Lánczi András vágyott egy függőágyra, úgyhogy rendelt száztízet. Így indult a Függőágy.hu abban az időben, amikor még alig páran láttak fantáziát az online kereskedelemben. András üzlete ma olyan, mint egy függőágyban eltöltött délután: stresszmentes. Lánczi András barátnője 2000 körül Mexikóból két függőággyal tért haza. „Se híre, se hamva nem volt itt abban az időben ilyesminek, sőt […]
Lánczi András vágyott egy függőágyra, úgyhogy rendelt száztízet. Így indult a Függőágy.hu abban az időben, amikor még alig páran láttak fantáziát az online kereskedelemben. András üzlete ma olyan, mint egy függőágyban eltöltött délután: stresszmentes.
Lánczi András barátnője 2000 körül Mexikóból két függőággyal tért haza. „Se híre, se hamva nem volt itt abban az időben ilyesminek, sőt hasonlónak sem” – meséli András. Akkoriban még két léc közé fogott focikapuháló volt a függőágy, ahhoz képest a mexikói darabok felfoghatatlanul szuperek voltak, András imádta őket.
„Az egyiket fölszereltük az erkélyre, a másikkal meg utazgattunk. Amikor szakítottunk, tökre azt hittem, hogy az egyik függőágy az enyém lesz, a másik az övé. Ő ezt máshogy képzelte, azt mondta, ő vette őket, az övé mind a kettő. És akkor hiányérzetem támadt: márpedig nekem is kell egy.”
Ha az első határidő-módosítás nehezen ment, a második mélyebb nyomot hagyott bennem, a harmadik pedig… De kezdem az elején.A Dreher-szimfónia címen megjelent családregényem számomra váratlan sikere után belevágtam egy könyvsorozatba, de a Késmárki Bertalan kalandjainak második részére tett vállalásomat eddig nem tudtam tartani. Valamikor tavaly nyáron elúsztam, és csaknem egy évbe telt, mire utolértem magam. Kifogásom persze volt […]
Ha az első határidő-módosítás nehezen ment, a második mélyebb nyomot hagyott bennem, a harmadik pedig…
De kezdem az elején. A Dreher-szimfónia címen megjelent családregényem számomra váratlan sikere után belevágtam egy könyvsorozatba, de a Késmárki Bertalan kalandjainak második részére tett vállalásomat eddig nem tudtam tartani. Valamikor tavaly nyáron elúsztam, és csaknem egy évbe telt, mire utolértem magam. Kifogásom persze volt tengernyi, mentségem talán csak egy. De ahhoz, hogy azt az egyet magamnak is meg tudjam fogalmazni, kellett a szembenézés bátorsága. Ahhoz pedig, hogy kiírjam magamból, kellett a Forbes Forgó, ahol a szerkesztői instrukció szerint arról írhatok, ami leginkább foglalkoztat. Vágjunk bele.
A naponta tucatszám érkező „hogy vagy?” kérdésre rendre ezt a választ adom: „Ember nem lehet jobban.” Becsapom ezzel a világot? Semmiképpen, mert tényleg nem cserélnék senkivel. Olyan család vesz körül, amilyenért csak hálás lehetek, megtisztelő ügyfelek sora avat bizalmába, gyarapodó vezetői közösségeket látok magam körül az üzleti világban, előadások sorát tartom, számíthatnak rám a barátaim.
Igaz, közben egyensúlyoztam, mint a zsonglőr a pálcikákon forgatott tányérokkal. Hol az egyik kerül vészesen közel ahhoz, hogy darabokra törjön, hol a másik. A nézőknek nem tűnik fel, de a pörgető érzi, hogy ideje van a szünetnek, ám a műsort nem lehet csak úgy megszakítani. Ahogy a mozgó szerelvényt nem lehet egyetlen pillanat alatt nullára fékezni, így ehhez a szünethez is hosszú út vezetett. A tudatos lassítás alatt pedig rájöttem, hol rontottam el.
Elhittem, hogy ha a naptáramban találtam helyet mindennek, akkor minden a helyén is volt. Pedig nem! Vagyis békeidőben elment a faltól falig minta, de amint beütött egy, két, sőt akár három, egymástól teljesen független területen a véletlen – és valamennyi negatív előjellel érkezett –, borult a rendszer. Minden szegmens újabb és újabb időt kért, a huszonnégy óra és a heti hét nap pedig ezt már nem tudta befogadni. A cipész cipője kilyukadt.
Miközben időmenedzsment-tréninget tartottam, és ki volt kapcsolva a telefonom, jött három újabb váratlanság. Nem untatok senkit a részletekkel, de minden is összeesküdni látszott ellenem. Akkor és ott volt a mélypont. Addig erősen húzott lefelé az örvény, de éppen időben sikerült elrugaszkodnom. Ma már tudom, hogy az a bizonyos harmadik határidőmódosítás egyben tükör is volt. Tiszta képet adó és kíméletlen tükör. Megmutatta, hogy nem hagytam tartalékot a rendszerben, sőt addig feszítettem a húrt, amíg kevés híján elpattant.
Regényhősöm, Késmárki Bertalan figyelmeztetett: ha félszívvel formálom a sorsát, akkor inkább ne tegyem. Időt, teret, figyelmet kell rá fordítanom – vagy be kell látnom, hogy kifog rajtam. Járhattam volna sokkal rosszabbul is: ha például egy durva egészségügyi figyelmeztetés kényszerít leállásra. Nem így történt, nem kellett mentő, de jött mentőangyal. Furcsa, hogy éppen az egyik teremtményem, ez a csibész kamasz a XIX. század derekáról döbbentett rá, hogy változtatnom kell.
Új ritmust kényszerített rám, magamban az elmélyülés ritmusának neveztem. És ez nem csak az írónak fontos. A vezetőnek, a tanácsadónak, a társnak, a szülőnek és a közösségépítőnek is. Egyre többen panaszkodnak, hogy már nem tudnak úgy olvasni, mint régen. Hogy két bekezdés után elkalandozik a figyelmük. Hogy egy-egy beszélgetésből kivesznek a „termékeny csendek”. (Vajon meddig tudtad olvasni ezt a jegyzetet anélkül, hogy közben a telefonod után nyúltál volna?)
A harmadik határidő-módosítás után, június végén értem utol magam. Nem teljesen, de legalább annyira, hogy végre újra tudjak írni. Hogy ne kelljen lehajtott fejjel, negyedszer is visszakullognom a kiadómba. Bertalan megkapja azt a figyelmet, amit kikövetelt, én pedig rájöttem még valamire. Beleőszültem – jó, nem most, de most még inkább –, mire megtanultam, hogy nem a sűrű naptár a teljes élet jele. Sokkal inkább az, ha hagyok benne helyet a váratlannak és véletlennek is. Jónak, rossznak egyaránt. Figyelni magamra, a világra, másokra.
Hogy ne csengjen hamisan, ha így válaszolok: „Ember nem lehet jobban.”
Ott volt a Sziget fesztivál alapításánál, volt médiaügynöksége és memetikára alapuló tanácsadó-kutató cége, de egy ideje, ahogy ő szokta mondani, emberezik. Leginkább annak segít, aki azt érzi, mindene megvan és mégsem boldog. Karafiáth Balázs Budapesten, San Franciscóban és Costa Ricában, a dzsungel közepén is otthon van, de legszívesebben a jungi térképen tájékozódik. Purpose Sherpa – így hívod magad a közösségi […]
Erős kérdéssel indítok, gondolom. Velem szemben a Forbes Deal podcast stúdiójában Wirtz Ágnes ül. Először megkérdezem, hány gyereket mentett meg, aztán meg majd azt, hogy a magánvagyonából mennyit áldozott erre. A koncepció azonnal megbukik. Mennyi gyereket mentettél meg? „Semennyit.” Gyors újratervezés. A stúdióban eltöltött másfél óra alatt aztán kibontakozik előttem, ami Ágnes fejében van. Én kívülről annyit látok ugyanis: […]
Sorban dőltek meg a luxushajózásról vallott sztereotípiák a fejemben az Explora fedélzetén. Ez nagyon nem a szokványos strandfíling. Ahogy telnek az évek, az egyre tapasztaltabb ember egyre ritkábban kezd mondatot azzal, hogy sose gondoltam volna. Én is gyakran érzem, hogy engem olyan nagyon már nemigen lehet meglepni semmivel. Aztán elmegyek egy hajóútra kedvenc görög szigeteim környékén, és azon kapom […]
Budapest egyetlen tradicionális török étterme, a Türkiz a Parlamenttől egy lépésre, a történelmi belvárosban kínál olyan komplex élményt, amiért nem csak a magyar törzsvendégek és a hazai török közösség, hanem a turisták is lelkesednek. Bilal Aslan és tulajdonostársai személyesen is részt vesznek a vendéglátás mindennapjaiban, hozzáértésük pedig garantálja, hogy aki ide betér, megtapasztalhatja a török […]