát vagy alacsony tranzakciós díjat ajánlanak, ezeknek a megoldásoknak óriási hátulütője az, hogy nem jár melléjük szakmai támogatás. Az Infinite Capital tapasztalatai szerint az ügyfelek igenis igénylik a személyre szabott, naprakész befektetési tanácsokat.
Anthony Capuano, a Marriott International szállodaóriás globális feje most járt először Budapesten, ahol egyebek mellett a nemrég megnyílt Dorotheát, a W Budapestet, a Matild Palace-t, a Ritz-Carltont és persze a Duna-parti Marriottot üzemeltetik. Ötcsillagos hotelekről, versenytársakról, felvásárlásokról, villákról és jachtpiacról is beszélgettünk.
Budapestről azt mondja: „Rendkívül érdekes, gazdag kulturális öröksége van. Egyre többen érdeklődnek a város iránt, hogy felfedezzék az építészeti remekműveket, a művészetet, amit kínál, kipróbálják a gasztronómiáját, vagy tanuljanak a történelméről. Sok minden megvan itt abból, amit az utazók keresnek. Ahhoz, hogy tovább növekedjen, elsősorban több és több direkt járat kell. Igazából erről szól az egész: hogyan jutnak ide, és mit tudnak még csinálni? A szegmens utazóitól azt hallom, hogy több luxusmárkabolt kéne ide.”
És hogy mit akarnak még szerinte a luxusfogyasztók? „Valami újat és egzotikusat. Alig várják, hogy felfedezzenek, amin a lezárások csak még nagyobbat dobtak. És úgy gondolom, hogy Kelet-Közép-Európa, azon belül is Budapest előkelő helyen szerepel a listájukon. A kereslet már megvan, csak a luxusmárkák kínálata nem volt eddig erős.” Kérdezett: Knittel Martin
Mindegyikünk pontosan emlékszik a mélypontra „Az egyik közeli családtagom az intenzív osztályon feküdt. Este hívtak, hogy menjek be, lehet, hogy életmentő műtétre lesz szüksége. Ezalatt én otthon voltam, nem túl jó állapotban. A függőknek az este a nap legnehezebb része, ilyenkor engedjük ki a gőzt. Vagy beküldünk valami mást, ami csillapítja az érzést, hogy nem vagyok elég jó.”
Teljes, szinte megkérdőjelezhetetlenül egyenes nyíltság, emberi fogalmazások, őszinte, kíváncsi tekintet. És még valami különös derű lengi körbe Petke Zsoltot. Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet osztályvezető főorvosa a szeretetteljes, támogató addiktológiai megközelítés hazai úttörője – talán nincs is ilyen szakkifejezés. Tizenkét éve vezeti az országos intézet addiktológiai osztályát, sok ezren köszönik személy szerint neki az életüket. Magyarországon a hivatalos statisztikák szerint csaknem egymillió alkoholfüggő él, a legtöbbjük azonban sosem kér segítséget. Zsolt nemcsak arról beszélt nekünk kijózanító őszinteséggel, hogyan csúszott bele maga is a függőség csapdájába, hanem arról is, mit ad neki a felépülés. Zsolt története a szerhasználóknak reményt, a felépülőknek erőt, a közösségnek pedig fontos tudást ad. Keresd a teljes interjút a Forbes.hu-n! Kérdezett: Tóth-Biró Marianna
Így alakítanák át, ahogy vásárolunk Felépítette az Edigitalt, végigvitte az Emag-fúziót, aztán kiszállt, hogy a Jófogásra és a Vaterára húzzon fel új birodalmat. Most a Kiflivel és a Tescóval is versenyre kel: Várkonyi Balázs új piacra tette be a lábát, befektetett az Avokado platformba, ami csavart próbál vinni az online bevásárlásba. Külföldön már kipróbált modellt erősítenének meg itthon.
A felek elsőként velünk közölték, hogy stratégiai együttműködésre lépnek, a Várkonyi Balázs- és Kelemen Gyula-féle ED Group Kft. részesedést szerez az Avokadóban. (Kelemen Gyula Várkonyi régi üzlettársa, együtt építették fel az Edigitalt.) A tranzakció értékét és a megszerzett részesedés méretét nem árulták el, a célját viszont igen: „a hazai online kiskereskedelem képének átalakítása”, és hogy az online FMCG-szektor méretéből (napi fogyasztási cikkek piaca) „5–10 százalékot” kiszakítsanak.
Utóbbi ambiciózus cél, az itthon futó nemzetközi óriások egyre kevesebb teret hagynak a magyar cégeknek, az Avokadónak sem lesz könnyű dolga az online szolgáltatásokba és piacszerzésbe komoly összegeket invesztáló nagyok árnyékában. De Várkonyi elszánt. „Azon dolgozunk, hogy közösen új standardot állítsunk fel, és alakítsuk a magyarországi kiskereskedelem jövőjét.” Írta: Vaszkó Iván
A merev iskolai keretek helyett szabadabban, délutáni képzéseken tanítanak rajzolni, fotózni vagy az építészet alapjaira. Három kreatív alkotóműhely, ahol nemcsak szakmát lehet szerezni, de öröm odajárni.
Mikor vettél vagy adtál el utoljára lakást?Nézd, én úgy vagyok ezzel, hogy van egy értelmezhető ingatlanállományom, tehát nem mostanában. Legutóbb 2012-ben. Vettél vagy eladtál?11-ben vettem, 12-ben eladtam. De mivel rajongok a pénzügyekért (Sándorfi Balázs a Bankmonitor alapító tulajdonosa – a szerk.), el tudom képzelni a pénzemet a pénzügyi megtakarítások között is, és nem vagyok megszállott az ingatlan irányába. Amikor 2014-től […]
Az 50-es évek kemény paraszti világából az olvasás menekítette ki, később gyerekkori olvasmányainak hősei és az irodalom szeretete terelték a történelem felé. Romsics Ignác szigorú tanár hírében állt, a 90-es években mégis jócskán kilógott az ELTE bölcsészkaráról – már csak Amerikából hozott szemlélete miatt is. Ma az ország egyik legismertebb és legelismertebb történésze, neve azoknak is beszédes, akik nem történelemkönyvekkel kelnek és fekszenek.