Ismereteket felszívni a múltból, hogy jobban értsük a jelent, és így alakíthassuk a jövőt, ez Szőnyi Andrea és a Zachor Alapítvány küldetése.

Nyitottan szemlélődni, felismerni a tényeket és empátiával fordulni a másik felé. Szőnyi Andrea szerint nem is kell, hogy más vagy sokkal több céljuk legyen a társadalmi szemléletformálásért elkötelezett civileknek. Az általa vezetett Zachor Alapítvány, volt és jelenlegi tanárok, szakértők és kutatók arra tették fel karrierjüket, hogy a múltról való ismeretekkel érzékenyítsenek, kompetenciákat fejlesszenek, és nyitottabbá tegyék a generációkat egymás iránt.

Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért – hirdeti a nevük, de a szervezet valójában a jövőért dolgozik. Legalábbis ez fogalmazódik meg bennem, miközben az alapítvány budai irodájában beszélgetünk Andreával. A falakon sokatmondó fényképek, a tervezőn többszörösen betelt nyári naptár, az asztalokon irathalmok, Andrea laptopján pedig a Zachor művészeti pályázatára beérkezett pályaművek százai adnak vibráló lenyomatot, milyen egy oktatási-nevelési szervezet.

Tavaly ősszel az Edison100 2024-es alumnijában, A világ és én kategóriában a Zachor kapta a Forbes médiatámogatói díját. Borsos Dorottya, az Edisonplatform operatív vezetője szerint a kiemelkedő pedagógiai módszer és az erős 21. századi kompetenciafókusz miatt választották kategóriagyőzetnek a programot. „A diákok ugyanis a Zachornál nem passzív befogadói a tananyagnak, hanem aktív részesei egy, az elfogadásról, az árnyalt gondolkodásról és a közös emlékezés felelősségéről szóló felfedezőfolyamatnak.”

Mindennap látom, hogy szükség van a munkánkra
Több mint huszonöt évvel ezelőtt a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola tanárokból álló maroknyi baráti társasága iskolán kívüli programokat szervezett. „Volt egy judaisztikai kutató diákcsoportunk, és ott helytörténeti kutatásokkal is foglalkoztunk, meg személyes történetekkel. Érdekes módon egyikünk sem volt történelemtanár” – emlékszik vissza Andrea. Ő eredetileg angoltanár, és azt mondja, a fordítás is olyan tevékenység, amikor „egészen belecsúszik az ember a szövegbe és a történetbe”. Ezzel a szemlélettel vezetett akkoriban fordítószakkört – túlélők visszaemlékezését fordították a diákokkal.

2007-ben hozták létre a Zachor Alapítványt, Andrea 2009 óta vezeti főállásban. Munkájukat nem is tekinti befejezhető küldetésnek. Szerinte az antiszemita vagy más, szélsőséges, kirekesztő indulatok okozta feladat sem lett kisebb a Zachor megalapítása óta. „Mindennap látom, hogy szükség van a munkánkra.”
„Nem feltétlenül arról van szó, bár sokszor azzal is szembesülünk, hogy a fiatalabb generációk körében hiányosabbá válnak a történelmi ismeretek, és egyre nagyobb a nem hiteles források befolyásolóereje. Amit mi csinálunk, az nem is ismeretátadás elsősorban, hanem szemlélet, módszertan, megközelítés. Olyasmi, amit nemcsak a zsidóságról, a holokausztról, a kisebbségekről vagy akár az előítéletekről való tanításban, hanem általában a pedagógiai munkában hasznosíthatnak a tanárok.”

Mára a Zachor országosan működik, helyi pedagógusokból álló nagyköveti hálózatuk segíti a lokális és regionális munkát, és számos nemzetközi projektet is vezetnek.

„Programjainkkal sem azt szeretnénk, hogy az adott tanár vagy diák öttel több tudásanyaggal gyarapodjon, hanem hogy képesek legyenek a dolgok mögé látni, árnyaltabban, többféle perspektívából megközelíteni a tényeket és információkat, és hogy lássák azt is: hol és mi az érzelmek szerepe a történelemben és a mában.”

Digitális tananyagaik, programjaik a klasszikus történelemórákon túl számos különböző tantárgyba integrálhatóak, hiszen a kritikai gondolkodás és az empátia fejlesztésével mindenkinek dolga van, aki gyerekekkel foglalkozik. Személyes élettörténetekre épített online tartalmakat, kirándulásnak felfogható várostörténeti sétákat és pedagógusoknak szóló szakmai továbbképzéseket szerveznek.

Ne menjünk el egymás mellett
Ezek a városi séták Andrea szerint afféle „megértéstani” kirándulások. A helyekhez és emberekhez kötődő holokauszttörténetek abban is segítik az érintett diákokat, hogy hozzáférjenek akár a saját érzéseikhez.
„Sokszor halljuk azt, hogy azért használunk túlélőinterjúkat meg személyes történeteket, hogy azonosuljanak a diákok az áldozatokkal. De nem akarjuk, hogy azonosuljanak! Miért is akarnánk, hogy egy diák azonosuljon egy üldözött, kiszolgáltatott, emberi méltóságától megfosztott valakivel? Mi azt szeretnénk, hogy empátiát érezzenek, és az egészen más érzés, mint az identifikáció. Ha közelebb kerül és empátiát érez valaki iránt egy múltbéli történetben, nagyobb eséllyel tud majd empátiát érezni a mindennapi életében is.”

Egy ilyen várostörténeti séta nem csak iskolához kötődő elfoglaltság lehet. A Zachor fejlesztette és használja az IWalk programot. Az IWalk interaktív helytörténeti digitális oktatási anyagai a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítványának vizuális történelmi archívumából származó videóinterjúkra épülnek. Az ingyen letölthető alkalmazással fővárosi és vidéki holokauszttúlélők személyes történeteiből, videós visszaemlékezéseiből, valamint más helyspecifikus forrásokból rengeteget lehet megtudni egy-egy település zsidó közösségének múltjáról és jelenéről.

Az, hogy mindez digitálisan áll rendelkezésre, a fiatalok eléréséhez ma már kulcselem, és a hozzáférés esélyegyenlőségét is növeli. A diákoknak szervezett programokon beszélnek azokról az érzelmi hatásokról is, amiket a holokauszt­történetek a gyerekekben vagy akár a tanárokban kiváltanak.

„Gyakran elfelejtjük, hogy a történelem nem egy tantárgy – mondja Andrea. – A történelem emberekkel történt. És innen már csak egy lépés megérteni, hogy a jelen is emberekkel történik. Tehát, hogy hogyan vagyunk a történelem részei, és hogy ezek a múltbeli, 20. századi történetek is emberekről szólnak. Ha őket értjük, megértjük, az igenis navigál minket a jelenkori dilemmáinkban is.”

A helytörténeti sétákon az a leggyakoribb visszajelzés, hogy „úristen, erre megyek el mindennap, és fogalmam se volt, mi történt itt”. És mindegy, hogy a pesti zsidónegyedben vagy Kisvárdán, rendszeres a meglepődés. De előfordult olyan is, amikor egy pécsi diákcsoport tanára elpanaszolta, hogy az egyik fiút nem akarta elengedni az igazgató a kirándulásra, mert nagyon rossz gyerek, és „nem érdemli meg”. A helytörténeti séta végén az alapítvány munkatársai véleményeket, üzeneteket kértek a diákoktól, és a fekete bárány, a fiú, akit nem akartak elengedni, azt írta: #nemenjünkelegymásmellett.

Andreával beszélgetés közben a Zachor A művészet, az elmondhatatlan tolmácsa című művészeti pályázatára beküldött idei pályaműveket nézegetjük. Mélyen emberi és valóban művészi önkifejeződések olyan fiataloktól, akik valószínűleg korábban nem is találkoztak a lehetőséggel, hogy véleményüket és érzéseiket kifejthetik például a holokausztról, a múltról, emberi döntésekről.

A mai magyar közoktatásban legalábbis nem volt rá lehetőségük. Miközben tudják, hogy a tanárok keze komolyan meg van kötve a tananyagok használatában, a Zachor programjai még így is beilleszthetők a tantervbe. És nem is kell hozzá megkerülni a civilekkel sokszor nem túl készséges kormányzat szándékait. „Kicsit a radar alatt működünk – mondja Andrea –, de mi nem is aktivisták vagyunk, hanem civil szakmai szervezet. Már kutatunk is, nem csak oktatási programokat szervezünk. Ha nagyon szigorúan akarnék fogalmazni, szerintem állami feladatot látunk el. És ezért a mi működésünk nem fáj az államnak.” Ennek ellenére a Zachor működését tíz évben csak egyszer, minimális összeggel finanszírozza az állam.

Pedig programjaira a pedagógusok jelentkezései és a társadalomkutatói felméréseik alapján is szükség van Magyarországon. „Azt szeretnénk, hogy tudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, hova megyünk. De ha nem ismerjük a múltat, nem ismerjük magunkat sem. Ezekből a tényekből lehet tudni, hol vagyunk a térképen, és hogyan kapcsolódunk a többi emberhez. Mindenkihez. Lehet, hogy naivitás, de azt képzelem, hogy mindazok, akiket mi segítünk és tanítunk, jobban tudják majd, hol is állnak ők ezen a térképen.”

Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért
Az alapítás éve:
2007
A csapat:
8 munkatárs + önkéntesek
Éves költségvetés:
kb. 70 millió forint
Mit kezdenének 10 000, 100 000 és 1 000 000 adománnyal?
10 000:
A művészeti pályázatukon részt vevő diákok utazási költségére költenék.
100 000:
Tanárokat oktató programokra fordítanák.
1 000 000:
IWALK program­jukat fejlesztenék belőle.