A mai világ egyik legnagyobb kihívása a kiszámíthatatlanság, a House of Business azonban éppen erre építette üzleti modelljét, s így váltak a rugalmas irodabérleti megoldások piacán mára megkerülhetetlen szereplővé. A cég márciusban nyitja ötödik budapesti lokációját a bel-budai BEM Centerben, és ezzel új fejezet is kezdődik a vállalat életében. „Amikor 2016-ban egyedül kezdtem, a recepción […]
A mai világ egyik legnagyobb kihívása a kiszámíthatatlanság, a House of Business azonban éppen erre építette üzleti modelljét, s így váltak a rugalmas irodabérleti megoldások piacán mára megkerülhetetlen szereplővé. A cég márciusban nyitja ötödik budapesti lokációját a bel-budai BEM Centerben, és ezzel új fejezet is kezdődik a vállalat életében.
„Amikor 2016-ban egyedül kezdtem, a recepción ültem, főztem a kávét, vártam az ügyfeleket, és este maradtam számlázni” – emlékszik vissza Fehér Attila, a House of Business managing partnere és társtulajdonosa. Az „egyszemélyes” vállalkozásból mára húszfős csapat lett, amely közel 500 ügyfelet szolgál ki, a kezdeti 1000 négyzetméteres terület pedig 10 000 négyzetméterre bővült.
Az iroda-hotel koncepció forradalmasította a hagyományos irodabérlést: a klasszikus szállodákhoz hasonlóan itt is teljes körű szolgáltatást kapnak az ügyfelek, csak hálószobák helyett privát irodákat.
Mindig úgy gondoltam, hogy a fantázia nagyon fontos része az újságírásnak. Amikor az alanyaimmal beszéltem, elképzeltem, amit meséltek, belezoomoltam, és néha olyan részletekre akadtam, amik jó kérdésekhez, de még jobb sztorikhoz vezettek el. A Forbesnál az indulás óta fontos szempont, hogy átélhetően mondjunk el sztorikat. Ha a mi fantáziánk nem mozdul meg, a tiétek sem fog. Ami nekem munkaeszköz, […]
Mindig úgy gondoltam, hogy a fantázia nagyon fontos része az újságírásnak. Amikor az alanyaimmal beszéltem, elképzeltem, amit meséltek, belezoomoltam, és néha olyan részletekre akadtam, amik jó kérdésekhez, de még jobb sztorikhoz vezettek el. A Forbesnál az indulás óta fontos szempont, hogy átélhetően mondjunk el sztorikat. Ha a mi fantáziánk nem mozdul meg, a tiétek sem fog.
Ami nekem munkaeszköz, sok vállalkozónak az első lépés. Elképzelik, hogy. Sőt, ez a nulladik lépés. Bele sem gondolunk, de ahhoz, hogy valaki a semmiből valamit létrehozzon, bizony komoly képzelőerő kell. Herendi Gábor édesapjának rendelőjében sok ilyen ember megfordult, nem csoda, hogy a későbbi sikerfilmest elragadta a mozi világa. A képzelőerő fontos, de előbb-utóbb a valósággal is számolni kell.
A Vertigo Média alapítói is elképzeltek egy történetet maguknak, de amikor a valóság közbeszólt, volt bátorságuk – és intelligenciájuk – változtatni. (Ha valamit, hát ezt nagyon élvezem a munkánkban: hányszor, de hányszor láttam a Vertigo logóját a mozikban, most végre mögé nézünk, és micsoda sztorit találunk ott!) Jancsó Dávid is számot vet a valósággal, nem látja magát Oscar-díjasként. A brutalista vágója is sokat hozott otthonról, de G. Tóth Ilda portréjából kiderül, mi Jancsó és Jancsó között a különbség.
A lapzártában Vaszkó Iván is azt meséli, beszélgetésük közben maga elé képzelte Herendi gyerekkorát. Portréinterjújából és a Vertigo sztorijából kirajzolódik előttünk a mai magyar filmes piac – és annak valósága is: hogy a Futni mentem rekordja nem feltétlen garancia a további sikerekre, még kevésbé arra, hogy piaci alapon folytatása szülessen.
A Simon’s Burger alapítói is elképzelték, hogy lesz majd egyszer egy burgerezőjük Amerikában. Most leültek Kis Judittal, és itt is a Forbes-cikk: Manhattanben lesz hamburgerezőnk! Egyszerűen imádom. Nemcsak Amerika miatt igazi Forbes-sztori, hanem az íve és a valóban őrültségnek hangzó álom miatt is. Olyan üzlet ez, ami ha hosszabb távon esetleg mégsem jönne össze, már akkor is megérte. Az életünkre nem számolunk EBITDA-t.
A politikusok képzelőerejéről van bőven tapasztalatunk. Javier Milei elképzelt egy Argentínát, ami végre kilép egy száz éve lefele tartó spirálból. Interjújában sok a tanulságos mondat, még ha stílusa faragatlan is.
Fantázia nélkül sok alapfogalmunk nem létezne. Például olyan, politikailag erősen terhelt fogalmaink sem, mint a nemzet. A nemzet egy elképzelt közösség. Rajtunk áll, hogy mit látunk bele, elhisszük-e, hogy minden második tagja a vesztünkre tör. Áruló lenne a postás, a nővér vagy a szomszéd? Ők is ennek a közösségnek a részei – a fantáziának előbb-utóbb találkoznia kell a valósággal. Túl sokat foglalkozunk a másikkal, kezdjünk el foglalkozni egymással! Például úgy, hogy belenézünk, hogyan lesznek az elképzelt képekből valódi teljesítmények.
Mennyi esély van rá, hogy valaki hetvenhat évvel a pályaválasztása után is ugyanazzal foglalkozzon, és szinte azzal lendülettel tegye, mint tizennyolc évesen? Manapság szinte semmi, de a kilencvennégy éves Sajdik Ferenc ma is így alkot. A grafikus-karikaturista rajzasztalán született meg például Pom Pom, Gombóc Artúr és A nagy ho-ho-ho horgász figurája, sőt a tévétorna főcíme is.
Az asztala ma is tele van pasztellkrétával.
Meg akar egyezni Donald Trumppal, nem érdekli, mit gondolnak a stílusáról, és – szó szerint – láncfűrésszel esett neki a gazdaságnak. A populista-libertárius Javier Milei hisz a kis államban és a szabadpiacban. Több évtizednyi tüneti kezelés után rendbe tenné Argentínát – egyszer és mindenkorra. Az argentin Forbes interjúja az argentin elnökkel.
Ömlik a gigakamat a kisbefektetőkre, közben Trump épp felrúgja a fél évszázados világrendet. Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója arról is beszél, hogy mikor váltanak devizára a magyar megtakarítók, illetve változnak-e a profik befektetési módszerei a nagy zajban.