Lánczi András vágyott egy függőágyra, úgyhogy rendelt száztízet. Így indult a Függőágy.hu abban az időben, amikor még alig páran láttak fantáziát az online kereskedelemben. András üzlete ma olyan, mint egy függőágyban eltöltött délután: stresszmentes. Lánczi András barátnője 2000 körül Mexikóból két függőággyal tért haza. „Se híre, se hamva nem volt itt abban az időben ilyesminek, sőt […]
Lánczi András vágyott egy függőágyra, úgyhogy rendelt száztízet. Így indult a Függőágy.hu abban az időben, amikor még alig páran láttak fantáziát az online kereskedelemben. András üzlete ma olyan, mint egy függőágyban eltöltött délután: stresszmentes.
Lánczi András barátnője 2000 körül Mexikóból két függőággyal tért haza. „Se híre, se hamva nem volt itt abban az időben ilyesminek, sőt hasonlónak sem” – meséli András. Akkoriban még két léc közé fogott focikapuháló volt a függőágy, ahhoz képest a mexikói darabok felfoghatatlanul szuperek voltak, András imádta őket.
„Az egyiket fölszereltük az erkélyre, a másikkal meg utazgattunk. Amikor szakítottunk, tökre azt hittem, hogy az egyik függőágy az enyém lesz, a másik az övé. Ő ezt máshogy képzelte, azt mondta, ő vette őket, az övé mind a kettő. És akkor hiányérzetem támadt: márpedig nekem is kell egy.”
Ha valaki jobbat ígérne a bel-budapesti konfekció rámeneknél, azért önmagában felkerekednénk. Ha mellé vagány tapaszokat is, azokért pláne. És hogy erről a szokatlan pakkról még azt is le lehessen írni 2025-ben, hogy határozottan megéri? Idén részemről kurtára sikerült a nyaralás nyárra eső része, de nem irigykedem azokra, akik álló nyáron át a magyar tavaknál kergetik az őshonos (irónia!) nápolyi […]
Ha valaki jobbat ígérne a bel-budapesti konfekció rámeneknél, azért önmagában felkerekednénk. Ha mellé vagány tapaszokat is, azokért pláne. És hogy erről a szokatlan pakkról még azt is le lehessen írni 2025-ben, hogy határozottan megéri?
Idén részemről kurtára sikerült a nyaralás nyárra eső része, de nem irigykedem azokra, akik álló nyáron át a magyar tavaknál kergetik az őshonos (irónia!) nápolyi pizzákat és lazacderekakat, mert Budapest erőlködés nélkül dobott egy jobbat. Pedig elsőre nehéz eldönteni, hogy a Baross utca körúton kívüli szakaszára eső háznak erősen pozitív vagy inkább kicsit terhes a karmája: volt már itt Partizán-bázis, aztán a kultikus, egy éve elköszönő japán kocsmakajás Ensō.
És az utóbbi terét örökölve tavasszal itt nyitott ki a Yüme, amivel visszatértek a rámenek és társaik azon józsefvárosi falak közé, amiket dzsentrifikált hipszterül signature vintage-nek hívnának, de itt szerencsére szó nincsen ilyenről – szóval ütött-kopott az épület vakolata.
A Yüme egy ilyen kapualjban székel, aminek az elején egy pár lakásos lépcsőház bejárata nyílik, aztán a betonudvar végén már az étterem terasza honol, azaz székek és asztalok állnak a placcon. Ennek is van egy utánozhatatlan hangulata, a félhomályosra hangolt beltérnek meg egy másik, exkluzívabb érzeteket preferáló kulturális osztályok által is szerethető.
Cserébe odabent, ahogy megtelnek estére az asztalok, egy idő után kicsit kiabálós a dinamika a háttérzenétől és a szomszéd asztalok zajától. Amikor én foglaltam, az utolsó aznapi benti időpontot kínálták vagy a teraszt, pedig amíg nincs negyven fok, de van legalább húsz, szerintem a terasz a jó befutó, netán odabent az az asztal, amelyik egy kibontott falszakasz mellé esik.
Ránézésre mintha egy baráti kollektíva helyén lennénk – a félreértések elkerülése végett, ennél szerintem kevés pozitívabb dolgot lehet leírni egy helyről. Nemcsak készséggel fordítgatják a magyarul is japán–angol étlapot (ami szerintem elbírna egy kevés anyanyelvi kibontást, akkor a felszolgálókat is kevesebb kérdés szólongatná), de azt is kedves rugalmassággal kezelik, hogy a gyerek időnként kiborít dolgokat.
A valós felállás szerint egy pár helyén járunk: Nádudvari Martinén és barátnőjéén, Kámán Emeséén. Martin főzött egyebek közt az Ensōban is, és a Yüme gondolatban sincs sokkal messzebb a nem direkt, de nem is eltagadható elődnél.
Rámenek; ázsiai alapállású, de crossover tapaszok; fermentált zöldségek és pár desszert sorakoznak az étlapon, amit fizikai formájában külön is dolgosak voltunk leönteni. A koncepcióhoz illően a rámenek érdemben jobbak, mint amit városszerte a szusibárok futárai kihordanak, és közben legfeljebb kétharmad annyiba kerülnek, ez önmagában lehetne egy koncepció, és lehet, hogy az is. A klasszikus verzióban izgalmasabb – mert a műfaji átlagnál kevésbé egyneműen szójás, közben húsosabb – a lé, és ötletes betét a vékony metélt házi tészta. Az előre lepirított császárhús elfogy az asztal túlfelén, mire kettőt pislogok – nem véletlenül.
A csípős, fermentált bambuszt, a negit a kölyök miatt külön kérjük, és így derül ki, hogy azzal is jó, de nem feltétlenül hiányzik róla. A nyárra kitalált, hideg, halas párja egyszerre tartalmas és frissítő. Jóleső a marinált uborka és a feketeszezám, na és annyi jó minőségű tonhalszasimi került bele, amit önmagában kétszer ennyiért számláznának ki egy alacsonyabb számjegyű kerületben. Ez konkrétan bomba.
A tapaszok közül kettőt merünk kikérni, és két felnőttre a két levessel már ez is a túlvállalás határán van. Lehetne steak, csirkebőrös cézár, gruyère sajtos vagy rákos japán krokett, vagy éppen szarvasgombás hasábburgonya, a mi esetünkben viszont burrata XO szósszal és marinált apróhallal, illetve szakés-gyömbéres beütésű garnéla. Az előbbi egyszerre érdekes és a fűszeres tengeri szósznak hála igencsak tömény: osztozkodni tökéletes étel, egyedül elbánni vele komolyabb umamivállalás. A garnéláknál ott a spanyol iskolában megszokott chili meg a fehérbor is, a szaké leginkább azt az olajat aromatizálja, amiből addigra alig van kapacitásunk tunkolni a kovászos házi kenyérrel. A desszertekig (kétharmada mocsi, azaz ragacsos rizsgolyó) már csak a szemünk jut el.
Ahogy a számláig már az sem nagyon: ha utólag jól értelmezem, visszafelé beépített szervizdíjjal van dolgunk, azaz az étlapon, a keretesben olvashatónál kerekebb számok már tartalmazzák. A helyszínen viszont csak annyit fogtam fel, hogy a fecni végén ott a szervizdíj, úgyhogy nem is fizettem annál többet. Így aztán végleg olyan érzésem támadt, mintha kiraboltunk volna néhány kedves fiatalt a nyolcadik kerületben. Ígérhetem, nem utoljára.
Yüme Budapest VIII., Baross u. 85. A teszt időpontja: 2025. július 10.
Ez volt a vacsoránk: Classic ramen: 3739 Juzu dasi ramen: 4783 Burrata: 2261 Gambas: 3130 Kenyér: 522 Umeshu highball koktél: 3087 Szervizdíj: 2628 Összesen: 20 150 forint
Bár a nők egyre több területen törnek az élre, az autóipar férfiak által dominált szféra maradt. Igazi kuriózum, ha ebben az iparágban egy nő kerül vezetői székbe, különösen a termelési területen. Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója nemcsak vezető, hanem jövőteremtő is. Teszi mindezt úgy, hogy közben megőrizze a család és a […]
A valaha volt legmagasabbra jutó csúcsvezető a multivilágban. Félmillió ember főnöke volt, amikor leköszönt a Shell globális alelnöki pozíciójáról. Hazaköltözött Londonból, de legkedvesebb címét egy életen át őrzi: Kapitány István CHO, azaz Chief Hugging Officer. Emberszeretetről, motiválásról könyvet tudna írni, de inkább sokakat mentorál. Pár héttel ezelőtt Kapitány István beszédet mondott a Budapesti Gazdasági Egyetem diplomaosztóján, negyvenegy évvel azután, […]
„Ilyet Magyarországon sehol máshol nem találsz!” – mondják a Rose koktél- és sishabár megálmodói, akik szívüket-lelküket, fantáziájukat és utazásaikon szerzett tapasztalataikat építették be az egyedülálló, kategóriateremtő bár koncepciójába. A Türkiz tulajdonosai 2024 februárjában nyitották a város szívében, a Parlamenttől egy lépésre a Rose-t, ami pillanatokon belül híres közszereplők, sportolók gyakori találkozóhelye lett. „A Közel-Keleten, például […]