Gulyás István az ötvenhetedik születésnapján is bement kiskunfélegyházi irodájába. Hiába volt december 23., a sütőipar kicsit olyan, mint a vendéglátás: nincs születésnap vagy hétvége, főleg nem a bejgliszezon kellős közepén. Leült az íróasztalához, és a mailjeit kinyitva meglepő levélre lett figyelmes. Lánya, Szilvia írta, és csatolta az önéletrajzát. „Szólt, hogy jelentkezne munkára” – mosolyog István. Akkoriban, 2019 végén már évek óta igyekezett a családi cégbe csábítani kisebbik gyermekét. „Próbáltam mindenféle akciót, de rájöttem, hogy minél jobban erőlteti az ember, annál rosszabb. Taktikát kellett változtatnom, de sohasem adtam fel a reményt, hogy hazajön.”

„Mi nem a homokozós homokot borítottuk ki esténként a cipőnkből, hanem a lisztet” – meséli Szilvia. Persze más egy gyereknek madarakat kergetni a gabonaraktárban, más liszteszsákokon ugrálni, és más a felnőttnek együtt dolgozni a szüleivel. Ennek nehézségeivel István is tisztában volt. Nagyobbik gyerekük, Gergő már korábban becsatlakozott szülei cégébe, rögtön az Élelmiszertudományi Egyetem elvégzése után.

Szilvia a Corvinuson tanult kereskedelmet és marketinget, és szerette volna máshol is kipróbálni magát. Volt marketingasszisztens a Gerbeaud-ban, majd a Magyar Bocuse D’or Akadémiánál belecsöppent a rendezvényszervezésbe. Azt mondja, az első olyan pillanatban tudott teljes szívvel igent mondani a családi cégre, amikor édesapja már épp lemondott róla.

„Nehéz elfogadni, hogy a cégért, és nem az egónkért küzdünk, de ez előbb-utóbb letisztázódik, és jó vitáink lesznek, mert külön tudjuk kezelni a családi, és külön a céges ügyeket. Ekkor beszélhetünk generációváltásról.” István szerint ezek a folyamatok már jól működnek náluk. Azért ő is aktívan részt vesz mindenben, felesége, Beatrix pedig a könyvelést irányítja. „Mindenki anyukája a cégnél, és az alappillér, amire édesapám fel tudta építeni a vállalkozást” – mondja Gergő.

Malmot előtte csak képeken láttam
István fiatalon a Kecskemét profi kosárlabdázója volt, bejárta Európát. Amikor kiderült, hogy a versenysportból nem lehet megélni, „és valószínűleg az amerikai csapatok sem állnak sorba értem, hogy jó fizetésért elvigyenek a tengerentúlra”, más foglalkozás után nézett. De már sportolókorában is hol Rubik-kockával, hol arannyal vagy kávéval, hol orosz pezsgővel kereskedett, mindig az adott ország lehetőségeit kihasználva.

Vendéglátó családból jött, így először vett egy kisvendéglőt Tiszakécskén, nyolc évig üzemeltette a feleségével, közben mentőszolgálatot, szerencsejátékos és fuvarozócéget, sőt benzinkutat és autókereskedést is alapított. „Mindent kipróbáltunk, amiben lehetőséget láttunk.” Az 1990-es évek közepén beszállt egy olyan üzletbe, aminek a kiskunfélegyházi malom volt a fedezete, de az üzlet nem jött össze, így náluk landolt a kicsi és korszerűtlen, 1800-as évek végén épült gőzmalom, valamint egy Credo nevű pékség a városban.

„Malmot előtte csak képeken láttam. De úgy voltam vele, hogy ha már ennyi mindent megtanultam, ez is sikerülni fog.” A tanulópénzt azért bőven megfizette, mire meg tudta különböztetni a búzát a rozstól, vagy a nedves, dohos gabonát a jó minőségűtől. Istvánt az üzleti kényszer is a malomipar felé sodorta a többi vállalkozása felől, szinte teljesen csődbe ment.
A malom, a pékség és pár ingatlan maradt nála. Az 1999-ben beindított haldokló malom két év múlva már teljes kapacitással működött, aztán 2001-ben megvette a kiskunfélegyházi kenyérgyárat is. „Jó ötletnek tűnt, de nem volt az. A lepukkant, százéves malom mellé lett egy elöregedett, gépek nélküli kenyérgyáram. Piac is szinte alig volt.”

Hamar rájött, hogy mindkettőt költséges lenne felújítani, így a sütőipar lett a nyerő, a malmot eladta. Már csak azért is, mert ekkor települt Kiskunfélegyháza mellé, Kunszállásra a máig működő, német tulajdonú Júlia Malom. „Száz évvel később, amikor 2004-ben eladtam, pontosan ugyanígy nézett ki” – mutat az irodája falán lógó régi képre. Valójában nem az épület, hanem a telek volt értékes, ennek az árából indult el teljes gőzzel a kenyérgyár fejlesztése a 2000-es évek elején.

Sok éjszaka benn aludtam a pékjeimmel
István mellett, szintén szerelőoverállban, ügyvezetőtársa, Csikász János állt a bécsi éjszakában. Pár perccel korábban értek a patinás bécsi Anker pékség egyik üzemének hátsó bejáratához. Egyikük sem a Félegyházi Pékség színeiben, hanem szerelőnek álcázva, az Ankernél műszak után, éjszaka gépeket telepítő magyar csapat tagjaként voltak ott. István az előző években körbejárta Európa nagy pékségeit a müncheni Müller-Brottól a nagy holland, cseh és szerb sütőüzemekig, hogy tapasztalatot gyűjtsön. Az Ankerhez csak álruhában tudott bejutni, hogy láthassa, hol tart egy korszerű nyugat-európai pékség.

„Az ember hazajött, elkeseredett, és azt mondta, hogy nekünk ilyen nem lesz soha.” Annak ellenére, hogy nagy lemaradást látott a hazai sütőiparban, nem adta fel. „Soha életemben nem voltam alkalmazott. Mindegy, hogy butik, vasöntöde, vagy benzinkút. Abba ugyanúgy bele kell állni, és menni kell előre, mindig többet kell akarni.”

Kezdésnek 2008-ban Svájcból, a Coop egyik felszámolt kenyérgyárából szerzett be két kenyérgyártó gépsort háromszázmillió forintért. A Magyarországon egyedinek számító gépsort teljesen át kellett alakítania, hogy az itthon megszokott formájú és minőségű kenyér gördüljön le róla.

„Sok éjszaka benn aludtam a pékjeimmel – mondja István. – A 2008-as válság egy az egyben kimaradt, annyira el voltunk foglalva a dolgainkkal.” Gergő úgy emlékszik, hogy vizsgaidőszakban épp hazajött Budapestről, és az apja letett elé egy kétszáz oldalnyi, negyvenéves papírhalmot, hogy legyen szíves lefordítani. Három éjszakát ült fölötte, és sütőipari-műszaki szaknyelv ide vagy oda, lefordította a gépsor használati utasítását. A döcögősre sikerült automatizálás miatt piacuk csaknem harmadát elvesztették. Csak azután tudtak egyenesbe jönni, amikor két másik használt gépsort és egy kenyérsütő-kemencét is meg tudtak venni 2010-ben.

Az ekkorra már bőven régiós, sőt országos óriássá nőtt Fornetti nem számított kihívónak, mert ők nem sütöttek friss árut, csak fagyasztottat. A Félegyházi Pékség az első években kizárólag friss pékáru gyártásában gondolkozott. A kis pékségek nem nagyon fejlesztettek, pedig már kopogtattak a multik. István az ő kiszolgálásukban látta meg a lehetőséget, ehhez igyekeztek hozzáigazítani a termelési kapacitást. Most is sok helyre szállítanak be friss pékárut. Közben kínálatuk fagyasztott és helyben kisütött termékekkel is kiegészült, sok multinál ma is félegyházi a frissen sült kifli vagy pogácsa.

Félegyházi Pékség Kft.
Alapítás:
1993
Létszám:
1250 fő
Tulajdonosok:
Gulyás István (40 százalék), Gulyásné Baracsi Beatrix (40 százalék), Gulyás Gergő (10 százalék), Gulyás Szilvia (10 százalék)
Árbevétel
(milliárd forint)
2021
13,2
2022
20,5
2023
30,0
(becslés)
Adózott eredmény
(millió forint)
2021
328,5
2022
434,4
2023
n. a.
Forrás:
Dun & Bradstreet, cégközlés

A honvédséget is ők etetik
A pékáruk piacát átalakította az elmúlt öt–tíz évben, hogy a multinacionális láncok is elkezdtek helyben sütni. A pékárut különböző pékségek szállítják be fagyos állapotban vagy elősütve, de a vásárló általában nem tudja, hogy például az adott túrós táskát vagy sajtos stanglit ki gyártotta. Zsikla Gábor, a Jókenyér ügyvezető igazgatója úgy látja, a multiknak beszállítás nem kerülhető ki, mert Magyarországon, például Németországgal ellentétben, a pékségbe járásnak nincs akkora kultúrája. A magyarok kétharmada inkább multiban veszi meg a pékárut.

A másik piaci rést, amit István a 2000-es évek elején itthon meglátott, a nyugaton már elterjedt pékárumintaboltok képezték. Így vágtak bele pékségek nyitásába. 2014-ig Kiskunfélegyházán sütötték a friss pékárut, és naponta kétszer szállítottak a pékségekbe, majd a pékségeikben is elkezdtek sütni. Ezek az egységek lettek egy arculatváltás után a Félegyházi Piknikségek.
Idén eddigi kilencven mintaboltjuk mellé négy új Piknikségük nyílik Budapesten, és hosszabb távon az országos lefedettség a cél. Most hét megye 37 városában kilencven pékséggel vagy Piknikséggel vannak ott. Minden mintabolt saját üzlet, ami lassúbb építkezést jelent, mintha franchise-terjeszkedés lenne, de nem bánják. Az árbevétel harmada jön az üzlethálózatból, a többi kívülről – ebbe a viszonteladók mellett a közétkeztetés és a magánboltok is beletartoznak, és a honvédséget is ők etetik.

„Látja, ez itt egy új kemence. Egy ilyen körülbelül egymillió euróba kerül, egy új automata kenyérsor nagyságrendileg kétmillió euró” – mutat körbe Gulyás István, már az üzemben. A farsangi fánkszezon előtt beszélgetünk, idén pisztáciás ízekkel újítanak, de bejgliből is akad a gyártósoron. Utóbbit még mindig kézzel készítik, és úgy látják, a vásárlók kifejezetten keresik is a régies, háziasabb ízeket. Az aranybarnára sült félegyházi kiflik például százasával futnak a gépsorokon.

És mi lett az önéletrajzzal? Bekeretezve áll István irodájában az íróasztal melletti polcon.

2023 a félegyházinál
Termelési
volumen:
35 ezer tonna
Kenyér:
14 millió darab
Kifli-zsemle:
210 millió darab
Bejgli:
1,5 millió rúd
Péksütemény:
71 millió darab
Szendvics:
3,5 millió darab
Felhasznált alapanyagok:
liszt: 23 ezer tonna, margarin: 2000 tonna
Havi vásárlószám a saját üzletekben:
kb. 900 ezer – egymillió