Nem az a kérdés, lehet-e etikus egy kapitalista, hanem hogy miként lehet. Soltész Attila kitalálta, hogyan tudná a sikert a társadalomba hatékonyan visszaforgatni.

Soltész Attila pár évvel az egyetem után alapította meg üzlettársával, Révész Sándorral a Planslabet. A tanácsadó cég az üzleti problémamegoldás úri szabója, a könyveléstől a kontrollingon és az adatalapú döntéshozatalon át a HR-kérdésekig rengeteg területen képesek megoldani az ügyfelek problémáit. De Attila tovább ment: nemcsak sikeres birodalmat épít, hanem megpróbál visszaadni valamit a társadalomnak is. Leendő etikus kapitalistának mondja magára.

Az etikus kapitalizmus fogalmát sokan kritizálták már, például azzal, hogy negyedéves célok teljesítése mellett a hosszú távú társadalmi haszon csak egy hangzatos marketingfogás és erkölcsi cicamosdás. Attila viszont egészen máshonnan közelíti meg a kérdést. Olvasatában az etikus kapitalizmust nem szervezeten belül kell értelmezni, hanem azon kívül.

„Etikus kapitalistának a tőketulajdonosnak kell lennie. Ez a tőketulajdonos délelőtt tökéletes pontossággal számon kéri a menedzsmentjét, hogy az erőforrások hatékony felhasználása mellett meglesz-e az eredménymaximum, majd délután azzal foglalkozik, hogyan tudná az így megtermelődött haszon egy részét civil szervezetek segítségével hatékonyan visszaforgatni a társadalomba.”

A délelőtti és a délutáni tevékenységet szerinte nem érdemes keverni, nem nyomasztja ezzel a kollégáit és beosztottjait, a cég működését és a társadalomjobbító tevékenységet igyekszik külön kezelni. Ugyanakkor a cégben lévő tudást át lehet csatornázni más területekre.

A Planslab egyfajta kapu, amin keresztül bejönnek a feladatok, aztán kiosztják őket az ernyő alá tartozó cégeknek. Máshova nyúlnak, ha könyvelőre van szükség, vagy ha cégértékelés kell egy tranzakció előkészítéséhez, megint máshoz, ha egy HR-probléma befoltozásában kérnek segítséget. Attila ezt a fajta tudást kínálja a civil szervezeteknek, pénz helyett szakmai támogatást ad. A Planslab alá tartozó könyvelőirodánál például több civil szervezetnek is dolgoznak – a profitról lemondva.

A civil szervezetek életében bevett gyakorlat, hogy a multicégek költségvetésében a jótékonykodásra elkülönített forrásokért versenyeznek. Attila elismeri, hogy erre is szükség van, és mindenképpen jobb a semminél, de értékesebbnek tartja, ha a pénz mellé oda tudja tenni a vállalati szektorból hozott tudást.
„Ez az igazi érték, legalábbis engem ez jobban érdekel. Az, hogy hogyan kell egy szervezetet és projektet hatékonyan menedzselni, hogyan kell az eredményproduktumot mérni, hogyan kell tárgyalni, a csapatot irányítani. Tehát az etikus kapitalista címszó alatt azzal akarok foglalkozni, hogy a civil szervezetnek megteremtsem a forrást és támogassam a forrásfelhasználást, a forrást adónak pedig bebizonyítsam, hogy hatékonyan használták fel a pénzét. Így nagyobb eséllyel fog tartósan odaállni a probléma mellé, és nem csak annyi az egész, hogy egy civil szervezet kap kétmillió forintot, és kész.”

Tartós, hosszú távon működőképes megoldásokban gondolkozik, és azonnal mond egy példát. Ha egy befektető egy beruházásnál tulajdoni hányadot – a nagy egészet tekintve kicsi, a szervezet menedzsmentje szempontjából elenyésző hányadot – odaad egy civil szervezetnek, az a civilek oldaláról látható segítség lehet, hiszen az osztalékkal tartós finanszírozáshoz juthatnak.

„Civil szervezetek vezetőivel nagyon izgalmas beszélgetéseket folytatunk, megpróbálok behozni eddig kevésbé vagy egyáltalán nem megfontolt szempontokat.” Attila leginkább szervezetfejlesztésben, problémastrukturálásban segít. Meggyőződése, hogy egy civil szervezetnek is ugyanolyan szigorúan és hatékonyan kell működnie, mint egy vállalatnak. Elvégre a nonprofit szférában is egyfajta verseny zajlik a szűkös forrásokért.

„Ugyanúgy egy piacon kell problémát megoldaniuk, az erőforrások minél jobb felhasználásával maximalizálniuk kell a kihozatalt. Annyi a különbség, hogy az eredményproduktumot nem tulajdonosi jövedelemnek hívjuk, de persze lazán fogalmazva hívhatjuk társadalmi osztaléknak, hogy növeltük a jólétet. Ezt nyilván nehezebb mérni, de ettől még törekedni kell a maximalizálására.”

Az üzlet közösségi alapon megy
A szakmabeliek szerint nem az a különleges, hogy Attilának fontos a társadalmi szerepvállalás, hanem hogy ennyire fiatalon foglalkozik vele. Általában azok vállalnak fontos ügyek mentén pro bono munkákat, akik már célba értek, Attila viszont sokkal korábban elindult ezen az úton. Szerinte ehhez ki kellett lépnie az alkalmazotti létből, és ő ezt nagyon korán megtette.

„Sokaknak nincs akkora szabadságfokuk, ami nekem. Éjjel-nappal dolgozhatok, nincs főnököm, de akár elkezdhetek gondolkodni társadalmi problémákon is, és felhasználhatom rá a szabad időmet és a nem szabad időmet egyaránt. Aki napi nyolc órában dolgozik, ezt korlátozottan teheti meg.”

Csak kevesen jönnek rá fiatalon, hogy az üzlet közösségi alapon megy. Ez a gondolkodásmód Attiláék organikus növekedésének alapja. „Az a tapasztalatunk, hogy azon tulajdonosnak, akinek megoldunk egyfajta üzleti problémát, általában van egy ismerőse, aki hasonló üzleti problémával küzd, és szívesen ajánl is neki minket.”

Szerinte a kapcsolatok sokszor problémák mentén alakulnak ki. Ezekről a nem feltétlenül üzleti jellegű problémákról beszélgetve hasznos kapcsolódások jönnek létre olyan emberekkel, akikkel szívesen tölti az időt. Nemcsak munkaidőt, hanem szabad időt is. A megoldáshoz sokkal előbb el lehet jutni, ha az ember beszél róla.

„Annak vagyok a híve, hogyha téged leköt valamilyen probléma, érdemes minél előbb beszélgetőtársakat bevonni. Ha ez üzleti, akkor üzleti partnerekről és üzleti megállapodásokról beszélünk, ezek mentén együtt mentek előre. Ha kevésbé vagy egyáltalán nem üzleti, akkor a nonprofit szféráról és más beszélgetőpartnerekről van szó. Egész egyszerűen így érdemes élni az életet. Hogy mindig beszélgetsz valakivel.”

Mi volt az első célt adó élményed?
A számítógépes játékok. Hogy valamiben lehet jobbnak lenni a másiknál, és egyébként ezt gyakorlással el lehet sajátítani.

Most mi visz előre?
A megfelelő szabadságom. Nyilván vannak kötöttségek az ember életében, nem fogom felrúgni öt–tíz év munkáját, de én döntök a projektjeimről. Hogy kivel dolgozom, vagy melyik civil szervezetet keresem meg.

Mit csinálnál, ha holnap el kellene hagynod a céget?
Ugyanezt. Ha el kellene hagynom a mostani partnereimet, azt gondolom, idővel találnék újakat. Azt hiszem, van értéke a munkámnak, és azt is, hogy ezt nagyon gyorsan be tudom bizonyítani. Úgyhogy indulnék elölről.