Négyzetméter helyett funkciók. Ez volt az egyik alapelv, amivel Botos Bálint és Németh Péter meghonosította a prémium diákszállások modelljét Budapesten, de már jóval tovább is nyújtózkodnak. Rendszeresen járok a Tűzoltó utcai SPAR mellett haza. Sejtettem, hogy a bolt és az árkádok fölötti épület valamilyen kollégium-hotel hibrid lehet. Azt is gyanítottam, hogy német diákok a célközönség – nyugati dizájn, közel […]
Négyzetméter helyett funkciók. Ez volt az egyik alapelv, amivel Botos Bálint és Németh Péter meghonosította a prémium diákszállások modelljét Budapesten, de már jóval tovább is nyújtózkodnak.
Rendszeresen járok a Tűzoltó utcai SPAR mellett haza. Sejtettem, hogy a bolt és az árkádok fölötti épület valamilyen kollégium-hotel hibrid lehet. Azt is gyanítottam, hogy német diákok a célközönség – nyugati dizájn, közel a Semmelweis Egyetem, meg hát németül beszélnek –, de azt nem tudtam, hogy a projekt mögött egy több mint tíz évvel ezelőtt induló sztori áll, amit az akkor még huszonéves Botos Bálint és Németh Péter indítottak el barátaik kezdőtőkéjéből és az osztrák Raiffeisen Bank hiteléből.
A Dean’s Home Budapest kollégiuma ma már a Forestay Alapkezelő alá tartozik, ahogyan sok más hasonló ingatlan is, de a történet kezdetén, a 2008-as ingatlanválság utáni években még sem a diákszállás, sem a Forestay nem létezett. Csak egy kis befektetői közösség, Bálint az ingatlanos-közgazdász diplomájával és CFA (Chartered Financial Analyst, okleveles pénzügyi elemző) vizsgájával, és egy nagyságrendileg háromszázmillió forintos befektetési alap volt. Utóbbi befektetői körökben szuperpicinek számít (a piaci sztenderdnek számító kétszázalékos díj mellett egy közgazdász fizetését is épp kitermeli), ezt még zrt. formában működtette Bálint és néhány barátja.
Mindenről, ami üzlet – az EBITDA-tól az önismeretig. Elindult a Forbes Deal podcast, a mikrofonnál Zsiborás Gergő. Első adásainkból szemezünk. „Az nincs, hogy ülsz a Deák téren, és egyszer csak ott terem melletted egy bőrönd egy jó üzleti tervvel, kész cash flow-val, kidolgozott tematikával, és mellé ott van egy tíz–tizenötmilliós tőke. Ez a szerencse. Az, amikor napi tizenkét–tizenhat órát […]
Mindenről, ami üzlet – az EBITDA-tól az önismeretig. Elindult a Forbes Deal podcast, a mikrofonnál Zsiborás Gergő. Első adásainkból szemezünk.
Sebestyén László
„Az nincs, hogy ülsz a Deák téren, és egyszer csak ott terem melletted egy bőrönd egy jó üzleti tervvel, kész cash flow-val, kidolgozott tematikával, és mellé ott van egy tíz–tizenötmilliós tőke. Ez a szerencse. Az, amikor napi tizenkét–tizenhat órát dolgozol, hogy ezeket megteremtsd, az a munka. Én a munkában hiszek, nem a szerencsében.” (Osváth Zsolt)
Sebestyén László
„Jó esetben lennie kellene egy olyan alapellátásnak, ami addig, amíg a gyermek otthonban van, segít a szülőnek. Én mindig azt mondom, hogy máig nem értem, hogy miért nem a mamának segítettek? Mert akkor József Attilát nem kellett volna Öcsödre küldeni.” (Wirtz Ágnes, a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány vezetője)
Sebestyén László
„Hiába mondja egy művész, hogy jól vagyok, ha látom, hogy remeg, vagy hőemelkedése van, vagy egy pici húzódása. Amikor nyolc méter magasan szúr be, vagy rándul egyet a tenyere, és elengedi a társát, az nem vicc. Nagyon hősiesek, nem akarják, hogy előadás elmaradjon, de ilyenkor kell nekem odalépni, és azt mondani, hogy nem, te ma nem mész fel a színpadra, húzzál haza pihenni.” (Vági Bence, a Recirquel társulat alapítója)
Sebestyén László
„A legnagyobb segítség, amit a vállalkozóknak adni lehet, az a jól képzett munkaerő. A jól képzett munkaerőt pedig az oktatás teremti meg. Az oktatásba tett pénz térül meg legjobban a gazdaságban, még akkor is, ha humán oktatásról beszélünk, mert akkor lesznek művelt emberek, akik tudnak gondolkozni.” (Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója)
„Addig hiszek a függetlenségben, amíg nyereségesek vagyunk. Nem hiszem, hogy donorok csak úgy egyébként valamit támogatnának mindenféle érdek nélkül. Arra kérem a kollégákat, hogy úgy tervezzük az életünket, hogy próbáljunk mindig nyereséget termelni, mert az a jövőnk.” (Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa)
Sebestyén László
„Nem lehet csak úgy befektetést szerezni, még ha jók is a metrikáid. Többek között azért nem, mert egy házasságnál is durvább törvényi, jogi papírmunka. Az az általános mondás, hogy olyan befektetőt keress, akit még a házastársadnál is közelebb akarsz tudni, mert nehezebb megválni tőle, mint akár egy házastárstól.” (Kovács Dominik, a Colossyan alapítója)
Mikor? Forbes Deal minden szerdán, Forbes Deal Extra nagyinterjúkkal minden szombaton. Hol? Kövess minket a YouTube-on, a Spotifyon és az Apple Podcastokon!
A Lyreco közép-európai üzletfejlesztésért és szolgáltatásokért felelős vezetője, Norbert Vojtko szerint a vállalat már most úttörő szerepet vállal a fenntartható beszerzés előmozdításában, amihez forgalmazóként szoros együttműködésre van szükség az általuk értékesített termékek gyártóival és beszállítóival. A partnereiktől elvárják, hogy osztozzanak a Lyreco fenntarthatóság iránti elkötelezettségében és maguknak érezzék a vállalat ezen értékrendjét. „Összeállítottunk egy beszállítói […]
Huszonkét éves volt, amikor svéd főnöke rábízta a cég vezetését, majd felült a repülőre azzal, hogy viszlát egy év múlva. Keleti József az efféle felhatalmazó, bizalmi kultúrában érzi jól magát, és egy ideje azt igyekszik bebizonyítani magának és a piacnak is, hogy egy magyar cégnél is működik. Ő vezeti azt a céget, ahol évente kétszer emelik a fizetéseket, és szinte […]
Ha az első határidő-módosítás nehezen ment, a második mélyebb nyomot hagyott bennem, a harmadik pedig… De kezdem az elején.A Dreher-szimfónia címen megjelent családregényem számomra váratlan sikere után belevágtam egy könyvsorozatba, de a Késmárki Bertalan kalandjainak második részére tett vállalásomat eddig nem tudtam tartani. Valamikor tavaly nyáron elúsztam, és csaknem egy évbe telt, mire utolértem magam. Kifogásom persze volt […]
A Visa regionális ügyvezető igazgatója szerint Magyarország a digitális fizetések szempontjából kulcspiac, ezért stratégiai együttműködésekkel és szervezeti bővüléssel erősítették meg a jelenlétüket. Két hazai bank kizárólagos Visa-partnersége és az infrastrukturális beruházások azt jelzik, hogy a Visa ökoszisztéma-építőként is aktív hazánkban. A régiós vezető hangsúlyozta: büszkén álltak oda a Bank Power Ranking lista mellé, hogy elismerjék […]