Ha az első határidő-módosítás nehezen ment, a második mélyebb nyomot hagyott bennem, a harmadik pedig…


De kezdem az elején.
A Dreher-szimfónia címen megjelent családregényem számomra váratlan sikere után belevágtam egy könyvsorozatba, de a Késmárki Bertalan kalandjainak második részére tett vállalásomat eddig nem tudtam tartani. Valamikor tavaly nyáron elúsztam, és csaknem egy évbe telt, mire utolértem magam. Kifogásom persze volt tengernyi, mentségem talán csak egy. De ahhoz, hogy azt az egyet magamnak is meg tudjam fogalmazni, kellett a szembenézés bátorsága. Ahhoz pedig, hogy kiírjam magamból, kellett a Forbes Forgó, ahol a szerkesztői instrukció szerint arról írhatok, ami leginkább foglalkoztat. Vágjunk bele.


A naponta tucatszám érkező „hogy vagy?” kérdésre rendre ezt a választ adom: „Ember nem lehet jobban.”
Becsapom ezzel a világot? Semmiképpen, mert tényleg nem cserélnék senkivel. Olyan család vesz körül, amilyenért csak hálás lehetek, megtisztelő ügyfelek sora avat bizalmába, gyarapodó vezetői közösségeket látok magam körül az üzleti világban, előadások sorát tartom, számíthatnak rám a barátaim.